Nemzetközi Szabványügyi Szervezet (ISO) és Nemzetközi Elektrotechnikai Bizottság (IEC)
A International Organization for Standardization (ISO = Nemzetközi Szabványügyi Szervezet) 1947-ben alakult, független, nem kormányközi nemzetközi szervezet, amelynek célja világszinten harmonizált, önkéntesen alkalmazható szabványok kidolgozása. Az ISO székhelye Genfben (Svájc) található, és jelenleg több mint 160 tagország nemzeti szabványügyi testülete vesz részt a munkájában.
A International Electrotechnical Commission (IEC = Nemzetközi Elektrotechnikai Bizottság) 1906-ban jött létre, és a villamosság, elektronika, elektrotechnika és kapcsolódó technológiák nemzetközi szabványosításáért felelős. Az IEC szintén Genfben működik, és több mint 170 ország szakértői vesznek részt tevékenységében.
Az ISO és az IEC számos területen közös műszaki bizottságokat működtet. Ezek közül kiemelkedő jelentőségű az ISO/IEC JTC 1 (Joint Technical Committee 1), amely az információtechnológiai szabványosításért felel. Ennek keretében születnek többek között az információbiztonsággal (pl. ISO/IEC 27000 szabványsorozat), a megfelelőségértékeléssel, a kiberbiztonsággal, valamint az új technológiákkal – így a kvantumtechnológiákkal (pl. ISO/IEC 23837) – kapcsolatos nemzetközi szabványok.
A szervezeti és költségvetési kérdéseket az ISO és az IEC közgyűlései, illetve tanácsai döntik el, míg a szakmai munka a tagországok delegált szakértőiből álló műszaki bizottságok, albizottságok és munkacsoportok keretében zajlik. A szabványok konszenzusos alapon készülnek, biztosítva az ipar, a kormányzat és a tudomány képviselőinek részvételét.
Magyarországot az ISO és az IEC munkájában a nemzeti szabványügyi szervezet képviseli, a szakértői részvétel pedig különböző műszaki bizottságokon keresztül valósul meg. A hazai hatósági és szakmai szervezetek – köztük az NMHH – közvetett módon vesznek részt a nemzetközi szabványalkotási folyamatokban, különösen az infokommunikációs és kvantumtechnológiai területeken.
Az ISO/IEC JTC 3 (Joint Technical Committee 3) a kvantumtechnológiák nemzetközi szabványosításáért felelős közös műszaki bizottság, amely többek között a kvantumkommunikáció, kvantumszámítás és kvantumérzékelés területeit fogja össze.
A JTC 3 keretében működő AHG 4 (Ad-hoc Group 4) szakértői csoport a kvantumkommunikációs technológiák szabványosítási igényeinek feltérképezésével és a jövőbeni szabványosítási tevékenységek előkészítésével foglalkozik. Az NMHH delegált szakértői e munkában való részvételükkel hozzájárulnak a kvantumalapú biztonságos kommunikáció nemzetközi műszaki és megfelelőségi kereteinek kialakításához.