NMHH Médiatanács: 155 millió forint hangjátékokra és történelmi dokumentumfilmekre

Közzétéve: 2017. október 13.

Az ismételten meghirdetett Cserés Miklós- és Nemeskürty István-pályázatra összesen 155 millió forintot különített el a Magyar Média Mecenatúra Programon belül a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. Heti ülésén a testület elfogadott egy összefoglalót is, amely rámutatott, hogy az elmúlt évhez képest csökkent a közismert szereplők aránya a televíziós reklámfilmekben.

Hangjáték- és történelmi dokumentumfilm-pályázatok

A Médiatanács hangjátéksorozatok, hangklipek és hangképes dokumentum-összeállítások gyártásának vissza nem térítendő támogatására pályázati felhívást bocsátott ki. A Cserés Miklós elnevezésű, háromszakaszos pályázati eljárásra összesen 50 millió forintot különített el a grémium, és idén is pályázhatnak határon túli jelentkezők. Újra meghirdeti a tanács a Nemeskürty István-pályázatot is, amellyel archív tartalmak újrahasználásával készülő, 20. és 21. századi történelmi eseményeket, személyeket, helyszíneket és évfordulókat feldolgozó történelmi dokumentumfilmek elkészülését támogatja. A nyertes filmalkotásokra összesen 105 millió forint juthat, a háromszakaszos pályázati eljárás során 50-52 perc hosszúságú, önálló dokumentumfilmekkel lehet jelentkezni. A pályázatok részletes kiírásai megtalálhatók a mecenatura.mtva.hu oldalon.

Műsorkvóta-kötelezettségi hatósági eljárások lezárása

A grémium lezárta a helyi és körzeti közösségi audiovizuális médiaszolgáltatókkal szemben a 2016-os műsorkvótákra vonatkozó kötelezettségek hatósági eljárását. Kilenc helyi és körzeti médiaszolgáltató esetében a felhívás jogkövetkezményét alkalmazta, azaz felszólította az üzemeltetőt, hogy haladéktalanul tegyen eleget a jogszerű magatartás követelményeinek és tartózkodjék a jövőbeni jogsértésektől. A hatóság tizennégy helyi és körzeti médiaszolgáltatóra 10 ezer és 48 600 forint közötti bírságot szabott ki.

A Budapest 87,6 MHz-en szóló Kontakt Rádió médiaszolgáltatója 80 ezer forint bírságot kapott, mert a július 20–26-i adáshéten eltért a hatósági szerződésében vállalt műsorstruktúrától, illetve megsértette a közszolgálati és a magyar zenei műsorszámok bemutatására fordított műsoridővel kapcsolatos törvényi kötelezettségét.

Továbbra is fogható az Esztergom 52. csatorna

A testület döntött róla, hogy 2018. január 1-jétől ideiglenes médiaszolgáltatási szerződést köt az Esztergom 52. csatorna üzemeltetőjével. A földfelszíni audiovizuális médiaszolgáltatók aktuális hatósági szerződései december 31-én lejárnak, és ezeknek a médiaszolgáltatóknak a médiatörvény értelmében lehetőségük van ideiglenes médiaszolgáltatói szerződést kötni. Az első közülük az Esztergom 52. csatorna.

A Rádió Q-val szemben indított hatósági eljárásban a médiaszolgáltató engedélyt kapott a nyilatkozattételi határidő meghosszabbítására október 18-ig. A rádióval szemben azért indult eljárás, mert megsértette a hatósági szerződésében vállaltakat, miszerint a szolgáltatást a jogosultság teljes időtartama alatt, megszakítás nélkül végzi.

A Médiatanács elvégezte a Budapest 101,6 MHz helyi rádiós frekvenciára érkezett pályázat alaki vizsgálatát, és hiánypótlásra szólította fel az egyedüliként pályázó Fontana Média Kft.-t.

Kevesebb ismert arc a reklámokban

A testület elfogadta a televíziókban az év első felében, januártól júniusig közzétett új reklámszpotokról szóló anyagot. Az összefoglaló 34 televízió műsorkínálatát vizsgálta, ezekben 2520 új direkt reklám tűnt fel, ezeket 1,3 millió alkalommal ismételték, ami megegyezik a 2016 hasonló időszakában mérttel. A megjelenésekben a csúcspont március volt, majd lassú csökkenés mutatkozott a nyár elejéig. Az elemzett reklámok 54 százalékban szolgáltatásokat, 43 százalékban pedig termékeket népszerűsítettek, a leggyakoribb hirdetőnek a kereskedelem (31 százalék) és a szabadidő (13) szektor mutatkozott. A kifejezetten kiskorúaknak készített hirdetések aránya 3,9 százalékot mutatott. A célzottan az egyik nemhez szóló szpotokon belül a nőknek szóló arány továbbra is kimagasló, 83 százalék. Az elmúlt évhez viszonyítva jelentős visszaesés mutatkozott viszont a közismert személyeket, „celebeket” alkalmazó reklámok arányában: 9,2 százalékról 5,7 százalékra csökkent ezen reklámok mutatója. A dokumentum a kapcsolódó tartalmak között olvasható.