Mészáros Antónia
Mészáros Antónia a BBC Televíziónál, Londonban kezdte karrierjét, ahol főként dokumentumfilmek és politikai háttérműsorok készítésével, illetve oknyomozó újságírással foglalkozott.
Számos alkalommal dolgozott veszélyes területeken, például Zimbabwéban vagy Koszovóban, és volt haditudósító az Iraki háborúban.
2006-ban könyvet írt a migrációról „Az Unió nomádjai” címmel. 2007-ben ismerhették meg a Magyar Televízió nézői a Pulitzer-emlékdíjas „Az Este” műsorvezetőjeként.
2011-ben az ATV-hez igazolt, ahol több műsort is vezetett, köztük a „Start”, a „Szabad szemmel” és az „Egyenes Beszéd” című produkciókat.
2017 óta az UNICEF Magyarország ügyvezető igazgatója, ez idő alatt a szervezet megsokszorozta a bevételét, amellyel a világ legkiszolgáltatottabb gyermekeinek túlélését támogatják.
Ezzel egyidőben több mint 15 helyi programot is indítottak, a magyar gyermekekért. Mindezek hatására jelentősen nőtt a szervezet hazai láthatósága, és bővült a csapat mérete is.
Antónia büszke arra, hogy bár a magyarországi szervezet nem kap finanszírozást a globális UNICEF-től, vagyis minden bevételük a hazai piacról származik, mégis kiemelkedően sikeresen tudják segíteni a rászoruló gyerekeket, itthon és a világ válságövezeteiben egyaránt.