NMHH Médiatanács: Korhatár-besorolási bírság TV2-s játékfilm miatt
Mintegy 18 ezer gyermek láthatta azokat az erőszakos, félelemkeltő filmjeleneteket, amelyek miatt a Médiatanács 1,25 millió forint bírságot szabott ki a TV2-re. A testületi ülésen tárgyalt 17 napirendi pont során több kisközösségi és körzeti rádióról szóló döntés mellett azonnali támogatásról is határoztak a Kallós Zoltán néprajztudós portréfilmjébe tervezett interjúk elkészítéséhez.
Televíziós és filmes döntések
Miután a TV2-n tavaly év végén vetített Komancsok holdja című játékfilmet a televíziócsatorna 16-os korhatár-kategória helyett 12-esbe sorolta, és délben vetítette a 21 óra utáni idősáv helyett, a Médiatanács 1,25 millió forint bírságot szabott ki a szolgáltatóra. Szigorúbb besorolást indokolt volna ugyanis, hogy a filmben naturalisztikusan erőszakos, félelemkeltő képsorok és egy öngyilkossági jelenet is látható volt. A nézettségi adatok szerint a 16 éven aluli nézők közül körülbelül 18 ezren láthattak legalább egy percet a műsorból. A Médiatanács a gyermekek védelme érdekében, a televíziók jövőbeni jogkövető magatartásának ösztönzésére – más szankciók megállapításához hasonlóan – a fokozatosság és arányosság elve alapján határozta meg a jogkövetkezmény típusát és mértékét. A Médiatanács idén a jelenlegi esettel együtt eddig hat alkalommal szabott ki három szolgáltatóra összesen több mint 17 millió forint korhatár-besorolási bírságot a gyermekek védelme, a szolgáltatók jövőbeli jogkövető magatartásának érdekében. Januárban az RTL Klub a Hungary’s Got Talent című tehetségkutató műsora miatt 7,5 millió forint bírságot kapott. A testület áprilisban az RTL Klubra az Éjjel-Nappal Budapest egyik adása miatt 7,54 millió forint bírságot szabott ki, valamint a Class FM szolgáltatója köteles a Morning Show két adása kapcsán összesen 1 millió forint bírságot fizetni rossz korhatár-besorolás miatt.
Az idén 90 éves Kallós Zoltánról szóló portréfilm forgatásához 1,55 millió forint azonnali támogatást ítélt meg a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program Escher Károly-pályázatán Hollós László rendező-producernek. Az elnyert összeg lehetővé teszi, hogy a stáb felvételeket készítsen júniusban a néprajzkutató és népzenegyűjtő ünnepélyes köszöntésekor szülőfalujában, az erdélyi Válaszúton, és interjúkat vegyen fel a tudóssal, illetve tanítványaival, barátaival, munkatársaival. A teljes film támogatására az Ember Judit- vagy Kollányi Ágoston-pályázaton kerülhet majd sor, hiszen az azonnali támogatásban részesülő alkotók kötelesek indulni a soron következő dokumentum- vagy ismeretterjesztő filmes pályázaton.
Rádiós döntések
Az Abádszalók 89,2 MHz helyi rádiós frekvencia kereskedelmi jellegű hasznosítását célzó pályázaton a Médiatanács az egyedüliként pályázó Auris Média Kft.-t nyilvánította nyertessé, amely a tiszafüredi 88,7 MHz-en szóló Tisza-tó Rádió vételkörzet-bővítéseként működik majd.
A Médiatanács a Viacom Kft. kérelmére engedélyezte, hogy a vállalkozás három médiaszolgáltatási jogosultsága, a szolnoki, a karcagi és a tiszakécskei hálózatba kapcsolódjon szolnoki központtal, és napi 20 órában azonos műsort sugározzanak hallgatóiknak.
A testület a Budapest 95,8 MHz hasznosítási jogosultságát elnyerő Rádió Rock szolgáltatójának kérelméhez is hozzájárult, amely alapján a közösségi körzeti médiaszolgáltatás megkezdésének határidejét május 14-ről június 30-ra módosította.
A balkányi kisközösségi Alfa Rádió üzemeltetője 60 napos ideiglenes szerződést köthet a Médiatanáccsal, tekintettel arra, hogy 2016. április 14-én a testület közzé tette a kisközösségi médiaszolgáltatásokra vonatkozó pályázati felhívást, de a pályázati eljárás még nem zárult le, a médiaszolgáltató jogosultsága viszont április 23-án lejár.
A kiskunfélegyházi Radio Smile szolgáltatójára összesen 60 ezer forint bírságot szabott ki a Médiatanács, mert a kisközösségi rádiónak a hatósági ellenőrzési mintavételbe bekerült tavaly decemberi műsorhetében burkolt pizzareklámok hangzottak el, továbbá megszegte szerződéses vállalásait, illetve a médiatörvényt, mert kevesebb magyar zenét és közszolgálati tartalmat sugárzott az előírtaknál.