NMHH Médiatanács: 186,3 millió forint közösségi médiaszolgáltatók rezsiköltségeire

Közzétéve: 2018. február 16.

Heti ülésén harminc közösségi televízió és rádió 186,3 millió forintos támogatásáról döntött a Magyar Média Mecenatúra Program ún. rezsipályázatán keresztül a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa. A grémium elfogadta a legnagyobb eléréssel rendelkező televíziók támogatási gyakorlatáról készült tanulmányt, amelyből kiderült, hogy a támogatások műsoridőre vetített aránya egyik csatorna esetében sem éri el a 2 százalékot.

Támogatás közösségi médiaszolgáltatóknak

A Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra Programban futó, a közösségi médiaszolgáltatók működési és üzemeltetési költségeinek támogatására meghirdetett 2018-as pályázat első fordulójában 30 televízió és rádió számára összesen 186,3 millió forint támogatást ítélt meg. A kedvezményezettek közé került a Füzesabonyi Városi Televízió, a csornai székhelyű Rábaközi Televízió, a Tatai Televízió, a Szentgál Televízió, a ládbesenyői központú Irány Tv, a Pest megyei Régió Plusz Televízió, a Kiskőrös Televízió, a Csurgói Városi Televízió, a Soltvadkerti Tv, a szegedi TiszapART Televízió, a Békés megyei Körös Televízió, a Karcag Televízió, a Városi Tv Mohács, a Somogy Tv, a sárvári Trió Tv Dunántúl, a fővárosi Hegyvidék Televízió, a Bonum Tv és az Apostol Tv. A rádiók közül a székesfehérvári Alpha Rádió és Táska Rádió, a miskolci Csillagpont Rádió, a püspökladányi Sárrét FM, a siófoki székhelyű Balaton Rádió, a Mária Rádió, a két frekvenciájával pályázó Magyar Katolikus Rádió, illetve a négy – miskolci, debreceni, nyíregyházi, kisújszállási frekvenciához köthető – pályázatot benyújtó Európa Rádió jutott támogatáshoz.

Tanulmány a műsortámogatásokról

A Médiatanács elfogadta a legnagyobb eléréssel rendelkező televíziók támogatási gyakorlatáról készült legfrissebb tanulmányt. Az NMHH rendszeres adatgyűjtése révén jól nyomon követhető a médiaszolgáltatások műsortámogatási gyakorlata, illetve hatékonyabbá vált a szponzorüzenetek bemutatására vonatkozó jogszabályok betartásának hatósági ellenőrzése is. Az aktuális, 2017 második félévét vizsgáló minta állandó szereplői a legnagyobb eléréssel rendelkező országos kereskedelmi televíziók (RTL Klub, Tv2), valamint a közszolgálati Duna Tv voltak, mellettük – a vételkörzet nagysága alapján – egy-egy hónapig helyet kapott a mintában a közszolgálati Duna World és m5, valamint a kereskedelmi Sport1, Story4, Story5 és Viasat6 is.

A kilenc televízió 17 664 órányi műsoridejében 1134 cég 81 799 szponzorüzenetét lehetett beazonosítani. A Tv2 vonultatta fel a legtöbb (45 050 db) támogatói üzenetet, majd az RTL Klub (26 870) és a Duna Tv következett (5697). A támogatások műsoridőre vetített aránya a Duna Tv esetében 0,20, az RTL Klubnál 0,75, a Tv2-nél pedig 1,41 százalékot ért el. A számokból arra lehet következtetni, hogy a non-szpot hirdetési metódusnak számító szponzoráció 2017-re sem ért el erőteljes pozíciót a kereskedelmi üzenetek palettáján, a legerősebb növekedést az RTL Klub mutatta fel, ahol ötödével nőtt a támogatói szpotok száma.

A legtöbb cég támogatóként (107) a Tv2 Mokka című reggeli magazinjához társult az RTL-es Stíluskalauzt (97) és Életmódkalauzt (78) megelőzve. A Tv2 kínálatában szereplő időjárás-jelentésben hangzott el magasan a legtöbb (16 178) támogatói üzenet a Mokkát (2461), az RTL Klubon látható Story Extrát (1916), illetve a Duna Tv-n és a Duna Worldön vetített Balatoni nyárt (1910) megelőzve. Érdekesség, hogy a műsortámogatásban résztvevő cégek többsége (907, 80 százalék) csupán egy televíziónál kötelezte el magát, két médiaszolgáltatónál pedig 18 százalékuk (188).

A teljes tanulmány elérhető az NMHH honlapján.

Frekvenciadöntések

A Médiatanács elvégezte a Budapest 98,6 MHz körzeti rádiós frekvenciára beérkezett pályázatok tartalmi vizsgálatát, és mindkét nyilvántartásba vett pályázótól, a Manna Vision Media Kft.-től és a Scaletta Kft.-től is felvilágosítást kért. Ennek teljesítésére a kézbesítéstől számított tizenöt nap áll a pályázók rendelkezésére.

A testület vizsgálta a Tokaj 101,8 MHz helyi rádiós frekvencia hasznosítására érkezett pályázat alaki megfelelőségét is, és hiánypótlásra hívta fel az egyedüliként pályázó Hegyalja Média Kft.-t.

A Békéscsaba 98,4 MHz helyi frekvencián hallható kereskedelmi 98,4 Mega Rádió jogosultságát médiaszolgáltatója, a Telekom Békés Kft. kérelmére a tanács öt évre, 2023 júniusáig meghosszabbította.