A nemzeti kultúra megóvásáról a kiélezett piaci versenyben sem feledkezhetünk meg
Az április 25–26-án rendezett médiapiaci konferenciát az esemény hagyományai szerint idén is az NMHH elnöke nyitotta meg. Dr Koltay András beszédében elmondta: ma már nem csak a hagyományos média, hanem számos internetes szolgáltatás szabályozása is az NMHH feladatai közé tartozik.
A szabályozás alapjait pedig az egyéni szabadság, a demokrácia, az emberi méltóság és a kultúra védelme adja. Egy médiahatóság lehetőségei azonban csekélyek, amikor a választás lehetőségét kívánja biztosítani a tájékozódni kívánó, kulturális értékeket kereső közönség számára. „Elsősorban figyelmeztető jelzések leadására képes a jogsértéseket megállapító döntéseiben, mintegy felemelt mutatóujjként” – fogalmazott az NMHH elnöke.
„Az NMHH bizonyos értelemben kiszolgáltatott a médiapiacnak: annak trendjeit, tartalmait nem befolyásolhatja. A maihoz hasonló szakmai konferenciák azonban alkalmat teremtenek arra, hogy beszélgessünk, ha indokolt, vitázzunk egymással azon kérdésekről, amelyek ugyan eltérő nézőpontból, de egyaránt foglalkoztatják a hatóságot és a piaci szereplőket” – mondta beszédében Koltay András, aki örömét fejezte ki, hogy a kétnapos eseményen az NMHH számos munkatársa szerepel az előadók között.
„Nem azért, mert a hatóság erősebb befolyást szeretne gyakorolni a médiára, hanem mert mint közönség, fogyasztók, állampolgárok mindannyian érdekeltek vagyunk abban, hogy az erős piaci versenyben se feledkezzünk meg feladatainkról: a nemzeti kultúra megóvásáról, a valós választási lehetőségek biztosításáról, az értelmes vitákról” – zárta beszédét az elnök.
A Digital-Media Hungary az ország legnagyobb marketing- és médiakonferenciája. A kétnapos szakmai rendezvényen az NMHH számos vezetője és szakértője is részt vett, többek között a Médiatanács tagjai, gyermekvédelmi, piackutatási és médiapiaci szakemberei.