K/3768-4/2021. számú határozat: elektronikus kereskedelmi bírság az EMAG hírlevélküldési gyakorlatával szemben
A Hatóság a Kérelmező esete kapcsán megállapította, hogy az Ügyfél elektronikus hirdetésküldési gyakorlata, különösen a Grt. 6. § (6) és (7) bekezdésében foglalt leiratkozási követelmények betartása, a határozatok jogerőre emelkedését követően, azóta sem megfelelő. Az Ügyfél azon álláspontja, mely szerint az általa küldött elektronikus hirdetések csak tájékoztató jellegűek és nem tartalmaznak szolgáltatást népszerűsítő elemet, ebből kifolyólag nem vonatkoznak rá a jogszabályban előírt leiratkozási követelmények, továbbra sem helytálló.
A Hatóság megállapította, hogy az Ügyfél által az elektronikus üzenetek küldéséhez való hozzájárulás visszavonását biztosító lehetőség a leiratkozási link és egyéb tájékoztatás hiányában nem valósult meg.
Az Ügyfél a Hatóság korábbi K-27552-6/2021. sz és K-27690-5/2021. sz. határozataiban a közigazgatási szabályszegések szankcióiról szóló törvény (továbbiakban: Sztv.) szerinti figyelmeztetésben részesült, melyben a Hatóság megtiltotta, hogy jogellenes hirdetésküldési gyakorlatát folytassa. A fenti határozatokat a Közigazgatási Szankciók nyilvántartásába felvezettük.
Figyelemmel arra, hogy az Ügyfél a korábbi marasztalásait követően rövid időn belül a Grt. 6. § (6) és (7) bekezdéseit ismételten megsértette, a Hatóság megállapította, hogy jelen eljárásban a jogkövető magatartásra ösztönzés céljából a jogsértő magatartás további folytatásától való eltiltása mellett az Ügyfél részére elektronikus kereskedelmi bírság kiszabása is indokolt.