A Neo FM mentőövet kap a Médiatanácstól

Közzétéve: 2012. június 7.

null
A sokadik segítség után újabb könnyítést ad a Médiatanács a Neo FM rádiót működtető FM1 Zrt.-nek – számolt be a testület szerdai döntéséről Auer János újságíróknak Budapesten.

Auer János – Neo FM (587x357)

Az Auer János által bemutatott ábrából kiderül, hogy a Neo FM 2011. június 15. óta nem rendelkezik bankgaranciával, és idén január óta egyáltalán nem fizet médiaszolgáltatási díjat

A Médiatanács tagja közölte, ha a rádió tulajdonosai ezzel a lehetőséggel sem kívánnak élni, akkor a hatóság ezt nem tudja másképp értelmezni, mint hogy a tulajdonosok tetemes adósságot hátrahagyva maguk akarják bezárni a csatornát.

Auer János elmondta: a Neo Fm tulajdonosai ismét lehetőséget kapnak arra, hogy tartozásaikat rendezzék. Az elmúlt években ugyanis mára több mint 700 millió forint tartozást halmoztak fel, amely többek között a médiaszolgáltatási díj elmaradásából, a szerződésben vállalt és folyamatosan biztosítandó bankgaranciából, valamint a különböző szerződésszegések miatt kiszabott bírságokból áll össze.

A testület által nyújtott mentőcsomag része többek között az a 40 millió forint, amely a tartozás késedelmi kamatainak elengedését jelenti.

Auer János emlékeztetett, hogy 2010 decemberétől a tulajdonosok hét esetben is kaptak fizetési könnyítést médiaszolgáltatási díj megfizetésére. Ennek ellenére a szolgáltató nem fizette meg adósságait, sőt, 2012 januárja óta lényegében egy fillért sem fizet.  A Médiatanács tagja hozzátette, a díjhátralék mellett a Neo Fm tulajdonosai egy éve a kötelező bankgaranciát sem biztosítják.

Auer János szerint mindez annak a jele, hogy a tulajdonosok maguk kívánják bezárni a rádiót. Ha ez bekövetkezik, az kizárólag az üzleti vállalkozást működtető tulajdonosok felelőssége.

Forrás: MTI/Médiatanács