Egypercnyi videóért iPhone5 járt a hatóságtól – NMHH-DUE közös amatőrfilm-verseny a digitális átállásról

Közzétéve: 2013. május 10.

null

A digitális átállás népszerűsítése volt a témája a Forgass és ossz! videopályázatnak, amelynek eredményét ma hirdette ki Budapesten a két szervező, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), valamint a Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesülete (DUE). A verseny győztese a 25 éves Szabó Gergő lett, aki egy iPhone 5 okostelefonnal lett gazdagabb, és részt vehet majd egy professzionális filmforgatáson is Mátyássy Áron rendező asszisztenseként.

A pályázók feladata az volt, hogy legfeljebb egy percben kreatívan mutassák be az idén zajló televíziós digitális átállás lényegét, előnyeit, úgy, hogy azt az idősebb korosztály is megértse – mintha valamelyik nagyszülőnek próbálnák elmesélni, mi is ez. A Forgass és ossz! kampányban a jelentkezők a legnépszerűbb közösségi oldalra tölthették fel az elkészült videóikat május 5-ig. Az érdeklődők szavazhattak is a már feltöltött művekre, amelyeknek a számát a háromtagú szakmai zsűri is figyelembe vette.

Díjátadás aDUE-n

Mátyássy Áron, Pataki Zita, Aranyosné dr. Börcs Janka, az NMHH főigazgatója és Kecskés István, a DUE elnöke a videopályázatot értékeli.

Az ünnepélyes díjátadót május 10-én tartották a 20. jubileumi DUE Sajtófesztiválon a Millenáris D épületének nagyszínpadán, ahol a győztes videót le is vetítették. A rendezvény fő támogatója idén is az NMHH volt. Az alkotó egy iPhone5 okostelefont nyert, valamint egy professzionális filmforgatáson való részvétel lehetőségét Mátyássy Áron rendezővel.

Szabó Gergely a videopályázat nyertese

Szabó Gergő átveszi az első helyezésért járó díjat.

A nyertes mű az indoklás szerint eredeti, jó humorú, a készítő a technikát magabiztosan kezelte és igen ötletesen alkalmazta az internetes közösség idoljait. A videopályázatra közel húsz, magas színvonalú pályamunka érkezett, ezért a zsűri különdíjat is kiosztott: az iPod Shuffle digitális zenelejátszót Horváth Pál nyerte el. Ezen túl a jelentkezők mindegyike ajándékcsomagot is kapott. Az értékelőbizottság tagja volt az NMHH képviseletében Aranyos dr. Börcs Janka főigazgató, a filmszakma képviseletében Mátyássy Áron filmrendező, a digitális átállás reklámfilmek rendezője, valamint a DUE képviseletében Kecskés István, a szervezet elnöke.

A videopályázatot március 25-én hirdette meg az NMHH és a DUE Médiahálózat. A nyertes mű a beérkezett többi pályamunkával együtt megtekinthető a www.digitalisatallas.hu honlapon.