Kinek és miről „Szól a rádió?” – Szakmai összefogásra van szükség a helyi rádiózás szerepének erősítéséhez
Együttműködésre lépett az NMHH és a Helyi Rádiók Országos Egyesülete a helyi rádiókat és rádiózást támogató közérdekű szakmai aktivitások eredményes megvalósítása, továbbá a helyi rádiózás médiafogyasztásban betöltött szerepének tudatosítása, erősítése érdekében. A közös munka fő fókuszában szakmai rendezvények, eszmecserék, képzések szervezése és szakmai kiadványok létrehozása áll.
A Helyi Rádiók Országos Egyesülete, amely a helyi rádiós piac szakmai fejlődéséért, hallgatottságának és bevételeinek növeléséért létrehozott egységes szervezet, az NMHH-val létrejött együttműködés keretében október 25-én Kecskeméten rendezte meg hagyományos szakmai napját, ahol az egyesület tagjai szakmai előadásokat hallgathattak meg, az előadások mellett pedig az NMHH szakmai konzultációval és tanácsadással segítette a helyi rádiók munkáját.
A rendezvényen Nagy Gergely, a Scores Group kutatási vezetője beszámolt az NMHH megbízásából készült rádiós közönségmérésről, ismertette a helyi rádiók legfrissebb hallgatottsági eredményeit.
Prezentációjából kiderült, hogy a helyi rádiók töretlenül népszerűek a megyei jogú városokban és a kisebb helyi vételkörzetekben is.
Gerendi Zsolt, az Önszabályozó Reklám Testület (ÖRT) főtitkára bemutatta az NMHH-val szintén szerződéses kapcsolatban álló ÖRT működését, ami a reklámszakma megoldása arra, hogy törvényi szabályozás helyett inkább együttműködés útján kezeljék a kereskedelmi célú közleményekkel kapcsolatos kérdéseket. Beszélt az Önszabályozó Reklám Testület elvi állásfoglalásainak kialakításának gyakorlatáról és a rádiós reklámok, támogatások esetén leggyakrabban elkövetett hibákról.
Müller Pál a „Miért Rádió?” egyesület projektmenedzsere elmondta, hogy az általa képviselt rádiópiaci összefogás fő célja a döntéshozók figyelmének ráirányítása a rádióban mint hatékony marketingkommunikációs eszközben rejlő lehetőségekre. Ismertette az összefogás keretében eddig lezajlott programokat, valamint beszélt a további feladatokról is.
Szó esett az Atmedia, a MiértRádió összefogás és az NMHH nemrégiben indult közös, hiánypótló kutatásáról is, amely a fiatalok rádióhasználati szokásait és motivációit helyezi górcső alá. Gudovics Éva, a Retro Rádió hírigazgatója a hírszerkesztés gyakorlati fogásait mutatta be a rádiós szakembereknek.
Az NMHH és a HEROE együttműködésének keretei között tervben van az Egyesület új információs weboldalának létrehozása, ahol híreket, infografikákkal színesített kutatási anyagokat és tanulmányokat, valamint a HEROE aktuális tevékenységeit bemutató tartalmakat szeretnének majd közzétenni.