Az NMHH részt vesz a rádióamatőr „rókavadászok” képzésében is
A frekvenciahasználati ismeretek szélesebb körű terjesztése és az amatőr frekvenciahasználat népszerűsítése céljából együttműködésre lépett a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a Magyar Rádióamatőr Szövetség. A közös munka kiterjed a tehetséggondozásra, az utánpótlás-nevelésre, kutatások, tananyagok készítésére, valamint szakmai rendezvények szervezésére is.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság a médiaigazgatás és a hírközlés felügyelete, illetve szabályozása mellett számos kapcsolódó feladatot is ellát, így például céljai között szerepel a fogyasztói döntéshozatallal kapcsolatos tájékozottság növelése, részt vesz tudományos-oktatási programok támogatásában, valamint elősegíti a szakemberképzést és -utánpótlást is. A Hatóság többek között civil szervezetekkel is együttműködéseket épít ki e célok hatékony megvalósítása érdekében. A szakmai kapcsolat a rádióamatőr mozgalommal nem újkeletű, hiszen rádiófrekvencia-igényüket az NMHH szolgálja ki, ráadásul a fiatal rádióamatőrök közül később sokan választják a villamosmérnöki pályát, így a Hatóságnak utánpótlás szempontjából is fontos ez a terület.
„A frekvencia mint korlátos és értékes erőforrás használatával kapcsolatos tudatosság növelése, a frekvenciahasználati ismeretek szélesebb körű terjesztése, valamint az amatőr frekvenciahasználat népszerűsítése a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság olyan törekvései közé tartozik, amelyeket a Magyar Rádióamatőrök Szövetségével összefogva, a két szervezet elkötelezettségére és kompetenciáira építve együtt könnyebben sikerre vihetünk” – mondta dr. Szabó László Zsolt, az NMHH médiapiaci együttműködési és kutatási igazgatója.
A jelen megállapodás a rádióamatőr tevékenységekhez köthető, közérdekű tudományos-szakmai aktivitások eredményességének növelését célozza. Az együttműködő partnerek elsődlegesen ifjúsági utánpótlás-nevelés terén dolgoznak együtt, de összeállítanak közösen tananyagokat, különféle szakmai kiadványokat, végeznek felméréseket, kutatásokat, és szerveznek szakmai rendezvényeket is.
„Az NMHH-nak nagy szerepe van abban is, hogy tagjaink jó eredményeket érnek el az országos és világversenyeken. Az idei évben például az NMHH támogatta az idei Rádióamatőr Ifjúsági Tábor megrendezését és a rádióamatőrök részvételét a 20. Rádióiránymérés Világbajnokságon és a 18. Gyorstávírász Világbajnokságon” – nyilatkozta Molnár Csaba, az MRASZ elnöke.
A rádióamatőrség a korszerű mobiltechnológia korában is sokakat vonz: átlagosan évente 70 - 120 fő tesz rádióamatőr vizsgát az Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnál. A műfaj sajátos báját az adja, hogy a versenyzők kódolatlan jelekkel, szinte kézműves technológiával léphetnek kapcsolatba a világ távoli pontjain élő sporttársaikkal. A rádióamatőrség versenysport is, egyszerre jelent technikai, szellemi és fizikai kihívást. Egyes műfajokban a gyorsaság számít, máshol a kapcsolatok száma. A rókavadászatnak is nevezett rádiós tájfutás lényege, hogy egy irányérzékeny vevőkészülékkel kell megtalálni az erdős terepen elrejtett adóberendezéseket.