NMHH Médiatanács: 77,7 millió forint rádiós hírműsorok, tematikus és közérdekű szolgáltató magazinműsorok készítésére

Közzétéve: 2019. február 21.

Huszonöt kisközösségi, kereskedelmi és közösségi rádió összesen 77,7 millió forintot kap a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának hírműsorok, tematikus és közérdekű szolgáltató magazinműsorok készítését támogató pályázatának köszönhetően. A testület eheti ülésén döntést hozott reality műsorok és televíziós magazinműsor kapcsán érkezett bejelentésekről is, valamint hat idei hazai filmszemle legjobbjainak díjazásához is hozzájárult – összesen több mint 12 millió forinttal.

Rádiós döntések

Huszonöt sikeres pályázattal kisközösségi, kereskedelmi és közösségi rádiók összesen 77,7 millió forint támogatást kapnak a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra Programja hírműsorok, tematikus és közérdekű szolgáltató magazinműsorok készítését ösztönző 2018-as pályázatának negyedik, utolsó fordulójában. Hírműsor kategóriában eredményesen pályázott a kecskeméti Gong Rádió; a miskolci Európa Rádió, a debreceni, a kiskunfélegyházi és a salgótarjáni Rádió1; az Érd FM 101.3; a Gyula és a Sárvár Rádió, a hódmezővásárhelyi Rádió 7; az FM7 Eger; a karcagi Aktív Rádió 93,8; a kisvárdai Friss FM, a szentesi Rádió 451; a gyomaendrődi Rádió Sun, valamint a nyíregyházi 99,4 Sunshine FM. Szolgáltató magazinműsorok gyártására támogatáshoz jutott a fővárosi Karc FM, a komlói és a soproni Rádió1, a kiskőrösi Kunság Rádió, a nyíregyházi Best FM, a Bajai Rádió, a Berettyó Rádió, a tatabányai Forrás Rádió és a kalocsai Koronafm100. Tematikus magazinműsorokat készíthet a kiskunfélegyházi Rádió Smile.

A Tatabánya 107,0 MHz-es, a Székesfehérvár 106,6 MHz-es és a Dabas 93,4 MHz-es helyi rádiós frekvenciák pályázati eljárásaiban egy-egy ajánlat érkezett, amelyek alaki vizsgálata után a Médiatanács nyilvántartásba vette az első két frekvencia esetében a Karc FM Média Kft.-t, utóbbinál pedig a Dabas Sportcsarnok Nonprofit Kft.-t. Az eljárások a tartalmi vizsgálattal folytatódnak.

Hozzájárult a testület, hogy a VLNC FM Rádió Kft. – két hónap halasztással – legkésőbb április 28-án kezdje meg médiaszolgáltatását a Székesfehérvár 101,8 MHz helyi frekvencián. A tanács engedélyezte a Mambó Rádió Kft. hasonló kérelmét is, amely így a Kaposvár 99,9 MHz jogosultságon legkésőbb június 2-án kezd műsort sugározni.

Médiafelügyeleti döntések

Állampolgári bejelentésre vizsgálta a Médiatanács a Life TV február 1-i Szerelem első látásra című reality műsorát, amelyben két férfi vakrandiját mutatták be – a panasz szerint „a nyugalom megzavarására alkalmas módon”, „a homoszexualitást propagálva”, korhatár-besorolás nélkül. A Médiatanács megállapította, hogy az egyébként 12-es kategóriában közzétett műsorszám témaválasztása önmagában nem indokolja a magasabb kategóriába sorolást; az egyes alkotásokat mindig egészében, összehatásában kell értékelni, figyelemmel azok feldolgozásmódjára és az általuk közvetített üzenetre. Miután a műsorban a szexualitás vagy egyéb káros tartalom sem képekben, sem verbális formában nem jelent meg, és az az ismerkedést, az alakuló kapcsolatot a 12 és 16 éves kor közötti korosztály érettségi szintjének megfelelő módon mutatta be, így a Médiatanács nem indít eljárást a szolgáltatóval szemben.

A hatósághoz több bejelentés érkezett az M5 csatornán január 16-án sugárzott Ez itt a kérdés… című műsorral kapcsolatban is, amelyek többek között gyűlöletkeltőnek és kirekesztőnek találták a homoszexuálisok „gyógyításáról” szóló műsorszámban elhangzottakat. Ennek kapcsán a Médiatanács megállapította, hogy a műsorszámban elhangzottak tudományos megalapozottságát nem vizsgálhatja a testület médiaigazgatási jogi eszközökkel, hanem csak a feldolgozásmód, a lehetséges hatás, a sugallt üzenet vethet fel jogsértést. A hatósági vizsgálat eredménye szerint a műsorszám, bár a széles körben elfogadott nézetekkel ellentétes véleményt hangoztatott, nem vonta kétségbe a homoszexuális személyek egyenlő emberi méltóságát, semmiféle degradáló, gúnyos vagy pejoratív kifejezést nem használt rájuk nézve, agresszió vagy támadó megnyilvánulás nem jelent meg a más szexuális irányultságú személyekkel szemben, és a műsorszám nem érvelt az érintett csoport tagjainak kirekesztése ellen sem, ezért a Médiatanács nem indít eljárást az ügyben. Maga a témaválasztás – a feltétel nélküli elfogadás helyett az önkéntes változni akarás segítése –, nem vet fel jogsértést. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint a szólás védelme nem tagadható meg azon az alapon, hogy az sérti mások érzékenységét, nézeteit, vagy azt egyesek bántónak, megalázónak érezhetik, mert az Alaptörvény a szólást annak érték- és igazságtartalmára tekintet nélkül védi.

A Médiatanács nem indít eljárást állampolgári bejelentés alapján az Exatlon Hungary TV2-n látható január 22-i adása miatt sem, amelyben az egyik csapat két szereplője indulatosan kérte számon egy harmadikon a játékhoz való hozzáállását. A hatóság megállapította, hogy a konfliktust megfelelően ellensúlyozta a műsorvezető, a többi csapattárs és az ellenséges csapat tagjai egyaránt: mindannyian rosszallásukat fejezték ki az esettel kapcsolatban. A műsorszám korhatári besorolása is megfelelő volt – 12 éven aluliaknak nem ajánlott –, és nem sértette meg az emberi méltósághoz való jogot sem.

A Rádió Törökszentmiklós szolgáltatójára 10 ezer forintos, a székesfehérvári Táska Rádió szolgáltatójára 30 ezer forintos, a ceglédi Mária Rádió szolgáltatójára pedig 100 ezer forintos bírságot rótt ki a Médiatanács, mert a rádiók egy-egy év végi adáshéten számos pontban eltértek a hatósági szerződésükben rögzített vállalásaiktól, illetve a vonatkozó törvényi előírásoktól. Mindhárom rádió a vállaltnál kevesebb szöveget tett közzé, két rádió kevesebb közszolgálati és a helyi közélettel foglalkozó, mindennapi életet segítő műsorszámot sugárzott a szükségesnél, de volt olyan rádió is, amely egyáltalán nem közölt hírműsorokat a vizsgált adáshéten törvényi kötelezettsége ellenére.

A grémium a bírságok kiszabásakor minden esetben a fokozatosság és az arányosság elve alapján, az ügyek összes körülményét – köztük a szolgáltató által korábban elkövetett azonos tárgyú jogsértéseket és a veszélyeztetett korosztályra vonatkozó közönségarányokat is – figyelembe véve állapítja meg a jogkövetkezmény adott formáját, mértékét.

Filmfesztiválok támogatása 12,1 millió forinttal

A testület összesen hat hazai filmes fesztivál támogatásáról döntött. A tanács a március végi 7. Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon három kategória nyerteseinek 500-500 ezer forintot, az áprilisi Cinemira Nemzetközi Gyerekfilm Fesztiválon a magyar rövid gyermekfilm kategória legjobbjának szintén félmillió forintos pénzdíjat ajánlott fel. A Médiatanács közreműködik a szombathelyi VI. Savaria Filmszemlén is májusban, ahol négy kategória dobogós helyezettjeit összesen kétmillió forinttal támogatja. Az augusztus végi szatmárcsekei V. Kulturális Filmek Fesztiválján a legjobb alkotást készítő filmeseket 800 ezer forinttal, a 16. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál három versenykategóriájának legjobbját összesen hárommillió forinttal díjazza a tanács. Az október közepi szolnoki Alexandre Trauner ART/Film Fesztivál három díjához és a fesztivált népszerűsítő logófilmpályázat elismeréséhez a testület összesen 4,3 millió forinttal járul hozzá.

A Médiatanács heti üléseinek teljes napirendje megtalálható a testület honlapján, ahogy az ülésekről készült jegyzőkönyvek, illetve valamennyi határozat is – a legfrissebbek a szükséges hitelesítési és adminisztrációs átfutási idő után válnak nyilvánossá.