Médiatanács: 400 millió forintos rezsipályázat 2015-re a közösségi tévék és rádiók számára

Közzétéve: 2014. október 3.

null
Az A38-hajón rendezett koncertek előadóművészeiről szóló online filmsorozatról, nyolcezer éves kultúráról szóló ismeretterjesztő filmről és a közösségi médiaszolgáltatók működésének támogatásáról döntött tegnapi ülésén a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. Kedden dőlt el az is, hogy hatósági eljárást indít a testület a Class FM reggeli műsorában elhangzottak ügyében.

Rezsipályázat 2015

A testület döntött arról, hogy az idei évhez hasonlóan 2015-re vonatkozóan is 400 millió forintos kerettel írja ki a Médiatanács az ún. rezsipályázatot a közösségi televíziók és rádiók működési és üzemeltetési költségeinek finanszírozására a Magyar Média Mecenatúra program keretében. Az NMHH Médiatanácsa ezzel a támogatási formával hatékonyan ösztönzi a médiapiac sokszínűségének fennmaradását, hiszen a pályázat nélkül ezeknek a kis médiaszolgáltatóknak a helyzete könnyen ellehetetlenülne.

Az egy pályázó által elnyerhető maximális támogatás havi összege a közösségi televíziók esetén 600 ezer forint, közösségi rádióknál 500 ezer forint, a kisközösségieknél 400 ezer forint. A pályázat négyfordulós, az első beadásra november 6-án kerül sor, a második fordulóban december 4-ig, a harmadik fordulóban 2015. január 8-ig, a negyedik fordulóban február 5-ig lehet pályázni. A pályázati felhívás október 7-től érhető el az NMHH honlapjáról.

Újabb két film nyert azonnali támogatást

Az NMHH Médiatanácsa eheti ülésén a Magyar Média Mecenatúra program filmes pályázataiban is döntéseket hozott. A Neumann János-pályázat eheti fordulójában egy, magyar előadóművészekről szóló 35 részes online rövidfilm-sorozat terve nyert, amelyet az A38 honlapján lehet majd megtekinteni a már korábban is támogatott Kortárs Könnyűzenei Archívum bővítéseként. Az Escher Károly-pályázaton ezúttal egy ismeretterjesztő film terve részesült támogatásban, amely az M4-es autópálya építésekor napvilágra került nyolcezer éves régészeti emlékeket mutatja majd be.

Hatósági vizsgálat indul a Class FM ellen

A testület határozott arról is, hogy hatósági eljárást indít a Class FM országos kereskedelmi rádió egyik szeptember reggeli műsorában elhangzottak miatt, amelyben a műsorvezetők az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar gólyatáborában történt nemi erőszakról szóló hírt kommentáltak sajátos módon, nagy felzúdulást keltve, és számos hallgatói panaszt generálva; az NMHH Médiatanácsa a hatósági eljárás megindítását követően vizsgálja, hogy történt-e jogsértés az érintett, Morning Show szeptember 1-jei műsorban. Az eljárás lezárására a médiatörvény 40 napot szab meg, amely indokolt esetben további 30 nappal meghosszabbítható.