Tanulmány
Médiatörténet
2017. május 2. 10:53

Privacy és sajtófotó téren és időn át

Intézetünk az Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) Állam- és Jogtudományi Szekciójába nevezhető dolgozatok támogatására kétévente hirdet meg pályázatokat, amire médiajog és hírközlési jog témakörben várunk pályaműveket. A nyertes pályaműveket közzétesszük. 2016 évben kiírt pályázatunkra érkezett Ormos Kristóf Privacy és sajtófotó téren és időn át című dolgozata a következő témakört vizsgálta:

„Évek óta érezzük annak a szükségességét, hogy a magánszemélyek fényképeinek jogosulatlan közzététele ellen a jognak valamiféle védelmet kell nyújtania" - fogalmaznak Samuel D. Warren és Louis D. Brandeis szerzők a Harvard Egyetem jogi folyóiratában 1890-ben megjelent A magánszférához való jog című tanulmányukban. E dolgozat olvasója – amennyiben tisztában van az ezredfordulót követő magyar jogfejlődés sajátosságaival – akár azt is gondolhatná, hogy az idézett mondat alig néhány éve hangzott el a magyar országgyűlés plénuma előtt az új Polgári Törvénykönyv elfogadása kapcsán.

  • Vajon milyen érvek mentén merült fel a fényképezés jogi szabályozásának igénye a 19. század végén az Amerikai Egyesült Államokban?
  • Melyek azok az alkotmányjogi és egyéb szempontok, amelyek a kapcsolódó jogalkalmazás során mérlegelésre szorulnak?

  • Hogyan lehetséges, hogy a magánszemélyekről készített fényképek jogi megítélése az 1890 óta eltelt 126 év alatt sem vált egyértelművé?

  • Milyen megoldást kínál erre a problémára a hatályos magyar jog?

Ormos Kristóf dolgozatában ezekre a kérdésekre keresi a választ, méghozzá a hivatkozott tanulmány által bevezetett fogalom, a privacy, vagyis a magánszférához való jog relációjában.

Ormos Kristóf

Privacy és sajtófotó téren és időn át

letöltöm
Link másolva!

Kapcsolódó anyagaink