Rádióhallgatottság-mérési eredmények, 2024. I. félév, II. komponens

A dokumentum letöltése (pdf)

Közzétéve: 2024. október 3.

A „Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság részére rádiós közönségmérések teljes körű lebonyolítása” tárgyú, 2018-tól 2020-ig terjedő, majd a hasonló, 2021-től 2023-ig terjedő ciklust felölelő közbeszerzési eljárást is a Kantar Hoffmann – M-Meter konzorcium nyerte. A tender szerint lebonyolított kutatás eredményeinek közlésére az országos és fővárosi rádiók esetében havonta, a megyei jogú városok és hálózatos vételkörzetek esetében negyedévente, míg a kisebb helyi vételkörzeteknél félévente kerül sor.

A tenderkiírás műszaki leírásának megfelelően az új hallgatottságmérés kisebb, helyi vételkörzeteknek szentelt kutatási része telefonos, másnapi felidézéses (CATI day after recall) módszertannal zajlik 500, a vételkörzet lélekszámának függvényében az NMHH szakértőinek jóváhagyásával esetenként 400 vagy 300 fős mintán.

Jelen összefoglaló kizárólag a tenderkiírás és az azon alapuló rádiós hallgatottságmérés II. komponensének rádióit, azaz a kisebb, helyi vételkörzetes rádiók hallgatottsági eredményeit taglalja. A mérésben szereplő rádiók közül a nyílt adatközlést választók eredményeit szerepeltettük.

Ha másképp nem jelöljük, az ábrázolt adatok az adott vételkörzet 15 éves és idősebb sokaságára értendők. A vételkörzeti lélekszámok eltéréséből fakadóan az ezer főben illetve százalékban értelmezett hallgatottságok – s így az ezeket alapul vevő toplistákon kapott helyezések is – nagyban eltérhetnek egymástól.

A helyi rádiók által hetente elért hallgatók százaléka (Reach %) 2024 első félévében
Rádió neve Fejadó település Hullámhossz (MHz) Vételkörzet lélekszám (15+) Napi hallgatottság (ezer fő) Napi hallgatottság (%) Heti hallgatottság (ezer fő) Heti hallgatottság (%)
Bajai Rádió Baja 89,8 31300 3,8 11% 7 19%
Balaton Rádió Siófok 88,7 21639 0,6 3% 1,8 8%
Berettyó Rádió Berettyóújfalu 97,9 13323 1,8 14% 2,7 21%
Budaörs Rádió Budaörs 104,8 149373 2,1 1% 4,5 3%
Cegléd Rádió Cegléd 92,5 30970 5,5 18% 10,4 34%
Friss FM Kisvárda 93,4 26222 6,1 23% 9,4 36%
Halas Rádió Kiskunhalas   92,9 24061 2,5 11% 5,5 23%
Karcag FM Karcag 88 17139 2 12% 4,3 25%
KoronaFM100 Kalocsa 100 16296 4,3 27% 7,2 45%
Körmend FM Körmend 99,8 10850 2,3 21% 4 36%
Lakihegy Rádió Szigetszentmiklós 107 220433 5,2 2% 20,6 9%
Maxi Rádió Gyöngyös 92,4 27252 ZÁRT STÁTUSZ   ZÁRT STÁTUSZ   ZÁRT STÁTUSZ   ZÁRT STÁTUSZ  
Mega Rádió Gyula és Orosháza 90,2 és 90,5 52269 ZÁRT STÁTUSZ   ZÁRT STÁTUSZ   ZÁRT STÁTUSZ   ZÁRT STÁTUSZ  
Megafon Rádió Balassagyarmat és Vác 95,7 és 91,9 54972 7,2 13% 11,6 21%
Paks FM  Paks 96,3 44425 2,8 6% 5,8 13%
Pont Rádió Mezőtúr 89,9 14999 0,9 6% 1,9 13%
Rábaköz Rádió Kapuvár 94,5 12784 1,8 14% 3,2 24%
Rádió 97  Kiskőrös 97 12261 0,9 7% 1,5 12%
Rádió Dabas Dabas 93,4 27029 2,4 9% 5,9 22%
Rádió Monoster Szentgotthárd és Felsőszölnök 106,6 és 97,7 9749 1,3 13% 3,2 32%
Rádió Pápa Pápa 95,7 27314 ZÁRT STÁTUSZ   ZÁRT STÁTUSZ   ZÁRT STÁTUSZ   ZÁRT STÁTUSZ  
Rádió Smile Kiskunfélegyháza 89,9 25927 3,8 15% 6,9 27%
Rádió Szarvas Szarvas 105,4 14679 1,9 13% 3,5 23%
Rádió Szentendre Szentendre 91,6 20949 0,4 2% 0,9 4%
Rádió Törökszentmiklós Törökszentmiklós 89,6 17908 0,8 5% 2,3 13%
Sárvár Rádió Sárvár 96,5 14270 3,1 22% 5,2 37%
Tamási Rádió Tamási 101,9 12109 2,4 20% 4,2 35%
Trió Rádió Jászberény 97,7 25964 3,4 13% 6,7 26%
Zemplén FM Sátoraljaújhely 104,9 38758 6,5 17% 11,8 30%