A Freedom on the Net jelentés 2023. évi kiadásának értékelése
A dokumentum letöltése (pdf)A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság feladatának tekinti, hogy folyamatosan nyomon kövesse a média- és hírközlési piac fejleményeit, valamint a médiaszabadság magyarországi állapotát vizsgáló különböző jelentéseket, azzal a céllal, hogy konstruktív észrevételeivel a vizsgált kérdések tényszerű és szakmai alapokon nyugvó értékelését segítse. Ennek szellemében készítettük el „Médiaszabadság-jelentések értékelése” címmel 2023. július 27-én közzétett elemzésünket, amelyben a médiaszabadsággal foglalkozó nemzetközi szervezetek által az NMHH létrejötte óta publikált jelentések módszertanát és tartalmát vizsgáltuk meg.
Jelen dokumentumban a Freedom House internet szabadságával foglalkozó, évente közölt tematikus jelentése, a Freedom on the Net 2023-as kiadásának eredményeit, módszertanát és megállapításait tekintjük át, amit a már említett feladatmeghatározáson túl az online kommunikáció nyilvánosságban betöltött kiemelt és folyamatosan növekvő szerepe is indokolttá tesz.