Huszonegy rádió huszonnégy műsora kapott közel 75 millió forintos támogatást

Közzétéve: 2020. május 20.

Közel 75 millió forintos támogatást ítélt meg huszonegy kereskedelmi, közösségi és kisközösségi rádió huszonnégy műsorának elkészítéséhez a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa e heti ülésén. A grémium megállapította egy kecskeméti frekvenciapályázat nyertesét is.

Huszonnégy rádiós műsor készülhet közel 75 millió forintból

Tizenhárom kereskedelmi, öt közösségi és három kisközösségi rádió huszonnégy műsora jutott összesen 74,7 millió forint támogatáshoz a Médiatanács hírműsorok, tematikus és közérdekű szolgáltató magazinműsorok készítését ösztönző 2020-as pályázatának első fordulójában. Hírműsorokat készíthet a Kunság Rádió, az FM95 – Rádió 1 Debrecen, a pécsi 90,6 Rádió 1, a kecskeméti Gong Rádió, a szekszárdi Rádió Antritt, a szombathelyi CREDO Rádió, a debreceni és a nyíregyházi Európa Rádió, a Sárvár Rádió, valamint a fővárosi Trend FM, a SOLA Rádió és a Sláger FM. Szolgáltató magazinműsorok kategóriában sikeresen pályázott a szegedi Rádió 88, a Rábaköz Rádió FM94,5, a Bajai Rádió, a Rádió Törökszentmiklós, az Egerszeg Rádió, a kecskeméti Gong FM, a Berettyó Rádió, a nyíregyházi Európa Rádió, a Cegléd Rádió és a Tamási Rádió. Tematikus magazint készíthet támogatásból a veszprémi Mária Rádió és a szentgotthárdi Radio Monošter.

Rádiós frekvenciákkal kapcsolatos döntések

A Médiatanács lezárta a Kecskemét 97,7 MHz körzeti frekvencia közösségi jellegű használatára kiírt rádiós pályázati eljárást, amelynek nyertese a Karc FM Média Kft.

A grémium elvégezte az alaki vizsgálatot a helyi Székesfehérvár 99,2 MHz frekvencia közösségi jellegű pályázati eljárásában és hiánypótlásra szólította fel az egyedül pályázó Fehérvár Médiacentrum Kft.-t.

Emberi méltóság megsértésével és gyűlöletkeltéssel kapcsolatos bejelentés vizsgálata

Nem indít bejelentés alapján eljárást a Hír TV szolgáltatója ellen a Médiatanács, mert a bejelentő által kifogásolt Keménymag című műsor március 18-ai adásában elhangzottak nem sértették az emberi méltóságot. A műsor résztvevőitől egyes újságírókra tett sértő, becsmérlő kijelentések az egyéni jogvédelemre alkalmat adhatnak, de ezen túlmutató, a közérdek védelmében hatósági fellépést szükségessé tevő sérelem nem történt. A bejelentésben hivatkozott gyűlöletkeltést nem lehetett érdemben vizsgálni, mert az csak törvény által védett közösséggel szemben merülhet fel, és ilyen közösség nem volt azonosítható a műsorban. A Médiatanács ugyanakkor kifejtette, hogy az a tény, hogy a jogi eljárásra okot adó sérelem nem következett be, és emiatt nem indítható eljárás, nem jelenti azt, hogy a grémium egyetértene a műsorban elhangzottakkal, ellenkezőleg, a tanács nem ért egyet azzal, hogy a közbeszéd színvonala a durva kifejezések használatát is elfogadó szintre süllyedjen.

A Médiatanács heti üléseinek teljes napirendje megtalálható a testület honlapján, ahogy az ülésekről készült jegyzőkönyvek, illetve valamennyi határozat is – a legfrissebbek a szükséges hitelesítési és adminisztrációs átfutási idő után lesznek nyilvánosak.