Okosan a karácsonyi rohanásban! Válogassunk megfontoltan a mobilszolgáltatók ajánlatai között
Az ünnepi időszakban sokan szeretnék meglepni magukat vagy szeretteiket egy-egy új mobiltelefonnal, tablettel vagy okosórával. Ajándékvásárláskor a fogyasztók a szokásosnál jellemzően kevésbé tudatosan hoznak döntéseket, ilyenkor gyakran azt sem gondolják át, mekkora összegű kiadásra kell számítaniuk, illetve milyen hosszú távra szerződnek egy-egy mobilszolgáltatóval új okoseszközük megvételekor. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szakértői ezért összeszedték, mit érdemes mérlegelnünk, ha hűségidős szerződéssel vásárolnánk mobil eszközt.
A mobilszolgáltatók régóta alkalmazott értékesítési stratégiája, hogy nulla forintért vagy rendkívül kedvező áron kínálnak értékes telekommunikációs eszközöket azoknak, akik ezzel egy időben határozott időre szóló előfizetői szerződést kötnek velük. A konstrukció igen népszerű, napjainkban az új mobilszolgáltatási szerződések 60 százaléka készülékvásárlással egybekötve jön létre – jellemzően az ügyfél 24 hónapos elköteleződésével. Fontos megjegyezni, hogy ha a szerződéshez nem kapcsolódik készülékvásárlás, csupán tarifakedvezmény, a szerződés legfeljebb 12 hónapos határozott időre jöhet létre, ennek lejárta után pedig határozatlan időtartamúvá válik. Az ügyfélre nézve ennek feltételei nem lehetnek hátrányosabbak a korábbi szerződése feltételeihez képest.
Nagyon fontos, hogy készülékvásárlás, illetve határozott idejű szerződés aláírása előtt mindig mérlegeljük az anyagi helyzetünket, mivel a szerződésből eredő szolgáltatási díjakat és – részletfizetés vagy áruhitel esetén – a készülék részleteit a vállalt időszakban folyamatosan fizetnünk kell majd.
Azt is vegyük figyelembe, hogy a készülékünk vételárának részletfizetési ideje meghaladhatja a 24 hónapot is: egyes szolgáltatóknál létezik 30, 36 és 48 hónapos futamidő is. Az előfizetők ezen gyakran átsiklanak szerződéskötéskor, de amikor később lecserélnék az addigra már gyakran elavulttá vált készüléküket, akkor szembesülnek vele, hogy az előfizetői szerződésüket ugyan már bármikor felmondhatják, meglévő eszközük részleteit azonban továbbra is fizetniük kell.
Új készüléket akár a hűségidőnk alatt is vásárolhatunk, de ez általában a határozott idejű szerződésünk meghosszabbításával jár, ezért mindenképp érdemes tisztázni, hogyan fog változni a hűségidőnk hossza újabb készülék vásárlása esetén. Fontos az előzetes tájékozódás, hiszen előfordulhat, hogy a szolgáltató készülékcseredíjat számít fel, vagy kifizetteti az előző készülékünk hátralékos vételárát. A szolgáltatók a készülék vételárának havi törlesztőrészleteit általában a szolgáltatás díjával együtt számlázzák ki. Figyeljünk ennek pontos törlesztésére, mert ha elmulasztjuk időben megfizetni valamelyik számlánkat, a szolgáltató megvonhatja a részletfizetési kedvezményünket, és a teljes hátralékos vételárat egy összegben követelheti tőlünk. Ha nem fizetünk, az eszközünket letilthatják, így azt nem fogjuk tudni használni.
A mobilszolgáltatóknál jellemzően határozott idejű elköteleződés és hűségidős kedvezmény nélkül, listaáron is megvásárolhatunk bármilyen készüléket. Vásárlás előtt érdemes ellenőrizni a szolgáltatók ajánlatai mellett más kereskedők kínálatát is – például ár-összehasonlító oldalak segítségével. A legjobb ajánlatot kínáló üzletekben így gyakran akár több tízezer forinttal olcsóbban juthatunk hozzá a kiszemelt okoseszközhöz, mint máshol. A nagyobb összegű vásárlásokhoz általában ebben az esetben is igénybe vehetünk részletfizetési vagy áruhitel-konstrukciókat, viszont nem kell a készülék vételára mellett még egy előfizetői szerződés díját is fizetnünk, és egy konkrét szolgáltató mellett elköteleződnünk.
Az előfizetői szerződésünket akár idő előtt is felmondhatjuk, ennek azonban viselnünk kell a következményeit. Ha készülékvásárlás fejében köteleztük el magunkat, mégis felmondjuk a szerződésünket annak lejárta előtt, meg kell fizetnünk a kedvezményt, amelyet a szolgáltató a készülékre adott. Amennyiben tarifakedvezményért cserébe vállalt szerződést mondunk fel idejekorán, a szolgáltatónk a már igénybe vett kedvezményünk összegét követelheti tőlünk – vagyis minél több ideig vettük igénybe az engedményes díjcsomagot, annál többet kell fizetnünk felmondás esetén. Egy idő után így valószínűleg már nem éri meg felmondanunk a meglévő szerződésünket, mert jobban járunk, ha egyszerűen megtartjuk, és kifuttatjuk azt.
Fontos, hogy előfizetőként 14 napon belül azonnali hatállyal felmondhatjuk a szerződésünket, ha a szolgáltatás minősége nem megfelelő. Ha a megvásárolt eszközünk hibásodik meg, a szavatossági és jótállási szabályoknak megfelelően élhetünk a jogainkkal az eladónál – vagyis a szolgáltatónál vagy kereskedőnél. Erről bővebben az NGM Fogyasztóvédelmi Portálján tájékozódhatunk. Érdemes a szerződéskötést követően mielőbb kipróbálni a szolgáltatást és a terméket is, hogy szükség esetén élni tudjunk a lehetőségeinkkel.
A személyes adatok védelmében az NMHH ingyenes adattörlési szolgáltatást nyújt, amely lehetővé teszi a személyes adataink helyreállíthatatlan törlését az eszközünkről, ha például később eladnánk azt. Vásárláskor érdemes rákérdeznünk, a kereskedő milyen módon bocsátja a rendelkezésünkre a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges kódot – általában a termékkel együtt, a számlán vagy nyugtán kapjuk.
A kód egy alkalommal használható, és nem kötődik a megvásárolt készülékhez, így más eszköz adattörlésére is felhasználható. A szolgáltatásról bővebb információt az NMHH honlapján találhatunk, az adattörlő alkalmazást pedig a veglegestorles.hu weboldalon érhetjük el.
Az alábbi videóban dr. Orosz Brigitta, az NMHH Hatósági Osztályának vezetője beszél. A videó szabadon felhasználható.