Sorban álltak az NMHH gyereknapi standjához

Közzétéve: 2022. június 2.

Több mint ezer látogató fordult meg az NMHH standjánál a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat kétnapos gyereknapi rendezvényén május 28-án és 29-én.

A stand előtt szinte végig sorban álltak a játszani vágyók. Volt, akit a Bűvösvölgy-ajándékok (fülhallgató, napszemüveg, viaszkréták) motiváltak, másokat maguk a feladatok. A legkisebbek „kézműves médiafoglalkozáson” vehettek részt, ahol optikai illúziókeltő eszközöket készíthettek. Az zsinóron forgó korong két oldalán levő képből álló taumatróp és a „a gif elődje”, a forgó hengeren álló képeket megforgatva animáló zootróp is nagy sikert aratott.

1pult.jpg

Két nap alatt több mint ezer látogató fordult meg az NMHH standjánál

A nagyobbakra két okostelefonon kitölthető teszt várt: az egyikben a netbiztonsági tudatosságot tettük próbára olyan kérdésekkel, mint például a megfelelő erősségű jelszó ismérvei, a másikban pedig ismert filmek kutyaszereplőit kellett felismerni. A szülők közül többen itt ismerték meg a központokat és úgy búcsúztak el, hogy ajánlani fogják azt gyermekük osztályfőnökének, sőt, több szülő saját netbiztonsággal kapcsolatos kérdéseire is választ kapott a pultnál – számoltak be a programon jelen lévő médiaértés-oktatók.

2pult.jpg

Strandlabda, napszemüveg, fülhallgató - a Bűvösvölgy-ajándékok is népszerűek voltak

A rendezvényre kitelepült Bűvösvölgy médiaértés-oktató központok munkatársai országszerte három központban (Budapesten, Debrecenben és Sopronban) fogadnak felső tagozatok és középiskolás csoportokat, ahol egésznapos élményalapú pedagógiai foglalkozások keretében – maguk is tartalomgyártóvá válva – sajátítják el a tudatos médiafogyasztás alapjait.

3zootrop.jpg

Gyerekekkel közösen készít kézműves mozgóképeszközt (zootrópot) az NMHH médiaértés-oktatója