Országos rádiós hallgatottságmérési eredmények, 2025. második negyedév
A dokumentum letöltése (pdf)Bevezetés
A „Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság részére rádiós közönségmérések teljes körű lebonyolítása” tárgyú, 2018-tól 2020-ig, majd a hasonló, 2021-től 2023-ig, illetve 2024-től 2026-ig terjedő ciklust felölelő közbeszerzési eljárásokat is a Kantar Hoffmann – M-Meter konzorcium nyerte.
Jelen dolgozat a tenderkiírásban foglalt kötelezettség teljesítése. A dokumentum kizárólag a tenderkiírás, illetőleg az azon alapuló rádiós hallgatottságmérés I. A. komponensének rádióit, azaz az országos és/vagy fővárosi illetőségű rádiók hallgatottsági eredményeit taglalja.
Az összefoglalóban közölt adatok a Megrendelő által előírt grafikonokat, diagramokat tartalmazzák egy logikai struktúra szerint tagolva, rövid szöveges kiegészítésekkel arra vonatkozóan, hogyan kell értelmezni a közölt ábrákat.
Ha másképp nem jelöljük, az ábrázolt adatok országosan a 15 éves és idősebb sokaságra értendők.
A mérés módszertana
A tenderkiírás műszaki leírása alapján az egyes adatfelvételi hullámok az alábbi számú, komplett lekérdezést/ kitöltött naplót tartalmazzák:
- Budapest: legalább 2.000 db,
- Megyei jogú városok és a 100 ezer főt meghaladó hálózatok: 31× legalább 500 db = 15.500 db,
- Országos minta vidék (nem Budapest és nem megyei jogú város): legalább 4.000 db.
A kutatás reprezentatív a magyarországi 15 éves és idősebb lakosságra életkor, nem, iskolai végzettség és településtípus szerint. A mintavétel során a fenti kritériumok (korcsoport, nem, iskolai végzettség, településtípus) szerinti kvótázást alkalmaztunk. Az adatvételből adódó hibákat korrekciós eljárással, utólagos rétegzéssel (súlyozással) korrigáltuk.
A minta súlyozását iterációs módszerrel végeztük szükség szerint egy-, két- vagy háromdimenziós peremeloszlások figyelembevételével. A súlyozást elvégeztük országos és adott esetben vételkörzeti szinten egyaránt mindegyik vételkörzetre. A (projektálás előtti) átlag súly nem haladja meg az 1,01-os értéket. A havi minta 90 százalékának esetében a súlyérték nem esik kívül a 0,2–5,0 közötti intervallumon, és a maximális súly nem haladja meg az 6,0-t.
Hallgatottsági adatok
Országos napi és heti hallgatottság negyedéves bontásban (2018. IV. – 2025. II.) (Reach N, N=8253)
Negyedév | Napi hallgatottság | Heti hallgatottság |
---|---|---|
2018. okt. – dec. | 5.813 | 7.089 |
2019. jan. – márc. | 5.787 | 7.271 |
2019. ápr. – jún. | 5.778 | 7.180 |
2019. júl. – szept. | 5.538 | 7.125 |
2019. okt. – dec. | 5.528 | 7.222 |
2020. jan. – márc. | 5.455 | 7.117 |
2020. ápr. – jún. | 5.181 | 7.324 |
2020. júl. - szept. | 5.250 | 7.335 |
2020. okt. – dec. | 5.591 | 7.482 |
2021. jan. – márc. | 5.648 | 7.607 |
2021. ápr.- jún. | 5.499 | 7.567 |
2021. júl. – szept. | 5.425 | 7.582 |
2021. okt. – dec. | 5.451 | 7.705 |
2022. jan. – márc. | 5.373 | 7.695 |
2022. ápr.- jún. | 5.352 | 7.644 |
2022. júl. - szept. | 5.218 | 7.549 |
2022. okt. – dec. | 5.223 | 7.486 |
2023. jan. – márc. | 5.452 | 7.387 |
2023. ápr.- jún. | 5.551 | 7.380 |
2023. júl.- szept. | 5.515 | 7.304 |
2023. okt.- dec. | 5.567 | 7.321 |
2024. jan. – márc. | 5.491 | 7.266 |
2024. ápr. - jún. | 5.478 | 7.287 |
2024. júl. – szept. | 5.454 | 7.305 |
2024. okt. – dec. | 5.436 | 7.331 |
2025 jan. – márc. | 5.453 | 7.421 |
2025 ápr. – jún. | 5.496 | 7.500 |
Jelen negyedéves mérés eredményei alapján a rádiókat napi szinten 5,5 míg hetente 7,5 millióan hallgatják a legalább 15 évesek körében. Eszerint országosan a 15 éves vagy annál idősebb lakosság 67 százaléka napi szinten, míg 91 százaléka heti rendszerességgel hallgat rádiót.
Budapesti napi és heti hallgatottság negyedéves bontásban (2018. IV. – 2025. II.) (Reach N, N=2354)
Negyedév | Napi hallgatottság | Heti hallgatottság |
---|---|---|
2018. okt. – dec. | 897 | 1.200 |
2019. jan. – márc. | 935 | 1.276 |
2019. ápr. – jún. | 875 | 1.231 |
2019. júl. – szept. | 843 | 1.212 |
2019. okt. – dec. | 869 | 1.261 |
2020. jan. – márc. | 879 | 1.251 |
2020. ápr. – jún. | 846 | 1.256 |
2020. júl. - szept. | 895 | 1.347 |
2020. okt. – dec. | 996 | 1.372 |
2021. jan. – márc. | 1.068 | 1.410 |
2021. ápr.- jún. | 1.001 | 1.398 |
2021. júl. - szept. | 964 | 1.409 |
2021. okt. – dec. | 959 | 1.429 |
2022. jan. – márc. | 920 | 1.415 |
2022. ápr.- jún. | 891 | 1.373 |
2022. júl. - szept. | 873 | 1.365 |
2022. okt. – dec. | 858 | 1.344 |
2023. jan. – márc. | 923 | 1.353 |
2023. ápr.- jún. | 958 | 1.333 |
2023. júl.- szept. | 941 | 1.312 |
2023. okt.-dec. | 965 | 1.355 |
2024. jan. – márc | 940 | 1.310 |
2024. ápr. – jún. | 926 | 1.309 |
2024. júl. – szept. | 898 | 1.284 |
2024. okt. – dec. | 915 | 1.314 |
2025 jan. – márc. | 965 | 1.355 |
2025 ápr. – jún. | 940 | 1.337 |
Budapesten a 15 éves vagy annál idősebb lakosság közel 40 százaléka (940 ezer fő) naponta, míg 57 százaléka (1,3 millió fő) heti rendszerességgel hallgat valamilyen rádiót.
A napi, illetve heti rendszerességgel rádiót hallgatók aránya a fővárosban kis mértékben eltér az országos napi és heti hallgatottság arányától.
Országos napi hallgatottság 2025. II. negyedévében – toplista (Reach N)
A rádió neve | Reach N (ezer fő) |
---|---|
Retro Rádió | 1882 |
Rádió 1 | 1623 |
Kossuth Rádió | 1013 |
Petőfi Rádió | 536 |
Dankó Rádió | 305 |
Sláger FM | 234 |
Best FM | 186 |
Bartók Rádió | 97 |
Hír FM | 75 |
Rock FM | 58 |
Országosan a 15 éves vagy annál idősebb lakosság körében – egy átlagos napot alapul véve – a Retro Rádió (1,8 millió fő) a leghallgatottabb rádió, melyet a Rádió 1 (1,6 millió fő), a Kossuth Rádió (1 millió fő), majd a Petőfi Rádió (536 ezer fő) követ a sorban. Ezután következik a Dankó Rádió 305 ezer főnyi hallgatóval. A Sláger FM 234 ezer fő, a Best FM /Rádió M pedig 186 ezer napi követővel rendelkezik. Utánuk a Bartók Rádió következik 97 ezres, valamint a Hír FM 75 ezres napi hallgatótáborral. A Rock FM 58 ezer főhöz ér el napi szinten országosan.
Budapesti napi hallgatottság 2025. II. negyedévében – toplista (Reach N)
A rádió neve | Reach N (ezer fő) |
---|---|
Rádió 1 | 304 |
Retro Rádió | 265 |
Kossuth Rádió | 132 |
Sláger FM | 104 |
Rock FM | 58 |
Petőfi Rádió | 54 |
Jazzy | 39 |
Dankó Rádió | 35 |
Bartók Rádió | 24 |
Hír FM | 24 |
A fővárosban az átlagos napi hallgatószám tekintetében vezető adó a Rádió 1 (304 ezer hallgató naponta), majd a Retro Rádió (265 ezer) és a Kossuth Rádió 132 ezer fős hallgatótáborral következik a sorban. A Sláger FM-et 104, a Rock FM-et 58, a Petőfi Rádiót 54 ezer fő hallgatja. A Jazzy 39 ezres, a Dankó Rádió 35 ezer fős eléréssel rendelkezik. A Bartók Rádió és a Hír FM 24-24 ezer embert ér el napi szinten a fővárosban.
Kereskedelmi rádiók országos napi hallgatottsága 2025. II. negyedévében (Reach N)
A rádió neve | Reach N (ezer fő) |
---|---|
Retro Rádió | 1882 |
Rádió 1 | 1623 |
Sláger FM | 234 |
Best FM | 186 |
Rock FM | 58 |
A kereskedelmi rádiók rangsorát az országos Retro Rádió vezeti. A Rádió 1 csaknem kétszáz településen fogható a szűkebb, folyamatosan sztereó vételi lehetőségeket tartalmazó lista szerint is. Előbbi 1,9 millió fős, utóbbi pedig 1,6 millió körüli napi hallgatószámmal rendelkezik. A Sláger FM napi szinten 234 ezer hallgatót tudhat magáénak, a Best FM /Rádió M 186 ezer főt, a Rock FM pedig 58 ezer főt.
Közszolgálati rádiók országos napi hallgatottsága 2025. II. negyedévében (Reach N)
A rádió neve | Reach N (ezer fő) |
---|---|
Kossuth Rádió | 1013 |
Petőfi Rádió | 536 |
Dankó Rádió | 305 |
Bartók Rádió | 97 |
Nemzetiségi rádiók | 11 |
Parlamenti Rádió | 10 |
A négy vezető közszolgálati rádió között nincsenek nagyságrendi lefedettségbeli különbségek, eltérő napi hallgatótáborukat alapvetően az eltérő profiljuknak és műsorstruktúrájuknak tudhatjuk be.
A Kossuth Rádió hallgatótábora meghaladja a napi 1 millió főt, a Petőfi Rádió pedig az 530 ezer főt. A Dankó Rádió tábora 305 ezer fő körül alakul, a Bartók Rádióé pedig 97 ezer fő.
A Nemzetiségi rádiók és a Parlamenti Rádió esetében a közszolgálatiság önmagában való célkitűzés, és ebben a formájában sokkal előbbre való, mint a hallgatottsági mutatók üldözése; így nincs is igazán értelme érdemben interpretálni a számaikat ebben a kontextusban.
Közösségi rádiók országos napi hallgatottsága 2025. II. negyedévében (Reach N)
A rádió neve | Reach N (ezer fő) |
---|---|
Hír FM | 75 |
Jazzy Rádió | 45 |
Klasszik Rádió | 27 |
Spirit FM | 23 |
InfoRádió | 21 |
radiocafé 98.0 | 17 |
Manna FM | 14 |
Tilos Rádió | 14 |
Első Pesti Egyetemi Rádió | 0 |
A közösségi rádiók körében a nagyobb, itt is ábrázolt hallgatottsági értékeket a fővárosi és a hálózatosként működő adók tudhatják magukénak; megkockáztathatjuk, hogy az élmezőny a lefedettség szempontjából is ezekből az adókból áll össze.
A közösségi rádiók hallgatottsági listáját a Hír FM (75 ezer fő) vezeti ebben a negyedéves periódusban, a Jazzy (45 ezer fő), Klasszik Rádió (27 ezer fő) és a Spirit FM (23 ezer fő) előtt. Az InfoRádiót ebben a hullámban 21, a radiocafét 17, a Manna FM-et pedig 14 ezren hallgatták. A Tilos Rádió is 14 ezer fős napi hallgatótábort tudhat magáénak, míg a sort az Első Pesti Egyetemi Rádió zárja majdnem 100 fős hallgatottsággal.
Napi rádióhallgatási görbék, 2025. II. negyedév
A következő ábrák helyes értelmezéséhez fontos tisztázni, hogy pontosan mit mutatnak be és milyen módon.
A napi rádióhallgatási görbék – a hétköznap/hétvége bontás kivételével, ahol épp e szempont szerint aggregált eredmények szerepelnek – az ún. „átlag napi” rádióhallgatási adatokat jelenítik meg.
Kereskedelmi rádiók napi hallgatottsági görbéje 2025. II. negyedévében (Reach N)
Idősáv | Hétköznap | Szombat | Vasárnap |
---|---|---|---|
00:00-01:00 | 58 | 24 | 17 |
01:00-02:00 | 42 | 10 | 13 |
02:00:03:00 | 39 | 4 | 10 |
03:00-04:00 | 32 | 6 | 12 |
04:00-05:00 | 73 | 19 | 29 |
05:00-06:00 | 208 | 59 | 76 |
06:00-07:00 | 1859 | 589 | 568 |
07:00-08:00 | 2957 | 944 | 852 |
08:00-09:00 | 3007 | 1224 | 1101 |
09:00-10:00 | 2866 | 1270 | 1193 |
10:00-11:00 | 2783 | 1361 | 1245 |
11:00-12:00 | 2462 | 1218 | 1124 |
12:00-13:00 | 2280 | 1049 | 928 |
13:00-14:00 | 2088 | 870 | 763 |
14:00-15:00 | 2080 | 835 | 701 |
15:00-16:00 | 1845 | 731 | 627 |
16:00-17:00 | 1690 | 631 | 626 |
17:00-18:00 | 1435 | 582 | 549 |
18:00-19:00 | 1125 | 455 | 440 |
19:00-20:00 | 785 | 320 | 301 |
20:00-21:00 | 636 | 264 | 239 |
21:00-22:00 | 418 | 170 | 156 |
22:00-23:00 | 252 | 109 | 81 |
23:00-00:00 | 111 | 50 | 39 |
Közszolgálati rádiók napi hallgatottsági görbéje 2025. II. negyedévében (Reach N)
Idősáv | Hétköznap | Szombat | Vasárnap |
---|---|---|---|
00:00-01:00 | 43 | 16 | 20 |
01:00-02:00 | 32 | 10 | 13 |
02:00:03:00 | 27 | 7 | 8 |
03:00-04:00 | 29 | 9 | 13 |
04:00-05:00 | 55 | 27 | 30 |
05:00-06:00 | 198 | 77 | 100 |
06:00-07:00 | 1089 | 447 | 481 |
07:00-08:00 | 1461 | 578 | 597 |
08:00-09:00 | 1462 | 711 | 750 |
09:00-10:00 | 1300 | 617 | 716 |
10:00-11:00 | 1298 | 616 | 679 |
11:00-12:00 | 1229 | 568 | 583 |
12:00-13:00 | 1309 | 687 | 732 |
13:00-14:00 | 881 | 389 | 393 |
14:00-15:00 | 731 | 325 | 308 |
15:00-16:00 | 701 | 260 | 302 |
16:00-17:00 | 661 | 247 | 266 |
17:00-18:00 | 593 | 252 | 236 |
18:00-19:00 | 450 | 193 | 172 |
19:00-20:00 | 345 | 130 | 155 |
20:00-21:00 | 235 | 97 | 104 |
21:00-22:00 | 169 | 59 | 74 |
22:00-23:00 | 137 | 42 | 51 |
23:00-00:00 | 62 | 25 | 20 |
Közösségi rádiók napi hallgatottsági görbéje 2025. II. negyedévében (Reach N)
Idősáv | Hétköznap | Szombat | Vasárnap |
---|---|---|---|
00:00-01:00 | 5 | 2 | 3 |
01:00-02:00 | 3 | 3 | 2 |
02:00:03:00 | 2 | 1 | 1 |
03:00-04:00 | 4 | 0 | 2 |
04:00-05:00 | 7 | 2 | 3 |
05:00-06:00 | 17 | 5 | 4 |
06:00-07:00 | 113 | 35 | 32 |
07:00-08:00 | 145 | 40 | 36 |
08:00-09:00 | 140 | 43 | 44 |
09:00-10:00 | 134 | 51 | 54 |
10:00-11:00 | 136 | 56 | 45 |
11:00-12:00 | 123 | 43 | 45 |
12:00-13:00 | 109 | 39 | 33 |
13:00-14:00 | 92 | 22 | 35 |
14:00-15:00 | 113 | 33 | 34 |
15:00-16:00 | 121 | 33 | 50 |
16:00-17:00 | 113 | 29 | 40 |
17:00-18:00 | 111 | 34 | 25 |
18:00-19:00 | 97 | 18 | 20 |
19:00-20:00 | 46 | 10 | 11 |
20:00-21:00 | 36 | 9 | 11 |
21:00-22:00 | 36 | 4 | 5 |
22:00-23:00 | 32 | 11 | 11 |
23:00-00:00 | 22 | 9 | 6 |
A kereskedelmi, a közszolgálati és a közösségi rádiók napi hallgatottsági görbéit hétköznap/szombat/vasárnap bontásban, óránkénti osztásközökkel közöljük, a tendenciák így jól kivehetőek az órán belüli kilengések nélkül.
A reggeli csúcsidőszak a kereskedelmi és a közszolgálati rádiók tekintetében sokkal markánsabb, mint a közösségi rádióknál. A déli hírek kiugró hallgatottsága a közszolgálati csatornákon jelentkezik, a kereskedelmi adóknál nem; de a délutáni visszaesés is az állami finanszírozású rádiókat érinti leginkább, a kereskedelmieket kevésbé, a közösségi rádiók pedig már-már stagnáló hallgatottságot produkálnak a délután folyamán egészen az esti visszaesésig, amikor a rádiók szerepe visszaszorul
Napi hallgatottság negyedórás bontásban hétköznap és hétvégén, 2025. II. negyedévében
Hallgatók száma (Reach N) hétköznap és hétvégén
Idősáv | Hétköznapi Reach N (ezer fő) | Hétvégi Reach N (ezer fő) |
---|---|---|
00:00-00:15 | 43 | 39 |
00:15-00:30 | 38 | 33 |
00:30-00:45 | 37 | 32 |
00:45-01:00 | 35 | 29 |
01:00-01:15 | 32 | 22 |
01:15-01:30 | 30 | 26 |
01:30-01:45 | 27 | 25 |
01:45-02:00 | 27 | 22 |
02:00-02:15 | 27 | 19 |
02:15-02:30 | 27 | 17 |
02:30-02:45 | 25 | 18 |
02:45-03:00 | 25 | 16 |
03:00-03:15 | 27 | 20 |
03:15-03:30 | 28 | 19 |
03:30-03:45 | 29 | 22 |
03:45-04:00 | 33 | 26 |
04:00-04:15 | 49 | 40 |
04:15-04:30 | 55 | 44 |
04:30-04:45 | 62 | 54 |
04:45-05:00 | 68 | 58 |
05:00-05:15 | 140 | 115 |
05:15-05:30 | 145 | 122 |
05:30-05:45 | 166 | 138 |
05:45-06:00 | 184 | 150 |
06:00-06:15 | 1251 | 769 |
06:15-06:30 | 1310 | 771 |
06:30-06:45 | 1441 | 816 |
06:45-07:00 | 1499 | 843 |
07:00-07:15 | 2108 | 1178 |
07:15-07:30 | 2068 | 1141 |
07:30-07:45 | 2192 | 1195 |
07:45-08:00 | 2231 | 1238 |
08:00-08:15 | 2662 | 1734 |
08:15-08:30 | 2494 | 1644 |
08:30-08:45 | 2469 | 1625 |
08:45-09:00 | 2416 | 1598 |
09:00-09:15 | 2550 | 1825 |
09:15-09:30 | 2421 | 1732 |
09:30-09:45 | 2376 | 1692 |
09:45-10:00 | 2356 | 1673 |
10:00-10:15 | 2460 | 1903 |
10:15-10:30 | 2211 | 1719 |
10:30-10:45 | 2168 | 1694 |
10:45-11:00 | 2115 | 1664 |
11:00-11:15 | 2134 | 1692 |
11:15-11:30 | 1990 | 1569 |
11:30-11:45 | 1956 | 1544 |
11:45-12:00 | 1922 | 1510 |
12:00-12:15 | 2060 | 1661 |
12:15-12:30 | 1845 | 1417 |
12:30-12:45 | 1713 | 1279 |
12:45-13:00 | 1582 | 1168 |
13:00-13:15 | 1540 | 1162 |
13:15-13:30 | 1448 | 1066 |
13:30-13:45 | 1383 | 1032 |
13:45-14:00 | 1349 | 1008 |
14:00-14:15 | 1405 | 1065 |
14:15-14:30 | 1234 | 941 |
14:30-14:45 | 1209 | 931 |
14:45-15:00 | 1186 | 886 |
15:00-15:15 | 1195 | 932 |
15:15-15:30 | 1085 | 854 |
15:30-15:45 | 1064 | 857 |
15:45-16:00 | 1017 | 825 |
16:00-16:15 | 1088 | 881 |
16:15-16:30 | 947 | 784 |
16:30-16:45 | 900 | 769 |
16:45-17:00 | 865 | 743 |
17:00-17:15 | 926 | 787 |
17:15-17:30 | 798 | 696 |
17:30-17:45 | 774 | 670 |
17:45-18:00 | 719 | 647 |
18:00-18:15 | 695 | 624 |
18:15-18:30 | 533 | 506 |
18:30-18:45 | 514 | 488 |
18:45-19:00 | 472 | 448 |
19:00-19:15 | 441 | 424 |
19:15-19:30 | 377 | 358 |
19:30-19:45 | 358 | 348 |
19:45-20:00 | 334 | 331 |
20:00-20:15 | 353 | 336 |
20:15-20:30 | 275 | 256 |
20:30-20:45 | 257 | 248 |
20:45-21:00 | 245 | 230 |
21:00-21:15 | 245 | 221 |
21:15-21:30 | 177 | 166 |
21:30-21:45 | 170 | 167 |
21:45-22:00 | 160 | 154 |
22:00-22:15 | 155 | 148 |
22:15-22:30 | 124 | 117 |
22:30-22:45 | 111 | 105 |
22:45-23:00 | 96 | 92 |
23:00-23:15 | 68 | 74 |
23:15-23:30 | 65 | 63 |
23:30-23:45 | 58 | 61 |
23:45-24:00 | 56 | 56 |
Elérési százalékok (Reach %) hétköznap és hétvégén
Idősáv | Hétköznapi Reach % | Hétvégi Reach % |
---|---|---|
00:00-00:15 | 1% | 0% |
00:15-00:30 | 0% | 0% |
00:30-00:45 | 0% | 0% |
00:45-01:00 | 0% | 0% |
01:00-01:15 | 0% | 0% |
01:15-01:30 | 0% | 0% |
01:30-01:45 | 0% | 0% |
01:45-02:00 | 0% | 0% |
02:00-02:15 | 0% | 0% |
02:15-02:30 | 0% | 0% |
02:30-02:45 | 0% | 0% |
02:45-03:00 | 0% | 0% |
03:00-03:15 | 0% | 0% |
03:15-03:30 | 0% | 0% |
03:30-03:45 | 0% | 0% |
03:45-04:00 | 0% | 0% |
04:00-04:15 | 1% | 0% |
04:15-04:30 | 1% | 1% |
04:30-04:45 | 1% | 1% |
04:45-05:00 | 1% | 1% |
05:00-05:15 | 2% | 1% |
05:15-05:30 | 2% | 1% |
05:30-05:45 | 2% | 2% |
05:45-06:00 | 2% | 2% |
06:00-06:15 | 15% | 9% |
06:15-06:30 | 16% | 9% |
06:30-06:45 | 18% | 10% |
06:45-07:00 | 18% | 10% |
07:00-07:15 | 26% | 14% |
07:15-07:30 | 25% | 14% |
07:30-07:45 | 27% | 15% |
07:45-08:00 | 27% | 15% |
08:00-08:15 | 32% | 21% |
08:15-08:30 | 30% | 20% |
08:30-08:45 | 30% | 20% |
08:45-09:00 | 29% | 19% |
09:00-09:15 | 31% | 22% |
09:15-09:30 | 30% | 21% |
09:30-09:45 | 29% | 21% |
09:45-10:00 | 29% | 20% |
10:00-10:15 | 30% | 23% |
10:15-10:30 | 27% | 21% |
10:30-10:45 | 26% | 21% |
10:45-11:00 | 26% | 20% |
11:00-11:15 | 26% | 21% |
11:15-11:30 | 24% | 19% |
11:30-11:45 | 24% | 19% |
11:45-12:00 | 23% | 18% |
12:00-12:15 | 25% | 20% |
12:15-12:30 | 23% | 17% |
12:30-12:45 | 21% | 16% |
12:45-13:00 | 19% | 14% |
13:00-13:15 | 19% | 14% |
13:15-13:30 | 18% | 13% |
13:30-13:45 | 17% | 13% |
13:45-14:00 | 16% | 12% |
14:00-14:15 | 17% | 13% |
14:15-14:30 | 15% | 11% |
14:30-14:45 | 15% | 11% |
14:45-15:00 | 14% | 11% |
15:00-15:15 | 15% | 11% |
15:15-15:30 | 13% | 10% |
15:30-15:45 | 13% | 10% |
15:45-16:00 | 12% | 10% |
16:00-16:15 | 13% | 11% |
16:15-16:30 | 12% | 10% |
16:30-16:45 | 11% | 9% |
16:45-17:00 | 11% | 9% |
17:00-17:15 | 11% | 10% |
17:15-17:30 | 10% | 8% |
17:30-17:45 | 9% | 8% |
17:45-18:00 | 9% | 8% |
18:00-18:15 | 8% | 8% |
18:15-18:30 | 6% | 6% |
18:30-18:45 | 6% | 6% |
18:45-19:00 | 6% | 5% |
19:00-19:15 | 5% | 5% |
19:15-19:30 | 5% | 4% |
19:30-19:45 | 4% | 4% |
19:45-20:00 | 4% | 4% |
20:00-20:15 | 4% | 4% |
20:15-20:30 | 3% | 3% |
20:30-20:45 | 3% | 3% |
20:45-21:00 | 3% | 3% |
21:00-21:15 | 3% | 3% |
21:15-21:30 | 2% | 2% |
21:30-21:45 | 2% | 2% |
21:45-22:00 | 2% | 2% |
22:00-22:15 | 2% | 2% |
22:15-22:30 | 2% | 1% |
22:30-22:45 | 1% | 1% |
22:45-23:00 | 1% | 1% |
23:00-23:15 | 1% | 1% |
23:15-23:30 | 1% | 1% |
23:30-23:45 | 1% | 1% |
23:45-24:00 | 1% | 1% |
Az ábrán jól látható, hogy hétvégén az emberek később kelnek fel és kevesebben kapcsolják be a készüléket. Ugyanakkor a déli hírek hétvégén is kiemelkednek a hallgatottsági görbén.
Napi hallgatottság negyedórás bontásban nemek szerint 2025. II. negyedévében
Hallgatók száma (Reach N) nemek szerint
Idősáv | Reach N (ezer fő) a férfiaknál | Hétvégi Reach N (ezer fő) a nőknél |
---|---|---|
00:00–00:15 | 16 | 26 |
00:15–00:30 | 15 | 22 |
00:30–00:45 | 15 | 21 |
00:45–01:00 | 14 | 19 |
01:00–01:15 | 14 | 16 |
01:15–01:30 | 12 | 16 |
01:30–01:45 | 11 | 16 |
01:45–02:00 | 11 | 15 |
02:00–02:15 | 11 | 14 |
02:15–02:30 | 10 | 14 |
02:30–02:45 | 9 | 14 |
02:45–03:00 | 9 | 14 |
03:00–03:15 | 10 | 15 |
03:15–03:30 | 11 | 15 |
03:30–03:45 | 11 | 16 |
03:45–04:00 | 15 | 16 |
04:00–04:15 | 22 | 24 |
04:15–04:30 | 24 | 28 |
04:30–04:45 | 31 | 29 |
04:45–05:00 | 34 | 31 |
05:00–05:15 | 74 | 58 |
05:15–05:30 | 77 | 62 |
05:30–05:45 | 86 | 72 |
05:45–06:00 | 92 | 83 |
06:00–06:15 | 629 | 484 |
06:15–06:30 | 647 | 509 |
06:30–06:45 | 702 | 561 |
06:45–07:00 | 721 | 591 |
07:00–07:15 | 981 | 861 |
07:15–07:30 | 967 | 835 |
07:30–07:45 | 1022 | 885 |
07:45–08:00 | 1051 | 896 |
08:00–08:15 | 1251 | 1146 |
08:15–08:30 | 1168 | 1083 |
08:30–08:45 | 1149 | 1079 |
08:45–09:00 | 1128 | 1054 |
09:00–09:15 | 1192 | 1151 |
09:15–09:30 | 1139 | 1085 |
09:30–09:45 | 1115 | 1066 |
09:45–10:00 | 1102 | 1059 |
10:00–10:15 | 1140 | 1161 |
10:15–10:30 | 1019 | 1051 |
10:30–10:45 | 993 | 1039 |
10:45–11:00 | 961 | 1025 |
11:00–11:15 | 960 | 1048 |
11:15–11:30 | 900 | 970 |
11:30–11:45 | 892 | 946 |
11:45–12:00 | 879 | 925 |
12:00–12:15 | 959 | 987 |
12:15–12:30 | 877 | 846 |
12:30–12:45 | 800 | 789 |
12:45–13:00 | 730 | 734 |
13:00–13:15 | 721 | 711 |
13:15–13:30 | 678 | 661 |
13:30–13:45 | 653 | 629 |
13:45–14:00 | 643 | 609 |
14:00–14:15 | 662 | 646 |
14:15–14:30 | 566 | 584 |
14:30–14:45 | 550 | 579 |
14:45–15:00 | 530 | 570 |
15:00–15:15 | 543 | 577 |
15:15–15:30 | 492 | 527 |
15:30–15:45 | 482 | 523 |
15:45–16:00 | 463 | 499 |
16:00–16:15 | 500 | 530 |
16:15–16:30 | 439 | 461 |
16:30–16:45 | 424 | 439 |
16:45–17:00 | 410 | 420 |
17:00–17:15 | 431 | 455 |
17:15–17:30 | 374 | 395 |
17:30–17:45 | 366 | 379 |
17:45–18:00 | 339 | 360 |
18:00–18:15 | 333 | 342 |
18:15–18:30 | 260 | 265 |
18:30–18:45 | 257 | 250 |
18:45–19:00 | 239 | 226 |
19:00–19:15 | 228 | 208 |
19:15–19:30 | 197 | 174 |
19:30–19:45 | 191 | 164 |
19:45–20:00 | 177 | 156 |
20:00–20:15 | 197 | 150 |
20:15–20:30 | 153 | 116 |
20:30–20:45 | 146 | 109 |
20:45–21:00 | 141 | 100 |
21:00–21:15 | 145 | 93 |
21:15–21:30 | 96 | 78 |
21:30–21:45 | 92 | 77 |
21:45–22:00 | 91 | 68 |
22:00–22:15 | 86 | 67 |
22:15–22:30 | 61 | 61 |
22:30–22:45 | 53 | 56 |
22:45–23:00 | 47 | 48 |
23:00–23:15 | 36 | 34 |
23:15–23:30 | 32 | 32 |
23:30–23:45 | 28 | 31 |
23:45–24:00 | 25 | 31 |
Elérési százalékok (Reach %) a férfiak és a nők körében
Idősáv | Reach % a férfiak körében | Reach % a nők körében |
---|---|---|
00:00–00:15 | 0% | 1% |
00:15–00:30 | 0% | 1% |
00:30–00:45 | 0% | 0% |
00:45–01:00 | 0% | 0% |
01:00–01:15 | 0% | 0% |
01:15–01:30 | 0% | 0% |
01:30–01:45 | 0% | 0% |
01:45–02:00 | 0% | 0% |
02:00–02:15 | 0% | 0% |
02:15–02:30 | 0% | 0% |
02:30–02:45 | 0% | 0% |
02:45–03:00 | 0% | 0% |
03:00–03:15 | 0% | 0% |
03:15–03:30 | 0% | 0% |
03:30–03:45 | 0% | 0% |
03:45–04:00 | 0% | 0% |
04:00–04:15 | 1% | 1% |
04:15–04:30 | 1% | 1% |
04:30–04:45 | 1% | 1% |
04:45–05:00 | 1% | 1% |
05:00–05:15 | 2% | 1% |
05:15–05:30 | 2% | 1% |
05:30–05:45 | 2% | 2% |
05:45–06:00 | 2% | 2% |
06:00–06:15 | 16% | 11% |
06:15–06:30 | 17% | 12% |
06:30–06:45 | 18% | 13% |
06:45–07:00 | 18% | 14% |
07:00–07:15 | 25% | 20% |
07:15–07:30 | 25% | 19% |
07:30–07:45 | 26% | 21% |
07:45–08:00 | 27% | 21% |
08:00–08:15 | 32% | 27% |
08:15–08:30 | 30% | 25% |
08:30–08:45 | 29% | 25% |
08:45–09:00 | 29% | 25% |
09:00–09:15 | 30% | 27% |
09:15–09:30 | 29% | 25% |
09:30–09:45 | 28% | 25% |
09:45–10:00 | 28% | 25% |
10:00–10:15 | 29% | 27% |
10:15–10:30 | 26% | 25% |
10:30–10:45 | 25% | 24% |
10:45–11:00 | 25% | 24% |
11:00–11:15 | 25% | 24% |
11:15–11:30 | 23% | 23% |
11:30–11:45 | 23% | 22% |
11:45–12:00 | 22% | 22% |
12:00–12:15 | 25% | 23% |
12:15–12:30 | 22% | 20% |
12:30–12:45 | 20% | 18% |
12:45–13:00 | 19% | 17% |
13:00–13:15 | 18% | 17% |
13:15–13:30 | 17% | 15% |
13:30–13:45 | 17% | 15% |
13:45–14:00 | 16% | 14% |
14:00–14:15 | 17% | 15% |
14:15–14:30 | 14% | 14% |
14:30–14:45 | 14% | 14% |
14:45–15:00 | 14% | 13% |
15:00–15:15 | 14% | 13% |
15:15–15:30 | 13% | 12% |
15:30–15:45 | 12% | 12% |
15:45–16:00 | 12% | 12% |
16:00–16:15 | 13% | 12% |
16:15–16:30 | 11% | 11% |
16:30–16:45 | 11% | 10% |
16:45–17:00 | 10% | 10% |
17:00–17:15 | 11% | 11% |
17:15–17:30 | 10% | 9% |
17:30–17:45 | 9% | 9% |
17:45–18:00 | 9% | 8% |
18:00–18:15 | 9% | 8% |
18:15–18:30 | 7% | 6% |
18:30–18:45 | 7% | 6% |
18:45–19:00 | 6% | 5% |
19:00–19:15 | 6% | 5% |
19:15–19:30 | 5% | 4% |
19:30–19:45 | 5% | 4% |
19:45–20:00 | 5% | 4% |
20:00–20:15 | 5% | 4% |
20:15–20:30 | 4% | 3% |
20:30–20:45 | 4% | 3% |
20:45–21:00 | 4% | 2% |
21:00–21:15 | 4% | 2% |
21:15–21:30 | 2% | 2% |
21:30–21:45 | 2% | 2% |
21:45–22:00 | 2% | 2% |
22:00–22:15 | 2% | 2% |
22:15–22:30 | 2% | 1% |
22:30–22:45 | 1% | 1% |
22:45–23:00 | 1% | 1% |
23:00–23:15 | 1% | 1% |
23:15–23:30 | 1% | 1% |
23:30–23:45 | 1% | 1% |
23:45–24:00 | 1% | 1% |
Az ábrán a napi rádióhallgatottsági görbe nemek szerinti bontása követhető. Az eltérések nem nagyok, főleg a délelőtti órákra jellemzők. Összességében megállapítható, hogy a rádiózás napi íve nagyon hasonló a férfiak és a nők körében.
Napi hallgatottság negyedórás bontásban korcsoportok szerint 2025. II. negyedévében
Hallgatók száma (Reach N) korcsoportok szerint
Idősáv | 15–17 év | 18–29 év | 30–39 év | 40–49 év | 50–59 év | 60–69 év | 70+ |
---|---|---|---|---|---|---|---|
00:00–00:15 | 0 | 4 | 2 | 6 | 7 | 7 | 16 |
00:15–00:30 | 0 | 3 | 2 | 5 | 5 | 6 | 16 |
00:30–00:45 | 0 | 4 | 1 | 4 | 4 | 5 | 17 |
00:45–01:00 | 0 | 5 | 1 | 4 | 4 | 4 | 15 |
01:00–01:15 | 0 | 4 | 1 | 3 | 4 | 4 | 12 |
01:15–01:30 | 0 | 5 | 1 | 2 | 4 | 3 | 13 |
01:30–01:45 | 0 | 4 | 1 | 2 | 4 | 3 | 12 |
01:45–02:00 | 0 | 4 | 1 | 2 | 4 | 3 | 11 |
02:00–02:15 | 0 | 4 | 2 | 2 | 4 | 3 | 10 |
02:15–02:30 | 0 | 4 | 1 | 1 | 4 | 3 | 10 |
02:30–02:45 | 0 | 3 | 1 | 2 | 4 | 3 | 10 |
02:45–03:00 | 0 | 3 | 1 | 2 | 4 | 3 | 10 |
03:00–03:15 | 0 | 4 | 1 | 2 | 4 | 4 | 10 |
03:15–03:30 | 0 | 4 | 0 | 2 | 4 | 5 | 10 |
03:30–03:45 | 0 | 4 | 0 | 3 | 4 | 6 | 10 |
03:45–04:00 | 0 | 4 | 2 | 3 | 6 | 6 | 9 |
04:00–04:15 | 0 | 4 | 3 | 6 | 11 | 11 | 11 |
04:15–04:30 | 0 | 5 | 3 | 8 | 12 | 12 | 12 |
04:30–04:45 | 0 | 5 | 4 | 10 | 17 | 13 | 11 |
04:45–05:00 | 0 | 5 | 5 | 10 | 19 | 13 | 13 |
05:00–05:15 | 0 | 8 | 14 | 19 | 28 | 38 | 26 |
05:15–05:30 | 0 | 8 | 15 | 19 | 31 | 40 | 26 |
05:30–05:45 | 0 | 10 | 15 | 24 | 34 | 44 | 30 |
05:45–06:00 | 0 | 11 | 17 | 30 | 35 | 49 | 32 |
06:00–06:15 | 7 | 126 | 154 | 200 | 200 | 206 | 222 |
06:15–06:30 | 10 | 125 | 155 | 213 | 203 | 221 | 230 |
06:30–06:45 | 14 | 124 | 170 | 241 | 217 | 243 | 254 |
06:45–07:00 | 11 | 121 | 170 | 251 | 224 | 254 | 282 |
07:00–07:15 | 13 | 174 | 225 | 333 | 302 | 366 | 429 |
07:15–07:30 | 14 | 187 | 225 | 318 | 283 | 360 | 416 |
07:30–07:45 | 16 | 213 | 254 | 318 | 281 | 385 | 440 |
07:45–08:00 | 11 | 228 | 268 | 302 | 279 | 415 | 443 |
08:00–08:15 | 14 | 265 | 320 | 354 | 335 | 537 | 572 |
08:15–08:30 | 13 | 255 | 311 | 321 | 300 | 508 | 543 |
08:30–08:45 | 13 | 257 | 308 | 318 | 299 | 506 | 527 |
08:45–09:00 | 13 | 252 | 302 | 304 | 293 | 501 | 517 |
09:00–09:15 | 13 | 263 | 311 | 314 | 327 | 533 | 582 |
09:15–09:30 | 13 | 258 | 297 | 296 | 302 | 495 | 562 |
09:30–09:45 | 14 | 253 | 294 | 287 | 302 | 482 | 549 |
09:45–10:00 | 15 | 249 | 290 | 286 | 297 | 486 | 539 |
10:00–10:15 | 19 | 270 | 298 | 292 | 304 | 533 | 586 |
10:15–10:30 | 21 | 250 | 272 | 258 | 269 | 454 | 546 |
10:30–10:45 | 20 | 244 | 266 | 252 | 267 | 449 | 534 |
10:45–11:00 | 20 | 236 | 256 | 246 | 263 | 442 | 525 |
11:00–11:15 | 20 | 233 | 251 | 247 | 270 | 450 | 536 |
11:15–11:30 | 19 | 220 | 238 | 234 | 248 | 414 | 495 |
11:30–11:45 | 19 | 217 | 234 | 227 | 240 | 413 | 488 |
11:45–12:00 | 17 | 209 | 228 | 223 | 238 | 409 | 480 |
12:00–12:15 | 19 | 198 | 221 | 226 | 242 | 487 | 554 |
12:15–12:30 | 18 | 187 | 206 | 207 | 217 | 420 | 470 |
12:30–12:45 | 17 | 180 | 194 | 198 | 208 | 388 | 404 |
12:45–13:00 | 16 | 170 | 187 | 190 | 201 | 346 | 353 |
13:00–13:15 | 17 | 171 | 184 | 195 | 197 | 342 | 326 |
13:15–13:30 | 16 | 163 | 179 | 187 | 189 | 314 | 291 |
13:30–13:45 | 16 | 157 | 169 | 182 | 187 | 291 | 279 |
13:45–14:00 | 17 | 151 | 163 | 179 | 183 | 287 | 271 |
14:00–14:15 | 18 | 163 | 161 | 183 | 196 | 296 | 292 |
14:15–14:30 | 13 | 116 | 126 | 177 | 185 | 269 | 264 |
14:30–14:45 | 13 | 110 | 126 | 176 | 184 | 265 | 255 |
14:45–15:00 | 12 | 104 | 118 | 170 | 179 | 258 | 260 |
15:00–15:15 | 13 | 107 | 120 | 179 | 182 | 262 | 256 |
15:15–15:30 | 10 | 87 | 112 | 163 | 170 | 240 | 238 |
15:30–15:45 | 10 | 82 | 112 | 158 | 170 | 236 | 237 |
15:45–16:00 | 8 | 79 | 106 | 154 | 166 | 220 | 229 |
16:00–16:15 | 12 | 82 | 109 | 174 | 178 | 231 | 243 |
16:15–16:30 | 8 | 59 | 91 | 152 | 156 | 208 | 227 |
16:30–16:45 | 8 | 56 | 85 | 141 | 150 | 195 | 227 |
16:45–17:00 | 8 | 50 | 77 | 135 | 149 | 185 | 226 |
17:00–17:15 | 13 | 68 | 91 | 148 | 150 | 197 | 220 |
17:15–17:30 | 13 | 59 | 76 | 130 | 132 | 173 | 187 |
17:30–17:45 | 13 | 57 | 74 | 121 | 129 | 169 | 181 |
17:45–18:00 | 13 | 55 | 67 | 118 | 121 | 151 | 174 |
18:00–18:15 | 15 | 61 | 72 | 120 | 121 | 145 | 140 |
18:15–18:30 | 9 | 40 | 56 | 102 | 100 | 110 | 107 |
18:30–18:45 | 9 | 40 | 56 | 99 | 94 | 102 | 106 |
18:45–19:00 | 8 | 38 | 53 | 95 | 91 | 92 | 88 |
19:00–19:15 | 9 | 38 | 52 | 87 | 92 | 79 | 80 |
19:15–19:30 | 6 | 31 | 40 | 75 | 77 | 69 | 74 |
19:30–19:45 | 6 | 31 | 40 | 71 | 73 | 63 | 72 |
19:45–20:00 | 7 | 27 | 40 | 68 | 67 | 55 | 70 |
20:00–20:15 | 37 | 43 | 39 | 63 | 60 | 51 | 54 |
20:15–20:30 | 36 | 34 | 25 | 50 | 49 | 35 | 40 |
20:30–20:45 | 37 | 33 | 25 | 43 | 44 | 33 | 40 |
20:45–21:00 | 36 | 31 | 23 | 39 | 42 | 31 | 38 |
21:00–21:15 | 37 | 29 | 21 | 39 | 36 | 35 | 42 |
21:15–21:30 | 11 | 19 | 15 | 30 | 30 | 30 | 38 |
21:30–21:45 | 11 | 18 | 14 | 30 | 29 | 29 | 39 |
21:45–22:00 | 11 | 18 | 11 | 29 | 28 | 29 | 33 |
22:00–22:15 | 11 | 18 | 11 | 31 | 22 | 30 | 31 |
22:15–22:30 | 2 | 13 | 10 | 25 | 18 | 26 | 28 |
22:30–22:45 | 2 | 11 | 8 | 23 | 18 | 24 | 25 |
22:45–23:00 | 1 | 8 | 8 | 22 | 17 | 17 | 21 |
23:00–23:15 | 1 | 6 | 5 | 13 | 15 | 13 | 17 |
23:15–23:30 | 0 | 6 | 4 | 11 | 14 | 12 | 18 |
23:30–23:45 | 0 | 6 | 4 | 9 | 13 | 11 | 16 |
23:45–24:00 | 0 | 5 | 3 | 9 | 12 | 11 | 16 |
Elérési százalékok (Reach %) korcsoportok szerint
Idősáv | 15–17 év | 18–29 év | 30–39 év | 40–49 év | 50–59 év | 60–69 év | 70+ |
---|---|---|---|---|---|---|---|
00:00–00:15 | 0% | 0% | 0% | 0% | 1% | 1% | 1% |
00:15–00:30 | 0% | 0% | 0% | 0% | 0% | 0% | 1% |
00:30–00:45 | 0% | 0% | 0% | 0% | 0% | 0% | 1% |
00:45–01:00 | 0% | 0% | 0% | 0% | 0% | 0% | 1% |
01:00–01:15 | 0% | 0% | 0% | 0% | 0% | 0% | 1% |
01:15–01:30 | 0% | 0% | 0% | 0% | 0% | 0% | 1% |
01:30–01:45 | 0% | 0% | 0% | 0% | 0% | 0% | 1% |
01:45–02:00 | 0% | 0% | 0% | 0% | 0% | 0% | 1% |
02:00–02:15 | 0% | 0% | 0% | 0% | 0% | 0% | 1% |
02:15–02:30 | 0% | 0% | 0% | 0% | 0% | 0% | 1% |
02:30–02:45 | 0% | 0% | 0% | 0% | 0% | 0% | 1% |
02:45–03:00 | 0% | 0% | 0% | 0% | 0% | 0% | 1% |
03:00–03:15 | 0% | 0% | 0% | 0% | 0% | 0% | 1% |
03:15–03:30 | 0% | 0% | 0% | 0% | 0% | 0% | 1% |
03:30–03:45 | 0% | 0% | 0% | 0% | 0% | 0% | 1% |
03:45–04:00 | 0% | 0% | 0% | 0% | 0% | 1% | 1% |
04:00–04:15 | 0% | 0% | 0% | 0% | 1% | 1% | 1% |
04:15–04:30 | 0% | 0% | 0% | 1% | 1% | 1% | 1% |
04:30–04:45 | 0% | 0% | 0% | 1% | 1% | 1% | 1% |
04:45–05:00 | 0% | 0% | 0% | 1% | 1% | 1% | 1% |
05:00–05:15 | 0% | 1% | 1% | 1% | 2% | 3% | 2% |
05:15–05:30 | 0% | 1% | 1% | 1% | 2% | 3% | 2% |
05:30–05:45 | 0% | 1% | 1% | 2% | 3% | 4% | 2% |
05:45–06:00 | 0% | 1% | 1% | 2% | 3% | 4% | 2% |
06:00–06:15 | 2% | 10% | 12% | 13% | 15% | 18% | 16% |
06:15–06:30 | 3% | 10% | 13% | 14% | 15% | 19% | 17% |
06:30–06:45 | 5% | 10% | 14% | 16% | 16% | 21% | 19% |
06:45–07:00 | 4% | 10% | 14% | 16% | 17% | 22% | 21% |
07:00–07:15 | 4% | 14% | 18% | 22% | 23% | 31% | 32% |
07:15–07:30 | 5% | 15% | 18% | 21% | 21% | 31% | 31% |
07:30–07:45 | 5% | 17% | 20% | 21% | 21% | 33% | 32% |
07:45–08:00 | 4% | 18% | 22% | 20% | 21% | 35% | 33% |
08:00–08:15 | 5% | 21% | 26% | 23% | 25% | 46% | 42% |
08:15–08:30 | 5% | 20% | 25% | 21% | 23% | 43% | 40% |
08:30–08:45 | 4% | 20% | 25% | 21% | 22% | 43% | 39% |
08:45–09:00 | 5% | 20% | 24% | 20% | 22% | 43% | 38% |
09:00–09:15 | 4% | 21% | 25% | 20% | 25% | 46% | 43% |
09:15–09:30 | 4% | 20% | 24% | 19% | 23% | 42% | 41% |
09:30–09:45 | 5% | 20% | 24% | 19% | 23% | 41% | 40% |
09:45–10:00 | 5% | 20% | 23% | 19% | 22% | 41% | 40% |
10:00–10:15 | 7% | 21% | 24% | 19% | 23% | 45% | 43% |
10:15–10:30 | 7% | 20% | 22% | 17% | 20% | 39% | 40% |
10:30–10:45 | 7% | 19% | 21% | 16% | 20% | 38% | 39% |
10:45–11:00 | 7% | 19% | 21% | 16% | 20% | 38% | 39% |
11:00–11:15 | 7% | 18% | 20% | 16% | 20% | 38% | 39% |
11:15–11:30 | 7% | 17% | 19% | 15% | 19% | 35% | 37% |
11:30–11:45 | 6% | 17% | 19% | 15% | 18% | 35% | 36% |
11:45–12:00 | 6% | 16% | 18% | 14% | 18% | 35% | 35% |
12:00–12:15 | 6% | 16% | 18% | 15% | 18% | 42% | 41% |
12:15–12:30 | 6% | 15% | 17% | 13% | 16% | 36% | 35% |
12:30–12:45 | 6% | 14% | 16% | 13% | 16% | 33% | 30% |
12:45–13:00 | 6% | 13% | 15% | 12% | 15% | 30% | 26% |
13:00–13:15 | 6% | 14% | 15% | 13% | 15% | 29% | 24% |
13:15–13:30 | 5% | 13% | 14% | 12% | 14% | 27% | 21% |
13:30–13:45 | 5% | 12% | 14% | 12% | 14% | 25% | 21% |
13:45–14:00 | 6% | 12% | 13% | 12% | 14% | 25% | 20% |
14:00–14:15 | 6% | 13% | 13% | 12% | 15% | 25% | 22% |
14:15–14:30 | 5% | 9% | 10% | 11% | 14% | 23% | 19% |
14:30–14:45 | 5% | 9% | 10% | 11% | 14% | 23% | 19% |
14:45–15:00 | 4% | 8% | 10% | 11% | 13% | 22% | 19% |
15:00–15:15 | 4% | 8% | 10% | 12% | 14% | 22% | 19% |
15:15–15:30 | 3% | 7% | 9% | 11% | 13% | 20% | 18% |
15:30–15:45 | 4% | 6% | 9% | 10% | 13% | 20% | 17% |
15:45–16:00 | 3% | 6% | 9% | 10% | 12% | 19% | 17% |
16:00–16:15 | 4% | 6% | 9% | 11% | 13% | 20% | 18% |
16:15–16:30 | 3% | 5% | 7% | 10% | 12% | 18% | 17% |
16:30–16:45 | 3% | 4% | 7% | 9% | 11% | 17% | 17% |
16:45–17:00 | 3% | 4% | 6% | 9% | 11% | 16% | 17% |
17:00–17:15 | 4% | 5% | 7% | 10% | 11% | 17% | 16% |
17:15–17:30 | 4% | 5% | 6% | 8% | 10% | 15% | 14% |
17:30–17:45 | 4% | 4% | 6% | 8% | 10% | 14% | 13% |
17:45–18:00 | 5% | 4% | 5% | 8% | 9% | 13% | 13% |
18:00–18:15 | 5% | 5% | 6% | 8% | 9% | 12% | 10% |
18:15–18:30 | 3% | 3% | 5% | 7% | 8% | 9% | 8% |
18:30–18:45 | 3% | 3% | 5% | 6% | 7% | 9% | 8% |
18:45–19:00 | 3% | 3% | 4% | 6% | 7% | 8% | 6% |
19:00–19:15 | 3% | 3% | 4% | 6% | 7% | 7% | 6% |
19:15–19:30 | 2% | 2% | 3% | 5% | 6% | 6% | 5% |
19:30–19:45 | 2% | 2% | 3% | 5% | 5% | 5% | 5% |
19:45–20:00 | 2% | 2% | 3% | 4% | 5% | 5% | 5% |
20:00–20:15 | 13% | 3% | 3% | 4% | 4% | 4% | 4% |
20:15–20:30 | 12% | 3% | 2% | 3% | 4% | 3% | 3% |
20:30–20:45 | 12% | 3% | 2% | 3% | 3% | 3% | 3% |
20:45–21:00 | 12% | 2% | 2% | 3% | 3% | 3% | 3% |
21:00–21:15 | 12% | 2% | 2% | 3% | 3% | 3% | 3% |
21:15–21:30 | 4% | 1% | 1% | 2% | 2% | 3% | 3% |
21:30–21:45 | 4% | 1% | 1% | 2% | 2% | 2% | 3% |
21:45–22:00 | 4% | 1% | 1% | 2% | 2% | 2% | 2% |
22:00–22:15 | 4% | 1% | 1% | 2% | 2% | 3% | 2% |
22:15–22:30 | 1% | 1% | 1% | 2% | 1% | 2% | 2% |
22:30–22:45 | 1% | 1% | 1% | 1% | 1% | 2% | 2% |
22:45–23:00 | 0% | 1% | 1% | 1% | 1% | 1% | 2% |
23:00–23:15 | 0% | 0% | 0% | 1% | 1% | 1% | 1% |
23:15–23:30 | 0% | 0% | 0% | 1% | 1% | 1% | 1% |
23:30–23:45 | 0% | 0% | 0% | 1% | 1% | 1% | 1% |
23:45–24:00 | 0% | 0% | 0% | 1% | 1% | 1% | 1% |
A rádióhallgatási görbék alapvetően párhuzamosak, a 15-17 évesek lefelé, a 60 év feletti korcsoportok felfelé térnek el a 18-39 évesek és a náluk nagyobb arányban rádiózó 40-59 évesek két-két korcsoportjának páronként együtt futó szálaitól. Azt sem mondhatjuk, hogy a különböző életkorúak máskor kezdenék a napjukat (pontosabban a napjuk rádióhallgatással töltött szakaszát); a görbék nagyjából egyszerre szöknek fel a hajnali órákban. Reggel 8 órakor „csúcshallgatás” figyelhető meg, ahogy ezután stagnálás vagy lassú csökkenés, ami csak az egész órás hírek idején törik meg. A déli hírek csúcsa után az egyre erőteljesebb süllyedés is közös.
A 15-17 évesek hallgatottsági görbéje az egyetlen, ami kilóg a sorból. Ez részint a csoporthoz tartozók alacsony mintabeli számából fakad: még egy olyan volumenű kutatásban is, mint az NMHH rádiós hallgatottságmérése, elég kis méretű mintarész fedi le a legfiatalabb életkori csoportot. Az említett csoportba tartozó fiatalok életritmusa és rádiózási szokásai alapvetően mások az idősebbekhez képest egészen onnantól, hogy a közös reggeli után (otthoni rádiózási lokális csúcsérték) kilépnek a lakásból és elmennek iskolába. Nem meglepő módon, a délelőtt során egészen kora délutánig, a rádióhallgatás nem tömeges tevékenysége a 15-17 éveseknek. A másik markánsan kimutatható hallgatási tendencia a reggeli csúcs után a délutáni-kora esti emelkedés körükben.
Napi hallgatottság negyedórás bontásban településtípus szerint 2025. II. negyedévében
Hallgatók száma (Reach N) településtípus szerint
Idősáv | Budapest | Vármegyeszékhely | Egyéb város | Falu, község |
---|---|---|---|---|
00:00-00:15 | 7 | 13 | 10 | 13 |
00:15-00:30 | 5 | 10 | 9 | 13 |
00:30-00:45 | 5 | 9 | 10 | 13 |
00:45-01:00 | 4 | 9 | 9 | 12 |
01:00-01:15 | 3 | 5 | 9 | 12 |
01:15-01:30 | 3 | 6 | 8 | 12 |
01:30-01:45 | 3 | 4 | 6 | 12 |
01:45-02:00 | 3 | 4 | 7 | 12 |
02:00-02:15 | 3 | 4 | 6 | 12 |
02:15-02:30 | 2 | 4 | 6 | 12 |
02:30-02:45 | 2 | 4 | 5 | 12 |
02:45-03:00 | 2 | 4 | 5 | 12 |
03:00-03:15 | 2 | 5 | 6 | 11 |
03:15-03:30 | 2 | 6 | 6 | 12 |
03:30-03:45 | 3 | 5 | 7 | 12 |
03:45-04:00 | 4 | 6 | 8 | 13 |
04:00-04:15 | 8 | 9 | 11 | 19 |
04:15-04:30 | 8 | 11 | 12 | 20 |
04:30-04:45 | 10 | 12 | 13 | 25 |
04:45-05:00 | 11 | 14 | 14 | 26 |
05:00-05:15 | 18 | 28 | 44 | 44 |
05:15-05:30 | 18 | 29 | 45 | 47 |
05:30-05:45 | 20 | 34 | 51 | 53 |
05:45-06:00 | 22 | 40 | 54 | 58 |
06:00-06:15 | 151 | 248 | 366 | 349 |
06:15-06:30 | 159 | 263 | 398 | 336 |
06:30-06:45 | 180 | 289 | 439 | 355 |
06:45-07:00 | 187 | 306 | 453 | 367 |
07:00-07:15 | 293 | 396 | 637 | 517 |
07:15-07:30 | 292 | 386 | 631 | 495 |
07:30-07:45 | 307 | 399 | 682 | 520 |
07:45-08:00 | 315 | 412 | 692 | 528 |
08:00-08:15 | 405 | 464 | 873 | 655 |
08:15-08:30 | 379 | 447 | 825 | 600 |
08:30-08:45 | 377 | 446 | 813 | 592 |
08:45-09:00 | 365 | 431 | 793 | 593 |
09:00-09:15 | 390 | 455 | 857 | 642 |
09:15-09:30 | 364 | 440 | 815 | 605 |
09:30-09:45 | 356 | 430 | 795 | 599 |
09:45-10:00 | 349 | 431 | 784 | 596 |
10:00-10:15 | 375 | 445 | 842 | 638 |
10:15-10:30 | 328 | 408 | 757 | 577 |
10:30-10:45 | 320 | 403 | 745 | 565 |
10:45-11:00 | 310 | 397 | 728 | 551 |
11:00-11:15 | 321 | 396 | 736 | 554 |
11:15-11:30 | 290 | 379 | 684 | 516 |
11:30-11:45 | 284 | 373 | 669 | 513 |
11:45-12:00 | 279 | 374 | 650 | 502 |
12:00-12:15 | 312 | 416 | 682 | 536 |
12:15-12:30 | 282 | 384 | 598 | 460 |
12:30-12:45 | 266 | 360 | 544 | 419 |
12:45-13:00 | 249 | 326 | 508 | 380 |
13:00-13:15 | 248 | 293 | 504 | 388 |
13:15-13:30 | 233 | 284 | 465 | 357 |
13:30-13:45 | 226 | 265 | 455 | 337 |
13:45-14:00 | 217 | 260 | 443 | 332 |
14:00-14:15 | 230 | 268 | 461 | 349 |
14:15-14:30 | 206 | 245 | 415 | 284 |
14:30-14:45 | 203 | 242 | 408 | 275 |
14:45-15:00 | 196 | 233 | 402 | 270 |
15:00-15:15 | 204 | 230 | 415 | 271 |
15:15-15:30 | 186 | 213 | 376 | 243 |
15:30-15:45 | 187 | 206 | 367 | 245 |
15:45-16:00 | 178 | 197 | 347 | 241 |
16:00-16:15 | 195 | 202 | 376 | 256 |
16:15-16:30 | 164 | 183 | 332 | 222 |
16:30-16:45 | 158 | 174 | 316 | 215 |
16:45-17:00 | 151 | 172 | 298 | 209 |
17:00-17:15 | 168 | 181 | 313 | 224 |
17:15-17:30 | 143 | 159 | 269 | 198 |
17:30-17:45 | 143 | 157 | 251 | 193 |
17:45-18:00 | 138 | 150 | 232 | 178 |
18:00-18:15 | 134 | 139 | 237 | 164 |
18:15-18:30 | 106 | 118 | 184 | 117 |
18:30-18:45 | 102 | 117 | 175 | 113 |
18:45-19:00 | 90 | 113 | 158 | 104 |
19:00-19:15 | 85 | 100 | 154 | 96 |
19:15-19:30 | 72 | 88 | 125 | 85 |
19:30-19:45 | 69 | 82 | 121 | 84 |
19:45-20:00 | 62 | 74 | 115 | 83 |
20:00-20:15 | 72 | 67 | 116 | 92 |
20:15-20:30 | 56 | 54 | 89 | 70 |
20:30-20:45 | 54 | 51 | 80 | 69 |
20:45-21:00 | 51 | 49 | 75 | 65 |
21:00-21:15 | 58 | 47 | 70 | 64 |
21:15-21:30 | 42 | 38 | 54 | 40 |
21:30-21:45 | 39 | 37 | 54 | 39 |
21:45-22:00 | 35 | 36 | 49 | 38 |
22:00-22:15 | 32 | 37 | 44 | 40 |
22:15-22:30 | 27 | 31 | 38 | 26 |
22:30-22:45 | 25 | 30 | 30 | 24 |
22:45-23:00 | 20 | 26 | 28 | 21 |
23:00-23:15 | 16 | 18 | 20 | 16 |
23:15-23:30 | 13 | 17 | 19 | 15 |
23:30-23:45 | 11 | 16 | 18 | 14 |
23:45-24:00 | 11 | 16 | 17 | 13 |
Elérési százalékok (Reach %) településtípus szerint
Idősáv | Budapest | Vármegyeszékhely | Egyéb város | Falu, község |
---|---|---|---|---|
00:00-00:15 | 0% | 1% | 0% | 1% |
00:15-00:30 | 0% | 1% | 0% | 1% |
00:30-00:45 | 0% | 1% | 0% | 1% |
00:45-01:00 | 0% | 1% | 0% | 0% |
01:00-01:15 | 0% | 0% | 0% | 0% |
01:15-01:30 | 0% | 0% | 0% | 1% |
01:30-01:45 | 0% | 0% | 0% | 1% |
01:45-02:00 | 0% | 0% | 0% | 1% |
02:00-02:15 | 0% | 0% | 0% | 0% |
02:15-02:30 | 0% | 0% | 0% | 1% |
02:30-02:45 | 0% | 0% | 0% | 1% |
02:45-03:00 | 0% | 0% | 0% | 0% |
03:00-03:15 | 0% | 0% | 0% | 0% |
03:15-03:30 | 0% | 0% | 0% | 1% |
03:30-03:45 | 0% | 0% | 0% | 1% |
03:45-04:00 | 0% | 0% | 0% | 1% |
04:00-04:15 | 1% | 1% | 0% | 1% |
04:15-04:30 | 1% | 1% | 0% | 1% |
04:30-04:45 | 1% | 1% | 0% | 1% |
04:45-05:00 | 1% | 1% | 0% | 1% |
05:00-05:15 | 1% | 2% | 1% | 2% |
05:15-05:30 | 1% | 2% | 2% | 2% |
05:30-05:45 | 1% | 2% | 2% | 2% |
05:45-06:00 | 1% | 3% | 2% | 2% |
06:00-06:15 | 10% | 18% | 13% | 15% |
06:15-06:30 | 11% | 19% | 14% | 14% |
06:30-06:45 | 12% | 21% | 15% | 15% |
06:45-07:00 | 13% | 22% | 15% | 15% |
07:00-07:15 | 20% | 28% | 22% | 22% |
07:15-07:30 | 20% | 27% | 22% | 21% |
07:30-07:45 | 21% | 28% | 23% | 22% |
07:45-08:00 | 21% | 29% | 24% | 22% |
08:00-08:15 | 27% | 33% | 30% | 27% |
08:15-08:30 | 26% | 32% | 28% | 25% |
08:30-08:45 | 26% | 32% | 28% | 25% |
08:45-09:00 | 25% | 31% | 27% | 25% |
09:00-09:15 | 26% | 32% | 29% | 27% |
09:15-09:30 | 25% | 31% | 28% | 25% |
09:30-09:45 | 24% | 31% | 27% | 25% |
09:45-10:00 | 24% | 31% | 27% | 25% |
10:00-10:15 | 25% | 32% | 29% | 27% |
10:15-10:30 | 22% | 29% | 26% | 24% |
10:30-10:45 | 22% | 29% | 25% | 24% |
10:45-11:00 | 21% | 28% | 25% | 23% |
11:00-11:15 | 22% | 28% | 25% | 23% |
11:15-11:30 | 20% | 27% | 23% | 22% |
11:30-11:45 | 19% | 27% | 23% | 21% |
11:45-12:00 | 19% | 27% | 22% | 21% |
12:00-12:15 | 21% | 30% | 23% | 22% |
12:15-12:30 | 19% | 27% | 20% | 19% |
12:30-12:45 | 18% | 26% | 19% | 18% |
12:45-13:00 | 17% | 23% | 17% | 16% |
13:00-13:15 | 17% | 21% | 17% | 16% |
13:15-13:30 | 16% | 20% | 16% | 15% |
13:30-13:45 | 15% | 19% | 16% | 14% |
13:45-14:00 | 15% | 19% | 15% | 14% |
14:00-14:15 | 16% | 19% | 16% | 15% |
14:15-14:30 | 14% | 17% | 14% | 12% |
14:30-14:45 | 14% | 17% | 14% | 12% |
14:45-15:00 | 13% | 17% | 14% | 11% |
15:00-15:15 | 14% | 16% | 14% | 11% |
15:15-15:30 | 13% | 15% | 13% | 10% |
15:30-15:45 | 13% | 15% | 13% | 10% |
15:45-16:00 | 12% | 14% | 12% | 10% |
16:00-16:15 | 13% | 14% | 13% | 11% |
16:15-16:30 | 11% | 13% | 11% | 9% |
16:30-16:45 | 11% | 12% | 11% | 9% |
16:45-17:00 | 10% | 12% | 10% | 9% |
17:00-17:15 | 11% | 13% | 11% | 9% |
17:15-17:30 | 10% | 11% | 9% | 8% |
17:30-17:45 | 10% | 11% | 9% | 8% |
17:45-18:00 | 9% | 11% | 8% | 7% |
18:00-18:15 | 9% | 10% | 8% | 7% |
18:15-18:30 | 7% | 8% | 6% | 5% |
18:30-18:45 | 7% | 8% | 6% | 5% |
18:45-19:00 | 6% | 8% | 5% | 4% |
19:00-19:15 | 6% | 7% | 5% | 4% |
19:15-19:30 | 5% | 6% | 4% | 4% |
19:30-19:45 | 5% | 6% | 4% | 4% |
19:45-20:00 | 4% | 5% | 4% | 3% |
20:00-20:15 | 5% | 5% | 4% | 4% |
20:15-20:30 | 4% | 4% | 3% | 3% |
20:30-20:45 | 4% | 4% | 3% | 3% |
20:45-21:00 | 3% | 3% | 3% | 3% |
21:00-21:15 | 4% | 3% | 2% | 3% |
21:15-21:30 | 3% | 3% | 2% | 2% |
21:30-21:45 | 3% | 3% | 2% | 2% |
21:45-22:00 | 2% | 3% | 2% | 2% |
22:00-22:15 | 2% | 3% | 2% | 2% |
22:15-22:30 | 2% | 2% | 1% | 1% |
22:30-22:45 | 2% | 2% | 1% | 1% |
22:45-23:00 | 1% | 2% | 1% | 1% |
23:00-23:15 | 1% | 1% | 1% | 1% |
23:15-23:30 | 1% | 1% | 1% | 1% |
23:30-23:45 | 1% | 1% | 1% | 1% |
23:45-24:00 | 1% | 1% | 1% | 1% |
A településtípus szerinti napi rádiózási görbék szintén hasonló ívet írnak le: a reggeli csúcsot egészórás farkasfogakkal tarkított enyhe süllyedés követi, majd a napi rádiózás „hattyúdala” a déli hírekkel veszi kezdetét, onnantól pedig – településtípusonként talán némileg eltérő ütemben, de – folyamatos lassú süllyedés jellemzi a rádióhallgatást.
Napi hallgatottság negyedórás bontásban Esomar-státusz szerint 2025. II. negyedévében
Hallgatók száma (Reach N) Esomar-státusz szerint
Idősáv | AB | C1 | C2 | DE |
---|---|---|---|---|
00:00-00:15 | 26 | 4 | 3 | 6 |
00:15-00:30 | 22 | 4 | 3 | 5 |
00:30-00:45 | 21 | 3 | 3 | 5 |
00:45-01:00 | 20 | 3 | 3 | 5 |
01:00-01:15 | 16 | 2 | 4 | 4 |
01:15-01:30 | 15 | 4 | 4 | 4 |
01:30-01:45 | 14 | 3 | 3 | 4 |
01:45-02:00 | 13 | 3 | 3 | 4 |
02:00-02:15 | 12 | 2 | 4 | 4 |
02:15-02:30 | 12 | 2 | 4 | 3 |
02:30-02:45 | 12 | 3 | 3 | 3 |
02:45-03:00 | 12 | 2 | 3 | 3 |
03:00-03:15 | 14 | 2 | 3 | 3 |
03:15-03:30 | 15 | 2 | 3 | 3 |
03:30-03:45 | 16 | 2 | 4 | 3 |
03:45-04:00 | 17 | 4 | 4 | 4 |
04:00-04:15 | 21 | 7 | 6 | 8 |
04:15-04:30 | 22 | 8 | 7 | 11 |
04:30-04:45 | 25 | 7 | 7 | 15 |
04:45-05:00 | 28 | 8 | 8 | 17 |
05:00-05:15 | 48 | 19 | 30 | 26 |
05:15-05:30 | 51 | 20 | 31 | 28 |
05:30-05:45 | 63 | 23 | 31 | 30 |
05:45-06:00 | 69 | 23 | 35 | 38 |
06:00-06:15 | 423 | 121 | 199 | 305 |
06:15-06:30 | 435 | 130 | 215 | 309 |
06:30-06:45 | 483 | 138 | 241 | 329 |
06:45-07:00 | 506 | 141 | 250 | 342 |
07:00-07:15 | 683 | 218 | 336 | 458 |
07:15-07:30 | 654 | 195 | 359 | 454 |
07:30-07:45 | 653 | 221 | 421 | 469 |
07:45-08:00 | 642 | 228 | 463 | 477 |
08:00-08:15 | 789 | 296 | 539 | 569 |
08:15-08:30 | 724 | 268 | 531 | 549 |
08:30-08:45 | 719 | 260 | 537 | 531 |
08:45-09:00 | 695 | 255 | 528 | 525 |
09:00-09:15 | 762 | 277 | 555 | 552 |
09:15-09:30 | 713 | 256 | 535 | 530 |
09:30-09:45 | 700 | 250 | 524 | 514 |
09:45-10:00 | 688 | 252 | 520 | 513 |
10:00-10:15 | 745 | 279 | 533 | 533 |
10:15-10:30 | 670 | 249 | 490 | 485 |
10:30-10:45 | 662 | 245 | 474 | 477 |
10:45-11:00 | 646 | 242 | 463 | 465 |
11:00-11:15 | 659 | 246 | 463 | 464 |
11:15-11:30 | 633 | 233 | 424 | 424 |
11:30-11:45 | 620 | 230 | 416 | 418 |
11:45-12:00 | 608 | 231 | 404 | 410 |
12:00-12:15 | 695 | 258 | 413 | 420 |
12:15-12:30 | 631 | 232 | 371 | 365 |
12:30-12:45 | 562 | 225 | 345 | 336 |
12:45-13:00 | 509 | 206 | 312 | 320 |
13:00-13:15 | 498 | 195 | 303 | 316 |
13:15-13:30 | 476 | 170 | 290 | 296 |
13:30-13:45 | 457 | 161 | 265 | 293 |
13:45-14:00 | 440 | 161 | 256 | 293 |
14:00-14:15 | 469 | 159 | 270 | 298 |
14:15-14:30 | 440 | 149 | 245 | 233 |
14:30-14:45 | 435 | 143 | 244 | 223 |
14:45-15:00 | 428 | 141 | 232 | 214 |
15:00-15:15 | 437 | 144 | 232 | 215 |
15:15-15:30 | 403 | 134 | 213 | 195 |
15:30-15:45 | 399 | 133 | 206 | 190 |
15:45-16:00 | 387 | 125 | 194 | 184 |
16:00-16:15 | 423 | 138 | 203 | 184 |
16:15-16:30 | 396 | 117 | 178 | 157 |
16:30-16:45 | 385 | 110 | 167 | 149 |
16:45-17:00 | 366 | 108 | 163 | 143 |
17:00-17:15 | 394 | 106 | 178 | 152 |
17:15-17:30 | 344 | 89 | 152 | 137 |
17:30-17:45 | 331 | 85 | 149 | 131 |
17:45-18:00 | 305 | 78 | 144 | 127 |
18:00-18:15 | 274 | 81 | 138 | 135 |
18:15-18:30 | 218 | 59 | 114 | 109 |
18:30-18:45 | 213 | 56 | 109 | 105 |
18:45-19:00 | 192 | 49 | 101 | 101 |
19:00-19:15 | 174 | 47 | 100 | 92 |
19:15-19:30 | 155 | 41 | 81 | 76 |
19:30-19:45 | 142 | 42 | 79 | 73 |
19:45-20:00 | 129 | 34 | 80 | 73 |
20:00-20:15 | 128 | 37 | 74 | 81 |
20:15-20:30 | 108 | 22 | 54 | 65 |
20:30-20:45 | 103 | 20 | 51 | 60 |
20:45-21:00 | 99 | 18 | 46 | 58 |
21:00-21:15 | 101 | 22 | 45 | 53 |
21:15-21:30 | 71 | 20 | 34 | 37 |
21:30-21:45 | 71 | 20 | 32 | 35 |
21:45-22:00 | 63 | 18 | 32 | 35 |
22:00-22:15 | 61 | 18 | 30 | 33 |
22:15-22:30 | 55 | 14 | 28 | 19 |
22:30-22:45 | 54 | 10 | 23 | 15 |
22:45-23:00 | 44 | 10 | 21 | 14 |
23:00-23:15 | 33 | 8 | 13 | 11 |
23:15-23:30 | 31 | 7 | 13 | 10 |
23:30-23:45 | 27 | 7 | 11 | 10 |
23:45-24:00 | 27 | 6 | 10 | 9 |
Elérési százalékok (Reach %) Esomar-státusz szerint
Idősáv | AB | C1 | C2 | DE |
---|---|---|---|---|
00:00-00:15 | 1% | 0% | 0% | 0% |
00:15-00:30 | 1% | 0% | 0% | 0% |
00:30-00:45 | 1% | 0% | 0% | 0% |
00:45-01:00 | 1% | 0% | 0% | 0% |
01:00-01:15 | 1% | 0% | 0% | 0% |
01:15-01:30 | 1% | 0% | 0% | 0% |
01:30-01:45 | 1% | 0% | 0% | 0% |
01:45-02:00 | 0% | 0% | 0% | 0% |
02:00-02:15 | 0% | 0% | 0% | 0% |
02:15-02:30 | 0% | 0% | 0% | 0% |
02:30-02:45 | 0% | 0% | 0% | 0% |
02:45-03:00 | 0% | 0% | 0% | 0% |
03:00-03:15 | 0% | 0% | 0% | 0% |
03:15-03:30 | 1% | 0% | 0% | 0% |
03:30-03:45 | 1% | 0% | 0% | 0% |
03:45-04:00 | 1% | 0% | 0% | 0% |
04:00-04:15 | 1% | 1% | 0% | 0% |
04:15-04:30 | 1% | 1% | 0% | 1% |
04:30-04:45 | 1% | 1% | 0% | 1% |
04:45-05:00 | 1% | 1% | 0% | 1% |
05:00-05:15 | 2% | 2% | 2% | 1% |
05:15-05:30 | 2% | 2% | 2% | 1% |
05:30-05:45 | 2% | 2% | 2% | 1% |
05:45-06:00 | 3% | 2% | 2% | 2% |
06:00-06:15 | 15% | 13% | 12% | 15% |
06:15-06:30 | 16% | 14% | 13% | 15% |
06:30-06:45 | 18% | 15% | 15% | 16% |
06:45-07:00 | 18% | 15% | 15% | 16% |
07:00-07:15 | 25% | 23% | 21% | 22% |
07:15-07:30 | 24% | 21% | 22% | 22% |
07:30-07:45 | 24% | 24% | 26% | 22% |
07:45-08:00 | 23% | 24% | 29% | 23% |
08:00-08:15 | 29% | 31% | 33% | 27% |
08:15-08:30 | 26% | 29% | 33% | 26% |
08:30-08:45 | 26% | 28% | 33% | 25% |
08:45-09:00 | 25% | 27% | 33% | 25% |
09:00-09:15 | 28% | 30% | 34% | 26% |
09:15-09:30 | 26% | 27% | 33% | 25% |
09:30-09:45 | 26% | 27% | 32% | 25% |
09:45-10:00 | 25% | 27% | 32% | 25% |
10:00-10:15 | 27% | 30% | 33% | 25% |
10:15-10:30 | 24% | 26% | 30% | 23% |
10:30-10:45 | 24% | 26% | 29% | 23% |
10:45-11:00 | 24% | 26% | 29% | 22% |
11:00-11:15 | 24% | 26% | 28% | 22% |
11:15-11:30 | 23% | 25% | 26% | 20% |
11:30-11:45 | 23% | 24% | 26% | 20% |
11:45-12:00 | 22% | 25% | 25% | 20% |
12:00-12:15 | 25% | 27% | 25% | 20% |
12:15-12:30 | 23% | 25% | 23% | 17% |
12:30-12:45 | 21% | 24% | 21% | 16% |
12:45-13:00 | 19% | 22% | 19% | 15% |
13:00-13:15 | 18% | 21% | 19% | 15% |
13:15-13:30 | 17% | 18% | 18% | 14% |
13:30-13:45 | 17% | 17% | 16% | 14% |
13:45-14:00 | 16% | 17% | 16% | 14% |
14:00-14:15 | 17% | 17% | 17% | 14% |
14:15-14:30 | 16% | 16% | 15% | 11% |
14:30-14:45 | 16% | 15% | 15% | 11% |
14:45-15:00 | 16% | 15% | 14% | 10% |
15:00-15:15 | 16% | 15% | 14% | 10% |
15:15-15:30 | 15% | 14% | 13% | 9% |
15:30-15:45 | 15% | 14% | 13% | 9% |
15:45-16:00 | 14% | 13% | 12% | 9% |
16:00-16:15 | 15% | 15% | 13% | 9% |
16:15-16:30 | 14% | 12% | 11% | 7% |
16:30-16:45 | 14% | 12% | 10% | 7% |
16:45-17:00 | 13% | 12% | 10% | 7% |
17:00-17:15 | 14% | 11% | 11% | 7% |
17:15-17:30 | 13% | 9% | 9% | 7% |
17:30-17:45 | 12% | 9% | 9% | 6% |
17:45-18:00 | 11% | 8% | 9% | 6% |
18:00-18:15 | 10% | 9% | 8% | 6% |
18:15-18:30 | 8% | 6% | 7% | 5% |
18:30-18:45 | 8% | 6% | 7% | 5% |
18:45-19:00 | 7% | 5% | 6% | 5% |
19:00-19:15 | 6% | 5% | 6% | 4% |
19:15-19:30 | 6% | 4% | 5% | 4% |
19:30-19:45 | 5% | 5% | 5% | 3% |
19:45-20:00 | 5% | 4% | 5% | 3% |
20:00-20:15 | 5% | 4% | 5% | 4% |
20:15-20:30 | 4% | 2% | 3% | 3% |
20:30-20:45 | 4% | 2% | 3% | 3% |
20:45-21:00 | 4% | 2% | 3% | 3% |
21:00-21:15 | 4% | 2% | 3% | 3% |
21:15-21:30 | 3% | 2% | 2% | 2% |
21:30-21:45 | 3% | 2% | 2% | 2% |
21:45-22:00 | 2% | 2% | 2% | 2% |
22:00-22:15 | 2% | 2% | 2% | 2% |
22:15-22:30 | 2% | 1% | 2% | 1% |
22:30-22:45 | 2% | 1% | 1% | 1% |
22:45-23:00 | 2% | 1% | 1% | 1% |
23:00-23:15 | 1% | 1% | 1% | 1% |
23:15-23:30 | 1% | 1% | 1% | 0% |
23:30-23:45 | 1% | 1% | 1% | 0% |
23:45-24:00 | 1% | 1% | 1% | 0% |
Az ESOMAR (The European Society for Opinion and Market Research, Európai Vélemény- és Piackutatók Társasága) egységes társadalmi státus-besorolása a főkereső (a háztartásban a legmagasabb jövedelemmel bíró személy) beosztása, iskolai végzettsége, vagy a háztartás tartós fogyasztási cikkekkel való felszereltsége alapján állapítja meg a megkérdezettek társadalmi státusát.
A besorolás módszertana, az alkalmazott változók és a klasszifikáció interpretálhatósága nyilvánvalóan képezhetik (és képezik is) vita tárgyát, de az ESOMAR státusbesorolás vitathatatlan előnye, hogy nemzetközileg egységes és nagyjából összehasonlítható kategóriarendszert alkot. A státuscsoportokat rendszerint a latin ábécé betűivel jelölik A-tól kezdve (legmagasabb státus) egészen E-ig; szokás továbbá a középosztályi kategóriákat is megkülönböztetni (C1 és C2).
Nos, ha az eddigi görbék nem tették volna egyértelművé, az ESOMAR státus szerinti csoportok rádióhallgatási diagramja mindenképp arról tanúskodik, hogy a rádió az utolsó tömegmédium: a rádióhallgatottsági görbék párhuzamosan alakulnak, legfeljebb számossági különbség van a csoportok között.
Napi hallgatottság negyedórás bontásban iskolai végzettség szerint 2025. II. negyedévében
Hallgatók száma (Reach N) iskolai végzettség szerint
Idősáv | 8 általános | Szakmunkásképző | Érettségi | Diploma |
---|---|---|---|---|
00:00-00:15 | 4 | 5 | 18 | 14 |
00:15-00:30 | 5 | 4 | 15 | 13 |
00:30-00:45 | 4 | 5 | 15 | 11 |
00:45-01:00 | 4 | 5 | 14 | 11 |
01:00-01:15 | 4 | 4 | 13 | 8 |
01:15-01:30 | 4 | 4 | 13 | 8 |
01:30-01:45 | 3 | 4 | 13 | 7 |
01:45-02:00 | 3 | 4 | 12 | 7 |
02:00-02:15 | 3 | 3 | 12 | 6 |
02:15-02:30 | 3 | 3 | 12 | 6 |
02:30-02:45 | 3 | 3 | 12 | 6 |
02:45-03:00 | 3 | 3 | 10 | 6 |
03:00-03:15 | 3 | 3 | 11 | 7 |
03:15-03:30 | 4 | 3 | 12 | 8 |
03:30-03:45 | 4 | 3 | 13 | 8 |
03:45-04:00 | 5 | 3 | 13 | 10 |
04:00-04:15 | 5 | 8 | 21 | 12 |
04:15-04:30 | 7 | 9 | 23 | 13 |
04:30-04:45 | 7 | 13 | 26 | 14 |
04:45-05:00 | 7 | 15 | 26 | 17 |
05:00-05:15 | 20 | 30 | 48 | 35 |
05:15-05:30 | 23 | 31 | 49 | 37 |
05:30-05:45 | 25 | 36 | 54 | 43 |
05:45-06:00 | 29 | 41 | 58 | 47 |
06:00-06:15 | 162 | 323 | 381 | 247 |
06:15-06:30 | 162 | 339 | 399 | 256 |
06:30-06:45 | 183 | 357 | 428 | 294 |
06:45-07:00 | 198 | 365 | 432 | 316 |
07:00-07:15 | 308 | 486 | 581 | 467 |
07:15-07:30 | 318 | 450 | 597 | 439 |
07:30-07:45 | 363 | 452 | 666 | 426 |
07:45-08:00 | 395 | 455 | 705 | 392 |
08:00-08:15 | 512 | 557 | 839 | 488 |
08:15-08:30 | 495 | 524 | 810 | 422 |
08:30-08:45 | 497 | 513 | 812 | 406 |
08:45-09:00 | 490 | 514 | 793 | 385 |
09:00-09:15 | 518 | 553 | 844 | 428 |
09:15-09:30 | 501 | 527 | 804 | 393 |
09:30-09:45 | 490 | 519 | 784 | 387 |
09:45-10:00 | 488 | 521 | 777 | 376 |
10:00-10:15 | 524 | 539 | 814 | 425 |
10:15-10:30 | 453 | 500 | 754 | 362 |
10:30-10:45 | 450 | 493 | 733 | 357 |
10:45-11:00 | 440 | 483 | 719 | 344 |
11:00-11:15 | 447 | 482 | 726 | 353 |
11:15-11:30 | 403 | 455 | 683 | 328 |
11:30-11:45 | 394 | 457 | 667 | 321 |
11:45-12:00 | 388 | 451 | 648 | 317 |
12:00-12:15 | 405 | 483 | 678 | 381 |
12:15-12:30 | 328 | 428 | 623 | 344 |
12:30-12:45 | 309 | 401 | 579 | 301 |
12:45-13:00 | 284 | 386 | 527 | 266 |
13:00-13:15 | 281 | 376 | 511 | 264 |
13:15-13:30 | 249 | 355 | 489 | 246 |
13:30-13:45 | 239 | 349 | 453 | 242 |
13:45-14:00 | 232 | 345 | 439 | 236 |
14:00-14:15 | 245 | 337 | 471 | 256 |
14:15-14:30 | 209 | 265 | 438 | 238 |
14:30-14:45 | 204 | 258 | 432 | 235 |
14:45-15:00 | 201 | 255 | 415 | 229 |
15:00-15:15 | 201 | 259 | 419 | 240 |
15:15-15:30 | 181 | 229 | 391 | 217 |
15:30-15:45 | 177 | 229 | 379 | 220 |
15:45-16:00 | 164 | 223 | 362 | 214 |
16:00-16:15 | 167 | 236 | 383 | 243 |
16:15-16:30 | 135 | 209 | 344 | 212 |
16:30-16:45 | 130 | 204 | 321 | 208 |
16:45-17:00 | 127 | 198 | 309 | 197 |
17:00-17:15 | 133 | 197 | 336 | 220 |
17:15-17:30 | 107 | 176 | 298 | 188 |
17:30-17:45 | 104 | 168 | 293 | 179 |
17:45-18:00 | 102 | 154 | 279 | 163 |
18:00-18:15 | 99 | 157 | 254 | 165 |
18:15-18:30 | 76 | 112 | 194 | 143 |
18:30-18:45 | 71 | 111 | 189 | 135 |
18:45-19:00 | 63 | 107 | 175 | 121 |
19:00-19:15 | 62 | 97 | 164 | 112 |
19:15-19:30 | 52 | 83 | 136 | 100 |
19:30-19:45 | 54 | 79 | 132 | 91 |
19:45-20:00 | 52 | 72 | 124 | 85 |
20:00-20:15 | 77 | 72 | 123 | 76 |
20:15-20:30 | 60 | 54 | 92 | 64 |
20:30-20:45 | 59 | 50 | 85 | 60 |
20:45-21:00 | 59 | 47 | 78 | 57 |
21:00-21:15 | 56 | 47 | 74 | 61 |
21:15-21:30 | 29 | 38 | 55 | 53 |
21:30-21:45 | 26 | 38 | 52 | 53 |
21:45-22:00 | 25 | 35 | 48 | 50 |
22:00-22:15 | 20 | 32 | 53 | 48 |
22:15-22:30 | 11 | 20 | 50 | 41 |
22:30-22:45 | 10 | 16 | 45 | 38 |
22:45-23:00 | 11 | 12 | 37 | 35 |
23:00-23:15 | 9 | 11 | 31 | 19 |
23:15-23:30 | 9 | 9 | 27 | 19 |
23:30-23:45 | 9 | 8 | 24 | 17 |
23:45-24:00 | 9 | 8 | 22 | 18 |
Elérési százalékok (Reach %) iskolai végzettség szerint
Idősáv | 8 általános | Szakmunkásképző | Érettségi | Diploma |
---|---|---|---|---|
00:00-00:15 | 0% | 0% | 1% | 1% |
00:15-00:30 | 0% | 0% | 1% | 1% |
00:30-00:45 | 0% | 0% | 1% | 1% |
00:45-01:00 | 0% | 0% | 1% | 1% |
01:00-01:15 | 0% | 0% | 0% | 0% |
01:15-01:30 | 0% | 0% | 0% | 0% |
01:30-01:45 | 0% | 0% | 0% | 0% |
01:45-02:00 | 0% | 0% | 0% | 0% |
02:00-02:15 | 0% | 0% | 0% | 0% |
02:15-02:30 | 0% | 0% | 0% | 0% |
02:30-02:45 | 0% | 0% | 0% | 0% |
02:45-03:00 | 0% | 0% | 0% | 0% |
03:00-03:15 | 0% | 0% | 0% | 0% |
03:15-03:30 | 0% | 0% | 0% | 0% |
03:30-03:45 | 0% | 0% | 0% | 0% |
03:45-04:00 | 0% | 0% | 0% | 1% |
04:00-04:15 | 0% | 0% | 1% | 1% |
04:15-04:30 | 0% | 1% | 1% | 1% |
04:30-04:45 | 0% | 1% | 1% | 1% |
04:45-05:00 | 0% | 1% | 1% | 1% |
05:00-05:15 | 1% | 2% | 2% | 2% |
05:15-05:30 | 1% | 2% | 2% | 2% |
05:30-05:45 | 1% | 2% | 2% | 2% |
05:45-06:00 | 2% | 2% | 2% | 3% |
06:00-06:15 | 8% | 19% | 14% | 14% |
06:15-06:30 | 8% | 20% | 15% | 14% |
06:30-06:45 | 10% | 21% | 16% | 16% |
06:45-07:00 | 10% | 21% | 16% | 17% |
07:00-07:15 | 16% | 28% | 21% | 25% |
07:15-07:30 | 17% | 26% | 22% | 24% |
07:30-07:45 | 19% | 26% | 25% | 23% |
07:45-08:00 | 21% | 26% | 26% | 21% |
08:00-08:15 | 27% | 32% | 31% | 27% |
08:15-08:30 | 26% | 30% | 30% | 23% |
08:30-08:45 | 26% | 30% | 30% | 22% |
08:45-09:00 | 25% | 30% | 29% | 21% |
09:00-09:15 | 27% | 32% | 31% | 23% |
09:15-09:30 | 26% | 30% | 30% | 21% |
09:30-09:45 | 25% | 30% | 29% | 21% |
09:45-10:00 | 25% | 30% | 29% | 21% |
10:00-10:15 | 27% | 31% | 30% | 23% |
10:15-10:30 | 24% | 29% | 28% | 20% |
10:30-10:45 | 23% | 28% | 27% | 20% |
10:45-11:00 | 23% | 28% | 27% | 19% |
11:00-11:15 | 23% | 28% | 27% | 19% |
11:15-11:30 | 21% | 26% | 25% | 18% |
11:30-11:45 | 20% | 26% | 25% | 18% |
11:45-12:00 | 20% | 26% | 24% | 17% |
12:00-12:15 | 21% | 28% | 25% | 21% |
12:15-12:30 | 17% | 25% | 23% | 19% |
12:30-12:45 | 16% | 23% | 21% | 16% |
12:45-13:00 | 15% | 22% | 19% | 15% |
13:00-13:15 | 15% | 22% | 19% | 14% |
13:15-13:30 | 13% | 20% | 18% | 13% |
13:30-13:45 | 12% | 20% | 17% | 13% |
13:45-14:00 | 12% | 20% | 16% | 13% |
14:00-14:15 | 13% | 19% | 17% | 14% |
14:15-14:30 | 11% | 15% | 16% | 13% |
14:30-14:45 | 11% | 15% | 16% | 13% |
14:45-15:00 | 10% | 15% | 15% | 13% |
15:00-15:15 | 10% | 15% | 15% | 13% |
15:15-15:30 | 9% | 13% | 14% | 12% |
15:30-15:45 | 9% | 13% | 14% | 12% |
15:45-16:00 | 9% | 13% | 13% | 12% |
16:00-16:15 | 9% | 14% | 14% | 13% |
16:15-16:30 | 7% | 12% | 13% | 12% |
16:30-16:45 | 7% | 12% | 12% | 11% |
16:45-17:00 | 7% | 11% | 11% | 11% |
17:00-17:15 | 7% | 11% | 12% | 12% |
17:15-17:30 | 6% | 10% | 11% | 10% |
17:30-17:45 | 5% | 10% | 11% | 10% |
17:45-18:00 | 5% | 9% | 10% | 9% |
18:00-18:15 | 5% | 9% | 9% | 9% |
18:15-18:30 | 4% | 6% | 7% | 8% |
18:30-18:45 | 4% | 6% | 7% | 7% |
18:45-19:00 | 3% | 6% | 6% | 7% |
19:00-19:15 | 3% | 6% | 6% | 6% |
19:15-19:30 | 3% | 5% | 5% | 5% |
19:30-19:45 | 3% | 5% | 5% | 5% |
19:45-20:00 | 3% | 4% | 5% | 5% |
20:00-20:15 | 4% | 4% | 5% | 4% |
20:15-20:30 | 3% | 3% | 3% | 4% |
20:30-20:45 | 3% | 3% | 3% | 3% |
20:45-21:00 | 3% | 3% | 3% | 3% |
21:00-21:15 | 3% | 3% | 3% | 3% |
21:15-21:30 | 1% | 2% | 2% | 3% |
21:30-21:45 | 1% | 2% | 2% | 3% |
21:45-22:00 | 1% | 2% | 2% | 3% |
22:00-22:15 | 1% | 2% | 2% | 3% |
22:15-22:30 | 1% | 1% | 2% | 2% |
22:30-22:45 | 1% | 1% | 2% | 2% |
22:45-23:00 | 1% | 1% | 1% | 2% |
23:00-23:15 | 0% | 1% | 1% | 1% |
23:15-23:30 | 0% | 1% | 1% | 1% |
23:30-23:45 | 0% | 0% | 1% | 1% |
23:45-24:00 | 0% | 0% | 1% | 1% |
Az iskolai végzettség tekintetében a napi rádiózási görbék a reggeli csúcsot követően egész órás farkasfogakkal tarkított enyhe süllyedésbe kezdenek, majd a déli hírektől eltérő ütemű, de folyamatosan lassuló csökkenés jellemzi a rádióhallgatást. A görbék alapvetően párhuzamosak, az egyes csoportok rádióhallgatási szokásai csak minimálisan térnek el egymástól.
Budapesti rádiók hallgatottsági görbéje hétköznap, szombaton és vasárnap 2025. II. negyedévében
Idősáv | Hétköznap | Szombat | Vasárnap |
---|---|---|---|
00:00-01:00 | 34 | 12 | 14 |
01:00-02:00 | 27 | 5 | 8 |
02:00:03:00 | 20 | 4 | 6 |
03:00-04:00 | 22 | 3 | 9 |
04:00-05:00 | 43 | 11 | 19 |
05:00-06:00 | 122 | 33 | 43 |
06:00-07:00 | 1144 | 337 | 316 |
07:00-08:00 | 1878 | 503 | 424 |
08:00-09:00 | 1854 | 603 | 501 |
09:00-10:00 | 1730 | 620 | 545 |
10:00-11:00 | 1654 | 700 | 581 |
11:00-12:00 | 1429 | 587 | 489 |
12:00-13:00 | 1318 | 510 | 405 |
13:00-14:00 | 1205 | 419 | 330 |
14:00-15:00 | 1169 | 418 | 308 |
15:00-16:00 | 1046 | 356 | 314 |
16:00-17:00 | 947 | 298 | 329 |
17:00-18:00 | 789 | 282 | 272 |
18:00-19:00 | 633 | 231 | 209 |
19:00-20:00 | 427 | 172 | 139 |
20:00-21:00 | 376 | 156 | 134 |
21:00-22:00 | 267 | 107 | 90 |
22:00-23:00 | 161 | 87 | 56 |
23:00-00:00 | 74 | 44 | 26 |
A táblázatok jól szemléltetik, hogy a rádió meghatározó médium a napi rutinban a magyarok nagy tömegei számára: reggel ugrik meg a rádióhallgatók száma, 8 óra körül ér a csúcsra, a délelőtt folyamán lassan ereszkedik, majd a nap további részében tovább süllyed, hogy aztán a késő délutáni, esti órákban átadja helyét a televíziózásnak, majd az alvásnak. (A rádiózás és a televíziózás napi görbéit egymás mellé téve egyértelműen kirajzolódik ez a tendencia.) Érdekes lehetne az egyéb médiafogyasztási szokások napi alakulását együtt bemutatni a rádiózással: a közterületi hirdetésekkel való kontaktusok száma a reggeli és a délutáni utazásokkor tetőzik, míg az online tartalomfogyasztással jól kiegészítik egymást a hagyományos médiumok, egyelőre utóbbiak fogyasztásának görbéjét nem módosította érdemben az előbbiek megjelenése és mind nagyobb térnyerése.
A fenti táblázaton látható fővárosi tendenciák hasonlóképp érvényesülnek a különböző vidéki településeken.
Hallgatott rádiók száma
A hallgatott rádiók átlagos száma egy kissé absztraktabb mutató. A számértékek önmagukban nehezen interpretálhatók – egyfelől azért, mert törtszámokról van szó, így nem igazán értelmezhető 0,8-féle rádióadó; másrészt azért, mert ha túl is lépünk a rádióadók törtszámokból eredő elméleti „széttördelésén,” akkor is befolyásolja a megjelenített értékeket az a tény, hogy azok a teljes alapsokaságra vonatkoznak, tehát a rádiót nem hallgatók nulla darab rádióadóval szerepelve húzzák lefelé az átlagokat (így lehetséges, hogy akadnak célcsoportok, ahol a hallgatott rádiók átlagos száma egy alá süllyed). Éppen ezért a tendenciákra, illetve a célcsoportok közötti különbségekre érdemes figyelni a hallgatott rádiók száma esetében, legyen az napi vagy heti viszonylatban értelmezett rádiószám.
Napi statisztika
Demográfiai kategória | Hétköznapi átlag | Hétvégi átlag |
---|---|---|
Férfi | 0,9 | 0,7 |
Nő | 0,8 | 0,7 |
15–17 éves | 0,4 | 0,4 |
18–29 éves | 0,7 | 0,5 |
30–39 éves | 0,8 | 0,5 |
40–49 éves | 0,9 | 0,6 |
50–59 éves | 0,9 | 0,7 |
60–69 éves | 1,1 | 0,9 |
70 évesnél idősebb | 1,1 | 1 |
Budapesti | 0,9 | 0,7 |
Vármegyeszékhelyen élő | 1 | 0,9 |
Egyéb városban élő | 0,9 | 0,7 |
Községben élő | 0,8 | 0,6 |
A táblázaton látható, hogy hétköznap a rádiózással töltött idő is hosszabb és a hallgatott rádiók száma is magasabb: nemcsak többet, hanem többfélét is rádióznak hétköznap a megkérdezettek. A nemek között nincs számottevő különbség a hallgatott rádiók számát tekintve. Életkor szerint fokozatos növekedés figyelhető meg, az idősebb korosztályok több adót hallgatnak, mint a fiatalabbak. Megyeszékhelyeken valamivel többféle rádiót hallgatnak, mint más településtípusokon.
Heti statisztika
Demográfiai kategória | Átlag |
---|---|
Férfi | 1,6 |
Nő | 1,6 |
15–17 éves | 0,9 |
18–29 éves | 1,2 |
30–39 éves | 1,3 |
40–49 éves | 1,5 |
50–59 éves | 1,6 |
60–69 éves | 2,0 |
70 évesnél idősebb | 2,0 |
Budapesti | 1,6 |
Vármegyeszékhelyen élő | 1,9 |
Egyéb városban élő | 1,6 |
Községben élő | 1,4 |
A táblázat úgy interpretálható, hogy heti szinten egy adót hallgat egy átlag 15 éves vagy idősebb. A helyzet azonban nem pontosan ez: emlékezzünk vissza a korábbi, országos és budapesti rádióhallgatással foglalkozó fejezetben látott számokra. Nagyságrendileg naponta a népesség héttizede rádiózik, hetente legalább egyszer viszont tíz emberből kilencen rádióznak Magyarországon. Ebből az következik, hogy kevesebben vannak a nulla rádiót hallgatók, akik lefelé húzzák a hallgatott rádiók átlagos számát. Ez azt jelenti, hogy a magyar rádióhallgatók márkahűsége elég magas fokú a mérés tanúsága szerint, hiszen a kieső zérusok hatásával együtt is ritkán közelíti meg a kettőt a hetente átlagosan hallgatott rádiók száma.
A bontásokból nagyjából ugyanaz rajzolódik ki, mint a napi átlagos rádiószámok esetében: az egyre idősebb korcsoportokban egyre több rádióadó között oszlik meg a hallgatók figyelme. A napival megegyezően, a településtípus szerinti heti rádióválasztásnál a megyeszékhelyeken többféle adót hallgatnak, mint az ország egyéb területein.
Rádióhallgatással eltöltött idő
Napi rádióhallgatással eltöltött idő (perc) átlagban és a hét egyes napjain 2025. II. negyedévében
Napok | Időtartam (perc) |
---|---|
Átlag nap | 221 |
Hétfő | 225 |
Kedd | 226 |
Szerda | 230 |
Csütörtök | 227 |
Péntek | 225 |
Szombat | 210 |
Vasárnap | 206 |
A rádióhallgatással töltött idő átlagosan majdnem 4 óra. Ez igen magasnak mondható; annál is inkább, mivel az értékek tartalmazzák a nem rádiózók nullás adatait is, amelyek mind lefelé húzzák az átlagot. Ebből adódóan, ha leszűkítenénk a kört a rádióhallgatókra, akkor a hallgatási időtartam akár a négy órát is jócskán meghaladná.
Az adatok szerint a rádiózással töltött időtartam kevéssé függ a naptól, még hétköznap/hétvége viszonylatban figyelhetők meg csak kisebb eltérések.
Napi rádióhallgatással eltöltött idő (perc) a kereskedelmi rádióknál 2025. II. negyedévében
Az alábbi táblázatokban a napi rádióhallgatással eltöltött idő figyelhető meg a kereskedelmi, a közszolálati és a közösségi rádiók körében, percben kifejezve. Az adatbázis tartalmazza azokat is, akik egyáltalán nem hallgatnak rádiót, ami jelentősen lehúzza az átlagos rádióhallgatási időt.
Kereskedelmi rádiók
Kereskedelmi rádiók alatt a következő rádiókat értjük: Best FM /Rádió M, Rádió 1, Retro Rádió, Sláger FM, Rock FM.
A férfiak és a nők között a napi kereskedelmi rádiók hallgatására fordított idő tekintetében nem figyelhető meg jelentős különbség. A legfiatalabbak rádióhallgatással töltött ideje jóval elmarad az idősebb korosztályokhoz képest. Településtípusok szempontjából az egyéb városokban a legtöbb a hallgatással eltöltött idő. De a többi településtípuson is hasonló eredmények figyelhetőek meg.
Továbbra is a kereskedelmi rádióknál maradva, a szakmunkásképzőt végzettek hallgatnak a leghosszabb ideig kereskedelmi rádiókat, míg legrövidebb ideig az egyetemet, főiskolát végzettek hallgatnak profitorientált adót. Az iskolai végzettséggel összefüggésben az ESOMAR társadalmi státus-besorolás szerinti bontást tekintve az AB státusúak hallgatnak a legkevesebb ideig kereskedelmi rádiókat.
A régiókat tekintve pedig a Nyugat-Dunántúlon fordítanak a legtöbb időt a kereskedelmi rádiók hallgatására.
Közszolgálati rádiók
Közszolgálati rádiók alatt a következő csatornákat értjük: Bartók Rádió, Dankó Rádió, Duna World, Kossuth Rádió, Parlamenti Rádió, Petőfi Rádió, illetve a nemzetiségi rádiók.
A közszolgálati rádiók esetében nemek szerint kisebb eltérés figyelhető meg a nők javára. Életkor tekintetében markáns és tendenciózus a különbség: minél idősebb valaki, annál több időt tölt közszolgálati rádiók hallgatásával. A 70 évesnél idősebb korosztály naponta 231 percet hallgat közszolgálati rádiót. Településtípus tekintetében nem figyelhető meg nagyobb eltérés a rádióhallgatással eltöltött időben.
A közszolgálati rádiókat hallgatók közt szintén vegyes képet mutatott a végzettség szerinti bontás. Jelen hullámban a 8 általánost végzettek hallgatták a legtöbbet, és a főiskolát, egyetemet végzettek a legkevesebbet az ide besorolt rádiókat. A C2-es ESOMAR státuszúak töltenek a legtöbb időt, de a többi státuszúak is jelentős időt töltenek ezen rádiók hallgatásával.
Regionális bontásban a közép-dunántúli és a dél-alföldi régió esetében mutatható ki a legmagasabb hallgatottsági arány.
Közösségi rádiók
Közösségi rádió hallgatásával alapvetően kevesebb időt töltenek a válaszadók, mint a közszolgálati és a kereskedelmi rádiók hallgatásával. (Ez is arra vezethető vissza, hogy sokan nem hallgatják ezeket a rádiókat, tehát az alacsony elérés húzza le itt is az átlagot.)
Közösségi rádiók alatt a következő rádiókat értjük: Hír FM, Klasszik Rádió, Első Pesti Egyetemi Rádió, InfoRádió, Jazzy, Manna FM, Spirit FM és Tilos Rádió.
Nemek szerint a nők javára mutatható ki eltérés a közösségi rádiók hallgatásával eltöltött időben. A kereskedelmi rádiókhoz hasonlóan a közösségi rádiók esetében is megfigyelhető, hogy a legfiatalabbak igen kevés időt töltenek az adott típusú rádió követésével.
Régiók szerint a Közép-Dunántúlon, iskolai végzettség szerint a középiskolát végzettek, ESOMAR státus szerint pedig az alacsonyabb státusúak hallgatták leginkább a közösségi rádiókat ebben a hullámban.
Nem | Kereskedelmi | Közszolgálati | Közösségi |
---|---|---|---|
Férfi | 206 | 198 | 135 |
Nő | 206 | 168 | 127 |
Korcsoport | Kereskedelmi | Közszolgálati | Közösségi |
---|---|---|---|
15–17 éves | 123 | 117 | 21 |
18–29 éves | 198 | 93 | 89 |
30–39 éves | 199 | 119 | 87 |
40–49 éves | 164 | 113 | 135 |
50–59 éves | 193 | 138 | 145 |
60–69 éves | 278 | 220 | 128 |
70+ éves | 247 | 217 | 151 |
Településtípus | Kereskedelmi | Közszolgálati | Közösségi |
---|---|---|---|
Budapest | 196 | 160 | 154 |
Vármegyeszékhely | 217 | 175 | 71 |
Egyéb város | 201 | 190 | 96 |
Község | 213 | 188 | 115 |
Végzettség | Kereskedelmi | Közszolgálati | Közösségi |
---|---|---|---|
8 általános | 190 | 242 | 52 |
Szakmunkásképző | 230 | 200 | 96 |
Középiskola | 217 | 156 | 157 |
Főiskola, egyetem | 174 | 141 | 127 |
Esomar-státusz | Kereskedelmi | Közszolgálati | Közösségi |
---|---|---|---|
AB | 201 | 161 | 131 |
C1 | 186 | 236 | 117 |
C2 | 224 | 196 | 171 |
DE | 202 | 174 | 90 |
KSH-régió | Kereskedelmi | Közszolgálati | Közösségi |
---|---|---|---|
Közép-Magyarország | 191 | 174 | 145 |
Közép-Dunántúl | 226 | 226 | 45 |
Nyugat-Dunántúl | 215 | 159 | 148 |
Dél-Dunántúl | 234 | 187 | 63 |
Észak-Magyarország | 211 | 194 | 52 |
Észak-Alföld | 192 | 147 | 95 |
Dél-Alföld | 210 | 201 | 91 |
Médiaszolgáltatás típusa – az elemzésben szereplő rádiók csoportosítása
Közszolgálati rádiók (7)
- Bartók Rádió
- Dankó Rádió
- Kossuth Rádió
- nemzetiségi rádiók
- Parlamenti Rádió
- Petőfi Rádió
Közösségi rádiók (9)
- Első Pesti Egyetemi Rádió
- Inforádió
- Jazzy
- Hír FM
- Klasszik Rádió
- Manna FM
- radiocafé
- Spirit FM
- Tilos Rádió
Kereskedelmi rádiók (5)
- Best FM /Rádió M
- Rádió 1
- Retro Rádió
- Sláger FM
- Rock FM
Budapesti rádiók (12)
- Best FM /Rádió M
- Első Pesti Egyetemi Rádió
- Inforádió
- Jazzy
- Hír FM
- Klasszik Rádió
- Manna FM
- Rádió 1
- radiocafé
- Sláger FM
- Spirit FM
- Tilos Rádió
Zártak, ezért nem szerepelnek (7)
- Base FM
- Magyar Katolikus Rádió
- Mária Rádió
- Rádió Dikh
- Sola Rádió
- Nemzeti Sportrádió
- Trend FM