Olcsóbbak lehetnek a vezetékes szélessávú szolgáltatások

Közzétéve: 2011. május 13.

null
Két új határozatot adott ki az Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), amely a szélessávú vezetékes kiskereskedelmi piachoz kapcsolódó nagykereskedelmi piacokat szabályozza. A most közzétett szabályozás fontos újdonsága, hogy – a korábban már elérhető hagyományos réz hálózati infrastruktúrán túl – megteremti a lehetőségét az új generációs hálózatokhoz való hozzáférésre a nagykereskedelmi piacokon. Ez azt jelenti, hogy a jelentős piaci erejű szolgáltatók kötelesek lesznek a versenytársaik számára elérhetővé tenni meghatározott feltételek mellett a vezetékes elektronikus hírközlési infrastruktúrájukat.

Mátrai Gábor, Szalai Annamária és Buda Dóra 585

Mátrai Gábor (az NMHH elnökhelyettese), Szalai Annamária (az NMHH elnöke) és Buda Dóra (az NMHH belső kommunikációs osztályvezetője)

Az új generációs hozzáférési hálózatokat azért fontos elérhetővé tenni az alternatív szolgáltatók számára is, hogy a versenyképességük javuljon. Ezeknek a hálózatoknak ugyanis jóval nagyobb az elérhető legmagasabb adatátviteli sebessége, mint a hagyományos, réz érpáras hálózatnak. A nagyobb átviteli sebesség pedig lehetőséget nyújt arra, hogy a jogosultak nagy sávszélességű internet-, vagy akár televíziós műsorszolgáltatást nyújthassanak az előfizetők számára. Erre csak korlátozottan lenne lehetőségük a réz érpáras hálózatokon. A nagykereskedelmi hozzáférés feltételeinek javítása elősegíti azt, hogy több olyan szolgáltató legyen, amelytől az előfizetők egyidejűleg különböző szolgáltatást (TV, internet, telefon) is igénybe vehetnek.

A határozatok a szabályozó szándéka szerint hozzájárulnak a szélessávú piaci verseny további erősödéséhez. A fogyasztóknak mindez azt jelentheti, hogy több szolgáltató között választhatnak, szélesebb lesz a szolgáltatás-kínálat, és csökkenhetnek az árak is.

A szélessávú kiskereskedelmi piacon az elmúlt években az árak tartósan és folyamatosan csökkentek, illetve javult a szolgáltatások ár-érték aránya (hasonló árért magasabb sávszélességű szolgáltatások érhetőek el). A mostani szabályozás célja az, hogy a versenyfeltételek javításával biztosítsa, hogy ez a tendencia folytatódhasson, s ezáltal lehetővé tegye a szélessávú szolgáltatások gyorsabb ütemű elterjedését.

A piaci szabályozás a verseny támogatásán keresztül kapcsolódik a szélessávú lefedettség javításáról, illetve az internethasználat mértékének növeléséről szóló uniós, illetve magyar kormányzati célkitűzésekhez is.

Összességében elmondható, hogy a szabályozás – amely mostantól kiterjed az új generációs hálózatokra is – ösztönzi a versenyt, és lehetővé teszi az alternatív szolgáltatók számára, hogy a korábbinál jobb esélyekkel jelenjenek meg a kiskereskedelmi piacon. Ez pedig a fogyasztók számára a szolgáltatás-kínálat javulását, az árak további csökkenését eredményezheti.

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság

Kommunikációs igazgatóság

2011. május 13.