Végleges az országos kereskedelmi rádiós médiaszolgáltatási lehetőség pályázati felhívása
Újból hangos reklámok miatt bírságolt a Médiatanács
A Story5, a 4-es csatorna és a Galaxy TV médiaszolgáltatója megsértette a reklámhangerősségre vonatkozó előírásokat idén április és június között – csatornánként egy, három, illetve négy alkalommal. Az ismételt jogsértés miatt a szolgáltatónak 160 ezer forintos bírságot kell fizetnie.
A mezőtúri Pont Rádió egyik májusi műsorhetét vizsgálva kiderült, hogy a közösségi rádió médiaszolgáltatója a hatósági szerződésében vállaltakhoz képest kevesebb helyi közélettel foglalkozó és a mindennapi életet segítő műsort és közszolgálati műsorszámot adott le, valamint többet ismételt a megengedettnél, ezért a Médiatanács tízezer forint bírságot szabott ki rá. Ezen kívül a rádió médiaszolgáltatója nem használt akusztikus figyelmeztetést a reklámoknak a többi tartalomtól való elkülönítésére, ezért a tanács felhívta a jogszerű magatartásra és a jövőbeni jogsértésektől való tartózkodásra.
A Médiatanács a jogkövetkezmények alkalmazásakor minden esetben a fokozatosság és az arányosság elve alapján, az ügy összes körülményét figyelembe véve állapítja meg a jogkövetkezmény adott formáját, mértékét.
Rádiós döntések
A Médiatanács véglegesítette az országos kereskedelmi rádiós médiaszolgáltatási lehetőség pályázatát, amelynek célja, hogy megmaradjon az országos duális médiarendszer, és a közszolgálati rádióadók mellett az eljárás végén újra működhessen országos kereskedelmi rádió Magyarországon. Az eddigi lefedettség Fehérgyarmat, Gerecse, Szentes és Vasvár telephelyekkel egészül ki, így a lakossági ellátás 69,3 százalékos elérésre emelkedik. A pályázati felhívást pénteken tette közzé a hatóság hirdetményi úton és az NMHH honlapján, ahol megtalálhatók a pályázati eljárással kapcsolatos részletes információk is. Az érdeklődők pályázati ajánlatukat november 7-én, 9 óra 30 perc és 14 óra 30 perc között nyújthatják be személyesen az NMHH budapesti, Ostrom utcai épületében.
A tanács újabb ideiglenes hatósági szerződést kötött a Békéscsaba 88,9 MHz frekvencián sugárzó Interax Kft.-vel hatvannapos időtartamra, mert a hasznosításra kiírt pályázati eljárást bíróságon támadta meg a Kft., és a peres eljárás lezárásig új nyertessel nem köt szerződést a hatóság. Ez alapján a békéscsabai rádiónak november 12-ig tart az újabb ideiglenes médiaszolgáltatási jogosultsága.
A Keszthely 99,4 MHz helyi kereskedelmi rádiós médiaszolgáltatási lehetőség hasznosítására kiírt pályázati ajánlatok alaki vizsgálata után a tanács nyilvántartásba vette az LB Rádió Kft.-t.