Hat új online műsorszám jön a Kokas-módszertől az apaszerepekig

Közzétéve: 2017. július 13.

Hat internetes video, illetve sorozat több mint ötmillió forintos támogatásáról döntött heti ülésén a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Magyar Média Mecenatúra programban. A testület véglegesítette egy budapesti, valamint egy telkibányai és tokaji rádiós médiaszolgáltatási lehetőség pályázati felhívását, egy helyi televízióban többször szabálytalanul közzétett politikai reklám miatt pedig bírságot szabott ki.

Online és televíziós döntések

A Magyar Média Mecenatúra programban az online közszolgálati műsorszámok támogatására jött létre a Neumann János-pályázat. A 2016-os kiírás ötödik fordulójában a Médiatanács hat tervet támogatott, összesen 5,46 millió forinttal. Négyrészes, rövid internetes ismeretterjesztő videosorozat készül a hagyományos szatmári gasztronómiai értékekről a Paraszti ételek című sorozat harmadik évadában a mandiner.hu-n. Kodály Zoltán tanítványa, Kokas Klára zeneterápiás módszerét fogja bemutatni A Kokas-módszer című 5x5 perces alkotás az ikonstudio.hu-n. Ugyanitt teszik majd elérhetővé az Apa (is) csak egy van!? című sorozatot, amely a jelen – gyakran a hagyományos családmodellen kívül eső – apaszerepeire fókuszál. Három ismeretterjesztő sorozatot is forgatnak majd a Szombathelyi Televízió portáljára, az sztv.hu-ra: A Szombathelyi Egyházmegye kincsei című alkotás két részben mutatja be a Szombathelyi Egyházmegyék plébániatemplomait, míg a Szent Márton nyomában a Szombathelyi Egyházmegyében című összeállítás tizennégy Szent Mártonról elnevezett templomról oszt meg részletes ismereteket a nézőkkel.

Az Újpesti Közösségi Televízió médiaszolgáltatóját 40 ezer forintos bírsággal sújtotta a testület, mert a televízió egyik szúrópróbaszerűen vizsgált áprilisi adáshetében a képújságjuk 192 alkalommal szabálytalanul jelenített meg politikai reklámot két párt népszerűsítésére is. Politikai reklámot ugyanis választási kampányidőszakon kívül csak elrendelt népszavazással összefüggésben lehetett volna közölni. A Médiatanács ezúttal is a fokozatosság és az arányosság elve alapján állapította meg a jogkövetkezmény mértékét.

Rádiós döntések

A Médiatanács véglegesítette a Budapest 101,6 MHz, a Telkibánya 100,6 MHz és a Tokaj 101,8 MHz helyi rádiós frekvenciák pályázati felhívásait, amelyek a Médiatanács honlapján csütörtöktől, illetve péntektől olvashatók. A pályázati ajánlatokat szeptember 21-én, 11-én és 14-én lehet benyújtani a hatósághoz.

A Pécs 101,7 MHz körzeti rádiós frekvencia eljárásában a Pécs Rádió Kft. és a Regionális Rádió Kft. pályázati nyilvántartásba vételét alaki érvénytelenség miatt megtagadta a grémium, míg a P1 Rádió Kft.-t hiánypótlásra hívta fel. A Kaposvár 99,9 MHz helyi frekvenciára jelentkező TIT-Rádió Kft., illetve a Regionális Rádió Kft. pályázati nyilvántartásba vételét alaki érvénytelenség miatt ugyancsak megtagadta a Médiatanács, míg a Mambó Rádió Kft.-t hiánypótlásra hívta fel. A Veszprém 90,6 MHz helyi rádiós pályázati eljárásban az LB Rádió Kft.-t nyilvántartásba vette a testület, míg a Regionális Rádió Kft. pályázati nyilvántartásba vételét alaki érvénytelenség miatt megtagadta.