Választás 2022

Legutóbb frissítve: 2022. április 7.

Országgyűlési választás – 2022

Az Alaptörvény rögzíti, hogy választási kampányban a megfelelő tájékoztatás érdekében politikai reklám kizárólag ellenérték nélkül, az esélyegyenlőséget biztosító feltételek mellett közölhető.

Az országgyűlési választás politikai kommunikációját a Médiatörvény és a Választási eljárásról szóló törvény együttesen határozza meg. Előbbi értelmező rendelkezése szerint politikai reklámnak minősül valamely párt, politikai mozgalom vagy a kormány népszerűsítését szolgáló vagy támogatására ösztönző, illetve azok nevét, célját, tevékenységét, jelszavát, emblémáját népszerűsítő, a reklámhoz hasonló módon megjelenő, illetve közzétett műsorszám. A Választási eljárásról szóló törvény azzal egészíti ki a rendelkezést, hogy a párt, politikai mozgalom és a kormány alatt jelölő szervezetet és független jelöltet kell érteni.

A Médiatörvény 32. § (1)-(2) és (4) bekezdése értelmében a politikai reklám nem része a reklámidőnek, közzétételét pedig az alábbi feltételek betartása mellett engedélyezi:

  • el kell határolni a szerkesztett tartalomtól,
  • a megrendelőjét fel kell tüntetni a hirdetésben,
  • az audiovizuális médiaszolgáltatásokban el kell látni feliratozással és/vagy jelnyelvi tolmácsolással, illetve
  • a 32. § (3) bekezdése értelmében „Választási kampányidőszakban a választási eljárásról szóló törvény szabályai szerint lehet politikai reklámot médiaszolgáltatásban közzétenni.”

A Választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény VIII. fejezet 71. pontja alatt a 146., 147. és a 148. § a politikai reklámok közzétételére vonatkozó fő szabályként határozza meg, hogy a politikai reklám közzétételéért a médiaszolgáltató ellenszolgáltatást nem kérhet és nem fogadhat el, illetve a politikai reklámhoz véleményt, értékelést nem fűzhet. Mindezen túl a törvény előírja, hogy a médiaszolgáltató egyenlő feltételek mellett – különös tekintettel a politikai reklámok számára, megjelenési sorrendjére, időtartamára és az adásba kerülés időpontjára – teheti közzé a jelöltet, illetve a listát állító jelölő szervezetek és a független jelöltek politikai reklámjait. Közös jelölt, illetve közös lista esetén a jelölő szervezetek együttesen jogosultak a politikai reklám megrendelésére. A választást megelőző kampányidőszakban a pártlistát állító jelölő szervezetek politikai reklámjainak közzétételére rendelkezésre álló időtartam 470 perc, a nemzetiségi listát állító jelölő szervezetek politikai reklámjainak közzétételére biztosított idő pedig 130 perc. Politikai reklámot a közszolgálati médiaszolgáltató a legnagyobb éves átlagos közönségaránnyal bíró médiaszolgáltatásában teszi közzé. A közszolgálati médiaszolgáltató naponta három alkalommal, a 6-8, a 12-14 és a 18-20 óra közötti idősávokban megszakítás nélkül köteles biztosítani a politikai reklámok közzétételét. A politikai reklámok megjelenési sorrendjét az esélyegyenlőség biztosítása érdekében naponta változtatni kell. A jelölő szervezet a politikai reklám közzétételét egy idősávban naponta csak egyszer, legfeljebb egyperces időtartamban kérheti. A médiaszolgáltató abban az esetben köteles a politikai reklámot közzétenni, ha a jelölő szervezet legkésőbb a sugárzást megelőző harmadik napon átadja az általa készített politikai reklámot.

2022-ben politikai reklám közzétételére az MTVA legnagyobb eléréssel rendelkező televíziós és rádiós csatornája (Duna Televízió és Kossuth rádió), illetve az országos kereskedelmi RTL Klub televízió jogosult.

A kampánycsendre egyetlen, a hirdetésekkel kapcsolatos megszorítás vonatkozik: a szavazás napján (2022. április 3.) politikai reklámot nem lehet közzétenni.

Az országgyűlési választás kapcsán politikai reklám közzétételére jogosult szervezetek

Jogerősen nyilvántartásba vett pártlista

  • DK-Jobbik-Momentum-MSZP-LMP-Párbeszéd
  • Fidesz-KDNP
  • Magyar Kétfarkú Kutya Párt
  • Megoldás Mozgalom
  • Normális Élet Pártja
  • Mi Hazánk Mozgalom

Jogerősen nyilvántartásba vett nemzetiségi lista

  • Bolgár Országos Önkormányzat
  • Magyarországi Görögök Országos Önkormányzata
  • Magyarországi Németek Országos Önkormányzata
  • Magyarországi Románok Országos Önkormányzata
  • Országos Horvát Önkormányzat
  • Országos Lengyel Önkormányzat
  • Országos Örmény Önkormányzat
  • Országos Ruszin Önkormányzat
  • Országos Szlovák Önkormányzat
  • Országos Szlovén Önkormányzat
  • Országos Szerb Önkormányzat
  • Ukrán Országos Önkormányzat

A politikai kommunikációra fordítható időkeret

Pártlisták

Az NVB 124/2022. sz. és 126/2022. sz. határozata alapján – a pártlistát állító jelölő szervezetek politikai reklámjainak közzétételére fordítható időkeret pártlistánként:

  • A Duna Médiaszolgáltató Zártkörűen Működő Nonprofit Részvénytársaság lineáris médiaszolgáltatásaiban: 78 perc 20 mp
  • RTL Klub: 39 perc 10 mp

Nemzetiségi listák

Az NVB 125/2022. sz. és 127/2022. sz. határozata alapján – a nemzetiségi listát állító jelölő szervezetek politikai reklámjaninak közzétételére rendelkezésre álló időkeret nemzetiségi listánként:

  • A Duna Médiaszolgáltató Zártkörűen Működő Nonprofit Részvénytársaság lineáris médiaszolgáltatásaiban: 10 perc 50 mp
  • RTL Klub: 5 perc 25 mp

Az NMHH a jelentős befogadói táborral rendelkező televíziók1 és rádiók2műsorkínálatát ellenőrzi különös tekintettel a politikai reklámok közzétételére. Az ellenőrzés eredményéről heti periodicitással ad tájékoztatást.

Televízióban megjelent politikai reklámok

Dátum Médiaszolgáltatás Közzétevő Db Szpot címe
február 12–20. 0
február 21–27. 0
február 28. – március 6. 0
március 7-13. Duna TV Fidesz.KDNP 9 FIDESZ – KDNP / VEZETNEL VISSZAFELE + ELORE MENJUNK + APR 3 30
március 7-13. Duna TV Megoldás Mozgalom 3 MEGOLDAS MOZGALOM / UJ MAGYARORSZAG+ SZIV ESZ BATORSAG 30
március 7-13. RTL Klub MSZP 21 MSZP / LEGYEN MAGYARORSZAG MINDANYIUNKE 30
március 7-13. RTL Klub MSZP 9 MSZP / MARKI-ZAY PETER ES AZ EGYSEG JELOLTJEI 30
március 14-20. Duna TV Fidesz.KDNP 21 FIDESZ - KDNP / VEZETNEL VISSZAFELE + ELORE MENJUNK + APR 3 30
március 14-20. RTL Klub Fidesz.KDNP 3 FIDESZ - KDNP / VEZETNEL VISSZAFELE + ELORE MENJUNK + APR 3 30
március 14-20. RTL Klub Demokratikus Koalíció 3 DK-JOBBIK-MOMENTUM-MSZP-LMP-PARBESZED / VEGRE+MARKI-ZAY+APR. 30
március 14-20. Duna TV MKKP 18 MAGYAR KETFARKU KUTYA PART / HALLD MEG AZ ORSZAG JAJSZAVAT! 30
március 14-20. Duna TV Megoldás Mozgalom 21 MEGOLDAS MOZGALOM / UJ MAGYARORSZAG+ SZIV ESZ BATORSAG 30
március 14-20. RTL Klub Megoldás Mozgalom 12 MEGOLDAS MOZGALOM / UJ MAGYARORSZAG+ SZIV ESZ BATORSAG 30
március 14-20. Duna TV Mi Hazánk Mozgalom 15 MI HAZANK / HAZUGSAGRA EPULT.. + APRILIS 3-AN 30
március 14-20. RTL Klub Mi Hazánk Mozgalom 3 MI HAZANK / HAZUGSAGRA EPULT.. + APRILIS 3-AN 30
március 14-20. RTL Klub MSZP 21 MSZP / LEGYEN MAGYARORSZAG MINDANYIUNKE 30
március 14-20. RTL Klub Párbeszéd Magyaroroszágért 21 MSZP / MARKI-ZAY PETER ES AZ EGYSEG JELOLTJEI 30
március 21-27. RTL Klub Demokratikus Koalíció 21 DEMOKRATIKUS KOALICIO / HOGY MIERT+FELIRAT+ 1-ES LISTA + APR. 30
március 21-27. RTL Klub Demokratikus Koalíció 21 DK-JOBBIK-MOMENTUM-MSZP-LMP-PARBESZED / VEGRE+MARKI-ZAY+APR. 30
március 21-27. Duna TV Fidesz.KDNP 21 FIDESZ - KDNP / VEZETNEL VISSZAFELE + ELORE MENJUNK + APR 3 30
március 21-27. RTL Klub Fidesz.KDNP 21 FIDESZ - KDNP / VEZETNEL VISSZAFELE + ELORE MENJUNK + APR 3 30
március 21-27. RTL Klub Jobbik 3 JOBBIK / MUNKA+BESZELGETES..+ FELIRAT + 1-ES LISTA + APR.3 30
március 21-27. RTL Klub Jobbik 17 JOBBIK / MUNKA+BESZELGETES..+ FELIRAT + APR.3 30
március 21-27. RTL Klub LMP 17 LMP / HOGY MIERT INDULTAM EL + FELIRAT + LEGYEN + APR. 3. 30
március 21-27. Duna TV MKKP 6 MAGYAR KETFARKU KUTYA PART / HALLD MEG AZ ORSZAG JAJSZAVAT! 30
március 21-27. RTL Klub MKKP 6 MAGYAR KETFARKU KUTYA PART / HALLD MEG AZ ORSZAG JAJSZAVAT! 30
március 21-27. Duna TV MKKP 6 MAGYAR KETFARKU KUTYA PART / INTEZKEDESEKET FOGANATOSITUNK 30
március 21-27. RTL Klub MKKP 4 MAGYAR KETFARKU KUTYA PART / INTEZKEDESEKET FOGANATOSITUNK 30
március 21-27. Duna TV MKKP 6 MAGYAR KETFARKU KUTYA PART / LASSUK A KUTYAPART VALODI ARCAT 30
március 21-27. RTL Klub MKKP 5 MAGYAR KETFARKU KUTYA PART / LASSUK A KUTYAPART VALODI ARCAT 30
március 21-27. Duna TV MKKP 3 MAGYAR KETFARKU KUTYA PART / TUDTAK... 30
március 21-27. RTL Klub MKKP 5 MAGYAR KETFARKU KUTYA PART / TUDTAK... 30
március 21-27. Duna TV Megoldás Mozgalom 21 MEGOLDAS MOZGALOM / UJ MAGYARORSZAG+ SZIV ESZ BATORSAG 30
március 21-27. RTL Klub Megoldás Mozgalom 21 MEGOLDAS MOZGALOM / UJ MAGYARORSZAG+ SZIV ESZ BATORSAG 30
március 21-27. Duna TV Mi Hazánk Mozgalom 21 MI HAZANK / HAZUGSAGRA EPULT.. +  APRILIS 3-AN 30
március 21-27. RTL Klub Mi Hazánk Mozgalom 21 MI HAZANK / HAZUGSAGRA EPULT.. +  APRILIS 3-AN 30
március 21-27. RTL Klub MSZP 3 MSZP / LEGYEN A KOVETKEZO + SZAVAZZ + 1-ES LISTA + APR.3. 30
március 21-27. RTL Klub MSZP 1 MSZP / LEGYEN MAGYARORSZAG MINDANYIUNKE 30
március 21-27. RTL Klub Párbeszéd Magyaroroszágért 1 PARBESZED MAGYARORSZAGERT / MUNKA+BESZELGETES..+ APR.3 30
március 21-27. Duna TV Ukrán Országos Önkormányzat 4 UKRAN ORSZAGOS ONKORMANYZAT/ ES MEGTORTENT... 30
március 28-április 3. RTL Klub Demokratikus Koalíció 21 DEMOKRATIKUS KOALICIO / HOGY MIERT+FELIRAT+ 1-ES LISTA + APR. 30
március 28-április 3. RTL Klub Demokratikus Koalíció 18 DK-JOBBIK-MOMENTUM-MSZP-LMP-PARBESZED / RAD+MZP+APR.+MOD 30
március 28-április 3. Duna TV Fidesz.KDNP 18 FIDESZ - KDNP / VEZETNEL VISSZAFELE + ELORE MENJUNK + APR 3 30
március 28-április 3. RTL Klub Fidesz.KDNP 18 FIDESZ - KDNP / VEZETNEL VISSZAFELE + ELORE MENJUNK + APR 3 30
március 28-április 3. RTL Klub Jobbik 12 JOBBIK / MUNKA+BESZELGETES..+ FELIRAT + APR.3 30
március 28-április 3. RTL Klub LMP 1 LMP / HOGY MIERT + FELIRAT + LEGYEN + 1-ES LISTA + APR. 3. 30
március 28-április 3. Duna TV MKKP 6 MAGYAR KETFARKU KUTYA PART / HALLD MEG AZ ORSZAG JAJSZAVAT! 30
március 28-április 3. Duna TV MKKP 5 MAGYAR KETFARKU KUTYA PART / INTEZKEDESEKET FOGANATOSITUNK 30
március 28-április 3. RTL Klub MKKP 4 MAGYAR KETFARKU KUTYA PART / INTEZKEDESEKET FOGANATOSITUNK 30
március 28-április 3. Duna TV MKKP 4 MAGYAR KETFARKU KUTYA PART / LASSUK A KUTYAPART VALODI ARCAT 30
március 28-április 3. RTL Klub MKKP 2 MAGYAR KETFARKU KUTYA PART / LASSUK A KUTYAPART VALODI ARCAT 30
március 28-április 3. Duna TV MKKP 5 MAGYAR KETFARKU KUTYA PART / TUDTAK... 30
március 28-április 3. RTL Klub MKKP 4 MAGYAR KETFARKU KUTYA PART / TUDTAK... 30
március 28-április 3. Duna TV Megoldás Mozgalom 18 MEGOLDAS MOZGALOM / UJ MAGYARORSZAG+ SZIV ESZ BATORSAG 30
március 28-április 3. RTL Klub Megoldás Mozgalom 18 MEGOLDAS MOZGALOM / UJ MAGYARORSZAG+ SZIV ESZ BATORSAG 30
március 28-április 3. Duna TV Mi Hazánk Mozgalom 18 MI HAZANK / HAZUGSAGRA EPULT.. +  APRILIS 3-AN 30
március 28-április 3. Duna TV Mi Hazánk Mozgalom 18 MI HAZANK / HAZUGSAGRA EPULT.. +  APRILIS 3-AN 30
március 28-április 3. RTL Klub MSZP 10 MSZP / LEGYEN A KOVETKEZO + SZAVAZZ + 1-ES LISTA + APR.3. 30
március 28-április 3. RTL Klub MSZP 1 MSZP / LEGYEN MAGYARORSZAG MINDANYIUNKE 30
március 28-április 3. RTL Klub Párbeszéd Magyaroroszágért 4 PARBESZED MAGYARORSZAGERT / MUNKA+BESZELGETES..+ APR.3 30
március 28-április 3. Duna TV Ukrán Országos Önkormányzat 6 UKRAN ORSZAGOS ONKORMANYZAT/ ES MEGTORTENT... 30

Rádióban megjelent politikai reklámok

Dátum Médiaszolgáltatás Közzétevő Db Szpot címe
február 12–20. 0
február 21–27. 0
február 28. – március 6. 0
március 7-13. Kossuth Rádió Fidesz-KDNP 6 ELŐRE MENJÜNK+04.03.+SZAVAZÁS
március 7-13. Kossuth Rádió Megoldás Mozgalom 3 ÚJ MAGYARORSZÁG+04.03.+SZAVAZÁS
március 7-13. Kossuth Rádió Mi Hazánk Mozgalom 3 04.03.+VÁLASZTÁS+SZAVAZZON
március 14-20. Kossuth Rádió Fidesz.KDNP 28 ELŐRE MENJÜNK+04.03.+SZAVAZÁS
március 14-20. Kossuth Rádió Megoldás Mozgalom 24 ÚJ MAGYARORSZÁG+04.03.+SZAVAZÁS
március 14-20. Kossuth Rádió Mi Hazánk Mozgalom 24 04.03.+VÁLASZTÁS+SZAVAZZON
március 14-20. Kossuth Rádió MKKP 10 DÖME ZSUZSANNA TÁRSELNÖK
március 14-20. Kossuth Rádió MKKP 11 KOVÁCS GERGELY TÁRSELNÖK
március 21-27. Kossuth Rádió Fidesz.KDNP 21 ELŐRE MENJÜNK+04.03.+SZAVAZÁS
március 21-27. Kossuth Rádió Megoldás Mozgalom 21 ÚJ MAGYARORSZÁG+04.03.+SZAVAZÁS
március 21-27. Kossuth Rádió Mi Hazánk Mozgalom 21 04.03.+VÁLASZTÁS+SZAVAZZON
március 21-27. Kossuth Rádió MKKP 11 DÖME ZSUZSANNA TÁRSELNÖK
március 21-27. Kossuth Rádió MKKP 10 KOVÁCS GERGELY TÁRSELNÖK
március 21-27. Kossuth Rádió Ukrán Országos Önkormányzat 4 SZÜLŐFÖLDEM, HAZÁM+KÖSZÖNÖM
március 28-április 3. Kossuth Rádió Fidesz.KDNP 18 ELŐRE MENJÜNK+04.03.+SZAVAZÁS
március 28-április 3. Kossuth Rádió Megoldás Mozgalom 18 ÚJ MAGYARORSZÁG+04.03.+SZAVAZÁS
március 28-április 3. Kossuth Rádió MKKP 9 DÖME ZSUZSANNA TÁRSELNÖK
március 28-április 3. Kossuth Rádió MKKP 9 KOVÁCS GERGELY TÁRSELNÖK
március 28-április 3. Kossuth Rádió Mi Hazánk Mozgalom 18 04.03.+VÁLASZTÁS+SZAVAZZON
március 28-április 3. Kossuth Rádió Ukrán Országos Önkormányzat 6 SZÜLŐFÖLDEM, HAZÁM+KÖSZÖNÖM

Országos népszavazás – 2022

Az országos népszavazással összefüggő politikai kommunikáció szabályrendszerét a 2013. évi CCXXXVIII. törvény V. fejezet 23. pontja alatt a 69. § (1)-(6) bekezdései, illetve a Médiatörvény 32. § (1)-(2) és (4) bekezdése határozza meg. Előbbi szerint politikai reklámot a kezdeményezés szervezői, továbbá a kezdeményezésben részt nem vevő, de országgyűlési képviselőcsoporttal rendelkező pártok tehetnek közzé. Meghatározza továbbá, hogy a közszolgálati médiaszolgáltató naponta három alkalommal, a 6-8, 12-14 és 18-20 óra között kezdődő idősávokban megszakítás nélkül köteles biztosítani a politikai reklámok közzétételét.

A népszavazás kapcsán politikai reklám közzétételére jogosultak

  • Magyarország Kormánya – mint kezdeményező
  • Fidesz – Magyar Polgári Szövetség
  • KDNP – Kereszténydemokrata Néppárt
  • Jobbik Magyarországért Mozgalom
  • MSZP Magyar Szocialista Párt
  • PM – Párbeszéd Magyarországért Párt
  • DK – Demokratikus Koalíció
  • LMP – Magyarország Zöld Pártja

Politikai kommunikációra fordítható időkeret

Az NVB 5/2022. sz. és 54/2022. sz. határozata alapján – országos népszavazás kampányidőszakában a Kormány és az országgyűlési képviselőcsoporttal rendelkező pártok egyenként – valamennyi kérdés tekintetében összesen:

  • A Duna Médiaszolgáltató Zártkörűen Működő Nonprofit Részvénytársaság lineáris médiaszolgáltatásaiban: 37 perc 30 mp
  • RTL Klub: 18 perc 45 mp

Az NMHH a jelentős befogadói táborral rendelkező televíziók1 és rádiók2műsorkínálatát ellenőrzi különös tekintettel a politikai reklámok közzétételére. Az ellenőrzés eredményéről heti periodicitással ad tájékoztatást.

Televízióban megjelent politikai reklámok

Dátum Médiaszolgáltatás Közzétevő Db Szpot címe
február 12–20. 0
február 21–27. 0
február 28. – március 6. 0
március 7-13. 0
március 14-20. 0
március 21-27. 0
március 28. – április 3. 0

Rádióban megjelent politikai reklámok

Dátum Médiaszolgáltatás Közzétevő Db Szpot címe
február 12–20. 0
február 21–27. 0
február 28. – március 6. 0
március 7-13. 0
március 14-20 0
március 21-27 0
március 28. – április 3. 0

Megjegyzések:

  1. AMC, ATV, ATV Spirit, AXN, Arena4, Boomerang, Cartoon Network, Dikh TV, Lichi TV, Comedy Central, Comedy Central Family, Cool, Discovery Channel, Disney Channel, Duna TV, Duna World, Eurosport, Film+, FEM3, Film4, Film Cafe, Film Mania, Galaxy4, Hír TV, History, ID, Izaura, JimJam, Jocky TV, Kiwi TV, LifeTv, M1, M2, M4 Sport, Minimax, Mozi+, Moziverzum, MTV Hungary, Music Channel, Muzsika TV, Nat Geo Wild, National Geographic, Nickelodeon, Nick JR, Nicktoons, OzoneTv, Pesti TV, Paramount, Prime, RTL Gold, RTL+, RTL II, RTL Klub, Sláger TV, Sony Max, Sony Movie Channel, Sorozat+, Spektrum, Spektrum Home, Spíler1 TV, Spíler2 TV, Sport1, Sport2, TV4, Story4, Super TV2, Teennick, TLC, Travel Channel, TV2, TV2 Comedy, TV Paprika, Viasat3, Viasat6, Viasat History és Zenebutik
  2. Kossuth rádió, Petőfi rádió, Inforádió, Jazzy Rádió, Retro Rádió, 103,3 Rádió1, Sláger FM és Trend FM