Csaknem száz mecenatúrás résztvevővel kezdődik jövő héten a Magyar Filmhét

Közzétéve: 2016. február 26.

null

A 2014 és 2015 magyar filmtermését felvonultató mezőny 270 indulója közül 99 a Médiatanács támogatási programjának kedvezményezettje, sőt, az animációs, az ismeretterjesztő és a tévéjátékfilmes kategóriákban indulók több mint fele nyert támogatást a testület Magyar Média Mecenatúra programjában a Félvilágtól a Most múlik pontosan-filmen át a Vad Kunságig.

Hat nap, több száz film és a magyar filmkészítés krémje. Röviden így foglalhatjuk össze a 2. Magyar Filmhét programját, amelyben közel száz olyan alkotást is megtekinthetnek az érdeklődő nézők, amelyet a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program keretében támogatott. A március 1-jén kezdődő 2. Magyar Filmhét versenyprogramjában szereplő művek több mint harmada Mecenatúra-alkotás. A Magyar Nemzeti Filmalap Zrt., valamint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának közös rendezvényén a 2014-ben megrendezett I. Magyar Filmhéthez hasonlóan a Magyar Filmakadémia filmes díjait adják át.

A tévéjátékok között például versenyben lesz az a Félvilág, amely osztatlan sikert aratott a hazai kritikusok körében, és amelyet – a számos filmes díjat elnyert – A berni követ alkotópárosa, Szász Attila rendező és Köbli Norbert forgatókönyvíró jegyez. Szintén részt vesz a megmérettetésen az ügynöktémát feldolgozó Janus, Gyöngyössy Bence filmje, valamint a merész Rejtő-adaptáció, A fekete múmia átka, amelyet Madarász Isti rendezett.

Kisjátékfilmes kategóriában is megmutatják magukat a Médiatanács-finanszírozott filmek. Vékes Csaba Hangulat-változás című munkájában Pogány Judit és Babarczy László játsszák a főszerepet; Topolánszky Tamás Levél Istenhez című mozgóképében Kulka János tűnik fel; Oláh Kata filmjében, az En Passantban pedig, amely a családon belüli erőszak témáját dolgozza fel, Gryllus Dorkát láthatjuk a főszerepben.

Az elmúlt két évben sem maradt a közönség figyelemreméltó mecenatúrás dokumentum- és ismeretterjesztő filmek nélkül. A természetfilmek közül a Filmhéten is látható lesz Mosonyi Szabolcs népszerű filmje a Vad Kunság – a Puszta rejtett élete, valamint Tóth Zsolt Marcell állatok megfigyeléséről szóló alkotása a Kis kamerák, nagy vadak. A természetfilmek mellett változatos témájú művek láthatóak, többek között a mai fiatalok párválasztási szokásairól (Helló, Szia, Csókolom!, Oláh Kata r.), a Rákosi-rendszer egyik legnagyobb kirakatperében részt vevő filmesekről (Cinema Inferno, Novák Tamás r.) és a Quimby zenekar nagy sikerű daláról, a Most múlik pontosanról (Engedem, hadd menjen, Lévai Balázs r.).

Az animációs filmes felhozatal elvezet a klasszikus magyar alkotásoktól messzi vidékeken át a legemberibb dolgokig. Látható lesz Horváth Mária animációs sorozatának legújabb része, A Négyszögletű Kerek Erdő: Szörnyeteg Lajos, jaj, de álmos című alkotás, amely Lázár Ervin meséje alapján készült. A sorozat egy korábbi epizódja, a Maminti, a kicsi zöld tündér elnyerte a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (KAFF) legjobb 3D-animációjának járó díját 2013-ban. Forog majd az indiánmesék világát megidéző a Kojot és a szikla is, amelyet Gauder Áron rendezett, valamint nem maradhat ki a felsorolásból Glaser Kati sem, aki a 2013-as KAFF-on két díjat is elhozott (legjobb forgatókönyv és a diákzsűri díja) A három nagymamám volt című filmjével: ezúttal a Városi legendák-sorozat egy epizódjával száll versenybe a Filmhéten.

A II. Magyar Filmhét helyszíne ebben az évben is a MOM Parkban található Cinema City lesz, a Filmakadémia díjait pedig március 6-án adják át a győztes alkotásoknak.

Budapest, 2016. február 26.

Az NMHH Médiatanácsa által támogatott alkotások a 2016-os, 2. Magyar Filmhéten

Az alkotásokról a http://mecenatura.mediatanacs.hu/ oldalon található bővebb információ

TV-játékfilmek (Fehér György-pályázat)

filmcím

rendező

A fekete múmia átka

Madarász Isti

A kőmajmok háza

Fonyó Gergely

Berosált a rezesbanda

Mátyássy Áron

Csonka délibáb

Bozsogi János

Fekete Krónika – A velencei pékinas

Pajer Róbert

Félvilág

Szász Attila

Janus

Gyöngyössi Bence

Ketten Párizs ellen

Papp Gábor Zsigmond

Kossuth papja

Dánielfy Zsolt

Kisjátékfilmek (Huszárik Zoltán-pályázat)

filmcím

rendező

Donkey Jote

Bánovits Ottó

En Passant

Oláh Kata

Fonál

Görögh Árpád

Hagyaték

Törcsi Levente

Hangulat-változás

Vékes Csaba

Holdon át

Tóth Tamás

Karácsony előtt

Dobronay László

Levél Istenhez

Topolánszky Tamás Yvan

Melyiket kéred?

Zsótér Dániel

Noire

Odegnál Róbert

Animációs filmek (Macskássy Gyula-pályázat)

filmcím

rendező

A Mesemondó

Berta Enikő

A Négyszögletű Kerek Erdő: Szörnyeteg Lajos, jaj, de álmos

Horváth Mária

Az Árpádok emlékezete: III. Béla király

Jankovics Marcell

Boxi – 10. rész: Ragaszkodás

Klingl Béla

Boxi – 6. rész: Az asztalon túl

Koós Árpád

Boxi – 7. rész – Gubanc

Gauder Áron

Egy komisz kölyök naplója – 4. epizód: Betty néninél

Gyulai Líviusz

És ezt így hogy?

Szeiler Péter

Gyurmók – Van köztünk egy színes

Kapitány Frigyes

Hát (m)ilyenek a koalák

Szórádi Csaba

Hoppi mesék – A titokzatos levél

Rófusz Ferenc

Kojot és a szikla

Gauder Áron

Nagyi Meséi: Meló

Hegedűs 2 László,
Hegedűs Hanna Léna

Városi legendák: Indifferens

Glaser Kati

Városi legendák: Jjajj

Glaser Kati

Városi legendák: Szeged

Glaser Kati

Vastojás

Traub Viktória

Világ-mesék: A brémai muzsikusok

Cakó Ferenc

Világ-mesék: A varjúkirály

Cakó Ferenc

Világ-mesék: Az ostoba Matjus

Cakó Ferenc

Dokumentumfilmek (Ember Judit-pályázat)

filmcím

rendező

A boldog festő – Müller Árpád

Dombrovszky Linda

A csepeli kettős gyilkosság – hatalmat mindenáron

Csarnai Attila,
Géczy Dávid

A háború mindennapjai I–II.

Erdélyi János

A norvég Prímásnő

Buda János,
Lovas Hajnalka

Ámos Imre, az Apokalipszis festője

Petényi Katalin

Anyám levelei Sztálin elvtársnak

Mészáros Márta

Birodalmi áldozatok – áldozatbirodalmak

Seres Tamás

Budapest ostroma

Babos Tamás

Cinema Inferno

Novák Tamás

Csillaghálóban – Emlékek Pilinszky János európai útjairól

Mispál Attila

Egy passió kálváriája

Zsigmond Dezső

Engedem, hadd menjen

Lévai Balázs

Ez egy ilyen falu...

Lakatos Iván

Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan! – Teremtett világ: Visnyeszéplak

Dárday István,
Szalai Györgyi

Gyurika – Egy pólós vallomásai

Káel Csaba

Határon, 1988–89

Lukács Csaba,
Marossy Géza

Helló, szia, csókolom

Oláh Kata

Így is épült a szocializmus

Tősér Ádám

Karácsonyi bárány

Kisfaludy András

Keskenyúton Délvidéken

Tóth Gábor

Két székely

Lukács Csaba,
Marossy Géza

Köröstárkányi mészárlás

Vojtkó Ferenc

Közösen a jövőért II. rész

Dobronay László

Lejáratás és bomlasztás – a hálózat örök

Huth Gergely,
Kerekes András

Ólomkapu

Gilberto Martinelli

Örvényben

Sifilis Zoltán

Párhuzamos Múlt

Farkas Antal,
Lukács Csaba

Szamár sziget rabjai

Major Anita

Székelyföldi betyárok

Zsigmond Attila

Szentendre – Swamimalai

Tóth Tamás

Szülei szeme

Varga Ágota

Tomi, Ervin és az iskola

Simó Ibolya

Trans Duna

Somogyvári Gergő

Túlélés vagy népszolgálat?

Domokos János

Vérösvény

Kisberk Szabolcs

Vértanúságra ítélve

Mezősi-Nagy Andrea

Ismeretterjesztő filmek (Kollányi Ágoston-pályázat)

filmcím

rendező

A Hold válaszolt – Portréfilm Bay Zoltánról

Simon Judit

A kőbaltás ember – Érdi medvevadászok

Gauder Áron

A Lyme – egy régmúlt kór hajnalán

Berta Enikő

A nagyszerelmű város

Csukás Sándor,
Oláh Kata

A Nobel-díjas hadifogoly

Szekeres Csaba

A természetfilm magyar találmány?

Lerner János,
Nógrádi Tímea

A Vargyas-szoros elveszett világa

Lerner János,
Tóth Zsigmond Marcell

A vers ereje – Kádár félelme

Balogh László,
Agócs Sándor

Asszonysorsok és nőszerepek az irodalomban – Ignácz Rózsa

Oláh Kata,
Csukás Sándor

Az üvegfestő – Róth Miksa művészete (Róth Miksa „láthatatlan" üvegfestményei)

Tóth Péter Pál

Burdosház Amerikából – Balogh Balázs néprajzkutató nyomában

Zsigmond Dezső

Élő népviseletek, Rimóc – A gyöngyös fékötő

Székely Orsolya

Élő népviseletek, Rimóc – A Máriás-lányok

Székely Orsolya

Emberebb ember I. rész

Széles Tamás

Hunnovációk

Kopp Krisztina

Katonatörténet

Katona Zsuzsa

Keletről jött emberek – A kunok

Farkas György

Kis kamerák, nagyvadak

Tóth Zsigmond Marcell

Méregzöld mesék

Szabó Attila

Növényi stratégiák

Berta Enikő
Hepke Tímea

Szobor születik... Bronzba öntött történelem

Dala István

Tisza, a magyarok folyója

Pap Ferenc,
Pap Zsolt

Történet a mangalicáról

Melocco Anna

Vad Kunság – A Puszta rejtett élete

Mosonyi Szabolcs