Gyermekvédelmi konferencián szólalt fel az NMHH elnöke

Közzétéve: 2022. október 20.

A káros médiatartalmak és a reklámok gyermekekre gyakorolt hatásai, valamint a gyermekvédelem feladatai voltak a témái a „Gyermekvédelem másképp – állami szerepvállalás a gyermek- és ifjúságvédelem intézményrendszerén kívül” című konferenciának, melyet október 19-én tartottak a Pest Megyei Kormányhivatal Kossuth Lajos Dísztermében. Az eseményen előadást tartott Dr. Koltay András, az NMHH elnöke.

Dr. Koltay András, az NMHH elnöke beszédet mond 2022. október 19-én Pest Megyei Kormányhivatal Kossuth Lajos Dísztermében, „Gyermekvédelem másképp – állami szerepvállalás a gyermek- és ifjúságvédelem intézményrendszerén kívül” című konferencián

„A médiában jellemzően a gyermekvédelemről esik szó, de valójában, ha figyelembe vesszük a legújabb kori kommunikáció sajátosságait és problémáit, akkor indokolt lenne ugyanilyen hangsúllyal beszélni a felnőttvédelemről, hiszen ezek a szolgáltatások nemcsak a gyermekeket, hanem a felnőtteket is befolyásolják” – mondta Dr. Koltay András, az NMHH elnöke a Gyermekvédelem másképp című konferencián.

A konferencián elhangzott, hogy a gyermekvédelem és a média kapcsolata olykor bonyolult, azonban a hagyományos médiumokban könnyebben érvényesíthetők a gyermekvédelem szempontjai, mint az interneten.

Balról: dr. Uzsák Katalin, a területi közigazgatás működtetéséért felelős helyettes államtitkár (Miniszterelnökség), Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke, dr. Eitmann Norbert, az alkotmányjogi jogalkotásért és fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkárság főosztályvezetője, dr. Koller Edit, a Pest Megyei Kormányhivatal fogyasztóvédelmi főosztályvezetője és a beszédet tartó dr. Koltay András, az NMHH elnöke 2022. október 19-én Pest Megyei Kormányhivatal Kossuth Lajos Dísztermében, „Gyermekvédelem másképp – állami szerepvállalás a gyermek- és ifjúságvédelem intézményrendszerén kívül” című konferencián

Az NMHH elnöke beszédében kiemelte, hogy a médiaszabályzás milyen hosszú utat járt be a rendszerváltozás óta. Ismertette a Médiahatóság feladatait, valamint a korhatári besorolás követelményeit. Összefoglalta, hogy a Hatóság milyen lépéseket tesz a szülők és gyermekek médiatudatosságának növeléséért.

A Gyerek a neten weboldal egyaránt szolgálja a szülők, pedagógusok és gyermekek tájékoztatását, a Bűvösvölgy Központokban pedig játékos, gyakorlatorientált formában kapnak információkat a gyermekek a hagyományos médiumok és az online tér tartalmainak tudatos értelmezésének fontosságáról.

Balról: dr. Koltay András, az NMHH elnöke, dr. Uzsák Katalin a területi közigazgatás működtetéséért felelős helyettes államtitkár (Miniszterelnökség), Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke, dr. Eitmann Norbert, az alkotmányjogi jogalkotásért és fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkárság főosztályvezetője, dr. Koller Edit, a Pest Megyei Kormányhivatal fogyasztóvédelmi főosztályvezetője és a beszédet tartó dr. Tarnai Richárd Pest megyei főispán, a Pest Megyei Kormányhivatal vezetője 2022. október 19-én Pest Megyei Kormányhivatal Kossuth Lajos Dísztermében, „Gyermekvédelem másképp – állami szerepvállalás a gyermek- és ifjúságvédelem intézményrendszerén kívül” című konferencián

Az NMHH Internet Hotline szolgáltatása pedig az internetre már felkerült, gyermekekre káros tartalmak eltávolításában nyújt segítséget. A Hatóság munkáját a szakmai és civil szervezeteket tömörítő Gyermekvédelmi Internet-kerekasztal is segíti.   

A konferencia további programjában felszólalt dr. Tarnai Richárd Pest megyei főispán, a Pest Megyei Kormányhivatal vezetője, dr. Uzsák Katalin a területi közigazgatás működtetéséért felelős helyettes államtitkár, Rigó Csaba Balázs a Gazdasági Versenyhivatal elnöke, dr. Koller Edit, a Pest Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Főosztályának főosztályvezetője, valamint dr. Eitmann Norbert főosztályvezető az alkotmányjogi jogalkotásért és fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkárságról.

A Pest Megyei Kormányhivatal zsúfolásig megtelt Kossuth Lajos Díszterme, „Gyermekvédelem másképp – állami szerepvállalás a gyermek- és ifjúságvédelem intézményrendszerén kívül” című konferencia helyszíne