Tovább bővíti együttműködésének területeit az Országos Rendőr-főkapitányság és az NMHH
Együttműködési megállapodást írt alá 2023. december 5-én Balogh János rendőr altábornagy, országos rendőrfőkapitány és Koltay András, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke.
A két szervezet közötti együttműködés több mint egy évtizedes múltra tekint vissza. Az első együttműködési megállapodás megkötésére 2012-ben került sor, amely a kiskorúak szellemi, erkölcsi fejlődését veszélyeztető tiltott és káros információs tartalmak visszaszorítása érdekében született.
Ez a megállapodás kiterjedt az NMHH hatósági intézkedéseinek, valamint eljárásainak zavartalan lefolytatásához szükséges rendőrségi közreműködésre is.
A felek 2014-ben az együttműködésüket kibővítették további két új területtel: a katasztrófahelyzetben és különleges jogrend időszakában a polgári hírközlés rendelkezésre állásának biztosítására, valamint a lopott gépjárművek megtalálásának elősegítésére.
Az együttműködésük évtizedes gyakorlati tapasztalatai alapján, valamint az utóbbi évek ugrásszerű digitalizációs és hírközlés-technológiai fejlődésére tekintettel a felek felülvizsgálták a közöttük létrejött megállapodás tartalmát. Ennek megfelelően az ORFK és az NMHH kölcsönösen egyetértettek abban, hogy együttműködésük korábbi vívmányainak megtartása mellett hatékonyabb eszközökkel kívánják segíteni a kiskorúak digitális térben való védelmét, valamint új területekkel bővítik együttműködésüket a nem polgári célú rádióspektrum-gazdálkodást érintő feladatokra, továbbá az azonosítók és elektronikus hirdetések felhasználásával elkövetett visszaélések visszaszorítására vonatkozóan.
Az ORFK a gyermekek digitális térben való hatékonyabb védelme érdekében biztosítja az INTERPOL által fenntartott, a gyermekpornográf felvételek elérhetetlenné tételét szolgáló „International Worst of List” (IWOL-lista) NMHH feladatellátása keretében történő felhasználását, amely lehetővé teszi, hogy az NMHH által üzemeltetett technikai segítségnyújtó rendszerhez csatlakozott hírközlési szolgáltatók, valamint kereső- és gyorsítótár-szolgáltatók igénye esetén a részükre az NMHH az IWOL-listán szereplő domain címeket szűrni tudja.
A felek a jövőben is kiemelt figyelmet kívánnak fordítani – a köztük kialakult jó szakmai kapcsolatokra tekintettel – a tapasztalatok cseréjére, valamint a gyors és hatékony kommunikációra az együttműködési megállapodásban rögzített feladatok közös ellátása során.