Médiatanács: szól a Klubrádió

Közzétéve: 2012. december 20.

null

A Médiatanács szerdai ülésén visszavonta a Budapest 95,3 MHz-es frekvenciára kiírt pályázatot egy évvel ezelőtt lezáró döntését.

A határozat visszavonása azért vált szükségessé, mert a döntéssel összefüggésben ellentmondásos bírósági állásfoglalások születtek, és a frekvencia hasznosítása bizonytalanná vált.

A mai jogtechnikai döntés nem érinti a Klubrádió működési feltételeit. A Médiatanács továbbra is biztosítja, hogy a Klubrádió a frekvenciadíj mintegy feléért sugározza adását, miként korábbi döntéseivel a rádió debreceni és kecskeméti frekvenciadíját is jelentősen - évi 8,5 millióról 4,1 millió forintra, illetve 11 millióról 3 millió forintra - csökkentette.

Az összetett és régóta húzódó jogi szituáció több, korábban feloldhatatlannak tűnő ellentmondását az ügyészség tisztázta.
Az ügyészség egyértelmű iránymutatása szerint a frekvencia sorsának jogállami rendezése érdekében nincs akadálya annak, hogy a Médiatanács egy évvel ezelőtti határozatát visszavonja.

Az ügyészség szerint a „döntés vonatkozásában a saját hatáskörben történő visszavonás valamennyi feltétele fennáll.” (Fővárosi Főügyészség T.K. 5517/2012-3-I.)

A Médiatanács döntésével szemben – az új médiatörvénynek köszönhetően – jogorvoslat kérhető, amelyről a közigazgatási bíróság soron kívüli eljárásban hoz döntést.

Ahogyan az új médiatörvény teszi lehetővé azt is, hogy azok a rádiók, amelyeknek végleg lejárt a sugárzási joga, tovább működhessenek mindaddig, amíg az általuk használt frekvenciára kiírt pályázat jogállami keretek között le nem zárul. Ezt a jogi lehetőséget alkalmazva a Médiatanács majdnem egy tucat alkalommal hosszabbította meg a Klubrádió frekvenciaengedélyét.

A Médiatanács továbbra is mindent megtesz a Budapest 95,3 MHz frekvencia körül kialakult helyzet egyértelmű, körültekintő, megnyugtató megoldása és mielőbbi lezárása érdekében. Így a hallgatók és a médiapiac érdekeinek figyelembe vételével továbbra is garantálja a frekvenciát használó rádió számára a műsorsugárzáshoz szükséges feltételeket.