NMHH Médiatanács: Tizenhét dokumentumfilm és hét animációs film készülhet

Közzétéve: 2017. június 9.

Összesen közel 170 millió forintból 24 film elkészítését támogatja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Magyar Média Mecenatúra programjában. A testület két televízióra szabott ki bírságot túl hangos reklámok miatt, és döntött egy egri és egy békéscsabai rádiós frekvenciapályázat eredményéről is. A tanács tájékoztatja az érintett sportszövetségeket és médiaszolgáltatókat a társadalom számára kiemelten nagy jelentőségű eseményekhez kapcsolódó tudnivalókról, mivel az Európai Bizottság előreláthatólag még ebben a hónapban kihirdeti a magyar listát.

109 millió forint dokumentumfilmekre

A Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra programjában a 2017-es Ember Judit-pályázat idei első fordulójában tizenhét dokumentumfilm – köztük egy határon túli alkotás – elkészítését támogatja, 109 millió forinttal. A határon túli pályázó, Bencze Zoltán egy 1929-ben alapított csíki hokicsapat történetét mutatja majd be. Hazai gyártásban készül film András Ferenc rendezésében Zichy Mihály festőről, Czinke Gyula Halassy Olivér vízilabdázó, M. Nagy Richárd pedig Dargay Attila rajzfilmrendező életét mutatja be. Babos Tamás forgat arról a háromszoros Oscar-díjas Rózsa Miklósról, aki többek között a Ben Hur és A bagdadi tolvaj filmzenéjét szerezte; a Szászcsávási Zenekar zenészéről, Csángálóról pedig László Barna készít filmet. A Pókerarcok című film három 95 év körüli színházi szakemberrel – Lénárt Istvánnal, Lázár Egonnal és Sívó Emillel – a főszerepekben  szemlélteti az elmúlt hetven év kulturális életét Gerő Péter rendezésében, míg egy másik alkotásban Bonta Zoltán a ’30-as és a ’40-es évekbeli magyar filmkomédiák olasz filmgyártásra gyakorolt hatását tárgyalja. Egy alternatív otthonteremtési lehetőséget mutat be Hörcher Gábor stábja, amikor egy csapat fiatal saját kézzel, helyben kitermelt anyagból épít magának vályogházakat. A harmadik résszel folytatódhat a Magyar retró sorozat Papp Gábor Zsigmond rendezésében, amely ezúttal a társadalom alapegységét, a családot mutatja be 1950 és 1980 között. Az emberkereskedőktől megmenekülők számára fenntartott védett házak küzdelmes hétköznapjai elevenednek majd meg Schwechtje Mihály Védelem alatt című filmjében. Szirmai Márton a Privát tanmenet című négyrészes online sorozat elkészítése után a televízióban folytatja a nem mindennapi módszerekkel – például társasjátékkal vagy a demokrácia gyakoroltatásával – dolgozó pedagógusok bemutatását. Az 1944. december végén felállított magyar partizáncsapatot, a Petőfi-brigádot hét topolyai testvér sorsán keresztül ismerhetik majd meg a nézők, a rendező Lavro Ferenc. Hajdú Péter Mihály filmet forgat a székelyföldi önrendelkezés történetéről és jelenkori törekvéseiről is. Magyar testépítőket mutat be Nemes Anna a Szép testben szép lélek című alkotásában, Beszterczey Judit stábja pedig Budai Alex mesterfodrász egy hetét fogja végigkövetni, aki a hollywoodi hírességek hajkölteményei mellett a legszegényebbek hajáról is gondoskodik háromhavonta a Deák téren. Szekeres Csaba dokumentumfilmje azokra az idős párokra hívja majd fel a figyelmet, ahol férj és feleség együtt kénytelen megküzdeni az Alzheimer-kórral.

60,7 millió animációs filmekre

A Macskássy Gyula-pályázat idei első fordulójában a Médiatanács hét animációs produkcióval pályázó alkotót részesített 60,7 millió forintos támogatásban. Újabb epizóddal folytatódhat a Szupermalac és Űrpatkány, valamint a Bab Berci kalandjai Máli Csaba illetve Kovács Márton rendezésében. Bárdos Csaba filmesíti meg Berg Judit Cipelő Cicák című könyveinek egyik történetét, valamint Baltavári Tamás készít 3D-s animációs ismeretterjesztő filmet a pozsonyi csatáról és az azt megelőző évekről. A Tesók című film egy fiú és egy kismalac barátságát meséli majd el a távoli futurisztikus jövőben, a rendező Nagy Marci. Heim István kétrészes sorozatában Detti és Drót nevű kutyája egy időutazás különböző dimenzióiban vesznek részt, Weisz Béla szériája pedig magyar közmondásokat dolgoz majd fel.

Bírságok a túl hangos reklámok miatt

A Médiatanács a TV2 szolgáltatóját összesen 390 ezer forint, a Sport 2-t működtető AMC Networks Central Europe Kft.-t összesen 300 ezer forint bírság megfizetésére kötelezte, mivel a 2017 első negyedévében készült reklámhangerősségi hatósági vizsgálatok eredményei szerint az előbbi műsorában három, az utóbbi esetében öt alkalommal a reklámok hangereje nagyobb volt, mint a környező műsorszámoké. A Médiatanács a jogkövetkezmény alkalmazásakor minden esetben a fokozatosság és az arányosság elve alapján, az ügyek összes körülményét figyelembe véve állapítja meg a jogkövetkezmények adott formáját, mértékét.

Júniusban várhatóan hatályba lép a társadalom számára kiemelten nagy jelentőségű eseményekről szóló magyar lista

A Médiatanács tájékoztató levelekben értesíti az érintett sportszövetségeket és médiaszolgáltatókat a még ebben a hónapban hatályba lépő, kiemelten nagy jelentőséggel bíró események listájához kapcsolódó tudnivalókról. A nemzeti listát a hivatalos fordításokkal együtt az EU hivatalos lapjában hirdetik ki – majd az NMHH honlapján is megismerhető lesz –, amely a közzététellel egy napon lép hatályba. Az európai audiovizuális médiaszolgáltatókról szóló irányelv alapján és a magyar médiatörvény előírásai szerint meghatározott események körének előfizetési díj megfizetése nélkül is hozzáférhetővé kell válnia a magyar lakosság legalább nyolcvan százaléka számára.

Rádiós döntések

Az Eger 101,3 MHz helyi rádiós frekvencia pályázati eljárásában a Médiatanács az egyedüli pályázó FW Befektetési Kft.-t, míg a Békéscsaba 88,9 MHz pályázatán a két pályázó közül a Radio Plus Kft.-t hirdette nyertesnek. A testület elfogadta a Szolnok 90,4 MHz helyi rádiós frekvencia pályázati felhívásának tervezetét, amely csütörtöktől a Médiatanács honlapján olvasható. A Hajdúszoboszló 100,6 MHz-es helyi rádiós frekvencia pályázatára beérkezett ajánlatok alaki vizsgálata után a grémium pályázati nyilvántartásba vette az LB Rádió Kft.-t, és hiánypótlásra hívja fel a Kredit Holding Kft.-t.