Kommunikálni mindenki tud?
„Kommunikálni mindenki tud. De hatékonyan és eredményesen csak kevesek.” – olvasható a Kommunikációs Nevelésért Egyesület (KOMNEV) honlapján. Mondhatjuk, hogy a 21. század szinte az online térbe költözött. Ezen kihívás a fenti idézet mondanivalóját még jobban kiemeli, hiszen szinte mindannyian tartalomgyártók vagyunk, sokszor szöveg helyett képekkel kommunikálunk. Azért, hogy hagyományos értékeink ne csorbuljanak ebben a világban, együttműködési keretmegállapodást kötött a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és az Egyesület.
A 14 éve létrejött országos szervezet fórumot és érdekképviseletet biztosít a kommunikációt oktató tanároknak, trénereknek, egyéb kommunikációs szakembereknek. Véleményt mond és állást foglal a kommunikációoktatás tartalmi, módszertani és oktatásszervezési kérdéseiben. Szakmai kapcsolatokat épít és ápol más hasonló szervezetekkel, intézményekkel. Törekszik a kommunikációoktatók összefogására.
Dr. Szabó László Zsolt az NMHH médiapiaci együttműködési és kutatási igazgatója szerint kiemelten fontos, hogy most már elmondhatjuk, hogy eljutottunk a tanulóktól, hallgatóktól a pedagógusok még szélesebb köréhez is, így hatóságunk egyik stratégiai célját, a médiatudatosság elmélyítését szolgálhatjuk. „Örömünkre szolgál, hogy immáron a 30. keretmegállapodást kötöttük meg ennek érdekében” – tette hozzá.
A megállapodás értelmében a két szervezet a szakemberek képzésében, tudományos-oktatási programok megvalósításában, a médiatudatosság népszerűsítésében, kutatások és tanulmányok elkészítésében, közös programokat és projekteket készít elő és indít el.
Dr. Balázs László, az Egyesület elnöke a megállapodás kapcsán elmondta: „A 21. század kommunikációja döntően a médiatérben zajlik. Az információáramlás gyorsasága, a közösségi platformok térnyerése és a digitális tartalomfogyasztás változásai új kihívások elé állítják mind a pedagógusokat, mind a diákokat. A KOMNEV az elmúlt másfél évtizedben azért dolgozott, hogy a kommunikációoktatásban és a pedagógusképzésben is egyre nagyobb hangsúlyt kapjon a kommunikációs és médiatudatosság, a kritikai gondolkodás és a felelős közléskultúra fejlesztése.
Az Egyesület elnöke hozzátette: Az NMHH-val megkötött megállapodás új lendületet ad ezeknek a törekvéseknek. Lehetőséget teremt arra, hogy az Egyesület szakmai programjai még hatékonyabban szolgálják a fiatal generációk kommunikációjának és médiakompetenciájának fejlesztését, és hozzájáruljanak egy értékalapú, tudatos médiafogyasztói kultúra kialakításához. Meggyőződésünk, hogy a médiakommunikáció nemcsak technikai eszköz, hanem társadalomformáló erő, amelynek megértése, kritikája és helyes használata elengedhetetlen a jövő generációk számára.”