Országos rádiós hallgatottságmérés eredmények, 2019. harmadik negyedév

A dokumentum letöltése (pdf)

Közzétéve: 2019. október 31.

A „Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság részére rádiós közönségmérések teljes körű lebonyolítása” tárgyú, 2018-tól 2020-ig terjedő ciklust felölelő közbeszerzési eljárást a Kantar Hoffmann – M-Meter konzorcium nyerte. A tender szerint lebonyolított kutatás eredményeinek közlésére az országos és fővárosi rádiók esetében havonta, a megyei jogú városok és hálózatos vételkörzetek esetében negyedévente, míg a kisebb helyi vételkörzeteknél félévente kerül sor.

A tenderkiírás műszaki leírásának megfelelően az új hallgatottságmérésnek – a kisebb, helyi vételkörzeteknek szentelt kutatási résztől eltekintve – az országos és a megyei jogú városokban, illetve hálózatos vételkörzetekben folytatott része alapvetően visszatér a hazánkban korábban már alkalmazott naplós mérési módszertanhoz, mégpedig úgy, hogy párhuzamosan, online és offline eljárással felvett önkitöltős naplók feldolgozása révén állnak elő a rádiós hallgatottsági eredmények.

A tenderkiírás mellékletében szereplő műszaki leírásnak megfelelően a naplós adatok piacra való bevezetését megelőzte egy rövid, párhuzamos módszertannal zajló átfutási időszak annak érdekében, hogy a megrendelő NMHH és a piac szereplői felkészülhessenek a módszertani átállásra, az új módszertannal készült eredmények befogadására és helyes interpretálására.

Jelen dolgozat a tenderkiírásban foglalt kötelezettség teljesítése. A dokumentum kizárólag a tenderkiírás illetőleg az azon alapuló rádiós hallgatottságmérés I. A. komponensének rádióit, azaz az országos és/vagy fővárosi illetőségű rádiók hallgatottsági eredményeit taglalja.

Az összefoglalóban közölt adatok a megrendelő által előírt grafikonokat, diagramokat tartalmazzák egy logikai struktúra szerint tagolva, rövid szöveges kiegészítésekkel arra vonatkozóan, hogyan kell értelmezni a közölt ábrákat.

Ha másképp nem jelöljük, az ábrázolt adatok országosan a 15 éves és idősebb sokaságra értendők.

orszagos_radiohallg_2019_iii_negyedev_800x480.jpg

További információkért kattintson felül a "Kutatás letöltése" gombra.