Véleményezhetők két városi rádiós frekvencia pályázati felhívásának tervezetei
Rádiós pályázatokkal kapcsolatos döntések
Az Eger 91,8 MHz körzeti és a Hatvan 94,0 MHz helyi frekvenciák közösségi jellegű használatának pályázati felhívására beérkezett ajánlatok alaki vizsgálata után a testület pályázati nyilvántartásba vette a mindkét frekvenciára egyedül pályázó Magyar Katolikus Rádió Alapítványt.
A tanács csütörtökön teszi közzé honlapján véleményezésre a helyi, Békés 94,4 MHz frekvencia kereskedelmi jellegű, valamint az ugyancsak helyi Kaposvár 97,5 MHz frekvencia közösségi jellegű hasznosítására kiírt pályázati felhívások tervezetét. A körzeti Budapest 98,0 MHz és a helyi Székesfehérvár 99,2 MHz frekvenciákon közösségi jelleggel működő Civil Rádió, illetve Vörösmarty Rádió hét év után lejáró hatósági szerződései ügyében a Médiatanács – tekintettel a szolgáltatók ismételt jogsértéseire, amelyek esetén a médiatörvény kizárja a hosszabbítást – nem újította meg a szolgáltatók médiaszolgáltatási jogosultságát.
Médiafelügyeleti döntések
A grémium 700 ezer forintos bírságot szabott ki a TV2 szolgáltatójára egy bejelentés alapján lefolytatott eljárásában, mert a Tények július 6-ai adásában egy sporteseményhez kapcsolódóan, a műsorba ágyazva egy sportmárkához köthető kereskedelmi közleményt sugárzott, amely – mivel reklámjellegét nem vállalta fel – alkalmas volt a nézők megtévesztésére. A márkával kapcsolatban olyan többletinformációkat adtak, amelyek arra ösztönözhették a nézőket, hogy megvásárolják a gyártó termékeit. Állandóan jelen volt például a márkajel, amivel vizuálisan és verbálisan is a termékeket népszerűsítették.
A helyi, közösségi Szentes TV szolgáltatójára tízezer forintos bírságot szabott ki a testület, amiért a televízió egy júniusi adáshéten a hatósági határozatban rögzített vállalásaihoz képest kevesebb közszolgálati, a helyi közélettel foglalkozó és saját készítésű műsort tett közzé. A helyi, közösségi Karc FM 88,3 szolgáltatójára szintén tízezer forintos bírságot rótt ki a grémium, amiért egy júliusi adáshéten a rádió eltért a műsoridő sávjától, huszonnyolc esetben nem a saját szignálját használta, valamint a vállalásaihoz képest kevesebb helyi közélettel foglalkozó, a helyi mindennapi életet segítő műsort és hírműsorszámot adott közre.
A Médiatanács a bírságok kiszabásakor minden esetben a fokozatosság és az arányosság elve alapján, az ügyek összes körülményét figyelembe véve állapítja meg a jogkövetkezmények adott formáját, mértékét.