A magyar rádiók zenei repertoárja és a zenei toplisták 2023-ban a médiaszolgáltatók adatai alapján

Közzétéve: 2024. április 30.

Szerkesztői megjegyzés: Az alábbi dokumentum a Médiatanács által elfogadott előterjesztés akadálymentesített HTML-változata. Az akadálymentesítés során a navigációt megkönnyítő beavatkozásokat hajtottunk végre.

Jelen összegzés célja annak bemutatása – a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság számára megküldött dokumentációk alapján –, hogy milyen zenei szerkesztési megoldások jellemezték a hazai rádiózást 2023-ban, valamint feltárni, hogy a kínálatban mely előadók és zeneszámok voltak a legnépszerűbbek.

Az elemzés 147 rádió önbevalláson alapuló műsortükrét dolgozta fel különböző változók alapján. Az első rész igyekszik átfogó képet nyújtani a rádiókban hallható zenei repertoárról, a második egység rávilágít a rádiók közti műsorszerkesztési különbségekre és hasonlóságokra, a harmadik blokk összefoglalja a legtöbbször játszott magyar és külföldi előadókat, zeneszámokat, míg a negyedik szegmens az egyes rádiók legtöbbet játszott énekeseit és dalait mutatja be.

Felhasznált adatbázisok

Rádiós műsortükrök

Az NMHH számára a lineáris rádiós médiaszolgáltatóknak kötelező megküldeniük a jegyzőkönyveiket, amelyek másodperc pontossággal részletezik az általuk közzétett tartalmakat. Ennek során fel kell tüntetniük minden műsorszám kezdő és befejező időpontját, címét és típusát (reklám, zene, műsorszám, társadalmi célú hirdetés, közérdekű közlemény, műsorajánló, önpromóció, szignál, politikai hirdetés stb.), valamint a zeneművek esetén információt szükséges szolgáltatniuk az előadóról, a mű kiadási évéről, illetve származási helyéről (külföldi, magyar).

Az elsődleges adattisztítást követően néhány rádió lemorzsolódott az összesítésből, 147 adó esetében azonban sikerült megteremteni az analízis feltételeit, melynek segítségével egy 23,5 millió soros adattábla állt elő. Ebből kiválogatásra került a majdnem nyolcmillió elemet tartalmazó zenei „szövet”, ti. ennyi zenei művet játszottak le 2023-ban a minta tagjai. Mivel az adatok önbevalláson alapulnak, és sok esetben kézzel töltik fel a jegyzőkönyveket, ezért előfordulhatnak hibák.

A másodlagos adattisztítás során körülbelül 156 ezer elemet kellett törölnünk, a zenei tételek két százalékát. Ennek legnagyobb része hiányosan/tévesen kitöltött adatsor volt. Azokat az elemeket, amelyek két és fél óránál hosszabbak voltak, szintén mellőztük a feldolgozás során. Ezeknél vagy az időpontok voltak pontatlanul rögzítve, vagy zenei mixek, esetleg DJ-k által komponált, hosszúra nyúlt szegmensek voltak. Végül egységesítettük a különböző formátumú, sok helyről beérkező adatokat annak érdekében, hogy az elemzést minél pontosabbá tegyük – olyan műveleteket hajtottunk végre, melyek a kis- és nagybetűk, az ékezetek és a különleges karakterek használata okozta eltéréseket küszöbölték ki.

A sokat ismételt előadókat és zeneszámokat újra ellenőriztük, és ahol az elnevezésükben eltéréseket fedeztünk fel, javítottuk. Mivel a világ első mikrobarázdás hanglemeze 1948-ban jelent meg, ezért az ennél korábbi kiadást feltüntető zeneszámok szintén törlésre kerültek. E műveletek, adattisztítások révén vált lehetővé – többek közt – a magyar/külföldi zenearány kiszámolása, a toplisták előállítása a legnépszerűbb zeneszámokról és előadókról, valamint a zenék keletkezési idejére vonatkozó statisztikák elkészítése.

Egyes rádiók esetében nem állt rendelkezésünkre teljes éves műsortükör. Csak azok a rádiók adattáblái kerültek be az adatbázisba, melyeknek legalább fél évnyi adásáról rendelkeztünk információval, így az Érd FM, a Zemplén FM, a Sláger FM – Veszprém, a Rádió 1 – Szombathely és a Paks FM műsortükrei habár hiányosak, a rádiók mégis részei az elemzésnek. A Karc FM nevét Hír FM-re változtatta az év során, és mivel június 1-jétől, az év nagyobb részében a megújult nevét használta, Hír FM-ként szerepel a tanulmányban. A Gong FM szintén megváltozott Rádió 1 Gongra, azonban a váltás csak december 14-én történt, ezért Gong FM-ként tűnik fel az elemzésben.

VOX zenei adatbázis

A VOX zenei adatbázist 2015-ben hozta létre az NMHH, amelyet azóta is folyamatosan bővít. Jelenleg több mint negyedmillió zeneszámot tartalmaz a gyűjtemény. Azon felül, hogy mindegyik alkotás meghallgatható, rengeteg információ szerepel az adatbázisban a művekről, melyek nagyban segítették az elemzés elkészítését. Innen nyertük ki a toplistákban szereplő számok származási országát, kiadási évét, a zene nyelvét, vagy éppen a zenekar/előadó nemzetiségét.

1. rész: a rádiós műsortükrök átfogó elemzése

Műsortípusok aránya

A rádiók összesen 103 év és kilenc hónapnyi adást sugároztak 2023. január 1-jétől december 31-ig (nem minden csatorna sugároz 24 órában). A médiahatóság az adások többségét rögzíti és tárolja. Egy nap hanganyaga körülbelül 900 Megabyte-nak felel meg rádiós műsorok esetén. A közel 104 év adata 33 Terabyte-ot emészt fel (1 TB = 1024 GB, egy átlagos notebook kapacitása 1 TB). Manapság egy 16-20 TB-os merevlemez kb. 15*10*3 centiméter nagyságú, így a modern technológiának köszönhetően ez a teljes anyag elférne egy munkatárs farzsebeiben. Korábban nem lett volna ilyen egyszerű az adatok rögzítése.

A 2010-ig nagyüzemben gyártott, de már jóval korábban elavult 3,5 hüvelykes kisfloppik legtöbbet gyártott típusára csak 1,44 megabyte fért fel. 24,3 millió mikrodiszket kellene összeszedni, hogy a 2023-as év hanganyagát rögzíteni tudja a hatóság. A lemezek átlagos mérete 90x94x3,3 mm, ami azt jelenti, hogy egy 678 köbméteres teremre lenne szükség a tárolásukhoz. Mellesleg egy lemez 18 gramm, így a teljes év anyaga 437 tonnát tenne ki, ami megegyezik 110 kifejlett ázsiai hímelefánt súlyával (egy állat négy tonnás).

A jegyzőkönyvek által használt műsorkategóriák közül a két legjelentősebb a zene és a műsorszám. A zene kategória 51 évet tett ki (a teljes idő 48,7%-a), míg a műsorszám 48 évet (48%). Ezen kívül még hallható volt két és fél évnyi ajánló (2,3%) és másfél évnyi reklám (1,5%). Ha az összes szignált egymás mellé vágnánk, több mint egy éven és öt hónapon keresztül hallgathatnánk őket. A rádiók bevallásai alapján 2023-ban mindent egybevéve 35 perc politikai hirdetés volt hallható a 147 csatornán.

Az egyes műsortípusok aránya a teljes műsorfolyamban, illetve teljes időtartamuk év:hónp:nap formátumban megadva
Műsortípus Idő (év:hónap:nap) Műsorarány
Ajánló 2:05:04 2,30%
Közérdekű közlemény 0:00:29 0,10%
Műsorszám 47:06:27 45,80%
Önpromóció 0:02:05 0,20%
Politikai hirdetés 0:00:00 0,00%
Reklám 1:05:16 1,40%
Szignál 1:05:15 1,40%
TCR (társadalmi célú hirdetés) 0:00:15 0,00%
Zene 50:06:22 48,70%
Összesen 103:09:13 100,00%

Zenei repertoár

7.795.394 alkalommal szerkesztettek adásba 2023-ban zenei tételt a vizsgált 147 rádióban. Ebből az elemzés során 7.639.591 művet dolgoztunk fel. A különbség az adattisztítási folyamatból adódik. Egyes elemzésekből további 216 ezer dal kimaradt, mert hibásan lett kitöltve a származási ország, az előadó neve, vagy a dal címe.

A teljes zenei repertoár 167.323 különböző zeneszámból tevődött össze, melynek 47,5 százaléka külföldi, 52,5 százaléka magyar alkotás volt. 129.408 mű egynél több alkalommal volt hallható (44,2% külföldi, 55,8% magyar), 77.409 pedig ötnél is többször került adásba (45,8% külföldi, 54,2% magyar).

Több mint négyezer (4.379) olyan zenét regisztráltunk az év során, amelyet legalább 365-ször, azaz átlagosan naponta egyszer műsorba szerkesztettek, és amelyeknek 56,2 százaléka külhoni, 43,8 százaléka pedig magyar eredetű volt. A hazai repertoár ugyan nagyobb volt, mégis a sokszor játszott dalok közé jóval magasabb arányban kerültek be nem magyarországi számok.

A magyar és külföldi zeneszámok teljes mennyisége 2023-ban, illetve az évben egynél többször, a legalább ötször és a naponta legalább egyszer lejátszott zeneművek száma
A zeneszám eredete Teljes paletta Egynél többször játszott Legalább ötször játszott Legalább 365-ször játszott
Külföldi zeneszám 79401 57237 35451 2468
Magyar zeneszám 87922 72171 41958 1911

Zenék hossza

A zenék hosszát tekintve nem mutatkoztak nagy eltérések a külföldi és a magyar zeneszámok között. Átlagosan 3 perc 28 másodpercesek voltak (külföldi: 3:28, magyar: 3:39), a módusz, a leggyakrabban előforduló hosszúság pedig 3:09 perc (külföldi és magyar egyaránt: 3:09) volt. A teljes repertoár felének 2:54 és 3:48 perc között alakult a hosszúsága (külföldi: 2:54-3:50, magyar: 2:53-3:47).

Zenék életkora

A kiadás évéből egyszerűen kiszámítható a műsorba szerkesztett zenék életkora, ami átlagosan 11,6 év volt (külföldi: 13,3, magyar: 10,1). Ez azt jelenti, hogy egy átlagos rádióban játszott dalnál Magyarországon 1,1 millió gyermek később született – ennyi 12 évesnél fiatalabb él hazánkban. Az alábbi ábrán az összes adásba került zenemű kiadásának megoszlása látható 1983-tól.

Habár 1948-tól szerepelnek dalok a feldolgozott adatbázisban, az alacsony esetszám miatt kizártuk az ábrából az 1983 előtt publikált alkotásokat, mivel egyik évben sem érték el a fél százalékos gyakoriságot.

A 2023-ban hallható szerzemények ötöde (19,5%) két évnél fiatalabb volt, míg a másik ötöde (20,2%) 22 évnél idősebb. A legnépszerűbb kereskedelmi rádiók (pl.: Retro Rádió, Sláger FM, Best FM) inkább oldies kínálattal szóltak a közönségükhöz.

A rádiókban játszott zenék kiadási év szerinti eloszlása

Nem meglepő, hogy 2023-ban elsősorban 2022-ben „piacra került” zenéket (11,8%) játszottak a rádiók, melyek éppen fele (50,8%) volt magyar eredetű. Második helyre kerültek a 2021-es alkotások (9,5%), harmadikra az aktuális esztendőéi (7,7%), majd a megelőző évek zenei termései következtek a sorban.

A rádiókban játszott zenék kiadási év szerinti eloszlása a származási ország tükrében

Rádiókban közzétett zenék játszási időpontja

Az alábbi ábrán a 00 órához rendelt szám azt jelzi, hogy hány zenei műsorszám kezdődött 00:00:00 (óra:perc:másodperc) és 00:59:59 között. A legtöbb dalt a déli órákban tették közzé a rádiók, míg a legkevesebbet az ún. morning show-k idején és az esti órákban. A diagramon – a nap végén – megfigyelhető hullámvölgy folyamán az esti talkműsorok válnak hangsúlyossá.

Zeneművek származása

Az adatszolgáltatás keretében kétféle válasz adható a származásra: külföldi vagy magyar. A közel hét és fél millió lejátszott zeneszám 46,8 százaléka külhoni, 53,2 százaléka hazai „termés” volt. A zenei tételek közzétételére fordított idő tekintetében majdnem azonos arány figyelhető meg.

A 2023-ban közzétett zenék száma és aránya származás alapján

2. rész: Az elemzett rádiók műsortükre (műsorszerkesztési különbségek és hasonlóságok)

A következőkben a rádiók kínálati oldalát mutatjuk be a lejátszott zenék szemszögéből. Egy adónak a teljes műsortükre átlagosan 160 ezer soros. Mivel a tanulmány önbevallás alapján előállított adatokon nyugszik, melyek teljeskörű felülvizsgálatára nem kerülhet sor, kisebb-nagyobb pontatlanságok előfordulhatnak egyes rádióknál, azonban a rendszerszinten felfedezett hibák és a nyilvánvaló helytelenségek javításra kerültek.

A közzétett zeneművek frekvenciája

Számos rádió esetében a zene teszi ki a műsorfolyam gerincét (zenei rádiók), azonban olyan adók is működnek, amelyeknél ez a tematika háttérbe szorul. Öt rádió kevesebb, mint tízezer számot játszott le 2023-ban – a legkevésbé muzsikacentrikusnak az Európa Rádió sátoraljaújhelyi adója (3.947 zeneszám, napi szinten 11 zenei mű hangzott el) és a Sola Rádió (7.294, napi 20 zenei mű) bizonyult. Ezzel ellentétben négy médiaszolgáltató 130 ezernél is több zenei tételt sugárzott: Dankó rádió (163.179, napi 447 zenei mű), Base FM (140.947, napi 386 zenei mű), 99,4 Sunshine FM (133.665, napi 366 zenei mű) és Best FM Budapest (132.322, napi 363 zenei mű). A beszédközpontú adók így napi egy óránál kevesebb, a zenecentrikusak pedig húsz óránál is több tételt szerkesztettek a műsorukba.

A közzétett zeneművek származása

A Rádió Monoster (szlovén nemzetiségi rádió) esetében az Mttv. szerint be kell fogadni a magyar kvótába a szlovén nyelven előadott szerzeményeket, mint a Nemzetiségi Adásoknál a hazai kisebbségek nyelvén előadottakat – itt a naponta és hetente sugárzott adásokban szerepelnek bolgár, görög, horvát, lengyel, német, örmény, cigány, román, ruszin, szerb, szlovák, szlovén és ukrán tételek. A jegyzőkönyvekben ezeket az egyszerűség kedvéért magyarként tüntetik fel és mi is így kezeltük őket.

A közzétett zenék száma származás szerint

A közzétett zenék aránya származás szerint

Az itt közölt származási arány megoszlás a közzétett zeneszámok mennyiségére vonatkozik, nem pedig a magyar és a külföldi számokra fordított időre. (A törvényi előírás szerint – a helyiek kivételével – a rádióknak 35 vagy 50%-os hazai zenearányt kell teljesíteniük. Ez a követelmény a teljes napok éves átlagára és a hajnali öttől éjfélig tartó időszakra egyaránt vonatkozik.) A következő ábrán jelzett megoszlások éppen ezért egyes rádióknál nem feltétlenül jelentik a jogkövető magatartás hiányát.

Rádiók zenei repertoárja

A különböző alkotások száma

Nem csak az szolgálhat fontos információval, hogy egy rádió összesen mennyi zeneművet tesz elérhetővé, hanem az is, hogy összesen hány különböző alkotást közvetít a hallgatók felé. A repertoár eltérő képet rajzol ki a vizsgált 147 csatornánál. Egy adó kiemelkedően sokszínűnek bizonyult: a Bartók rádió 37.864 különböző zeneszámmal szolgálta ki a közönségét, melyből 23.698 külföldi, 14.600 magyar volt. „Az MR3 Bartók Rádió a közszolgálati rádiók közül az az adó, amelynek küldetése, hogy a populárisabbnak számító zenei stílusok rajongótáborához képest szűkebb, ámde annál igényesebb műértő közönség komolyzenei igényét kielégítse, és persze a klasszikus, szimfonikus zenei darabokkal még csak ismerkedők számára is utat mutasson a komolyzene szinte végtelen világának megismeréséhez – szól a közszolgálati csatorna hitvallása (forrás: MyOnlineRadio – Online Rádió – Online rádiók egy helyen.

Műsorstruktúrájának legfőbb komponensei a klasszikus tételek, a kulturális magazinműsorok, világsztárok exkluzív koncertfelvételei, illetve jazz összeállítások. Abban az esetben, ha egy művet más zenekari megszólalásban adtak közre, értelemszerűen külön zeneszámnak minősítettek az adatbázisban. Többek között ennek tudható be – valamint a sok koncertfelvételnek -, hogy a Bartók zenei repertoárja igen nagyívű.

Ismétlések száma

Annak érdekében, hogy a koncertfelvételek, élő közvetítések, az elvétve adásba került zenék és az egyedi adatfelvételi hibák kiszűrésre kerüljenek, a következőkben csak azon számokra koncentrálunk, amelyeket az év során egynél többször szerkesztettek adásba.

Átlagos ismétlésszám

A zenei szövet feltárásában fontos szempont az átlagos ismétlésszám ismerete. Az alábbi ábrán a teljes kínálat, valamint a külhoni és a hazai eredetű művek ismétlésszámait tüntettük fel. Adataink szerint leggyakrabban a Berettyó Live sugározta ugyanazokat a műveket: átlagosan 164-szer szerkesztett műsorba egy-egy dalt – a külföldieket 145-ször, a magyarokat 175-ször. A legnagyobb ismétlésszámmal leírható csatornák közé tartozik még a Táska Rádió is, ahol 162-szer játszottak le egy tételt (144-szer a nem Magyarországról származókat és 180-szor a magyarokat), de kiemelkedően magas értéket produkált a Rádió 1 Budapest is (összes zeneszám esetén 93, külföldiek esetén 98, magyarok esetén 73). (Az ábrákon csak a teljes zenei repertoárra vonatkozó átlagos ismétlésszám értéke szerepel.)

A zenék átlagos életkora

Az adattisztítás eredményeként az adatbázisban található „legidősebb” zene 73 éves volt, 1949-es kiadású, a „legifjabb” pedig 2023-as. A 147 rádiónál 11,6 év volt az átlagos életkor (2022-ben ez az érték 10,5 év volt), külföldiek esetén 13,3 (2022: 11,6), magyarok esetén pedig 10,1 (2022: 9,44). Egy év alatt több mint egy évet öregedett a lejátszott dalok kora, igaz, kismértékben megváltozott a rádiók listája. A legrégibb zenéket a Rock FM biztosította (27,4 év), rajta kívül a Retro Rádión (23,1), a Rádió Antritten (22,1), a Dankó rádión (21,8), a Rádió Pápán (20,9), a Budaörs Rádión (20,3), a Kossuth rádión (20,2) és a Győr Plusz Rádión (20,0) voltak hallhatók átlagosan húsz évnél idősebb slágerek.

A csatornák közül egyetlen esetében hallhattunk átlagosan három évnél fiatalabb szerzeményeket 2023 folyamán (Táska Rádió: 2,0) és 35 adónál öt évnél frissebbeket.

3. rész – A legtöbbször játszott magyar és külföldi előadók

Mint a bevezetőben utaltunk rá, az NMHH kimutatása nem teljes körű, hiszen nem vizsgáltuk valamennyi működő rádiót. A 147 csatornától nyert adatok azonban az arányosításra, a nagyságrendek érzékeltetésére megfelelők. Az elemzésből kimaradt adók jelentősége elhanyagolható. Kiemelésre érdemes, hogy a toplisták nincsenek súlyozva a hallgatók számával, így egy, az éjszaka kellős közepén adott dal egy roppant alacsony hallgatottságú csatornán ugyanannyit vet a latba, mint egy főműsoridőben játszott szám a leghallgatottabb adó egyikén. Felmérésünk során különbséget tettünk a zeneszámok eltérő kiadásai, feldolgozásai között.

Amikor több együttes vagy énekes állt össze egy dalhoz, akkor a társulást külön előadóként kezeltük és nem számoltuk bele mindkét (vagy több) művész előfordulásába. A VOX zenei adatbázisból kiegészítő információkat kaptunk a zenészek származásáról, a tétel nyelvéről és a szám kiadási évéről. A műsortükrökből nyert teljes repertoárban 12 százalékkal több külföldi előadó szerepelt 2023-ban, mint magyar. A hazai zenék számossága ellenben már nem maradt el a külhoniaktól, itt az eltérés 10,7 százalék volt a magyarországi muzsika javára.

A magyar és külföldi előadók és zeneszámok teljes mennyisége 2023-ban, illetve az évben egynél többször, a legalább ötször és a naponta legalább egyszer lejátszott előadók és zeneművek száma
Kategória Számosság Egynél többször játszott Legalább ötször játszott Legalább 365-ször játszott
Külföldi előadó 48641 34897 23093 1714
Magyar előadó 43436 34839 21314 1366
Külföldi zeneszám 79401 57237 35451 2468
Magyar zeneszám 87922 72171 41958 1911

A legnépszerűbb magyar előadók

A teljes kínálatban a legtöbbet játszott előadó Rúzsa Magdolna volt, akinek dalai átlagosan ötévesek voltak. Több mint két és félszer annyiszor hallhattuk őt, mint a huszadik helyezett Azahriaht. A népszerű művészek között feltűntek olyanok, akik csak néhány éve adták ki a szerzeményeiket, de megjelentek főként az előző évezredben tevékenykedők is, így a Bikini zenekar, Demjén Ferenc, az LGT és a Mária Rádió által sokat játszott Szentpéteri Csilla is. Általánosságban elmondható, hogy a magyar zenészek angolul (vagy más idegen nyelven) énekelt dalaikkal ritkán érnek el sikereket a rádiókban, bár vannak, akik próbálkoznak ezzel. A 2022-es évhez képest Azahriah lépett a legnagyobbat előre a ranglétrán, aki a 171. helyről küzdötte fel magát a huszadikra.

Helyezés Előadó Lejátszás* Kiadási év** 2022-es helyezés
1 Rúzsa Magdolna 48114 2018 3.
2 Halott Pénz 46865 2018 2.
3 Follow The Flow 42599 2020 4.
4 Wellhello 40820 2016 1.
5 Kowalsky Meg A Vega 35616 2014 6.
6 Ákos 30923 2007 8.
7 Margaret Island 29214 2019 5.
8 Bagossy Brothers Company 29206 2019 10.
9 Hooligans 28540 2009 13.
10 Magna Cum Laude 24043 2014 7.
11 Szentpéteri Csilla 23762 1993 12.
12 Charlie 22869 2000 28.
13 Bikini 22393 1999 37.
14 Győrfi Albert 22300 2020 16.
15 Tankcsapda 21196 2009 47.
16 Honeybeast 20165 2017 9.
17 Demjén Ferenc 19931 1997 55.
18 LGT 19449 1984 61.
19 Republic 19237 2002 18.
20 Azahriah 18814 2023 171.

Megjegyzések:

  • * = A vizsgált rádiókban hallható összes, előadó által játszott zeneszám mennyisége.
  • ** = A vizsgált rádiókban hallható összes, előadó által játszott zeneszám átlagos kiadási éve kerekítve.

A legnépszerűbb külföldi előadók

A külföldi művészek közül – éppúgy, mint 2022-ben – egy albán származású amerikai énekesnő volt a legnépszerűbb: Ava Max. Friss, átlagosan kétéves dalokat hallhatott tőle a közönség. A második helyezett egy román énekesnő, Minelli volt. 11 zenész az Egyesült Államokat képviselte (David Guetta társszerzőjével, Bebe Rexhaval együtt), négy pedig az Egyesült Királyságot. Minden művész slágerei angol nyelven íródtak, így kijelenthető, hogy a magyar rádiók külföldi szerzeményeit az angol nyelvű művek dominálták. Több énekes tételei leginkább a XX. században születtek. A Queen, Madonna, Bon Jovi és Bryan Adams játszott zenéit a ’90-es években adták ki. A David Guetta és Bebe Rexha páros annak köszönheti az előző évhez képest jelentős előrelépését, hogy 2023-ban futott be egy közös számuk, az I’m Good (Blue).

Helyezés Előadó Lejátszás Kiadási év 2022-es helyezés Származási ország***
1 Ava Max 31728 2021 1. USA
2 Minelli 24087 2022 3. Románia
3 Kamrad 23789 2023 48. Németország
4 Dua Lipa 21303 2021 4. UK
5 Miley Cyrus 20945 2022 89. USA
6 Ed Sheeran 20501 2020 2. UK
7 Lady Gaga 18227 2015 11. USA
8 Imagine Dragons 17481 2020 5. USA
9 OneRepublic 17365 2019 6. USA
10 Queen 17131 1999 36. UK
11 Pink 16656 2016 13. USA
12 Harry Styles 14684 2022 14. UK
13 Rihanna 14531 2010 17. Barbados
14 Katy Perry 13465 2012 8. USA
15 Madonna 12409 1998 16. USA
16 David Guetta & Bebe Rexha 11436 2022 204. Franciaország & USA
17 Bon Jovi 10794 1995 29. USA
18 Tiësto 10510 2021 28. Hollandia
19 Bryan Adams 10509 1996 73. Kanada
20 Jason Derulo 10452 2020 10. USA

Megjegyzések:

*** = Az az ország, ahol az előadó tevékenykedik.

A legnépszerűbb magyar zeneszámok

A vizsgált rádiók több mint 12 ezerszer játszották le a Szikora Robi közreműködésével készült ValMar szerzeményt, az Úristent, amely 2022-ben jelent meg. Már az előző évben is ez lett az év dala, közel ugyanennyi lejátszást elérve. A zeneszám 3 perc 19 másodperc hosszúságú, így a 12 ezernél több sugárzás összesen 28 napot és 9 órát tesz ki. A legnépszerűbb dalok közül 11 íródott ebben az évtizedben. A zenei szerkesztők sokszor nyúltak vissza a 2010-es évek közepére vagy még régebbre. A 9. helyezett Boldogasszony Anyánk, a Laudate Kórus előadásában több mint nyolcezerszer került adásba. A Híd Rádió és a Mária Rádió összes csatornája minden nap leadta, ezzel röpítve fel a toplistára. 2023-ban két magyar, ám angol nyelvű szerzemény is felkeltette a rádiók figyelmét: a tizedik helyezett Learning To Let Go és a 12. Wings Of Love.

Helyezés Zeneszám Lejátszás Kiadási év
1 ValMar & Szikora Robi – Úristen 12321 2022
2 Halott Pénz & Oláh Heléna – Szétszeretlek 11552 2022
3 Wellhello & Andro – Crush 10987 2022
4 Rácz Gergő & Orsovai Reni – Mostantól 10078 2019
5 ValMar – Színvak 8820 2022
6 Lotfi Begi & Burai – Háborgó Mélység 2 8745 2020
7 Manuel & ValMar – Palvin 8510 2022
8 Follow The Flow – Maradok Távol 8488 2018
9 Laudate Kórus – Boldogasszony Anyánk 8402
10 Heincz Gábor Biga – Learning To Let Go 8033 2012
11 Halott Pénz & Dzsúdló – Mielőtt Megismertelek 7645 2022
12 Zagar & Underground Divas – Wings Of Love 7642 2007
13 Tarány Tamás – Most Így A Jó 7603 2022
14 Rácz Gergő & Ív – Bolondod Voltam (Sante Cruze Remix) 7530 2016
15 Wellhello – Rakpart 7527 2014
16 Azahriah – Introvertált Dal 7304 2023
17 Manuel & ValMar – Éget A Nap 7062 2021
18 Follow The Flow – Szélcsend 6969 2023
19 Halott Pénz – Valami Van A Levegőben 6955 2016
20 Halott Pénz – Élnünk Kellett Volna (Feat. Agebeat & Kőváry) 6875 2016

A legnépszerűbb külföldi zeneszámok

A top20 külföldi zeneszám között csupán nyolc 2022-es található, a többi mind 2023-as. Milley Cyrus Flowersének lejátszásainak száma meghaladta a 15 ezret, ami egyben megelőzte az összes magyar dalt is – ez lett tehát az év legtöbbször játszott slágere. A származási ország tekintetében a paletta igen sokszínű. Főként az európai országok és Észak-Amerika szülöttei képviseltetik magukat a listán. A dalok nyelve minden esetben angol.

Helyezés Zeneszám Lejátszás Kiadási év Származási ország
1 Miley Cyrus – Flowers 15155 2023 USA
2 Kamrad – I Believe 10766 2022 Németország
3 David Guetta & Bebe Rexha – I'm Good (Blue) 10499 2023 Franciaország & USA
4 Kamrad – Feel Alive 9458 2023 Németország
5 Tiësto & Tate Mcrae – 10:35 8783 2023 Hollandia & Kanada
6 Purple Disco Machine & Kungs – Substitution 8550 2023 Németország & Franciaország
7 Purple Disco Machine & Sophie And The Giants – In The Dark 8468 2022 Németország & UK
8 David Guetta & Anne-Marie & Coi Leray – Baby Don't Hurt Me 8079 2023 Franciaország & UK & USA
9 Nicky Youre, dazy – Sunroof 7536 2022 USA
10 Ava Max – Million Dollar Baby 7298 2023 USA
11 OneRepublic – I Ain't Worried 7276 2022 USA
12 Imagine Dragons – Bones 7217 2022 USA
13 Latto – Lottery (Feat. Lu Kala) 6973 2023 USA & Kanada
14 Dua Lipa – Dance The Night 6804 2023 UK
15 Sigala – Melody 6787 2023 UK
16 Tiësto – Lay Low 6470 2023 Hollandia
17 Harry Styles – Late Night Talking 6460 2022 UK
18 R3hab & Inna & Sash! – Rock My Body 6139 2023 Hollandia/Marokkó & Románia & Németország
19 Shouse – Won't Forget You 5893 2022 Ausztrália/Új-Zéland
20 Minelli – MMM 5883 2022 Románia

4. rész – Az egyes rádiók legtöbbet játszott énekesei és dalai

A rádiócsatornák legnépszerűbb magyar előadói

A csatornák – stílusuktól függően – igyekeznek olyan énekeseket és zenekarokat a műsorukba szerkeszteni, akikkel a hallgatóik kedvében járhatnak. Abban az esetben, ha az olvasó ismeri az előadókat, a mellékletben található táblázat segítséget nyújt a saját ízléséhez leginkább passzoló adókat megtalálni. Jellemző, hogy a hálózatos szolgáltatók ugyanazt a zenészt részesítik előnyben, így a Hír FM az Edda Műveket, a Magyar Katolikus Rádió a The Crossoverst, a Mária Rádió Szentpéteri Csillát és Györfi Albertet, a Szent István rádiók Kövi Szabolcsot, a Rádió 1 pedig a Halott Pénzt. Rúzsa Magdolnát, a legtöbbször játszott magyar művészt számos, egymástól független adó is előszeretettel tűzte műsorára 2023-ban, de a Margaret Island is több, egymástól független csatorna tetszését nyerte el.

A legtöbbet játszott eladó Rádió
Ákos Győr Plusz Rádió (539), Manna FM (738), Rádió Antritt (1092), Sport Rádió (940)
Azahriah Forrás Rádió (979), Korona FM 100 (1679)
Bagossy Brothers Company FM90 Campus Rádió (539), Lakihegy Rádió (1058)
Blahalouisiana Sláger FM Veszprém (88), Trend FM (400)
Bon Bon Maxi Rádió (703)
Carson Coma Radiocafé (466)
Csala Judit & Sárközi Béla Dankó Rádió (664)
Demjén Ferenc Hír FM Budapest (625)
Dzsúdló Mustár Rádió (2030)
Edda Művek Hír FM Békéscsaba (812), Hír FM Debrecen (786), Hír FM Eger (812), Hír FM Kecskemét (811), Hír FM Miskolc (815), Hír FM Mosonmagyaróvár (820), Hír FM Nyíregyháza (809), Hír FM Pécs-Siklós (810), Hír FM Salgótarján (824), Hír FM Szeged-Szentes (816), Hír FM Székesfehérvár-Dunaújváros (796), Hír FM Szekszárd (799), Hír FM Szigetvár-Kaposvár (794), Hír FM Szolnok (823), Hír FM Tatabánya (802), Hír FM Veszprém-Balatonfüred (822), Rádió Pápa (1127)
Follow The Flow 99,4 Sunshine FM (1515), Rádió Most Kaposvár (1095), Tamási Rádió (417), Táska Rádió (2927), Zemplén FM 104,9 (378)
Györfi Albert Mária Rádió Dabas (916), Mária Rádió Dömös (914), Mária Rádió Esztergom (914), Mária Rádió Gyál (916), Mária Rádió Monor (913), Mária Rádió Pápa (1153), Mária Rádió Pécel (916), Mária Rádió Piliscsaba (914)
Halott Pénz Rádió 1 Baja (922), Rádió 1 Békéscsaba (667), Rádió 1 Budapest (1197), Rádió 1 Debrecen (503), Rádió 1 Dunaföldvár (953), Rádió 1 Eger (656), Rádió 1 Gyöngyös (877), Rádió 1 Győr (802), Rádió 1 Hajdúböszörmény (1013), Rádió 1 Heves (946), Rádió 1 Kaposvár (877), Rádió 1 Kazincbarcika (895), Rádió 1 Keszthely (996), Rádió 1 Kiskunfélegyháza (536), Rádió 1 Kiskunmajsa (706), Rádió 1 Komló (875), Rádió 1 Miskolc (872), Rádió 1 Nyíregyháza (789), Rádió 1 Paks (952), Rádió 1 Part (778), Rádió 1 Pécs (734), Rádió 1 Salgótarján (842), Rádió 1 Szeged (598), Rádió 1 Szekszárd (900), Rádió 1 Szolnok (743), Rádió 1 Szombathely (355), Rádió 1 Veszprém (766), Rádió 1 Zalaegerszeg (900)
Hooligans Budaörs Rádió (621)
Irie Maffia Best FM Budapest (1407), Best FM Nyíregyháza (1328)
Kövi Szabolcs Kossuth Rádió (571), Szent István Rádió Eger (719), Szent István Rádió Kisújszállás (539), Szent István Rádió Tokaj (442)
Lehotka Gábor Sola Rádió (142)
Magashegyi Underground Spirit FM (616)
Magyar Rádió Énekkara & Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara & Vajda Gergely Duna World Rádió (822)
Magyar Rádió Énekkara & Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara & Magyar Rádió Gyermekkórusa & Vajda Gergely Bartók Rádió (242)
Margaret Island Bajai Rádió (669), Európa Rádió Debrecen (231), Európa Rádió Miskolc (772), Európa Rádió Nyíregyháza (246), Petőfi Rádió (1433)
MePZ Avgust Pavel Rádió Monoster (226)
Nótár Mary Rádió Dikh (1950)
Omega Rock FM (2225)
Peat Jr. & Fernando Feat. Sheela Berettyó Live (2632)
Peet Project Alpha Rádió (388), Jazzy (567)
Republic Retro Rádió (1042)
Rúzsa Magdolna Balaton Rádió (3591), Best FM Debrecen (1193), Best FM Dunaújváros (409), Best FM Eger (440), Best FM Pécs (332), Best FM Székesfehérvár-Velence (394), Best FM Szolnok (401), Best FM Zalaegerszeg (441), Cegléd Rádió (1417), Csillagpont Rádió (813), Érd FM (372), Friss FM (975), Gong FM (1275), Halas Rádió (743), Körmend FM (1091), Paks FM (387), Pont Rádió (1118), Rádió 24 (1324), Rádió 7 (1516), Rádió M (1039), Rádió Smile (797), Rádió Szarvas (659), Rádió Törökszentmiklós (1093), Sárvár Rádió (624), Sláger FM (842), Vörösmarty Rádió (835)
Sisi Base FM (2392)
Stjepan Jeršek Štef Nemzetiségi Rádió (543)
Szeder Európa Rádió Sátoraljaújhely (102)
Szentpéteri Csilla Híd Rádió (910), Mária Rádió Ajka (1130), Mária Rádió Budapest (1088), Mária Rádió Cegléd (1014), Mária Rádió Celldömölk (1053), Mária Rádió Kaposvár (1125), Mária Rádió Keszthely (1136), Mária Rádió Mór (1037), Mária Rádió Nyíregyháza (1117), Mária Rádió Sárvár (1057), Mária Rádió Szombathely (992), Mária Rádió Várpalota (1130), Mária Rádió Veszprém (998), Mária Rádió Zalaegerszeg (1130)
Taizé Mária Rádió Komárom (1390)
The Crossovers Magyar Katolikus Rádió Budapest (462), Magyar Katolikus Rádió Debrecen (434), Magyar Katolikus Rádió Kaposvár (394), Magyar Katolikus Rádió Orosháza (444)
Vad Fruttik Karcag FM (597)
Wolf Kati Rádió Szentendre (438)

A rádiócsatornák legnépszerűbb külföldi előadói

Ahogyan 2022-ben is, az Európa és a Szent István rádiókon az Acoustic Alchemy-t játszották legtöbbször a külföldiek közül, egy angol, smooth jazz zenekart. A Rádió 1 csatornái, a Sunshine FM, a Friss FM és a Paks FM leginkább Minellit játszottak. A Mária Rádión Nick Fletcher volt a legnépszerűbb. A Hír FM-en az 1974-ben alakult jazz fúziós zenekar, a Spyro Gyra előadásai voltak hallhatók, a Magyar Katolikus Rádión pedig a Jacques Loussier Trio. Sok énekes egy-két csatornán tűnt fel csupán mint legnépszerűbb, de például az Ava Max kilenc, a Pink hét, a Black Eyed Peas és Madonna öt-öt csatornán bizonyult a legnépszerűbbnek.

A legtöbbet játszott eladó Rádió
ABBA Rádió Szarvas (347)
Acoustic Alchemy Európa Rádió Debrecen (588), Európa Rádió Miskolc (1074), Európa Rádió Nyíregyháza (582), Európa Rádió Sátoraljaújhely (285), Szent István Rádió Eger (134), Szent István Rádió Kisújszállás (100), Szent István Rádió Tokaj (87)
Ava Max Érd FM (169), Gong FM (1192), Korona FM 100 (1688), Rádió 1 Szombathely (160), Rádió Smile (327), Sláger FM (485), Tamási Rádió (561), Táska Rádió (2075), Zemplén FM 104,9 (525)
Avicii Berettyó Live (604)
BBC Concert Orchestra Bartók Rádió (723)
Black Eyed Peas Best FM Dunaújváros (243), Best FM Eger (236), Best FM Pécs (172), Best FM Székesfehérvár-Velence (221), Best FM Zalaegerszeg (258)
Bon Jovi Budaörs Rádió (452)
De Phazz Jazzy (203)
Doja Cat Base FM (2170)
Dua Lipa Rádió 24 (639), Rádió Pápa (975), Vörösmarty Rádió (182)
Ed Sheeran Balaton Rádió (890), Cegléd Rádió (997), Rádió 7 (889), Rádió M (1116)
Edda Muvek FM90 Campus Rádió (238)
For King & Country Spirit FM (273)
Fred Kron Duna World Rádió (1809), Kossuth Rádió (988)
George Ezra Karcag FM (439)
Gipsy Kings Rádió Dikh (1148)
Harry Styles Best FM Debrecen (1161)
Imagine Dragons Rádió Szentendre (340)
Jacques Loussier Trio Magyar Katolikus Rádió Budapest (233), Magyar Katolikus Rádió Debrecen (318), Magyar Katolikus Rádió Kaposvár (300), Magyar Katolikus Rádió Orosháza (322)
James Newton Howard Klasszik Rádió (763)
Jonas Brothers Bajai Rádió (434)
Madonna Best FM Budapest (1009), Best FM Nyíregyháza (1004), Rádió Antritt (877), Sláger FM Veszprém (33), Sport Rádió (214)
Mezzoforte Csillagpont Rádió (216)
Michael Jackson Retro Rádió (836)
Miley Cyrus Forrás Rádió (582)
Minelli 99,4 Sunshine FM (1540), Friss FM (881), Paks FM (390), Rádió 1 Baja (392), Rádió 1 Békéscsaba (392), Rádió 1 Budapest (3310), Rádió 1 Debrecen (295), Rádió 1 Dunaföldvár (390), Rádió 1 Eger (408), Rádió 1 Gyöngyös (390), Rádió 1 Győr (375), Rádió 1 Hajdúböszörmény (397), Rádió 1 Heves (396), Rádió 1 Kaposvár (387), Rádió 1 Kazincbarcika (383), Rádió 1 Keszthely (386), Rádió 1 Kiskunfélegyháza (363), Rádió 1 Kiskunmajsa (316), Rádió 1 Komló (275), Rádió 1 Miskolc (396), Rádió 1 Nyíregyháza (377), Rádió 1 Paks (398), Rádió 1 Part (384), Rádió 1 Pécs (281), Rádió 1 Salgótarján (347), Rádió 1 Szeged (406), Rádió 1 Szekszárd (378), Rádió 1 Szolnok (403), Rádió 1 Veszprém (387), Rádió 1 Zalaegerszeg (388)
Mojzer Ivo Rádió Monoster (119)
Nick Fletcher Híd Rádió (118), Mária Rádió Ajka (134), Mária Rádió Budapest (135), Mária Rádió Cegléd (126), Mária Rádió Celldömölk (132), Mária Rádió Dabas (151), Mária Rádió Dömös (152), Mária Rádió Esztergom (152), Mária Rádió Gyál (151), Mária Rádió Kaposvár (122), Mária Rádió Keszthely (123), Mária Rádió Komárom (111), Mária Rádió Monor (149), Mária Rádió Mór (134), Mária Rádió Nyíregyháza (123), Mária Rádió Pápa (135), Mária Rádió Pécel (151), Mária Rádió Piliscsaba (152), Mária Rádió Sárvár (132), Mária Rádió Szombathely (114), Mária Rádió Várpalota (134), Mária Rádió Veszprém (122), Mária Rádió Zalaegerszeg (134)
OneRepublic Rádió Törökszentmiklós (343)
Pink Körmend FM (1204), Lakihegy Rádió (616), Petőfi Rádió (727), Rádió Most Kaposvár (958), Sárvár Rádió (635), Best FM Pécs (172), Best FM Szolnok (219)
Poets Of Thought Dankó Rádió (1726)
Queen Győr Plusz Rádió (241), Mustár Rádió (699), Rock FM (1702)
Róisín Murphy Radiocafé (95)
Simon & Garfunkel Halas Rádió (259)
Spyro Gyra Hír FM Békéscsaba (565), Hír FM Budapest (810), Hír FM Debrecen (548), Hír FM Eger (568), Hír FM Kecskemét (572), Hír FM Miskolc (563), Hír FM Mosonmagyaróvár (565), Hír FM Nyíregyháza (563), Hír FM Pécs-Siklós (574), Hír FM Salgótarján (554), Hír FM Szeged-Szentes (552), Hír FM Székesfehérvár-Dunaújváros (578), Hír FM Szekszárd (543), Hír FM Szigetvár-Kaposvár (561), Hír FM Szolnok (567), Hír FM Tatabánya (564), Hír FM Veszprém-Balatonfüred (570)
Tchavolo Schmitt & Florin Giani Lincan Nemzetiségi Rádió (8)
The Rolling Stones Pont Rádió (375)
Thievery Corporation Alpha Rádió (546)
Waldeck Trend FM (269)
We Are Messengers Manna FM (333)
Zaporozsec Vörösmarty Rádió (182)

A rádiócsatornák legnépszerűbb magyar zeneszámai

Csaknem kétszer annyi zeneszám szerepel a magyar rádiók repertoárjában, mint előadó (92 ezer versus 167 ezer). Ha valamelyik szerkesztőség sokszínű műsort akar nyújtani a közönségének és minél kevesebb ismétlést szeretne az év során, könnyen megteheti. Számos olyan csatorna található, amely egy számot maximum pár tucatszor játszott le 2023-ban. Ezzel ellentétben némelyek pont az ismétléssel jártak a hallgatók kedvében, és egy-egy dalt akár naponta két-háromszor is leadtak. Ötnél több rádió vezető hazai dala volt a Laudate Kórus – Boldogasszony Anyánk (23 adón legtöbbet játszott); Király Viktor & DMC – Running Out Of Time (13), Valmar & Szikora Robi – Úristen (10), Heincz Gábor Biga – Learning To Let Go (7) és Super Stereo – Bent A Neved (7) szerzeménye.

A legtöbbet játszott zeneszám Rádió
4tress & Essemm – Cápa Base FM (1109)
Azahriah – Four Moods Rádió 7 (498), Vörösmarty Rádió (243)
Azahriah – Introvertált Dal Best FM Debrecen (603), Korona FM 100 (440)
Bagossy Brothers Company – Balaton Érd FM (126)
Balkan Fanatik – Feljött A Nap Rádió Törökszentmiklós (163)
Borra-Való – Szivárványszín A Világ Alpha Rádió (39)
BSW & TDanny – Nem Megyek Vissza FM90 Campus Rádió (267)
Budapesti Vonósok & Bánfalvi Béla Hegedű – C-Dúr Hegedűverseny 3. Tétel Klasszik Rádió (166)
ByeAlex és a Slepp & Lotfi Begi – Bababo Best FM Nyíregyháza (292)
Caramel – Mennem Kell Budaörs Rádió (222)
Caramel & Willcox – Visszavágyom Paks FM (270)
Carpe Diem – Álomhajó Retro Rádió (208)
Carson Coma – Immunissá Válunk Győr Plusz Rádió (146)
Cooky & Franky Miller & Tim Carner & S'Iza – Venpaca Rádió 1 Hajdúböszörmény (329), Rádió 1 Kaposvár (255), Rádió 1 Szeged (207), Rádió 1 Szekszárd (268), Rádió 1 Zalaegerszeg (289)
Crystal – Vigyázz Rám Best FM Budapest (307)
Curtis & Charlie – Maradunk Végig Jazzy (80)
Cseri Hanna – Zsiráfhát Csillagpont Rádió (288)
Dánielfy – Miért Vagy Szép Nekem Halas Rádió (275)
Desperado – Rajtad Múlik Maxi Rádió (142)
Dzsúdló – Ha Eddig Nem Kellettem Lakihegy Rádió (572)
Gájer Bálint – Kívánj Hármat Rádió Smile (197)
Gitano – Vintage Remix Rádió Dikh (370)
Halott Pénz & Oláh Heléna – Szétszeretlek Gong FM (884), Tamási Rádió (239)
Havasi Balázs – Hópelyhek Magyar Katolikus Rádió Debrecen (30), Magyar Katolikus Rádió Kaposvár (29)
Heincz Gábor Biga – Learning To Let Go Rádió 1 Gyöngyös (292), Rádió 1 Heves (312), Rádió 1 Keszthely (318), Rádió 1 Miskolc (251), Rádió 1 Nyíregyháza (238), Rádió 1 Part (249), Rádió 1 Salgótarján (261)
Hó Márton & A Jégkorszak – 1981 Radiocafé (110)
Honeybeast & Paulina – Tele A Szívem Friss FM (455)
Horváth Tamás – Emlékszem Még Júliusra Berettyó Live (413)
Hungária – Ciao Marina Rádió Pápa (191)
Hungarian States Symphony Orchestra Adam Fischer – Concerto For Orchestra Mustár Rádió (449)
Juli Fábián & Zoohacker – Jazz And Wine Rádió Most Kaposvár (225)
Kaukázus – Egyetlen Szó Sláger FM (311)
Kávészünet – Lehetetlen Bakancslista Európa Rádió Miskolc (350), Európa Rádió Nyíregyháza (135), Európa Rádió Sátoraljaújhely (58)
Kincses & Vasovski & Pálos Zsuzsi & Warez – Te Vagy A Fény Bajai Rádió (300)
Király Viktor & DMC – Running Out Of Time Hír FM Békéscsaba (114), Hír FM Eger (114), Hír FM Kecskemét (115), Hír FM Miskolc (115), Hír FM Nyíregyháza (115), Hír FM Pécs-Siklós (115), Hír FM Salgótarján (115), Hír FM Szeged-Szentes (114), Hír FM Székesfehérvár-Dunaújváros (114), Hír FM Szekszárd (111), Hír FM Szigetvár-Kaposvár (114), Hír FM Tatabánya (115), Hír FM Veszprém-Balatonfüred (115)
Király Viktor & Radics Gigi & Gerendas – Nem Szóltál Sárvár Rádió (375)
Kiss Kevin – Csinibaba Rádió Szentendre (213)
Kultúrkör – Maradunk Fiatalok Best FM Dunaújváros (156), Best FM Pécs (118), Best FM Székesfehérvár-Velence (150), Best FM Szolnok (161), Best FM Zalaegerszeg (173)
Laudate Kórus – Boldogasszony Anyánk Híd Rádió (365), Mária Rádió Ajka (365), Mária Rádió Budapest (365), Mária Rádió Cegléd (364), Mária Rádió Celldömölk (364), Mária Rádió Dabas (365), Mária Rádió Dömös (365), Mária Rádió Esztergom (365), Mária Rádió Gyál (365), Mária Rádió Kaposvár (366), Mária Rádió Keszthely (369), Mária Rádió Komárom (363), Mária Rádió Monor (368), Mária Rádió Mór (365), Mária Rádió Nyíregyháza (366), Mária Rádió Pápa (365), Mária Rádió Pécel (367), Mária Rádió Piliscsaba (365), Mária Rádió Sárvár (365), Mária Rádió Szombathely (364), Mária Rádió Várpalota (365), Mária Rádió Veszprém (366), Mária Rádió Zalaegerszeg (365)
Magyar Állami Operaház Kórusa & Cretaive Art Ensemble – Angyaloknak Királynéja Szent István Rádió Eger (508), Szent István Rádió Kisújszállás (415), Szent István Rádió Tokaj (349)
Magyar Rádió & Televízió Szimfonikus Zenekara & Somos Csaba – Himnusz Nemzetiségi Rádió (274)
Magyar Rádió Énekkara & Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara & Vajda Gergely – Himnusz Kossuth Rádió (268), Duna World Rádió (819), Dankó Rádió (243)
Magyar Rádió Énekkara & Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara & Magyar Rádió Gyermekkórusa & Vajda Gergely – Szózat Bartók Rádió (242)
Mehringer Marci – Késő Már Forrás Rádió (342)
Memphis Belle – Most Vagy Soha Hír FM Budapest (181)
Mex – Titkod Őrzöm Én Hír FM Debrecen (112), Hír FM Mosonmagyaróvár (115), Hír FM Salgótarján (115), Hír FM Szekszárd (111), Hír FM Veszprém-Balatonfüred (115)
Miller Dávid – Csend Balaton Rádió (715)
Mobilmánia – Fénypokol Rock FM (280)
Nagy Bogi – Véled Európa Rádió Debrecen (130)
New Level Empire – Megtörténtünk Pont Rádió (530)
Peter Sramek – Jöjj Velem! Sport Rádió (178)
Prédikátor – Patrióta Karcag FM (442)
Random Trip – A Zene Benned Best FM Eger (177), Manna FM (257)
Rekamié – Lemerülök Trend FM (120)
Roy & Biga – Minden Kis Bánatom Sláger FM Veszprém (54)
Sárközi Anita – Hajnali Ébredés Rádió Szarvas (223)
Smolar Adi – Treba Je Pomagati Rádió Monoster (54)
Soulwave – Miattad Petőfi Rádió (421)
Steel Orange – A Holnap Vár Hír FM Salgótarján (115), Hír FM Szeged-Szentes (114), Hír FM Szekszárd (111), Hír FM Szolnok (116), Hír FM Veszprém-Balatonfüred (115)
Super Stereo – Bent A Neved Rádió 1 Szombathely (113), Rádió 1 Békéscsaba (222), Rádió 1 Dunaföldvár (295), Rádió 1 Kazincbarcika (290), Rádió 1 Komló (277), Rádió 1 Paks (295), Rádió 1 Pécs (210)
Tarány Tamás – Most Így A Jó 99,4 Sunshine FM (581), Körmend FM (569), Rádió M (510), Zemplén FM 104,9 (223)
The Biebers – Sorry Rádió 24 (266)
The Crossovers & Nortyx Pepe – Time Magyar Katolikus Rádió Budapest (29), Magyar Katolikus Rádió Orosháza (31)
Vad Fruttik – Ülök És Hallgatok Spirit FM (128)
ValMar – Színvak Cegléd Rádió (610)
ValMar & Szikora Robi – Úristen Rádió 1 Baja (280), Rádió 1 Budapest (426), Rádió 1 Debrecen (165), Rádió 1 Eger (203), Rádió 1 Győr (235), Rádió 1 Kaposvár (255), Rádió 1 Kiskunfélegyháza (169), Rádió 1 Kiskunmajsa (227), Rádió 1 Szolnok (220), Rádió 1 Veszprém (222)
Wellhello & Andro – Crush Rádió Antritt (187), Táska Rádió (1247)
William Edie Marks – Most Már Enyém Sola Rádió (148)
Zséda – Valahol Egy Férfi Vár Best FM Budapest (307)

A rádiócsatornák legnépszerűbb külföldi zeneszámai

A rádiók túlnyomó többségében a sikert a David Guetta és Bebe Rexha által előadott I'm Good (Blue) című száma aratta le, amit 28 csatornán játszottak a legtöbbször – a 147 adón összessen 10.499-szer. A leggyakrabban műsorba szerkesztett külföldi dalt, Miley Cyrus Flowers-ét másfélszer annyiszor lehetett hallani, mégis „csak” kilenc adón lett első. A Hír FM-eken leggyakrabban a Micro Kid – Found The Ocean In Her Song volt hallható, a Mária Rádiókon pedig Leonard Bernstein Adagio For Strings című kompozíciója. A nem hazai zeneszámok tekintetében eltérőbb a különböző rádiók zenei szerkesztőinek ízlése, általában minden rádiónak megvan a „saját” külhoni kedvence.

A legtöbbet játszott zeneszám Rádió
Acoustic Alchemy – Kidstuff Európa Rádió Sátoraljaújhely (42)
Acoustic Alchemy – Same Road Same Reason Európa Rádió Sátoraljaújhely (42)
Acoustic Alchemy – Santa Cafe Európa Rádió Debrecen (47)
Acoustic Alchemy – Senjo Wine Európa Rádió Nyíregyháza (47), Európa Rádió Sátoraljaújhely (42)
Acoustic Alchemy – So Kylie Európa Rádió Nyíregyháza (47)
Alan Parsons – Fragile Budaörs Rádió (270)
Arash – Boro Boro Best FM Eger (172), Best FM Székesfehérvár-Velence (148), Best FM Szolnok (169), Best FM Zalaegerszeg (176)
ATB – 9 PM (Till I Come) Berettyó Live (254)
Avril Lavigne – Girlfriend Best FM Pécs (118)
Bach – Cantata "Es Erhub Sich Ein Streit" BWV 19 Sola Rádió (25)
BBC Concert Orchestra – La Cheminée Du Roi René, Op. 205 Bartók Rádió (723)
Beaker – Step By Step Európa Rádió Miskolc (202)
Bebe Rexha – Sacrifice Érd FM (67)
Beyoncé – Cuff It Körmend FM (573)
BTS – Dynamite Szent István Rádió Eger (25), Szent István Rádió Tokaj (17)
Charlieputh – Done For Me Csillagpont Rádió (185)
David Guetta & Annemarie & Coi Leray – Baby Don't Hurt Me Rádió Most Kaposvár (321)
David Guetta & Bebe Rexha – I'm Good (Blue) Lakihegy Rádió (560), Rádió 1 Baja (193), Rádió 1 Békéscsaba (194), Rádió 1 Budapest (1760), Rádió 1 Debrecen (157), Rádió 1 Dunaföldvár (195), Rádió 1 Eger (196), Rádió 1 Gyöngyös (194), Rádió 1 Győr (194), Rádió 1 Hajdúböszörmény (194), Rádió 1 Heves (195), Rádió 1 Kaposvár (194), Rádió 1 Kazincbarcika (195), Rádió 1 Keszthely (190), Rádió 1 Kiskunfélegyháza (200), Rádió 1 Kiskunmajsa (162), Rádió 1 Komló (161), Rádió 1 Miskolc (194), Rádió 1 Nyíregyháza (191), Rádió 1 Paks (195), Rádió 1 Part (193), Rádió 1 Pécs (161), Rádió 1 Salgótarján (156), Rádió 1 Szeged (292), Rádió 1 Szekszárd (195), Rádió 1 Szolnok (195), Rádió 1 Veszprém (193), Rádió 1 Zalaegerszeg (188)
Doja Cat – Vegas Base FM (1413)
Doobie Brothers – Long Train Running Maxi Rádió (158)
Eagles – Heartache Tonight Pont Rádió (120)
Ed Sheeran – Eyes Closed Sláger FM Veszprém (18)
Elvis Presley & Junkie Xl – A Little Less Conversation Retro Rádió (154)
Felix Jaehn & Ray Dalton – Call It Love Zemplén FM 104,9 (240)
Fred Kron – Herb Omlette Duna World Rádió (1809), Kossuth Rádió (988)
George Ezra – Shotgun Karcag FM (323)
Glass Animals – Heat Waves Rádió Pápa (354)
Golden Earring – Radar Love Pont Rádió (120)
Igor Stravinsky – Ave Maria Híd Rádió (96)
Iggy Pop – The Passenger Rock FM (260)
Isaac Stern – Liebeslied Mária Rádió Celldömölk (42), Mária Rádió Sárvár (42)
Jackson Browne – Running On Empty Pont Rádió (120)
Jacques Loussier Trio – Goldberg Variations Magyar Katolikus Rádió Budapest (29), Magyar Katolikus Rádió Debrecen (39), Magyar Katolikus Rádió Kaposvár (38), Magyar Katolikus Rádió Orosháza (39)
James Arthur – Empty Space Rádió Szarvas (96)
Jill Scott & Chris Botti – Good Morning Heartache Jazzy (108)
Joel Corry & Tom Grennan – Lionheart Paks FM (209)
Jonas Brothers – Sucker Rádió 24 (213)
Jonas Brothers – Wings Bajai Rádió (300)
Kamrad – I Believe Táska Rádió (1086)
Korpie Laci – Dragi Moj Sausad Rádió Monoster (24)
Kylie Minogue – Spinning Around Best FM Dunaújváros (165)
Lady Gaga – Bloody Mary Friss FM (443)
Lady Gaga – Paparazzi Best FM Székesfehérvár-Velence (148)
Leonard Bernstein – Adagio For Strings Mária Rádió Ajka (46), Mária Rádió Budapest (45), Mária Rádió Cegléd (44), Mária Rádió Dabas (42), Mária Rádió Dömös (42), Mária Rádió Esztergom (42), Mária Rádió Gyál (42), Mária Rádió Kaposvár (41), Mária Rádió Keszthely (41), Mária Rádió Monor (42), Mária Rádió Mór (43), Mária Rádió Nyíregyháza (41), Mária Rádió Pécel (42), Mária Rádió Piliscsaba (42), Mária Rádió Várpalota (46), Mária Rádió Veszprém (41), Mária Rádió Zalaegerszeg (46), Mária Rádió Pápa (43), Mária Rádió Szombathely (38)
Lewis Capaldi – Forget Me Rádió Antritt (224)
Linkin Park – Lost Spirit FM (165)
Mabel & Jax Jones & Galantis – Good Luck Balaton Rádió (864)
Mamuko Berci – Chokanoj Rádió Dikh (160)
Marco Vitale – Introduzione Mária Rádió Komárom (106)
Metallica – Master Of Puppets Mustár Rádió (101)
Michael Jackson With Janet Jackson – Scream Best FM Budapest (314)
Michael W Smith – Free Man Szent István Rádió Tokaj (17)
Micro Kid – Found The Ocean In Her Song Hír FM Békéscsaba (120), Hír FM Debrecen (115), Hír FM Eger (119), Hír FM Kecskemét (118), Hír FM Miskolc (118), Hír FM Mosonmagyaróvár (119), Hír FM Nyíregyháza (118), Hír FM Pécs-Siklós (118), Hír FM Salgótarján (119), Hír FM Szeged-Szentes (119), Hír FM Székesfehérvár-Dunaújváros (120), Hír FM Szekszárd (117), Hír FM Szigetvár-Kaposvár (119), Hír FM Szolnok (119), Hír FM Tatabánya (119), Hír FM Veszprém-Balatonfüred (119)
Miley Cyrus – Flowers Rádió 1 Szombathely (93), 99,4 Sunshine FM (651), Best FM Debrecen (825), Cegléd Rádió (466), Forrás Rádió (357), Gong FM (1148), Rádió 7 (411), Sláger FM (244), Tamási Rádió (371)
Onerepublic – I Ain't Worried Korona FM 100 (501)
Poets Of Thought – The Rhyme Goes On Dankó Rádió (1726)
Ramin Djawadi – Paint It Black Klasszik Rádió (97)
Rick Derringer – Rock And Roll, Hoochie Koo Pont Rádió (120)
Romeo Santos & Justin Timberlake – Sin Fin Rádió Smile (130)
Rosa Linn – Snap Szent István Rádió Kisújszállás (20)
Shouse – Won't Forget You Rádió Szentendre (186)
Singas Project – Time Square Jam Trend FM (81)
Spyro Gyra – Song For Lorraine Hír FM Budapest (128)
Sugababes – Push The Button Best FM Nyíregyháza (300)
Switch Disco Feat. Ella Henderson – React Rádió M (473)
Tchavolo Schmitt & Florin Giani Lincan – Lyola Bossa Nemzetiségi Rádió (8)
The Kid Laroi – Love Again Sárvár Rádió (422)
The Kiffness & Rushawn – It's A Beautiful Day Szent István Rádió Eger (25), Szent István Rádió Kisújszállás (20)
Thievery Corporation – So Com Voce Alpha Rádió (31)
Tiësto – The Business Rádió Törökszentmiklós (145)
Tiësto & Tate Mcrae – 10:35 Petőfi Rádió (383)
Trevor Daniel – Story Halas Rádió (100)
Trio Mocoto – Swinga Sambaby Radiocafé (52)
Van Halen – Jump Rock FM (260)
We Are Messengers – Come What May Manna FM (200)
Zaporozsec – L'Amour Toujours Vörösmarty Rádió (181)

A rádiós platform sajátosságai

A rádiók annak érdekében, hogy a befogadók igényeit minél inkább kiszolgálják, megpróbálják követni a zenei ízlések, preferenciák változásait, azaz az igazán népszerű slágerek műsorra tűzésére törekszenek.

A törvényi megkötések miatt azonban előfordulnak olyan művek, melyeket nem tehetnek közzé, bármennyire is népszerűek. Elképzelhető olyan helyzet is, amikor a tétel nem illeszkedik a rádióadó arculatához. Ebből következik, hogy a rádiós toplisták inkább azt tükrözik, hogy mit hallgattatnak az emberekkel, ami nem teljes mértékben egyezik azzal, hogy ők mit hallgatnak, hallgatnának.

A magyar lakosok egy jelentős csoportja (főleg a fiatalabb korosztályok körében jellemző) a rádiók lineáris műsorszerkezetétől igyekeznek távol maradni.

A Spotify, a YouTube és megannyi online tartalomszolgáltató platformján saját maguk látják el a szerkesztők szerepét. Hosszú éveken át finomított algoritmusok segítik őket a zeneszámok kiválasztásában és ezek a szolgáltatók minimális szinten gátolják a felhasználókat abban, hogy alpári, trágár, erőszakos zeneszövegeket emeljenek be a lejátszási listáikba. A következő zenei elemzésünkben fényt derítünk arra is, hogy mi az, amit a rádiót elkerülők preferálnak, valamint hogy milyen témákról, milyen nyelvezettel énekelnek az online platformok legnépszerűbb slágereiben.

Lábjegyzetek, hivatkozások

  1. 99,4 Sunshine FM, Alpha Rádió, Bajai Rádió, Balaton Rádió, Bartók rádió, Base FM, Berettyó Live, Best FM Budapest, Best FM Debrecen, Best FM Dunaújváros, Best FM Eger, Best FM Nyíregyháza, Best FM Pécs, Best FM Székesfehérvár-Velence, Best FM Szolnok, Best FM Zalaegerszeg, Budaörs Rádió, Cegléd Rádió, Csillagpont Rádió, Dankó rádió, Duna World rádió, Érd FM, Európa Rádió Debrecen, Európa Rádió Miskolc, Európa Rádió Nyíregyháza, Európa Rádió Sátoraljaújhely, FM90 Campus Rádió, Forrás Rádió, Friss FM, Gong FM, Győr Plusz Rádió, Halas Rádió, Híd Rádió, Hír FM Békéscsaba, Hír FM Budapest, Hír FM Debrecen, Hír FM Eger, Hír FM Kecskemét, Hír FM Miskolc, Hír FM Mosonmagyaróvár, Hír FM Nyíregyháza, Hír FM Pécs-Siklós, Hír FM Salgótarján, Hír FM Szeged-Szentes, Hír FM Székesfehérvár-Dunaújváros, Hír FM Szekszárd, Hír FM Szigetvár-Kaposvár, Hír FM Szolnok, Hír FM Tatabánya, Hír FM Veszprém-Balatonfüred, Jazzy, Karcag FM, Klasszik Rádió, Korona FM 100, Kossuth rádió, Körmend FM, Lakihegy Rádió, Magyar Katolikus Rádió Budapest, Magyar Katolikus Rádió Debrecen, Magyar Katolikus Rádió Kaposvár, Magyar Katolikus Rádió Orosháza, Manna FM, Mária Rádió Ajka, Mária Rádió Budapest, Mária Rádió Cegléd, Mária Rádió Celldömölk, Mária Rádió Dabas, Mária Rádió Dömös, Mária Rádió Esztergom, Mária Rádió Gyál, Mária Rádió Kaposvár, Mária Rádió Keszthely, Mária Rádió Komárom, Mária Rádió Monor, Mária Rádió Mór, Mária Rádió Nyíregyháza, Mária Rádió Pápa, Mária Rádió Pécel, Mária Rádió Piliscsaba, Mária Rádió Sárvár, Mária Rádió Szombathely, Mária Rádió Várpalota, Mária Rádió Veszprém, Mária Rádió Zalaegerszeg, Maxi Rádió, Mustár Rádió, Nemzetiségi rádió, Paks FM, Petőfi rádió, Pont Rádió, Rádió 1 Baja, Rádió 1 Békéscsaba, Rádió 1 Budapest, Rádió 1 Debrecen, Rádió 1 Dunaföldvár, Rádió 1 Eger, Rádió 1 Gyöngyös, Rádió 1 Győr, Rádió 1 Hajdúböszörmény, Rádió 1 Heves, Rádió 1 Kaposvár, Rádió 1 Kazincbarcika, Rádió 1 Keszthely, Rádió 1 Kiskunfélegyháza, Rádió 1 Kiskunmajsa, Rádió 1 Komló, Rádió 1 Miskolc, Rádió 1 Nyíregyháza, Rádió 1 Paks, Rádió 1 Part, Rádió 1 Pécs, Rádió 1 Salgótarján, Rádió 1 Szeged, Rádió 1 Szekszárd, Rádió 1 Szolnok, Rádió 1 Szombathely, Rádió 1 Veszprém, Rádió 1 Zalaegerszeg, Rádió 24, Rádió 7, Rádió Antritt, Rádió Dikh, Rádió M, Rádió Monoster, Rádió Most Kaposvár, Rádió Pápa, Rádió Smile, Rádió Szarvas, Rádió Szentendre, Rádió Törökszentmiklós, Radiocafé, Retro Rádió, Rock FM, Sárvár Rádió, Sláger FM, Sláger FM Veszprém, Sola Rádió, Spirit FM, Sport Rádió, Szent István Rádió Eger, Szent István Rádió Kisújszállás, Szent István Rádió Tokaj, Tamási Rádió, Táska Rádió, Trend FM, Vörösmarty Rádió, Zemplén FM 104,9
  2. A teljes év során lejátszott összes zeneszám.