A kutatás célja és módszertana

A kutatás célja az volt, hogy jobban megértsük a médiatudatossággal és a médiába vetett bizalommal kapcsolatos véleményeket és szokásokat a 18 éven felüli magyar lakosság körében. A kutatás online kérdőíves adatfelvétellel készült 2024 decemberében. A célcsoport a 18 és 79 év közötti felnőtt magyar lakosság volt, a mintaméret 1.103 fő. A minta reprezentatív a felnőtt magyar lakosságra nézve nem, korcsoport, iskolai végzettség és településtípus szerint.

Az eredmények értelmezése során érdemes figyelembe venni, hogy egy kérdőívvel a válaszadók véleményét, a saját megélésüket, tapasztalataikat lehet feltárni, melyek a tájékozottságra, tudásra vonatkozó kérdéseknél általában pozitív irányba torzítanak. Ennek következtében valószínűleg tudatosabb, tájékozottabb médiafogyasztónak tűnik a magyar lakosság a kutatás alapján, mint amilyen valójában. Hasonlóképpen a dezinformációra vonatkozó kérdéseknél, azokat az álhíreket, amelyeket a válaszadó nem ismert fel, kérdőívvel sem lehet azonosítani. Előfordulhat továbbá, hogy egyesek dezinformációnak minősítenek olyan híreket is, amelyekkel nem értenek egyet. Az ilyen jellegű torzítások kérdőíves kutatásokban nem feltárhatók.

Médiafogyasztási szokások

A legtöbbet fogyasztott médium a televízió: a 18-79 éves lakosság 71 százaléka naponta bekapcsolja, illetve a hetente és a naponta eltöltött idő is ezen a médiacsatornán a legmagasabb. Második helyen a közösségi média áll mind a felhasználás gyakorisága (66% naponta), mind a heti eltöltött idő tekintetében. Az online sajtót és a rádiót ritkábban és heti összesítésben kevesebb ideig olvassák, hallgatják a magyarok, míg a rendszeresség és az eltöltött idő esetében is a nyomtatott sajtó áll az utolsó helyen a vizsgált médiaplatformok közül. A hagyományos médiumok (televízió, rádió, nyomtatott sajtó) az idősebb korosztályok körében, míg az online média – különösen a közösségi média – a fiatalabbak körében népszerűbb.

A média hitelességének érzékelése

Általánosságban alacsony az egyes médiumokba vetett bizalom, bár sok válaszadó inkább bizonytalanságot vagy kritikus hozzáállást mutat, semmint kifejezett bizalmatlanságot. A televízió a legmegbízhatóbbnak ítélt médium, míg a nyomtatott sajtót tartják a legkevésbé hitelesnek. Azaz nem igazolható az a hipotézis, miszerint a hagyományos médiumok iránti bizalom magasabb, nem a hagyományos jelleg mentén válik el leginkább az, hogy melyik csatornában bíznak meg jobban, illetve kevésbé a magyarok. A médiatartalom hitelességének megállapításakor sokkal többet számít a konkrét csatorna megítélése, mint a platform típusa. A bizalom a 18-29 évesek körében a legmagasabb bármelyik médiumot tekintve, s minél idősebb valaki, annál kritikusabban szemléli mindegyik felületet. Amennyiben kifejezetten a politikai hírekre koncentrálunk, akkor is őrzi vezető helyét a televízió: a lakosság harmada tartja a legmegbízhatóbbnak a vizsgált médiumok közül. Bár az online sajtó sem elterjedtségében, sem általános megbízhatóságában nem kiemelkedő, az online híroldalak a televízió után a második legmegbízhatóbbnak tartott médiumok a politikai hírek terén.

A lakosság politikai szempontból elfogultnak vagy inkább elfogultnak tartja az egyes médiumokat. Ebben a kérdésben már kirajzolódik egy hagyományos média, online média különbség, ez utóbbit kevésbé tartják elfogultnak. Érdekes módon a legmegbízhatóbbnak ítélt televízió az, amit a legnagyobb mértékben (72%) elfogultnak minősítenek, ami azt mutatja, hogy az elfogultság és a megbízhatóság nem feltétlenül mond ellent egymásnak. Még a legkevésbé elfogultnak tartott közösségi média esetében is minden második ember arra hajlik, hogy (inkább) elfogultnak tartsa a felületet. Ugyanakkor erős igény mutatkozik, hogy a média a lehető legnagyobb mértékben független legyen a politikai hírek terén, 78 százalék tartja ezt inkább vagy nagyon fontosnak. Bonyolult kérdés, hogy a lakosság a függetlenséget meg tudja-e ítélni, vagy esetleg azt érzi inkább függetlennek, aminek a tartalmával egyetért. Ez utóbbi tűnik valószínűnek annak alapján, hogy éppen a legkevésbé függetlennek tartott televízió az, amiben általánosságban a legjobban bíznak, és hogy az álhírek értékelésében is erősebb befolyásoló tényezőnek tűnik a saját véleménytől való eltérés, mint a tények ismerete.

A médiatudatosság

A felnőtt magyar lakosság harmada - a saját megítélése szerint - jól ismeri a megtévesztő információk kiszűrésére és a tények ellenőrzésére szolgáló megoldásokat. Ennél lényegesen többen, tízből hatan figyelnek a forrásokra, ahonnan tájékozódnak. Ez azonban nem feltétlenül utal tudatos médiafogyasztásra, sok esetben inkább a megszokott forrásaikhoz való ragaszkodást jelenti. A forrásokra való odafigyelés és az általános médiába vetett bizalom pozitív összefüggésben áll egymással, továbbá aki odafigyel az általa fogyasztott médiatartalmak forrására, az nagyobb valószínűséggel ellenőrzi a konkrét linket is, amelyre rákattint, ez utóbbi az online médiatartalmat fogyasztók felére igaz.

Majdnem a teljes lakosság szokta legalább néha azt érezni, hogy az általa látott, olvasott vagy hallott hírek ellentmondásosak és mindössze a lakosság harmada érzi úgy, hogy könnyű megállapítani, melyik hírcikk hiteles. A hitelesség megítélése szempontjából kulcsszerepet játszik, ha ugyanazt az információt több különböző forrás is megerősíti (akár a médiafogyasztó ismerősei) vagy maga a tartalom több forrásmegjelöléssel rendelkezik. A hitelesség megítélésének kérdéskörét tehát bizonytalanság övezi, ugyanakkor van egy általános, viszonylag objektív mércéje és stratégiája a hitelesség megállapításának: a források száma.

Nagy általánosságban nem igazolható az a feltételezés, hogy a médiatudatosság – a forrásokra, linkekre való odafigyelés és a hitelesség megítélésének könnyű volta – az életkor előrehaladtával csökken, míg az iskolai végzettség emelkedésével nő. A forrásokra való odafigyelés az iskolai végzettség és az életkor előrehaladtával is nő, ami az életkor estében valószínűleg inkább egy megszokást, ragaszkodást jelent, mintsem tudatosságot. A domain felületekre, linkekre való odafigyelés esetében az összefüggés bár fennáll, nem lineáris: a 45 év alattiak, illetve a legalább érettségivel rendelkezők tekinthetők ebből a szempontból tudatosabbnak. Emellett minél fiatalabb valaki, annál könnyebnek érzi annak megállapítását, hogy egy hír információtartalma valódi-e. Az iskolai végzettség tekintetében viszont éppen a legalacsonyabb végzettséggel rendelkezők tartják ezt a legkönnyebbnek, ami nem azt jelenti, hogy ők a leginkább védettek a megtévesztésekkel szemben, hanem ők bíznak leginkább a saját ítélőképességükben.

Álhírekkel szembeni kitettség

A felnőtt magyar lakosság nagy része találkozott már olyan információval, amely később hamisnak bizonyult. Ez lehet egy tévedés is, amivel kapcsolatban aztán helyreigazítás jelent meg, lehet szándékos dezinformáció is, illetve amire az ezt részletező kérdésekből következtetni lehet, sokan azt a politikai hírt is álhírnek vélik, amellyel nem értenek egyet. A tudatosabb médiafogyasztók nagyobb arányban képesek azonosítani a vélt dezinformációkat. A 18-59 éves korosztály, valamint a szakmunkásképző, középiskola, főiskola, egyetem viszonylatában igaz az a hipotézis, hogy az álhírek felismerésének képessége az életkor előrehaladtával csökken és az iskolai végzettség növekedésével nő.

A dezinformáció terjesztésében egyértelműen kiemelkedik az online média: 86 százaléka azoknak, akik láttak már hamis hírt, online híroldalon vagy közösségi médiában látták azt. A torzítás, dezinformáció észlelése jól kimutatható hatással van a bizalmi szintre: minden médiaplatform esetében alacsonyabb azok bizalmi szintje, akik találkoztak már ilyen hírrel. Akik úgy vélik, hogy láttak már hamis hírt, azoknak a háromnegyede politikai témában látta azt, s ebből arra lehet következtetni, hogy ez sok esetben inkább egyet nem értést jelent. A válaszadók többsége nem tesz aktív lépéseket, amikor álhírnek vélt tartalommal találkozik. Mindössze tízből egy fő próbálja meg nyilvános fórumon felhívni mások figyelmét a véletlen vagy szándékolt hibára, míg a lakosság töredéke tesz csak erről bejelentést az adott platformon.

Feltételezzük, hogy a szélsőségesen és zártan gondolkodók (akik a saját megítélésük szerint másképp gondolkodnak, mint a többség, de nem nyitottak arra, hogy a sajátjuktól eltérő nézőpontokat is megismerjenek) fogékonyabbak az álhírekre, mert kevésbé tudatos médiafogyasztók, kevésbé figyelnek arra, hogy milyen forrásból tájékozódnak és milyen linkre kattintanak. Megvan az a néhány forrás, amire támaszkodnak, ezek tartalmában nem kételkednek, nem néznek utána máshol a kapott információknak, és ezekből következően sokkal kisebb arányban érzékeltek eddigi életük során olyan hírt, amely később hamisnak bizonyult.

A mesterséges intelligencia megítélése a médiában

A magyar lakosság körében nagy arányban vannak olyanok, akik semlegesen viszonyulnak a mesterséges intelligencia terjedéséhez a médiában, amit az információhiányból adódó döntésképtelenség vagy a pozitív és negatív hatások kiegyenlítődése is okozhat. Kifejezett pozitívumot sokkal kisebb arányban társítanak az MI médiában való megjelenéséhez, mint konkrét negatívumot, bár egy-egy optimista szemponttal még olyanok is egyet értettek, akik alapvetően negatív irányba húztak az értékelés során. Az álhírek készítését és terjesztését tartják a legtöbben a mesterséges intelligencia potenciális hátulütőjének.

1. Bevezetés

1.1. A kutatás célja

A közvélemény-kutatás feltett szándéka volt, hogy jobban megértsük a médiatudatossággal és a médiába vetett bizalommal kapcsolatos véleményeket és szokásokat a 18 éven felüli lakosság körében. Mit tartanak az emberek a leginkább megbízható médiaforrásnak, továbbra is a hagyományos felületek és a nyomtatott sajtó számít-e a leginkább hiteles forrásnak, vagy az online térben felkeresett hírportálok és közösségi oldalak által szolgáltatott információ a mérvadó? Mi készteti a felhasználókat arra, hogy megnyissanak egy online cikket, számít-e az, hogy milyen domain felületen jelenik meg az adott cikk? Találkozott-e már álhírrel, illetve magabiztosnak érzi-e magát az említett tartalmak azonosítása és kiszűrése terén?
A főbb témák, melyeket a tanulmányban található fejezetek címe is lekövet:

• médiafogyasztási szokások,
• a média hitelességének érzékelése,
• médiatudatosság és információellenőrzés,
• tudatosság és az álhírekkel szembeni kitettség,
• az MI szerepe a média megítélésében.

1.2. A kutatás módszertana

A kutatás célcsoportja a 18 és 79 év közötti felnőtt magyar lakosság volt. A tervezett minta mérete 1000 fő volt, míg a tényleges mintaméret 1.103 fő lett. A minta reprezentatív a felnőtt magyar lakosságra nézve nem, korcsport, iskolai végzettség és településtípus szerint. A minta összeállítása és súlyozása a KSH legfrissebb, 2022-es népszámlálási adatai alapján történt, a válaszadókat kvótás mintavétellel  választottuk ki.

Az eredmények értelmezésénél figyelembe kell venni, hogy egy 1.103 fős minta esetén 95 százalékos megbízhatósági szint mellett a százalékos becslések hibahatára ±3%, az átlagoké ±0,06. Amennyiben nem az egész mintán, hanem kisebb csoportokon belül készítünk becsléseket, akkor a hibahatár nagyobb, attól függően, mekkora az adott csoport létszáma [Babbie, Earl (2008): A társadalomtudományi kutatás gyakorlata. Ballasi kiadó. (214. o.) ISBN: 9789635067640.]

Az adatfelvétel a VeVa kutatási panelen készült online kérdőív (CAWI) kitöltésével, az adatfelvétel ideje: 2024. december 9. - 2024. december 19. A kérdőív átlagos kitöltési ideje 13 perc volt (a szélsőségesen magas értékek kiszűrésével), a többség 10-29 perc alatt töltötte ki. (A válaszadóknak lehetőségük volt félbehagyni a kérdőívet, majd később visszatérni rá, illetve arra is, hogy kitöltés közben valami mást is csináljanak, ezért fordulhattak elő nagyon magas kitöltési idők, melyek eltorzítanák az átlagot.)

A kérdőíves módszer egyik jellemzőjét fontos figyelembe venni az eredmények értelmezése során is: egy kérdőívvel a válaszadók véleményét, a saját megélésüket, tapasztalataikat lehet feltárni, melyek a tájékozottságra, tudásra vonatkozó kérdéseknél általában pozitív irányba torzítanak, az eredmények alapján valószínűleg tudatosabb, tájékozottabb médiafogyasztónak tűnik a magyar lakosság, mint amilyen valójában. Hasonlóképpen, a dezinformációra vonatkozó kérdéseknél azokat az álhíreket, amelyeket a válaszadó nem ismert fel, kérdőívvel sem lehet azonosítani, illetve előfordulhat az is, hogy egy-egy olyan hírt tekintenek dezinformációnak, amellyel nem értenek egyet, ezeket sem lehetséges egy kérdőíves elemzés során detektálni.

Az elemzés során minden kérdés esetében megvizsgáljuk, hogy vannak-e statisztikai értelemben szignifikáns különbségek az egyes demográfiai csoportok között. Az alábbi demográfiai változókat vettük figyelembe: nem, életkor, településtípus, nagyrégió, iskolai végzettség, munkaerőpiaci helyzet, egy főre jutó havi nettó háztartásjövedelem (a továbbiakban az egyszerűség kedvéért egy főre jutó jövedelem), melyek szerint a súlyozott minta megoszlását az alábbi táblázat tartalmazza.

A 95 százalékos megbízhatósági szint mellett azonosított szignifikáns különbségeket az ábrákon és a táblázatokban *-gal jelöljük.

Az elemzés során arra a kérdésre is keressük a választ, hogy aki szkeptikus az Európai Unióval kapcsolatban, illetve aki valamilyen szempontból szélsőségesen és zártan gondolkodik, az másképp viselkedik-e a médiatudatosság és a médiába vetett bizalom kérdéskörében. Azokat tekintjük EU-szkeptikusnak, akiknek vagy nem fontos, hogy Magyarország az Európai Unió tagja vagy negatív kép él bennük az EU-ról, vagy arra számítanak, hogy a következő évtizedben felbomlik. Míg a szélsőségesen és zártan gondolkodók közé azokat a válaszadókat soroljuk, akik a saját megítélésük szerint másképp gondolkodnak, mint a többség, de nem nyitottak arra, hogy a sajátjuktól eltérő nézőpontokat is megismerjenek, amikor egy hírről tájékozódnak. A felnőtt magyar lakosság 29 százaléka tartozik az így definiált EU-szkeptikus kategóriába, míg 8 százaléka a szélsőségesen gondolkodók közé. A demográfiai csoportok mellett őket vezetjük még végig az elemzésen, jelezve, ha valamelyik kérdés mentén különböznek másoktól.

1.2. Releváns előzménykutatások

Az alábbiakban összefoglaljuk azokat a releváns előzménykutatásokat, melyek a médiába vetett bizalom és az álhírek témakörében készültek az NMHH együttműködésében. A saját kutatási eredményeink feldolgozása során reflektálunk ezen eredményekre is.

A Kantar-Hoffmann kutatócég 2022 év végén vizsgálta az internethasználati szokásokat, mely kiterjedt a különböző médiumokba vetett bizalomra is [Internethasználati szokások, digitális média- és tartalomfogyasztás (nmhh.hu)]. A vizsgált korcsoport (16-75 éves) kissé eltért jelen kutatás célcsoportjától, ennek ellenére az eredményeket összehasonlíthatónak tartjuk. A Kantar-Hoffmann kutatása alapján a különböző médiacsatornák közül a rádiót és a televíziót tartják a legmegbízhatóbbnak, a rádióban 44 százalék inkább megbízik, míg a televízióban 41 százalék. Ezeket követik az online hírportálok (39%), míg a nyomtatott sajtó (29%), illetve az olyan online források, mint a közösségi média (24%) iránti bizalom a legalacsonyabb. A kutatás azt is megállapította, hogy a fiatalok jobban bíznak az online hírforrásokban, mint az idősebbek, míg a televízióban az idősebbek és az alacsony iskolai végzettségűek bíznak meg leginkább.

Az álhírek szempontjából a közösségi médiát tartja a legveszélyesebbnek a 16-75 éves magyar lakosság, 66 százalék szerint elterjedtek az álhírek a közösségi média felületeken, ezt követik az egyéb online hírforrások 59 százalékkal, míg a televízióban 50 százalék, a nyomtatott sajtóban 45 százalék, a rádióban 43 százalék tartja elterjedtnek az álhíreket. A Kantar-Hoffmann kutatása megállapította, hogy „a személyes kapcsolatot érzik garanciának az álhírek elkerülésére, még akkor is, ha az adott kapcsolat csupán az online térben létezik” [Internethasználati szokások, digitális média- és tartalomfogyasztás (nmhh.hu) – Információforrások értékelése című fejezet). A kutatás alapján azok, akik magasabb iskolai végzettséggel rendelkeznek, az átlagnál jobban érzékelik az álhírek jelenlétét az online médiában, míg az idősebb korosztály az, aki kevésbé tartja veszélyeztetettnek a közösségi médiát, ugyanakkor a televíziót, a rádiót és a nyomtatott sajtót kitettebbnek látja a hamis hírek terjedésével kapcsolatban. Általánosságban a férfiak hajlamosabbak nagyobb aggodalmat mutatni az álhírek miatt, függetlenül a hírforrás típusától.

Az NMHH 2020-ban készített egy kutatást az álhírekkel kapcsolatban (NMHH-kutatás: Védekeznénk az álhírekkel szemben, de ez nem mindig sikerül). Ebben az esetben is eltér jelen kutatás célcsoportjától a vizsgált korcsoport (16 évnél idősebb), azonban az eredmények jelen kutatás szempontjából is relevánsak. A felmérés alapján, ha ritkán is, de majdnem mindenki szokta néha ellenőrizni az interneten olvasható információk hitelességét, a lakosság ötöde pedig mindig ellenőrzi azt. Legtöbben (42%) a forrásokat ellenőrzik, ezt követi a szerző kilétének való utánanézés (28%) és ugyanilyen arányban beszélik át ismerősökkel az olvasottakat. Ez a korábbi kutatás is megállapítja, hogy ezek a tudatosságra vonatkozó arányok valószínűleg felülbecsültek. A vizsgált célcsoport fele találkozott már félrevezető tartalommal, és megállapításra került az is, hogy minél többet internetezik valaki, annál nagyobb valószínűséggel lát valótlannak vélt információt. Egy konkrét álhír tesztelése kapcsán arra jutott a kutatás, hogy számít az utánajárás forrása egy gyanús hír kapcsán: akik a közösségi médiában néztek utána az információnak vagy ott beszélték meg ismerőseikkel, azok inkább megerősítést kaptak a félrevezető információval kapcsolatban, mint cáfolatot.

2. Médiafogyasztási szokások

2.1. Kutatási kérdések

Az alábbi fejezetben a 18-79 éves magyar lakosság médiafogyasztási szokásaival foglalkozunk. A felmérésben megvizsgáltuk az egyes médiacsatornák (televízió, rádió, online sajtó, közösségi média, nyomtatott sajtó) használati gyakoriságát – különös tekintettel a hírfogyasztásra –, illetve az ezeken a platformokon eltöltött időt.

A médiafogyasztási szokásokkal kapcsolatban az a hipotézisünk, hogy szinte minden felnőtt magyar fogyaszt valamilyen médiatartalmat akár napi gyakorisággal, többségük akár több különböző felületen is. A nyomtatott sajtó olvasása feltételezhetően inkább az idősebb korosztályra jellemző, míg a fiatalabbak inkább online forrásokból tájékozódnak, legyen az hírportál vagy közösségi média. Az on-demand felületek terjedésével (streaming) a televízió és a rádió általános jelentősége csökken – főleg a fiatalabb korosztályokban –, hiszen a filmeket, zenéket és podcasteket sokan ezekből a forrásokból érik el, a hírfogyasztás azonban továbbra is a különböző médiacsatornákhoz kötött tevékenység.

Hétköznapjainkat mára teljesen áthatja a digitális jelenlét, hipotézisünk szerint a felnőtt társadalom jelentős része médiafogyasztással kezdi és/vagy fejezi be a napját. Ez a tevékenység akár a függőségig is eljuthat, amennyiben gyakran előfordul, hogy az illető nem tud kontrollt gyakorolni az erre fordított idő felett, így más tevékenységek (pl. alvás, társas kapcsolatok) rovására megy a médiafogyasztás. Feltételezésünk szerint igazán erős függőség keveseknél áll fenn, ugyanakkor sokan tapasztalják meg legalább időnként a médiafogyasztás fent említett káros következményeit.

2.2. Eredmények

A leggyakrabban igénybe vett médiafelület a televízió, tízből hét (71%) felnőtt magyar naponta bekapcsolja. A 60 év felettiek átlag feletti gyakorisággal fogyasztanak itt tartalmat, míg a 30 év alattiak tizede – saját bevallása szerint – sosem tesz így. Közösségi médiát a felnőttek kétharmada (66%) használ naponta, itt a televízióhoz képest fordított a trend, a 60 év felettiek látogatják ritkábban ezeket a felületeket, míg az ennél fiatalabbak többsége naponta megnyitja valamelyiket.
A további médiumok napi használata lényegesen kevésbé jellemző, a felnőttek bő harmada olvas online sajtót (36%), illetve hallgat rádiót (34%) minden nap, míg nyomtatott sajtót csupán 7 százalék vesz kézbe ilyen gyakorisággal, harmaduk (33%) azonban soha nem teszi ezt.

A médium fogyasztásának gyakorisága minden esetben szignifikáns kapcsolatban áll az életkori csoportokkal, ezért ezt a demográfiai bontást diagramon is szemléltetjük. A gyakoribb tévénézés egyértelműen az idősebbekre jellemző, bár az életkorral való kapcsolat nem teljesen lineáris, ellentétben a rádióval, ahol elmondható, hogy minél idősebb valaki, annál nagyobb valószínűséggel hallgatja naponta valamelyik rádióadást. A 30 évnél fiatalabbak átlag alatti arányban fogyasztanak tartalmat az online sajtóban, míg a közösségi média napi használatában a 60 év felettiek vannak lemaradásban. Az az előfeltételezés, miszerint a nyomtatott sajtó olvasása inkább az idősebb korosztályra jellemző, csak részben állja meg a helyét: a korcsoportok közül valóban a 60-79 évesek olvasnak leggyakrabban újságot, de körükben is kifejezetten alacsony az arány, a nyomtatott sajtó általánosságban is keveseket szólít meg rendszeresen. A hipotézis azon része, hogy a fiatalok az online médiumokat részesítik előnyben, szintén részben állja meg a helyét: a nyomtatott felületekhez képest valóban gyakrabban fogyasztanak online tartalmakat, az online sajtót viszont kevésbé fogadják el, mint idősebb társaik, bár ezt némileg ellensúlyozza, hogy a szintén online felületnek minősülő közösségi médiában nagy arányban vannak jelen.

A férfiak a nőknél magasabb arányban hallgatnak naponta rádiót vagy olvasnak online sajtót, míg a napi közösségimédia-használat a nőkre valamivel jellemzőbb. A gyakoribb rádióhallgatás a középfokú végzettséggel rendelkezők ismertetőjegye, míg online sajtót a felsőfokú képzettségűek több mint fele (54%) olvas napi szinten, szemben a teljes lakosság harmadával (36%). Bár a nyomtatott sajtóból a többség csak alkalmanként tájékozódik, a felsőfokú végzettségűek háromnegyede legalább időnként kezébe vesz egy-egy ilyen médiumot, míg a legfeljebb szakmunkás végzettségűek közül ötből ketten sosem olvasnak ilyesmit.

A felnőtt lakosság átlagosan kétfajta médiumot használ naponta, harmaduk (36%) legalább három különböző felületet néz/olvas/hallgat napi rendszerességgel és csupán 8 százalék jelezte, hogy egy felületet sem követ ilyen gyakorisággal. Ez igazolja azt a hipotézist, miszerint szinte minden felnőtt magyar fogyaszt valamilyen médiatartalmat akár napi gyakorisággal és az a feltételezés is teljesül, hogy ez a fogyasztás nem korlátozódik csupán egyetlen platformra. Önmagában egyik médium sem éri el a teljes lakosságot, főleg nem napi rendszerességgel, de ha egy adott információ többfajta médiumban is látható/hallható/olvasható, akkor szinte mindenkinek van esélye találkozni vele.

Mivel az egyes médiumok fogyasztásában a napok között jelentős eltérések lehetnek (pl. hétköznap vs. hétvége), ezért az elemzés során a heti fogyasztási időt vizsgáltuk részletesebben. Ez alapján egyértelműen a televízió a legnépszerűbb felület, a legalább hetente nézők bő fele (56%) több mint húsz órán keresztül fogyaszt itt tartalmat, szűk negyedüknél (23%) pedig a 35 órát is meghaladja egy héten. Az online, illetve a nyomtatott sajtó esetében a legalacsonyabb a heti fogyasztási idő, előbbi esetében a felhasználók fele (48%), utóbbinál a felhasználók háromnegyede (73%) kevesebb, mint öt órát tölt ezzel a tevékenységgel egy hét alatt.

Televíziót az idősebb korosztály néz leggyakrabban és a hetente nézők csaknem fele (45%) 20-34 órán keresztül fogyaszt ott médiatartalmakat, szemben az összesített egyharmados (33%) aránnyal. Bár a fiatalok körében lényegesen ritkábbak a naponta tévézők, körükben vannak legnagyobb arányban azok, akik hetente 35 vagy több órát töltenek televíziós tartalmakkal, ami azt mutatja, hogy bár ritkábban, de alkalmanként hosszabb ideig teszik ezt. A heti eltöltött idő a közösségi média esetében is a fiatalok körében a legmagasabb, bár ezen a platformon a fogyasztás gyakorisága is magasabb ebben a csoportban, mint a 60 feletti korosztályban.

Az egyes médiumokat naponta fogyasztók átlagosan 3,8 órán keresztül néznek televíziót, 3,4 órán keresztül hallgatnak rádiót, 1,6 órán keresztül olvasnak online híroldalakat, 2,4 órát töltenek a közösségi média felületeken és 1,2 órát fordítanak nyomtatott sajtó olvasására.

A legnépszerűbb platform általánosságban is a televízió és a hírfogyasztásnak is ez az elsődleges felülete, ami a gyakoriságot illeti. A felnőtt lakosság csaknem fele (46%) naponta néz ott valamilyen hírt. A napi tévénézők kétharmada (65%) híreket is fogyaszt ugyanilyen gyakorisággal ezen a felületen, főként a férfiak, valamint a 60 év feletti korosztály, illetve a nyugdíjasok. A legnagyobb eltérés a közösségi média esetében mutatkozik, de még ott is tízből hat napi használó fogyaszt híreket (is) minden nap. Ez nem feltétlenül tudatos döntés eredménye, hiszen a felsorolt platformok közül talán ezen a legnehezebben elkülöníthető a tartalom, hiszen míg például a televízióban vagy rádióban a csatorna kiválasztásával befolyásolható a látott/hallott tartalom típusa, illetve az online és a nyomtatott sajtó is sok esetben szakosodik egyes tematikára, addig a közösségi média algoritmusai kevésbé kiszámítható módon működnek.

A 18-79 éves médiafogyasztók ötöde (19%) szinte abban a pillanatban, ahogy reggel kinyitja a szemét, elkezd valamilyen médiatartalmat nézni/hallgatni, például bekapcsolja a televíziót vagy ránéz a telefonján a hírekre, közösségi médiára.

A 18-29 évesek átlag feletti arányban viselkednek így, harmaduk (35%) a médiafogyasztást rögtön ébredés után kezdi, míg a 45-59 éveseknek csupán nyolcada (12%) tesz így, ami átlag alatti aránynak számít. Az alacsony, legfeljebb 8 általános végzettséggel rendelkezőkre szintén jellemző, hogy rögtön belevetik magukat a tartalomfogyasztásba, míg a szakmunkás végzettségűek esetében a legvalószínűbb, hogy órák telnek el, mielőtt ilyesmibe kezdenek, vagy szinte egész nap nem foglalkoznak ezzel.

Összességében tízből hatan (61%) az ébredést követő egy órán belül már fogyasztanak valamilyen médiatartalmat, főként a legfiatalabb, illetve a legalacsonyabb végzettséggel rendelkező demográfiai csoportok.

 

Az esti médiafogyasztás jellemzőbb, mint a reggeli, a 18-79 éves médiafogyasztók harmada (32%) szinte a lefekvés előtti utolsó pillanatig néz/hallgat/olvas ilyesmit, további tízből négyen (39%) pedig legfeljebb egy órát töltenek el enélkül a lefekvés előtt. Ebben a tekintetben nincs szignifikáns eltérés az egyes életkori csoportok között, csupán az iskolázottsági szint befolyásol: a felsőfokú végzettséggel rendelkezőkre kevésbé jellemző, hogy egész nap ne fogyasztanának médiatartalmat, míg a legfeljebb általános iskolát végzettek átlag feletti arányban jelezték, hogy lefekvés előtt szinte az utolsó pillanatig néznek, hallgatnak, olvasnak valamilyen tartalmat.

Bár elsőre negatívnak tűnhet, hogy valaki ébredés után rögtön vagy lefekvés előtt az utolsó pillanatig fogyaszt valamilyen médiatartalmat, főleg, ha mindkettőt teszi, ugyanakkor ezek a szokások eredhetnek egyszerűen a napi rutinból, és önmagukban nem adnak okot aggodalomra.

Az már aggasztóbb fejlemény, hogy a médiafogyasztók fele (52%) legalább hetente szembesül azzal, hogy már befejezné az internetezést, tévénézést, de még egy dolgot megnéz, aztán még egyet, aztán a végén ez a folyamat elhúzódik, igazolva ezzel azt a hipotézist, hogy a kontroll elvesztése sokakkal előfordul legalább időnként. Minél fiatalabb valaki, illetve minél alacsonyabb végzettséggel rendelkezik, annál valószínűbb, hogy küzd ezzel, a 18-29 éves korosztályból és az általános iskolai végzettségűek közül tízből hárman akár napi gyakorisággal is belefutnak ebbe a problémába szemben az átlagos 16 százalékkal. Nem meglepő módon, aki általánosságban több időt tölt médiafogyasztással egy-egy héten – akármelyik felületen –, az az átlagnál gyakrabban tapasztalja azt a negatív hatást, hogy nem tudja akkor abbahagyni a fogyasztást, amikor eredetileg tervezné.

A médiafogyasztók ötöde (22%) teszi ezt gyakran olyankor, amikor úgy érzi, már inkább aludnia kellene, de hasonló arányban (23%) vannak azok is, akik gyakran úgy érzik, csökkenteni kellene a médiafogyasztással töltött idejüket. Bár a két csoport mérete megegyezik, csak részben fednek át egymással, ami azt mutatja, hogy vagy nem zavarja őket a túlzott médiahasználat, vagy alapvetően nem is az időtartammal van a probléma, hanem a fogyasztás időpontjával. Ezt igazolja az is, hogy aki hetente több mint 35 órán keresztül fogyaszt médiatartalmat, az nem érzi szignifikánsan nagyobb arányban, hogy csökkentenie kellene az ezzel töltött időt, mint aki 10-19 órányi tartalmat fogyaszt ez idő alatt. Míg az átfedés csak részleges, az mindkét esetben igaz, hogy a 30 év alattiak gyakrabban fogyasztanak médiatartalmat alvás helyett és gyakrabban is érzik azt, hogy csökkenteni kellene az erre fordított idejüket, mint ahogy az is jellemzőbb, hogy a környezetük panaszkodik arra, hogy túl sokat tévéznek, interneteznek, ami negyedükkel (25%) fordul elő kifejezetten gyakran, szemben a médiafogyasztók mindössze 13 százalékával. A 60 év felettiekre mindkettő ritkán vagy egyáltalán nem jellemző és – valószínűleg részben ebből adódóan – a környezetük sem panaszkodik a túlzott médiafogyasztásukra.

2.3. Összefoglalás

Összességében a legtöbbet fogyasztott médium a televízió, ezt nézik legnagyobb gyakorisággal, illetve a hetente és naponta eltöltött idő is itt a legmagasabb. Ezt követi a sorban a közösségi média mind a felhasználás gyakorisága, mind a heti eltöltött idő tekintetében. Az online sajtóra valamivel gyakoribb fogyasztás jellemző, mint a rádióra, ugyanakkor lényegesen alacsonyabb a hetente ott eltöltött idő.

Az eredmények alapján teljesül az a hipotézis, miszerint valamilyen felületen szinte mindenki rendszeresen fogyaszt médiatartalmat: csupán a 18-79 éves lakosság 8 százaléka jelezte, hogy egyik felsorolt médiumot sem nézi/olvassa/hallgatja napi szinten, átlagban pedig kétféle felületet is igénybe vesznek ilyen gyakorisággal.

Feltételezésünkkel ellentétben, az online sajtó olvasása nem jellemzőbb a fiatalokra, mint az idősekre, sőt, előbbiek lényegesen ritkábban látogatják ezeket az oldalakat. A nyomtatott sajtó fogyasztása pedig általánosságban alacsony gyakorisági szinten van, ami azt mutatja, hogy a 30 év alattiak összességében ritkábban olvasnak sajtótermékeket, függetlenül attól, hogy az online vagy éppen nyomtatott formátumú. Ezzel párhuzamosan a nyomtatott sajtó olvasása valóban a 60 év felettiekre a leginkább jellemző, közöttük vannak legnagyobb arányban azok, akik naponta olvasnak ilyet és legkisebb arányban azok, akik soha nem teszik.

A kérdőíves módszertan nem alkalmas arra, hogy a médiafüggőséget részleteiben vizsgálja, hiszen még speciális kérdéssorokkal is csak annak kockázatát lehet megállapítani, de ez az adott kutatásnak nem is volt kifejezett célja. Az azonban megállapítható, hogy a médiafogyasztók fele (52%) – de különösen a 18-29 éves korosztály – legalább hetente szembesül azzal, hogy már befejezné az internetezést, tévénézést, de még egy dolgot megnéz, aztán még egyet, aztán a végén ez a folyamat elhúzódik. Ez a megfigyelés alapjául szolgálhat egy későbbi, kifejezetten erre fókuszáló kutatásnak.

3. A média hitelességének érzékelése

3.1. Kutatási kérdések

Ebben a fejezetben az egyes médiumokba vetett bizalom mértékét vizsgáljuk, különös tekintettel a politikai hírek megbízhatóságára, illetve a politikai elfogultság kérdéskörére. Vajon azok, akik alapvetően tudatosabbnak érzékelik saját magukat a médiafogyasztás terén, azok nagyobb bizalommal fordulnak a hírek irányába amiatt, hogy jobban odafigyelnek azok eredetére, vagy pont, hogy alacsonyabb bizalmi szinttel rendelkeznek annak következtében, hogy tudatosabban állnak a kérdéshez?

Hipotézisünk alapján a médiumokat politikailag elfogultnak tartják az emberek, ugyanakkor nincs is feltétlenül igény az elfogulatlanságra, mivel a saját nézőpontjukat szívesen nézik/hallják/olvassák vissza a különböző felületeken. A híroldalak vagy -csatornák mögött álló tulajdonosi viszonyok feltételezhetően csak egy kis réteget érdekelnek – bár őket nagyon –, míg a többség nem igazán foglalkozik ezzel, és ha nem is teljesen elutasító, de inkább semleges álláspontot képvisel. A médiából érkező információk politikai véleményformáló hatása szinte biztosan magas mértékű, ugyanakkor a kérdőív önbevallásos jellege miatt feltételezhetően némi torzítás jelenik meg ennek a befolyásnak az alulértékelése által.

A hagyományosabb felületekhez (pl. televízió, nyomtatott sajtó) magasabb ellenőrzési szint társul, hiszen mennyiségileg korlátozott, emiatt átgondoltabb a tartalom, míg az online portálokon nincsenek jelen ezek a korlátok, a közösségi médiában pedig a tartalomgyártás is kikerül a szakemberek kezéből. Ezek miatt abból az alapfeltételezésből indulunk ki, hogy a hagyományos médiumok magasabb bizalmi szintet képviselnek, mint a digitális társaik. Ugyanakkor fontos figyelembe venni, hogy a fiatalabb generáció már sokkal otthonosabban mozog a digitális világban, nem jelent számára idegen felületet az online tér, emiatt a bizalmi szint is magasabb lehet ebbe az irányba, mint az általuk „elavultnak” értékelhető csatornák felé.

3.2. Eredmények

A különböző médiumokba vetett bizalom általánosságban véve rendkívül alacsony, nagyon kevesen vannak azok, akik nagyon vagy akár teljes mértékben megbíznak egy-egy platformban. Önmagában üdvözlendő, hogy a lakosság valamiféle kritikát gyakorol ezekkel szemben és nem bízik meg vakon a felületekben, illetve minden esetben a semlegesen gondolkodók (meg is bízik meg nem is) alkotják a legnagyobb csoportot. A teljesen bizalmatlanok aránya azonban magas a bízókhoz képest, és a közepes véleményeket leszámítva, inkább a negatív értékelés felé hajlanak a magyarok. A vizsgált lehetőségek közül a televíziót érzi a legmegbízhatóbbnak a lakosság, ezt követi a sorban a rádió, míg a közösségi média áll a sorrend végén abból a szempontból, hogy miben bíznak nagyon vagy teljesen. A legnagyobb bizalmatlanság a nyomtatott sajtót övezi amennyiben ott a legalacsonyabb a semlegesen gondolkodók aránya és a legmagasabb a kifejezetten bizalmatlan álláspontot képviselőké.

Nem igazolható vissza tehát teljes mértékben az a feltételezés, miszerint a hagyományosabb médiumokban jobban megbízik a lakosság, mert ugyan a televízióban és a rádióban valóban többen bíznak, mint az online felületekben, de a történelmileg leghagyományosabbnak tekinthető nyomtatott sajtó megcáfolja a hipotézist.

A bizalom mértékét jelző százalékos értékek lényegesen elmaradnak az előzményként vizsgált 2022-es Kantar-Hoffmann kutatástól [Internethasználati szokások, digitális média- és tartalomfogyasztás (nmhh.hu)]. Ez első ránézésre azt jelenthetné, hogy óriási visszaesés figyelhető meg a médiába vetett bizalom tekintetében, de a valóságban inkább a kérdésfeltevés mikéntjében keresendő az eltérés oka. Míg abban a kérdőívben a skálán 4-es és 5-ös értékelés szöveges meghatározása az „inkább”, illetve a „teljes mértékben” megbízik volt, addig jelen felmérésben ugyanez a két érték a „nagyon”, illetve a „teljes mértékben” megbízik címkékkel párosult. Nagyon megbízni valamiben sokkal erőteljesebb állítás, mint inkább megbízni valamiben, ez okozhatja a százalékokban megfigyelhető visszaesést azáltal, hogy többen választották a közepes válaszlehetőséget az inkább pozitív helyett.

Ötből három (62%) felnőtt magyar egyik médiumot sem értékeli a közepes szintnél megbízhatóbbnak – ebből ötből egy (18%) csak kis mértékben vagy egyáltalán nem bízik meg bennük, a maradék közepes mértékben –, ami rendkívül negatív képet fest a média megítélésének általános helyzetéről.

Ha demográfiai bontásban szemléljük az adatokat, akkor kitűnik, hogy a bizalom alapvetően a fiatalabb korosztályban magasabb bármelyik médiumot tekintve, s minél idősebb valaki, annál kritikusabban szemléli mindegyik felületet. A televízió iránti bizalomban nincs szignifikáns eltérés a nemek között, a többi esetben a férfiak bizalmi szintje magasabb, mint a nőké.

A községben élők átlag feletti arányban bíznak a televízióban és a rádióban, ugyanakkor a szintén hagyományosnak tekinthető nyomtatott sajtónak inkább a vármegye székhelyek, vármegyei jogú városok lakói szavaznak bizalmat. A legfeljebb általános iskolai végzettséggel rendelkezők átlag feletti arányban bíznak meg mindegyik vizsgált médiumban, ezáltal ők eshetnek legkönnyebben áldozatul a véletlenül hibás vagy szándékosan félrevezető tartalomnak minden felületen. A felsőfokú végzettségűek szinte minden médiumhoz átlag alatti bizalmi szinttel fordulnak, aminek oka a tudatosabb médiafogyasztásban kereshető.

A szélsőségesen zártan gondolkodók, valamint az Európai Unió irányába szkeptikusak átlag feletti arányban bizalmatlanok a médiumokkal szemben is, ami azt feltételezi, hogy ezeknek a társadalmi csoportoknak általánosságban is alacsonyabb a bizalmi szintjük, nem feltétlenül csak a médiumokra korlátozottan.

Látható, hogy az általános bizalom a televízió esetén a legmagasabb és ugyanez visszaköszön a politikai hírek tekintetében is. Saját értékelés alapján a 18-79 éves magyarok harmada (32%) a televíziót érzi leginkább megbízhatónak a témában, ezt követik az online híroldalak (21%). Míg az általános bizalom tekintetében a rádió áll a második helyen, addig politikai vonatkozásban ez már nem mondható el. A felnőtt lakosság negyede (25%) nem tudott vagy akart különbséget tenni az egyes médiumok között a politikai megbízhatóság tekintetében, ők úgy vélik, nagyjából egyforma mértékben bízhatnak mindegyikben.

A magyar lakosság a televíziót tartja a leginkább politikailag elfogultnak, tízből hét (72%) felnőtt szerint nagyon vagy inkább elfogultak a médiumnak a csatornái a hírközlés tekintetében. Érdekes eredmény, hogy bár a televíziót érzik legnagyobb mértékben elfogultnak, mégis abban bíznak legjobban a politikai hírek tekintetében. Ennek oka lehet, hogy ha a saját nézeteiknek megfelelő csatornát találnak, akkor kevésbé érzik zavarónak az elfogultságot és magasabb bizalommal fordulnak a látottak irányába.

Éppen emiatt, a részben vélt, részben valós elfogultság miatt egy-egy tévécsatorna konzisztensen hasonló nézeteket közvetít, így kisebb az esély az ellentmondásokra vagy a néző elképzeléseivel való összeütközésre, ami miatt megbízhatóbbnak érződhet a tartalom. A nyomtatott sajtó (60%) és a rádió (59%) esetében is a többség hajlik arra, hogy (inkább) pártállástól függő tartalmak jelennek meg a híreket is közlő újságokban, rádiócsatornákon. A közösségi média esetében a legalacsonyabb az így gondolkodók aránya, ennek oka, hogy az ismerősi kör és az algoritmus által vegyesebb tartalom jut el a fogyasztókhoz, mint ha például tévécsatornát választanak maguknak.

Még a legkevésbé elfogultnak tartott közösségi média esetében is minden második ember hajlik arra, hogy elfogultnak tartsa a felületet, ami igazolja a kezdeti hipotézist; valóban politikailag elfogultnak tartja a lakosság a médiumokat általánosságban.

A férfiak mindegyik médiumot lényegesen magasabb arányban érzik politikailag elfogultnak, mint a nők. Életkori csoportok tekintetében a rádió, illetve a nyomtatott sajtó esetén mutatkozik szignifikáns különbség, mindkettőre igaz, hogy a 60 év felettiek átlag feletti arányban tartják őket politikai szempontból elfogultnak, míg a 30 év alattiak az átlagnál kevésbé éreznek így. A községekben élők tartják a leginkább elfogulatlannak a televíziót, illetve a nyomtatott sajtót is, míg utóbbi esetében a nagyobb városok lakóira az átlagnál jellemzőbb az elfogultság feltételezése. A rádió, az online híroldalak, illetve a közösségi média esetében nincs összefüggés a településtípus és az elfogultság érzése között. Általánosságban igaz, hogy minél magasabb végzettséggel rendelkezik valaki, annál valószínűbb, hogy inkább vagy nagy mértékben elfogultnak tart egy-egy médiumot, a közösségi médiát leszámítva szignifikáns összefüggés figyelhető meg a végzettségi szint, valamint az elfogultságról alkotott vélemény között. A legfeljebb nyolc általánost végzettek vélik legkevésbé politikailag elfogultnak az összes médiumot, ami egybevág azzal, hogy az általános bizalmi szintjük is nekik a legmagasabb mindegyikkel szemben.

Ötből négyen (78%) tartják inkább fontosnak vagy nagyon fontosnak, hogy a politikai hírek a lehető legnagyobb mértékben függetlenek legyenek, ami azt mutatja, hogy jelentős igény mutatkozik az elfogulatlan vagy legalábbis annak ítélt tudósítások irányába, megcáfolva ezzel azt az előfeltételezést, hogy erre nincs igazán igény, mivel mindenki szívesen nézi/hallgatja/olvassa a saját nézőpontját. Ahogy az egyik válaszadó fogalmazott: „A médiumok függetlensége alapvető követelmény egy demokratikus rendszerben.” Minél idősebb valaki, annál fontosabbnak érzi ezt a kérdést; míg a 30 év alattiaknak csak valamivel több mint fele (65%) érez erre igényt, addig a 60 év felettiek közül tízből kilencen (89%) érzik ennek jelentőségét. Az iskolai végzettséggel is hasonló irányú a kapcsolat, minél magasabb, annál nagyobb a politikai függetlenséget inkább fontosnak vagy nagyon fontosnak értékelők aránya.

Felmerülhet a kérdés, a függetlenséget valójában mi alapján értékeli a lakosság, meg tudja-e ítélni, hogy egy médium valóban független-e vagy esetleg azt érzi inkább függetlennek, aminek a tartalmával egyetért, és azt érzi elfogultnak, ami az ő véleményével nem megegyező dolgokat állít. Az is érdekes kérdés lehet, hogy valóban tesznek-e az emberek azért, hogy független platformról, esetleg több különböző irányban elfogultnak vélt forrásból tájékozódjanak politikai hírek terén, vagy a vélt és valós elfogultság ellenére ragaszkodnak egy-egy megszokott csatornához. Az eredmények alapján az látszik, hogy akinek (inkább) fontos a politikai hírek függetlensége, az lényegesen jobban odafigyel arra, hogy milyen forrásokból tájékozódik a médiában, mit keres vagy épp mit kerül el tudatosan, mint az, akinek a függetlenség nem igazán fontos tényező. Hasonlóképpen, aki a függetlenséget (inkább) fontosnak tartja, az gyakrabban keres további információkat egy adott hírről, hogy megbizonyosodjon annak pontosságáról és nyitottabb arra, hogy akár a sajátjától eltérő nézőpontokat is megismerjen, illetve a háttérben álló tulajdonosi viszonyok és azok politikai irányultságai iránt is jobban érdeklődnek.

A férfiakat lényegesen jobban érdeklik a híroldalak vagy csatornák mögött álló tulajdonosi viszonyok és azok esetleges politikai irányultságai, felük (49%) foglalkozik ezzel, míg a teljes mintát tekintve tízből négyen (43%) érdeklődnek ez iránt. A nem mellett az iskolázottsággal függ még össze az érdeklődés mértéke, a felsőfokú végzettséggel rendelkezők átlag feletti arányban kíváncsiak ezekre a háttérinformációkra. A többi demográfiai bontás, mint például az életkor, nem szignifikáns befolyásoló tényező ebben a témában. A hipotézis, mely szerint a híroldalak vagy csatornák mögött álló tulajdonosi viszonyok egy kis réteget érdekelnek csak, míg a többség nem igazán foglalkozik ezzel és ha nem is teljesen elutasító, de inkább semleges álláspontot képvisel, részben teljesül: a többség valóban a semlegesség, illetve érdektelenség irányába húz, ugyanakkor ötből két embert érdekel, ebből ötből egyet nagy mértékben, ami magasabb, mint az előre feltételezett arány.

Nem látszik azonban az adatokból, hogy ez az önbevallott érdeklődés mit takar pontosan, mekkora erőfeszítést tesznek az emberek valójában azért, hogy ezeket az információkat meg is szerezzék, illetve mit kezdenek velük, milyen mértékben befolyásolja a hírfogyasztási szokásaikat. Saját bevallás alapján a 18-79 éves magyar lakosság közepes mértékben veszi figyelembe a médiában olvasott vagy látott információkat, amikor egy politikai kérdésről formál véleményt. A kérdést egy ötfokú skálán mértük, ahol az 1-es azt jelenti, hogy egyáltalán nem befolyásolják a véleményformálásban a médiában látott/hallott tartalmak, míg az 5-ös, hogy nagyon jelentősen befolyásolják. Ennek a skálának az átlaga 2,84, melyben a különböző demográfiai csoportok között szignifikáns különbségek mutatkoznak. A valamivel 3 alatti átlagos érték azt mutatja, hogy saját megítélés szerint inkább nem érzik befolyásolónak a fogyasztott médiatartalmakat, ugyanakkor ebben a témában feltételezhető egyfajta torzítás az önbevallásból eredően, hiszen senki nem szereti úgy érezni, hogy nem saját maga formálja a véleményét bizonyos dolgokban, illetve ez a véleményformáló erő részben tudattalan is kifejtheti hatását.

A férfiak saját megítélésük szerint az átlagnál nagyobb mértékben veszik figyelembe a médiában olvasott/látott/hallott információkat, amikor politikai kérdésről formálnak véleményt, mint ahogy a felsőfokú végzettséggel rendelkezők is. Emögött nagy valószínűséggel az áll, hogy ők azok, akik tudatosabban fogyasztják a tartalmat, jobban figyelnek a forrásokra és több irányból tájékozódnak, aminek következtében megalapozottabbnak érzik az így szerzett információkra való támaszkodást. A legfeljebb általános iskolai végzettséggel rendelkezők esetében pedig a már korábban is említett magasabb bizalmi szint okozhatja, hogy a véleményüket az átlagnál jobban alapozzák a médiából szerzett információkra.

2. táblázat: Milyen mértékben veszi figyelembe a médiában olvasott vagy látott információkat, amikor egy politikai kérdésről formál véleményt? Az ötfokú skálán (1 = egyáltalán nem befolyásol, 5 = nagyon jelentősen befolyásol) mért átlagok demográfiai bontásban

Demográfiai kategória	Csoport	Átlag
Nem*	Férfi	2,94
	Nő	2,75
Életkor	18-29 éves	3,04
	30-44 éves	2,77
	45-59 éves	2,77
	60-79 éves	2,83
Településtípus	Főváros	2,7
	Vármegyei jogú város	2,92
	Egyéb város	2,86
	Község	2,85
Nagyrégió*	Közép-Magyarország	2,71
	Nyugat-Magyarország	2,7
	Kelet-Magyarország	3,03
Iskolai végzettség*	Általános iskola	2,95
	Szakmunkásképző	2,61
	Középiskola	2,79
	Főiskola/egyetem	3,04
Munkaerőpiaci helyzet*	Aktív	2,81
	Nyugdíjas	2,91
	Diák	3,37
	Munkanélküli	2,95
	Egyéb inaktív	2,62
Egy főre jutó nettó havi háztartási jövedelem	100.000 Ft alatt	2,9
	100.000 – 150.000 Ft	3,13
	150.001 – 250.000 Ft	2,75
	250.000 Ft felett	3,05
Összesen		2,84
N=1.103, a teljes minta

Az általános bizalmi szint komoly hatással van a véleményformáló erőre. Míg a teljes felnőtt lakosságnak csupán kilencede (11%) véli úgy, hogy a médiában fogyasztott tartalom jelentős befolyásoló hatással van a politikai állásfoglalására, addig a legalább egy médiumban megbízók ötöde (19%), az összes médiumban megbízóknak pedig 37 százaléka tartja így. Aki tehát bizalommal fordul valamely csatorna iránt, az a saját bevallása szerint is nagyobb mértékben támaszkodik az ott látott/hallott/olvasott információkra a politikai témákban való véleményalkotáskor, a maximum kis mértékben megbízóknak pedig csaknem fele (48%) értékeli úgy, hogy egyáltalán nincs hatással a véleményére a médiában fogyasztott tartalom. A szélsőségesen zártan gondolkodók ebben a tekintetben is elkülönülnek a többségtől. Kétharmaduk (66%) úgy érzi, egyáltalán nem befolyásolják a politikai véleményformálását a médiában olvasott vagy látott információk, míg a teljes lakosságnak csak ötöde (20%) nyilatkozott így. Ez is mutatja, hogy ezek a zártan gondolkodó egyének mennyire igyekeznek kizárni mindenféle külső hatást, amit befolyásnak éreznek, és saját bevallásuk szerint csak az egyéni véleményükre hagyatkoznak, esetleg egy hasonló nézeteket valló szűk körben bíznak meg.

3.3. Összefoglalás

A fejezet elején feltettük a kérdést, vajon a tudatosság vagy épp annak hiánya hogyan befolyásolja az egyes médiumokba vetett bizalmat, alapvetően magasabb lesz a bizalom a tudatosabb hozzáállás következtében vagy inkább csökken. A tudatosság nehezen mérhető és sok szempontból szubjektív fogalom, jelen kérdésben azt tekintettük tudatosabbnak, aki igyekszik odafigyelni arra, hogy milyen forrásokból tájékozódik és rendszeresen keres további információkat is egy-egy hír pontosságáról való megbizonyosodás céljából. Ez alapján azt mondhatjuk, hogy a tudatosabb hozzáállás magasabb bizalmi szintet eredményez, aki tehát úgy véli magáról, hogy körültekintően jár el a tájékozódás során, az nagyobb eséllyel bízik meg legalább egy vagy akár az összes médiumban, és kisebb eséllyel tartja őket megbízhatatlannak. Ezzel szemben a szélsőségesen zárt álláspontot képviselőkre – akik a saját megítélésük szerint a többségtől eltérően gondolkodnak, de nem is nyitottak más álláspontok megismerésére –, valamint az EU-val szemben szkeptikusokra az átlagnál jellemzőbb, hogy egyik médiumban sem bíznak meg vagy maximum közepes mértékben.

Általánosságban kifejezetten alacsony az egyes médiumokba vetett bizalom mértéke, bár ezt a képet árnyalja, hogy sok a közepes bizalmi szintet jelző válasz. Ezek az emberek kifejezetten bizalmatlannak, elutasítónak sem mondhatók, de mindenképpen kritikusan szemlélik a médiatartalmakat. Leginkább a televízióban bízik meg a magyar lakosság, míg a nyomtatott sajtót vélik legtöbben egyáltalán nem megbízhatónak. Ezáltal megdől az a hipotézis, hogy a hagyományosnak tekinthető médiumok (televízió, rádió, nyomtatott sajtó) iránti bizalom magasabb, nem önmagában a hagyományos jelleg befolyásolja a bizalmi szintet, hanem egyéb tényezők. Ha kifejezetten a politikai hírekre koncentrálunk, akkor is őrzi vezető helyét a televízió, emellett pedig az online híroldalakat tartják még sokan a legmegbízhatóbbnak a vizsgált lehetőségek közül.

Igazolható viszont az az előzetes feltételezés, hogy a lakosság politikai szempontból inkább elfogultnak tartja az egyes médiumokat, érdekes módon az egyébként ebben a témában legmegbízhatóbbnak ítélt televízió az, amit a legnagyobb mértékben elfogultnak minősítenek, ami azt mutatja, hogy az elfogultság és a megbízhatóság nem feltétlenül mond ellent egymásnak a lakosság értékelésében. Még a legkevésbé elfogultnak tartott közösségi média esetében is minden második ember arra hajlik, hogy (inkább) elfogultnak tartsa a felületet, de itt a legmagasabb a bizonytalanok aránya ebben a kérdésben.

Ugyan az elfogultként való értékelés nem társul feltétlenül a megbízhatatlan minősítéssel, mégis van egy erős igény a lakosságban arra, hogy a politikai hírek a lehető legnagyobb mértékben függetlenek legyenek. Tízből nyolcan (78%) tartják ezt (inkább) fontosnak, ami ellentmond a kezdeti hipotézisnek, miszerint nincs erre kifejezett igény. Aki ezt az elvárást támasztja a politikai hírekkel szemben, az az előbbi definíciók alapján általánosságban is egy tudatosabb médiafogyasztó, vagyis jobban odafigyel arra, hogy milyen forrásból tájékozódik, illetve akár több helyen is ellenőrizze egy-egy hír hitelességét.

A híroldalak vagy csatornák mögött álló tulajdonosi viszonyok, politikai irányultságok kevesebb embert érdekelnek, mint amennyien a hírek politikai függetlenségéhez ragaszkodnak, de így is tízből négy (43%) ember számára releváns ez a kérdés, főként a férfiak és a felsőfokú végzettséggel rendelkezők kíváncsiak ezekre az információkra. Arra azonban nem tért ki a jelen kutatás, hogy az információk valójában mennyire átfogóak, illetve milyen mértékben befolyásolják a médiafogyasztási szokásokat.

Azok, akik tudatosabban állnak a médiafogyasztáshoz, illetve akik akár egyéb okból nagyobb bizalmi szinttel fordulnak az egyes médiumok irányába, azok a saját bevallásuk szerint a politikai kérdésekben alkotott véleményüket is inkább az innen szerzett információkra alapozzák. A válaszok átlaga alapján a lakosság többsége úgy véli, hogy a fogyasztott médiatartalmak nem befolyásolják a véleményét ilyen kérdésekben, fontos azonban megjegyezni, hogy ez a fajta befolyás sok esetben tudattalan is lehet, illetve a kérdőív önbevalló jellege is inkább az alacsonyabb szintű befolyásoltság irányába torzíthatja az eredményeket.

4. Médiatudatosság és információellenőrzés

4.1. Kutatási kérdések

A kutatásban azokra a kérdésekre is kerestük a választ, hogy milyen ismeretekkel rendelkezik a magyar lakosság az információk és tények ellenőrzésére szolgáló stratégiákról, mi készteti a felhasználókat arra, hogy megnyissanak egy online cikket, számít-e az, hogy milyen domain felületen jelenik meg az adott cikk, melyek azok a tényezők, amelyek befolyásolják a médiaforrások hitelességének megítélését, mennyire érzik ezt könnyűnek vagy nehéznek és kételkednek-e a közösségi oldalakon megjelenő tartalmakban?

Hipotézisünk szerint bizonytalanság övezi azt a kérdést, hogy mitől hiteles egy hír, egy médiatartalom, nincsenek általánosan ismert, jól bevált gyakorlatok a hírek megbízhatóságának értékelésére. Emellett feltételezzük, hogy a médiatudatosság – a forrásokra, linkekre való odafigyelés és a hitelesség megítélésének könnyű volta – az életkor előrehaladtával csökken, míg az iskolai végzettség emelkedésével nő.

Ebben a fejezetben megválaszoljuk a felvetett kérdéseket és elvégezzük a megfogalmazott hipotézisek tesztelését. Ahogyan azt a bevezetőben hangsúlyoztuk, feltételezhető, hogy az eredmények bizonyos mértékben pozitív irányba torzítottak, tudatosabbnak láttatják a magyar lakosságot, mint amilyen az a valóságban. Ennek oka, hogy a tájékozottságot és tudatosságot érintő kérdésekre adott válaszok esetében a válaszadók – nem feltétlenül szándékosan – hajlamosak önmagukat kedvezőbb színben feltüntetni, mint amilyen mértékben ténylegesen tudatosak.

4.2. Eredmények

A 18-79 éves magyar lakosság harmada (32%) a saját bevallása szerint jól ismeri a megtévesztő információk kiszűrésére és a tények ellenőrzésére szolgáló megoldásokat, nyolcaduk (12%) rendszeresen használ tényellenőrző oldalakat, tudatosan keres megbízható forrásokat. A lakosság felének (48%) kevés vagy csak alapvető ismerete van a témában, hallott már ilyen megoldásokról, esetleg látott is már ilyet, de nem biztos az alkalmazásukban. A lakosság ötödének (20%) azonban nincsenek ezirányú ismeretei. Minél magabiztosabb valaki a saját ismereteit illetően, annál inkább bízik általánosságban a médiában. A különböző demográfiai csoportok közül a férfiak, a 45 év alattiak és a diplomával rendelkezők tájékozottabbak ebben, legalábbis a saját megítélésük szerint.

A felnőtt magyar lakosság 60 százaléka szokott valamennyire figyelni arra, hogy milyen forrásokból tájékozódik a médiában, például tudatosan keres vagy elkerül bizonyos médiacsatornákat. A lakosság 29 százaléka a saját bevallása szerint nagyon odafigyel erre, 15 százalékuk egyáltalán nem vagy inkább nem figyel oda tájékozódásának a forrására, míg 24 százalék bizonytalan a kérdésben, figyel is meg nem is. A kérdést egy ötfokú skálán mértük, ahol az 1-es jelöli az egyáltalán nem figyel választ, míg az 5-ös a nagyon figyel opciót. Ennek a skálának az átlaga 3,65, ami azt jelenti, hogy a magyarok inkább figyelnek a forrásra, és egyik demográfiai csoport átlaga sem megy 3 alá, tehát ez az állítás minden csoportra igaz. A különböző demográfiai csoportok közötti különbségeket az alábbi táblázatban mutatjuk be.

3. táblázat: Mennyire szokott figyelni arra, hogy milyen forrásokból tájékozódik a médiában? Az ötfokú skálán (1 = egyáltalán nem figyelek, 5 = nagyon figyelek) mért átlagok demográfiai bontásban

Demográfiai kategória	Csoport	Átlag
Nem	Férfi	3,75
	Nő	3,55
Életkor*	18-29 éves	3,52
	30-44 éves	3,44
	45-59 éves	3,55
	60-79 éves	3,84
Településtípus*	Főváros	3,75
	Vármegyei jogú város	3,74
	Egyéb város	3,7
	Község	3,47
Nagyrégió*	Közép-Magyarország	3,76
	Nyugat-Magyarország	3,51
	Kelet-Magyarország	3,67
Iskolai végzettség*	Általános iskola	3,39
	Szakmunkásképző	3,24
	Középiskola	3,75
	Főiskola/egyetem	4,11
Munkaerőpiaci helyzet*	Aktív	3,58
	Nyugdíjas	3,95
	Diák	3,75
	Munkanélküli	3,37
	Egyéb inaktív	3,32
Egy főre jutó jövedelem*	100.000 Ft alatt	3,4
	100.000 – 150.000 Ft	3,69
	150.001 – 250.000 Ft	3,78
	250.000 Ft felett	3,92
Összesen		3,65
N=1.103, a teljes minta

Saját megítélésük szerint a férfiak tudatosabbak, mint a nők, korosztályi összehasonlításban a 60-79 évesek, településtípus szerint pedig a fővárosban és vármegyei jogú városokban élők figyelnek leginkább oda a médiatartalmak forrására, emellett még a diplomával rendelkezők, az életkorral összefüggésben a nyugdíjasok figyelmesebbek, de az egy főre jutó háztartásjövedelem növekedésével is nő ez a figyelem. Ez alapján az iskolai végzettség és a tudatosság együttjárásában igazolható az a hipotézis, miszerint az iskolai végzettség emelkedésével nő a médiatudatosság, míg az életkor és a tudatosság összevetésében ez nem igazolható, legalábbis a hír forrására való odafigyelés szempontjából. Az életkor előrehaladtával jobban odafigyelnek erre a magyarok, aminek valószínűleg nem is a tudatosság az oka, hanem az, hogy az idősebb korosztályok jobban ragaszkodnak a megszokott hírforrásaikhoz, ami nem feltétlenül függ össze az adott hírforrás megbízhatóságával.

A médiatartalmak forrására való odafigyelés összefügg a médiába vetett általános bizalommal: az odafigyelés egy magasabb bizalmi szinttel társul. Ez az együttjárás akkor is fennáll, ha kontrolláljuk a vizsgálatot a felsorolt demográfiai tényezőkkel, tehát az odafigyelés és a bizalom a különböző demográfiai csoportokon belül is összefügg egymással. Például, ha a vizsgálatot kizárólag a 60-79 éves korosztályra szűkítjük, az odafigyelés és a bizalom közötti pozitív kapcsolat továbbra is kimutatható: minél inkább figyel valaki a forrásokra, annál nagyobb bizalmat tanúsít a médiával szemben és ez az együttjárás fordítva is érvényes.

Az online médiatartalmat fogyasztó lakosság fele (54%) saját bevallása szerint arra is gyakran odafigyel, hogy milyen linken érhető el egy online cikk, mielőtt rákattintana. A lakosság harmada (33%) csak néha tesz így, míg 13 százalékának egyáltalán nem számít az, hogy milyen domain felületen jelenik meg az adott cikk. Ebben a kérdésben a 45 év alattiak, a kelet-magyarországi lakosok, a diplomával és a magasabb egy főre jutó jövedelemmel rendelkezők a tudatosabbak. Részben igazolható csak az a hipotézis, hogy az életkor emelkedésével csökken, míg az iskolai végzettség emelkedésével nő a linkekre való odafigyelés gyakorisága, mert az összefüggés bár fennáll, nem lineáris: a 45 év alattiak, illetve a legalább érettségivel rendelkezők tekinthetők ebből a szempontból tudatosabbnak.

A két kérdés összhangban van egymással: aki odafigyel az általa fogyasztott médiatartalmak forrására, az nagyobb valószínűséggel ellenőrzi a linket is, amelyre rákattint. Ez az összefüggés a különböző demográfiai csoportokon belül is érvényes.

A felnőtt magyar lakosság fele mindig (13%) vagy gyakran (38%) keres további információkat egy adott hírről, hogy megbizonyosodjon annak pontosságáról. Ez valószínűleg egy felülbecsült arány a kérdőív önbevallásos jellege miatt. A lakosság 41 százaléka ritkábban teszi ezt, míg 7 százalék soha nem néz utána az általa látott, hallott, olvasott híreknek. Az NMHH egy korábbi hasonló felmérésével (NMHH-kutatás: Védekeznénk az álhírekkel szemben, de ez nem mindig sikerül) összhangban van az az eredmény, hogy saját bevallás alapján szinte mindenki szokta néha ellenőrizni egy hír valóságtartalmát, azok aránya viszont megkétszereződött, akik a saját bevallásuk szerint mindig megteszik ezt. Érdekes módon minél gyakrabban néz utána valaki egy-egy hírnek, annál inkább bízik a médiában, tehát a bizalom inkább a tudatossággal jár együtt, nem pedig az utánanézések elengedésével. Demográfiai szempontból nincsenek jelentős különbségek ebben a kérdésben, egyedül az iskolai végzettség növekedésével figyelhető meg az utánajárás gyakoriságának növekedése.

A lakosság 55 százaléka más forrásokban ellenőriz néha egy-egy új információt, ami jelentős növekedést mutat a 2020-as előzménykutatáshoz képest, amelyben 42 százalék volt ez az arány. A növekedés valószínűleg az online tevékenységek növekvő dominanciájával függ össze, valamint azzal, hogy a két kutatás között eltelt időben hangsúlyosabb lett az álhírek veszélyének kommunikálása a médiában, ami óvatosságra sarkallja a lakosság egy részét. A felnőtt magyarok 29 százaléka az ismerőseivel beszéli meg ezeket az új információkat, ami megegyezik a korábbi eredményekkel, míg 11 százalék mindkét úton ellenőrzi néha.

A közösségi médiát használók felének (53%) fontos, hogy ellenőrizze egy információ valódiságát, mielőtt megosztja azt, míg negyedük (27%) nem szokott tovább osztani semmit, legfeljebb saját tartalmat. Minél gyakrabban használ valaki közösségi média platformot, annál fontosabb neki, hogy ellenőrizze a megosztott tartalmak hitelességét, tehát a magasabb használati gyakoriság együtt jár egyfajta odafigyeléssel is. Mindezek mellett aggodalomra ad okot, hogy a felhasználók negyede még akkor sem foglalkozik az információk ellenőrzésével, amikor megosztja azokat, miközben a közösségi média a lakossági vélemények szerint is az álhírek terjedésének leginkább kitett platform (erről a kérdésről részletesebben a Tudatosság és az álhírekkel szembeni kitettség fejezetben írunk). Ebben a kérdésben sincsenek statisztikai értelemben szignifikáns különbségek a demográfiai csoportok között.

A közösségi médiát használók fele mindig (11%) vagy gyakran (34%) érzi úgy, hogy a közösségi médiában látott nem ellenőrzött hírek befolyásolják a saját vagy mások véleményét. Tízből négyen ritkábban érzik ezt (28% néha, 13% ritkán), míg 12 százalék soha nem érzi azt, hogy a nem ellenőrzött hírek befolyásolnák a lakosság véleményét. „Bár gyors és kényelmes információforrás, a közösségi média algoritmusai hajlamosak visszhangkamrákat kialakítani, ahol a saját nézeteinket támogató tartalmakat kapjuk. Ezért próbálom tudatosan követni az eltérő véleményeket is.” – egy kérdőív végi összefoglaló gondolat az egyik válaszadótól. Demográfiai szempontból nincsenek jelentős különbségek ebben a kérdésben sem.

Bár a közösségi médiában kevésbé bíznak a magyarok, mint általában a médiában vagy az online híroldalakban, nem feltétlenül ellenőrzik a hírek valódiságát gyakrabban vagy tartják ezt fontosabbnak. Emögött valószínűleg az áll, hogy a közösségi médiában is sokan követik ugyanazokat a hírportálokat, amelyeket a saját honlapjukon is fel szoktak keresni, és ugyanannyira bíznak bennük, ha a közösségi médiában osztják meg a saját honlapjukon elérhető cikket.

A 18-79 éves magyar lakosságban majdnem mindenki (94%) szokta legalább néha azt érezni, hogy az általa látott, olvasott vagy hallott hírek ellentmondásosak, a lakosság fele (54%) ezt kifejezetten gyakran érzékeli. A férfiak, a legidősebb és a legfiatalabb korosztályok (18-29 évesek, 60-79 évesek), a városi lakosok gyakrabban érzik ezt, mint mások, valamint az iskolai végzettség emelkedésével is nő ennek az észlelésnek a gyakorisága. Emellett megfigyelhető az a logikus összefüggés is, hogy minél gyakrabban fogyaszt valaki híreket, annál gyakrabban találkozik ellentmondással is.

A felnőtt lakosság negyede (26%) tartja nehéznek azt, hogy megállapítsa, egy hírcikk hiteles-e vagy sem, míg mindössze tízből egy fő (9%) tartja ezt nagyon könnyűnek. Tízből ketten (19%) válaszolták azt, hogy inkább könnyű, de nem nagyon könnyű, tízből négyen pedig bizonytalanok ebben. A hipotézisünk tehát, miszerint bizonytalanság övezi a hitelesség megítélésének kérdéskörét, igazolható. A kérdést egy ötfokú skálán mértük, ahol az 1-es jelenti, hogy nagyon nehéz, míg az 5-ös, hogy nagyon könnyű. Ennek a skálának az átlaga 3,07, melyben a különböző demográfiai csoportok között szignifikáns különbségek mutatkoznak.

4. táblázat: Mennyire könnyű Önnek megállapítani, hogy egy hírcikk hiteles-e vagy sem? Az ötfokú skálán (1 = nagyon nehéz, 5 = nagyon könnyű) mért átlagok demográfiai bontásban

Demográfiai kategória	Csoport	Átlag
Nem*	Férfi	3,14
	Nő	3
Életkor*	18-29 éves	3,43
	30-44 éves	3,37
	45-59 éves	3,06
	60-79 éves	2,81
Településtípus*	Főváros	2,96
	Vármegyei jogú város	2,94
	Egyéb város	3,2
	Község	3,07
Nagyrégió	Közép-Magyarország	3,01
	Nyugat-Magyarország	3,02
	Kelet-Magyarország	3,14
Iskolai végzettség*	Általános iskola	3,24
	Szakmunkásképző	2,98
	Középiskola	3,03
	Főiskola/egyetem	3,05
Munkaerőpiaci helyzet*	Aktív	3,15
	Nyugdíjas	2,78
	Diák	3,37
	Munkanélküli	3,14
	Egyéb inaktív	3,33
Egy főre jutó nettó havi háztartási jövedelem	100.000 Ft alatt	3,22
	100.000 – 150.000 Ft	3,26
	150.001 – 250.000 Ft	2,88
	250.000 Ft felett	2,98
Összesen		3,07
N=1.015, aki figyel arra, hogy egy hírcikk hiteles-e

Általánosságban elmondható, minél fiatalabb valaki, annál könnyebbnek érzi annak megállapítását, hogy egy hír információtartalma valódi-e, így az erre vonatkozó hipotézis igazolást nyert. Az idősebb korosztály próbál odafigyelni arra, hogy milyen tartalmat fogyaszt, milyen linkre kattint, azonban nem érzi azt könnyűnek, hogy eldöntse: hihető-e az a hír, amit lát, olvas vagy hallgat. Ezen eredmények értelmezésénél is fontos azt figyelembe venni, hogy a válaszadók a saját szubjektív megélésük alapján válaszolnak, nem egy objektív, racionális külső szemlélőként, ezért fordulhat elő például az, hogy a válaszok alapján a legfeljebb 8 általános iskolai osztályt végzettek tűnnek a hitelességet az egyik legkönnyebben felismerő csoportnak. Ez az eredmény valójában azt jelenti, hogy ez a csoport másoknál jobban bízik a saját ítélőképességében, ettől viszont még előfordulhat az, hogy egy álhírt valósnak érzékel, csak erről nincsen tudomása, ami az álhírek legfőbb célja és veszélye. Ezt a veszélyt erősíti, hogy átlag feletti arányban bíznak meg mindegyik vizsgált médiumban. Emiatt az iskolai végzettség és a hitelesség megítélésének könnyű vagy nehéz volta közti összefüggésre vonatkozó hipotézisünk nem igazolható, mert pont a legalacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkezők tartják ezt a legkönnyebbnek. Mindezek mellett megfigyelhető az is, hogy minél magabiztosabb valaki a tényellenőrző megoldások alkalmazásában, annál könnyebbnek tartja annak megítélését, hogy egy hír hiteles-e vagy sem.

A hitelesség vélelmét leginkább az segíti elő, ha több forrásban is megjelenik ugyanaz az információ, a lakosság 16 százalékának ez önmagában is elegendő. Emellett még a hiteles forrásmegjelölés, a szerző/kiadó hitelessége számít leginkább abban, hogy egy hír hihető-e, míg a lakosság nyolcadának (12%) az is számít, hogy a saját véleményével megegyező-e a tartalom. A szerző/kiadó kiléte és hitelessége 2024 év végén többeknek számított, mint a 2020-as előzménykutatásban (NMHH-kutatás: Védekeznénk az álhírekkel szemben, de ez nem mindig sikerül), melyben 28 százalék volt ez az arány. Ez alapján az egyetlen helyen, szerző vagy kiadó jelölése nélkül megjelenő hírekben kevesen bíznak.

A kérdőívben a válaszadó a saját szavaival is kifejthette véleményét a kérdésről, hogy mitől tart egy hírt hitelesnek. A legtöbben a zárt kérdésben is szereplő „több forrásból is ugyanazt hallottam” választ ismételték meg, de volt, aki a kérdőív végén, az egyéb megosztani kívánt gondolatoknak szánt szövegdobozban is visszatért erre a témára: „Kereszthivatkozások fontossága: Általában több forrásból igyekszem ellenőrizni egy adott hírt, hogy elkerüljem a félretájékoztatást. Ha egy téma csak egy médiacsatornán jelenik meg, az gyanús lehet.” Ez összhangban van azzal az eredménnyel, hogy az ellenőrzési stratégiáknál is a másik forrás keresése áll az első helyen. Mindezek alapján az a viszonylag objektív tényező befolyásolja leginkább egy információ hitelességébe vetett bizalmat, hogy többen is ugyanazt állítják, legyen az akár egy médiafelület vagy egy ismerős. Mivel ezt több kérdőívbeli kérdés is alátámasztja és mindegyikben az a vélemény dominál, hogy a bizalomhoz több forrásra és forrásmegjelölésre van szükség, ezért ez egy általános stratégiának tekinthető. Emellett a válaszok legnagyobb tanulsága az, hogy leginkább politikai hovatartozás alapján ítélkeznek e kérdésben, azon válaszadók, akik feltehetőleg a jelenlegi kormánypárttal szimpatizálnak, az ellenzéki vagy annak vélt médiumokat nem tartják hitelesnek, míg a feltehetőleg ellenzéki szimpatizánsok a kormánypárti vagy annak titulált médiumokban nem bíznak.

A lakosság háromnegyede (76%) legalább néha arra törekszik, hogy a sajátjától eltérő nézőpontokat is megismerjen, amikor egy hírről tájékozódik, míg harmada (32%) gyakran tesz így. Ez utóbbi viszonylag alacsony arány, ami egyfajta beszűkültséget jelez, ami megerősíti azt a korábbi feltételezésünket, hogy a látszólagos tudatosság, a tájékozódás forrására való odafigyelés sokaknál inkább megszokást jelent. A lakosság negyede (24%) viszont egyáltalán nem törekszik erre, kilencede (11%) azért nem, mert úgy érzi, már kitapasztalta, hogy hol érdemes híreket olvasnia, hallgatnia, néznie. A más nézőpontok megismerésére való törekvés a férfiakra és az érettségivel vagy diplomával rendelkezőkre nagyobb arányban jellemző, mint másokra. A lakosság 15 százaléka érzi úgy, hogy ő másképp gondolkodik bizonyos témákról, mint a legtöbb ember, 8 százalék nem is nyitott arra egyáltalán, hogy más nézőpontokat megismerjen. Ezen két kérdés alapján definiáljuk a bevezető fejezetben bemutatott szélsőségesen és zártan gondolkodók csoportját, akikre többször is kitérünk a tanulmány során, amikor jelentősen eltér a véleményük, szokásuk másokétól.

Ha valakinek problémája van egy hírrel kapcsolatban, például nem hiszi azt el vagy nem tartja megfelelőnek az információ feldolgozását, torzítottnak véli, akkor azt megosztja ismerőseivel. A magyarok többsége (88%) ha csak ritkán is, de szokta hallani a környezetében, hogy valaki kritizál egy újságírót vagy egy hírmédia műsort egy megjelent hír kapcsán, harmaduknál (35%) ez gyakran előfordul. Ebben a kérdésben az összes vizsgált demográfiai változó mentén különbség van. A saját környezetükben a férfiak, a 18-29 évesek és a diplomával rendelkezők gyakrabban hallanak újságírókhoz, hírműsorokhoz kapcsolódó kritikus megszólalást vagy legalábbis jobban emlékeznek erre. A médiába vetett általános bizalommal, a politikai elfogultság vélelmével és a tájékozódás forrására való odafigyeléssel is együttjár az, hogy valaki szokott-e kritikát hallani a környezetében. Az, hogy a média felé magasabb bizalmi szinttel rendelkezők gyakrabban hallanak kritikát a környezetükben, egy újabb utalás arra, hogy nem egy feltétel nélküli bizalommal fordulnak az emberek a média felé, hanem a figyelmesebb, kritikusabb egyének valószínűleg a saját ítélőképességükbe vetett bizalom miatt tartják hitelesnek azt a médiatartalmat, amit fogyasztanak. Ezt erősíti az is, aki jobban odafigyel arra, hogy milyen forrásból tájékozódik a médiában, az gyakrabban hall kritikát a környezetében vagy jobban emlékszik erre. Emellett minél inkább elfogultnak tart politikailag valaki egy médiacsatornát, annál nagyobb valószínűséggel hall a környezetében újságíróra vagy hírműsorra vonatkozó kritikát. A felsorolt együttjárások áttételesek, nem értelmezhetők ok-okozati összefüggésként, mert nem arról szól a kérdés, hogy a válaszadó maga milyen gyakran fogalmaz meg kritikát, hanem a környezetében milyen gyakran teszik ezt.

A fejezetben tárgyalt kérdések kapcsán megvizsgáltuk azt is, hogy aki szkeptikus az Európai Unióval kapcsolatban (30%) vagy a saját megítélése szerint kisebbségi véleményt oszt és nem is nyitott más véleményre (8%), az ezekben a kérdésekben is másképp gondolkodik-e, mint a többség. Mindkét csoport a válaszai alapján kevésbé figyel arra, hogy milyen forrásból tájékozódik és hogy milyen linkre kattint rá, mint a teljes magyar lakosság. Ezzel az eredménnyel összhangban van az is, hogy a szélsőségesen gondolkodók 51 százaléka soha nem keres további információt egy hírről, hogy meggyőződjön annak igazságtartalmáról, ami sokszorosa az országos 7 százalékos aránynak, tehát ez egy nagyon jelentős különbség, és ezt az utánajárást nem is tartják annyira fontosnak, mint mások. Ebből a zárkózott hozzáállásból következik az is, hogy felük (46%) nem szokott egymásnak ellentmondó hírekkel találkozni, ami szintén sokszorosa a teljes lakossági 6 százalékos értéknek. Ugyanezt a zárkózottságot jelzi – és azt, hogy hasonló gondolkodású emberek vannak a környezetükben – az is, hogy felük (52%) nem szokott a személyes kapcsolataiban kritikát hallani újságíróról vagy hírmédia műsorról. Emellett kétharmaduk sehogyan sem szokta ellenőrizni a hírek hitelességét. Mindebből arra lehet következtetni, hogy a szélsőségesen és zártan gondolkodók a maguk módján nagyon tudatosak, megvan az a néhány forrás, amire támaszkodnak, ha hírfogyasztásról, médiafogyasztásról van szó, ezek tartalmában nem kételkednek, nem néznek utána máshol a kapott információknak. Ugyanakkor azok, akiknek vagy nem fontos, hogy Magyarország az Európai Unió tagja, vagy akikben inkább negatív kép él az EU-ról, vagy akik arra számítanak, hogy az a következő évtizedben felbomlik, nem különböznek ennyire a többségi társadalomtól a médiafogyasztási tudatosságukban, bár újságírói vagy hírműsorra vonatkozó kritikát ők is kevésbé hallanak a környezetükben.

4.3. Összefoglalás

A felnőtt magyar lakosságnak a harmada – a saját megítélése szerint – jól ismeri a megtévesztő információk kiszűrésére és a tények ellenőrzésére szolgáló megoldásokat, a férfiak, a 45 év alattiak és a diplomával rendelkezők tájékozottabbak e témában. Ennél lényegesen többen, tízből hatan szoktak figyelni arra, hogy milyen forrásból tájékozódnak. Ez nem feltétlenül jelent egy általános tudatos hozzáállást, jelentheti azt is, hogy a megszokott médiacsatornákat keresik fel újra és újra. Ez a fajta odafigyelés az iskolai végzettség, az életkor és az egy főre jutó jövedelem emelkedésével is nő, emellett még a férfiak, valamint a fővárosban és a vármegyei jogú városokban élők figyelnek leginkább oda a médiatartalmak forrására. A forrásokra való odafigyelés és az általános médiába vetett bizalom pozitív összefüggésben van egymással, továbbá aki odafigyel az általa fogyasztott médiatartalmak forrására, az nagyobb valószínűséggel ellenőrzi a konkrét linket is, amelyre rákattint, ez utóbbi az online médiatartalmat fogyasztók felére igaz. A domain felületekre, linkekre való odafigyelés kérdésben csak részben igazolható vissza az a hipotézis, miszerint az életkor emelkedésével csökken, míg az iskolai végzettség emelkedésével nő ennek a gyakorisága, mert az összefüggés bár fennáll, nem lineáris: a 45 év alattiak, illetve a legalább érettségivel rendelkezők tekinthetők ebből a szempontból tudatosabbnak.

Majdnem a teljes lakosság szokta legalább néha azt érezni, hogy az általa látott, olvasott vagy hallott hírek ellentmondásosak és mindössze a lakosság harmada érzi úgy, hogy könnyű megállapítani, hogy melyik hírcikk hiteles. Minél fiatalabb valaki, annál könnyebbnek érzi annak megállapítását, hogy egy hír információtartalma valódi-e. Az iskolai végzettség és a hitelesség megítélésének nehézsége közti összefüggésre vonatkozó hipotézisünk viszont nem igazolható, mert pont a legalacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkezők tartják ezt a legkönnyebbnek, ők bíznak leginkább a saját ítélőképességükben. A hitelesség vélelmét leginkább az segíti elő, ha a médiafogyasztó több forrásból is ugyanarról az információról értesül vagy maga a tartalom, amit éppen fogyaszt, több forrásmegjelöléssel rendelkezik. A hitelesség megítélésének kérdéskörét tehát bizonytalanság övezi, ugyanakkor van egy általános, viszonylag objektív mércéje és stratégiája a hitelesség megállapításának: a források száma.

5. Tudatosság és az álhírekkel szembeni kitettség

5.1. Kutatási kérdések

A következő fejezetben azokra a kérdésekre keressük a választ, hogy a magyar lakosság milyen arányban találkozott már álhírrel – mely a gyakran előforduló hamis hír egy típusa – vagy ismerte fel azt, milyen platformon és milyen témában fordultak elő ezek az álhírek, milyen hatással volt az a felhasználóra, ha felfedezett egy hamis hírt vagy dezinformációt az interneten vagy a közösségi médiában? Mit tett, ha hamis tartalommal találkozott, tett-e valamit a dezinformáció online terjedésének megakadályozása érdekében?
Hipotézisünk szerint a tudatosabb médiafogyasztók nagyobb arányban képesek azonosítani a torzításokat, dezinformációkat. Feltételeztük továbbá, hogy a felhasználók magabiztosságának mértéke, az álhírek felismerésének képessége az életkor előrehaladtával csökken és az iskolai végzettség növekedésével nő. Feltesszük továbbá azt is, hogy a valamilyen szempontból szélsőségesen gondolkodók fogékonyabbak az álhírekre.
Az eredmények értelmezésénél fontos figyelembe venni a kérdőíves kutatások korlátait: nem az álhírek tényleges elfordulási és felismerési gyakoriságát mérjük, hanem annak érzékelését a magyar lakosság körében. A szándékos torzításoknak, a dezinformáció terjesztésének éppen az a célja, hogy a médiafogyasztó ne érzékelje azt, ezért egy, a fogyasztókat kérdező vizsgálat eredményeit óvatosan, ennek tudatában szükséges értelmezni.

5.2. Eredmények

A felnőtt magyar lakosság 90 százaléka találkozott már olyan információval, ami később hamisnak bizonyult, 42 százaléka pedig sok ilyet látott már. Ez nem feltétlenül jelent álhírt, lehet egy nem szándékos hiba is, melyet később a médiacsatorna helyreigazított. Ezen arányok sokkal magasabbak, mint amit az NMHH a 2020-as kutatásában (NMHH-kutatás: Védekeznénk az álhírekkel szemben, de ez nem mindig sikerül) mért, amit részben az okoz, hogy a korábbi kutatás a szándékos dezinformációt vizsgálta, míg jelen kutatás kapcsolódó kérdésfeltevésébe egy nem szándékolt hibát is beleérthetett a válaszadó. Akik gyakrabban fogyasztanak médiatartalmat, azok nagyobb arányban találkoznak tévesnek vélt információval, ami összhangban van az előzménykutatás eredményeivel.

A demográfiai összehasonlítás alapján csak részben igaz az a hipotézis, miszerint az álhírek felismerésének képessége az életkor előrehaladtával csökken és az iskolai végzettség emelkedésével nő, mert az összefüggés nem tökéletesen lineáris, illetve annak függvényében is változik, hogy milyen gyakoriságot vizsgálunk. A 18-59 éves korosztályra igaz, hogy az ide tartozó életkor kategóriákban folyamatosan csökken a gyakori felismerés aránya, ugyanakkor a látott már valaha arány 45 év felett magasabb, mint alatta. Az iskolai végzettség emelkedésével nő azok aránya, akik láttak már valaha olyan hírt, ami később hamisnak bizonyult, ugyanakkor, ha a gyakori észlelést vizsgáljuk, akkor ez csak a szakmunkásképző, érettségit adó középiskola és főiskola/egyetem kategóriákra igaz, míg a legfeljebb 8 általános iskolai osztályt végzettek kilógnak ebből a sorból. Ez utóbbit az előző fejezetben is tapasztaltuk: a legalacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkező válaszadók a saját élményeik és benyomásuk alapján a tudatosabb csoportba tartoznak. Mindezek mellett még a férfiak azok, akik nagyobb arányban láttak már hamis hírt vagy nagyobb arányban emlékeznek rá.

Igazolható az a hipotézis is, hogy a tudatosabb médiafogyasztók magasabb arányban képesek azonosítani a dezinformációkat. Akik nagyobb hangsúlyt fektetnek arra, hogy honnan tájékozódnak, akiknek fontosabb, hogy a látott, hallott információkat ellenőrizzék és akik a saját megítélésük szerint is kompetensebbek a megtévesztő információk kiszűrésével, a tények ellenőrzésére alkalmas megoldásokkal kapcsolatban, azok nagyobb arányban és gyakrabban ismernek fel vagy jegyeznek meg egy-egy olyan hírt, amely később valótlannak bizonyul.

A különböző médiacsatornák közül egyértelműen kiemelkedik az online média, 86 százaléka azoknak, akik láttak már hamis hírt, online híroldalon vagy közösségi médiában találkoztak vele. Televízióban a felük (51%) érzékelt már ilyet, míg a nyomtatott sajtóban és a rádióban a negyedük-negyedük (25-26%). A közösségi médiát használók 55 százaléka olyat is látott már, hogy a saját ismerőse vagy a családtagja osztott meg egy hamis hírt egy közösségi média platformon. Az, hogy milyen felületen találkoztak később hamisnak bizonyuló információval, nagyrészt összhangban van azzal, hogy a Kantar-Hoffmann 2022-es kutatásában [Internethasználati szokások, digitális média- és tartalomfogyasztás (nmhh.hu)]melyik csatornán mennyire tartották elterjedtnek az álhíreket, egyedül a rádió és a nyomtatott sajtó az, amit nagyobb arányban tartanak érintettnek, mint amilyen arányban ténylegesen felismertek hamis információt az adott felületen.

Mindez jól kimutatható hatással van a bizalmi szintre: minden médiaplatform esetében alacsonyabb azok bizalmi szintje, akik találkoztak már az adott platformon olyan hírrel, amely később hamisnak bizonyult. Az általános bizalmi szintben viszont csak részben köszön vissza ez az eredmény: a televízióban bíznak leginkább a magyarok, míg legkevésbé a közösségi médiában és a nyomtatott sajtóban, tehát egy-egy hamis hír még nem jelent bizalomvesztést, míg annak hiánya sem eredményez automatikusan magas bizalmat.

Akik úgy vélik, hogy láttak már hamis hírt, azoknak a háromnegyede (72%) politikai témában látta azt. Ez az arány nagy valószínűséggel nem a szándékos megtévesztés felismerését jelenti, hanem sok esetben inkább egyet nem értést. Illetve ebben a témában fűződhet a legnagyobb érdek egy csúsztatáshoz, egy álhírhez, egy állítás nyilvános megcáfolásához, ami miatt valószínűleg többekhez jut el egy ilyen hír, mint amikor például egy ismert személy kér helyesbítést egy róla megjelent bulvárcikk kapcsán. A hamis hírt érzékelők majdnem fele (46%) egészségügyi témában (is) látott ilyet, tízből négyen-négyen (38-41%) gazdasági, nemzetközi és bulvár témában, míg legkisebb arányban a technológia, sport, kultúra, művészetek, szórakozás, divat és életmód témában tapasztaltak hamisnak bizonyuló információt.

A válaszadókat megkértük arra is, hogy írják le, pontosan melyik médiacsatornán találkoztak olyan információval, ami később hamisnak bizonyult. Ezen válaszokban is a politikai polarizáltság érhető tetten, a többség ismert médiacsatornákat sorolt fel, mely említések mögött valószínűleg a médiacsatornák által közölt információkkal való egyet nem értés áll, ami miatt hazugságnak minősítik azt. Hozzá tartozik az is, hogy a lista élén álló politikai hírekre kifejezetten jellemző, hogy idővel és az egyre több információ felszínre kerülésével változhat az adott hír tartalma és megítélése, miközben a valós idejű tájékoztatás elvárás lett a médiaplatformok irányába. Tehát egy később hamisnak bizonyuló hír nem feltétlenül szándékosan félrevezető, az is előfordulhat, hogy csupán elhamarkodott az azonnaliság igényét kielégítendő. Ezekben a szabadszavas válaszokban meglepő módon televíziós csatornákat említettek a legtöbben, pedig ez az a platform, amiben általánosságban a leginkább megbíznak a magyarok. Ha figyelembe vesszük azt is, hogy a televízió az a csatorna, amit a legnagyobb mértékben tartanak politikailag elfogultnak, akkor ez egy újabb jelzés abba az irányba, hogy sokan azt tekintik álhírnek, hazugságnak, amivel nem értenek egyet. A képet árnyalhatja, hogy a televíziós tartalom strukturáltabb, nehezebben módosítható szerkezetű, így egy esetleges hamis hír javítása nehezebb, mint egy online sajtófelület esetében, illetve a televízió a legszélesebb körben fogyasztott médium, emiatt az esély is nagyobb egy-egy félrevezető információval való találkozásra.

Dezinformációval vagy vélt dezinformációval való találkozáskor a leggyakoribb (58%) reakció, hogy a néző/olvasó/hallgató egyszerűen nem veszi azt figyelembe, tovább lép. Tízből hárman (31%) megbeszélik azt az ismerőseikkel, családtagjaikkal, tízből egy fő (9%) pedig nyilvános fórumon, például egy közösségi média megosztással próbálja meg felhívni mások figyelmét a torzításra, álhírre. Mindössze négy százalék tett már bejelentést az adott hírt megosztó médiaplatformon, holott ez lehetne a leghatékonyabb módja a hibás információ eltüntetésének, főleg abban az esetben, ha nem szándékos félrevezetésről, hanem véletlen hibáról van szó. A bejelentések hiánya és a figyelmen kívül hagyás magas aránya egyrészt egy bizonytalanságot jelezhet azzal kapcsolatban, hogy valóban helytelen-e az adott tartalom vagy egy általános érdektelenséget.

A torzító vagy hamisnak vélt hírt figyelmen kívül hagyó reakció a kor előrehaladtával egyre jellemzőbb, a 18-29-évesek 40 százaléka nem vette figyelembe azokat, míg a 60-79 éveseknek az 58 százalékára igaz ugyanez. Ezzel összhangban a fiatalok a legaktívabbak, a 18-29 éves korosztály 14 százaléka nyilvános fórumon próbálta felhívni mások figyelmét az álhírre. Akik aktívan reagálnak egy ilyen helyzetre – megbeszélik másokkal, figyelemfelkeltő céllal megosztják azt vagy akár bejelentést is tesznek –, azok más kérdések alapján is tudatosabb médiahasználók: jobban odafigyelnek arra, hogy milyen forrásból tájékozódnak, és a saját megítélésük szerint felkészültebbek a tényellenőrző megoldások használatában.

Azon válaszadók, akik szkeptikusak az Európai Unióval és annak jövőjével kapcsolatban, kisebb arányban (82%) ismertek fel téves információkat a médiában, mint a teljes lakosság, míg a kifejezetten szélsőségesen és zártan gondolkodók esetében ez az arány 55 százalék, ami töredéke az országos 90 százalékos aránynak. Figyelembe véve azt is, hogy a szélsőségesen és zártan gondolkodó lakosság kevésbé tudatos médiafogyasztó (kevesebb forrásból tájékozódik, kevésbé ellenőrzi azok valóságtartalmát, nem is tartja ezt fontosnak), feltételezhetjük azt, hogy fogékonyabbak az álhírekre.

5.3. Összefoglalás

A felnőtt magyar lakosság döntő többsége (90%) találkozott már olyan információval, amely később hamisnak bizonyult. Ez lehet egy nem szándékos tévedés is, amivel kapcsolatban később helyreigazítás jelent meg, lehet szándékos dezinformáció is és amire az ezt részletező kérdésekből következtetni lehet, sokan azt a politikai hírt is álhírnek vélik, amellyel nem értenek egyet. A tudatosabb médiafogyasztók magasabb arányban képesek azonosítani a dezinformációkat. Részben igaz az a hipotézis is, miszerint az álhírek felismerésének képessége az életkor előrehaladtával csökken és az iskolai végzettség növekedésével nő: a 18-59 éves korosztályra igaz, hogy az életkor előrehaladtával folyamatosan csökken a gyakori felismerés aránya, hasonlóképpen az iskolai végzettség esetében is csak akkor áll fenn a lineáris összefüggés, ha a legalacsonyabb kategóriát, a legfeljebb 8 általános iskolai osztályt végzetteket kivesszük a vizsgálatból.

A dezinformáció terjesztésében egyértelműen kiemelkedik az online média, 86 százaléka azoknak, akik láttak már hamis hírt, online híroldalon vagy közösségi médiában találkoztak vele. A torzítás, dezinformáció észlelése jól kimutatható hatással van a bizalmi szintre: minden médiaplatform esetében alacsonyabb azok bizalmi szintje, akik találkoztak már ilyen hírrel. Akik úgy vélik, hogy láttak már hamis hírt, azoknak a háromnegyede politikai témában látta azt, s ebből arra lehet következtetni, hogy ez sok esetben inkább egyet nem értést jelent. Vélt dezinformációval való találkozáskor a leggyakoribb reakció, hogy nem veszik azt figyelembe, tízből egy fő nyilvános fórumon próbálja meg felhívni mások figyelmét a véletlen vagy szándékolt hibára, míg a lakosság töredéke (4%) tesz csak erről bejelentést az adott platformon.

A szélsőségesen és zártan gondolkodó lakosság kevésbé tudatos médiafogyasztó és sokkal kisebb arányban érzékelt eddig élete során olyan hírt, amely később hamisnak bizonyult volna, ezért feltételezzük, hogy ezek az emberek fogékonyabbak az álhírekre.

6. Az MI szerepe a média megítélésében

6.1. Kutatási kérdések

A mesterséges intelligencia szélesebb körű elérhetősége viszonylag újkeletű jelenség, így bár több területen hasznos segítséget tud nyújtani, sok szempontból nincs felkészülve rá a társadalom. A média tekintetében egyszerűsítheti a dolgozók munkáját azzal, hogy átvesz feladatokat, ugyanakkor jelen állapotában ellenőrzés nélkül nem használható biztonsággal.

Hipotézisünk szerint a lakosság jelentős része nem rendelkezik annyi információval, hogy magabiztosan megítélje a mesterséges intelligencia pozitív vagy negatív hatását a médiára, hiszen sokakban a technológia megjelenése sem tudatosult még igazán. Feltételezésünk, hogy a negatív értékelések aránya meghaladja a pozitív értékelésekét, már csak azért is, mert a negatív események általánosságban mélyebb benyomást szoktak tenni az emberre. Emellett a pozitív hatásokat – ha vannak – sokkal inkább érezhetik a tartalom készítői, hiszen egy jól elkészített médiatartalom esetén a fogyasztó nem is érzékeli az MI bevonódását, a félresikerült próbálkozások inkább hatással vannak az emberekre. Valószínűsíthető, hogy aki eredendően bizalmatlan a médiacsatornákkal szemben, annak az MI bevonásának lehetősége még negatívabb irányba formálja a véleményét, és általánosságban is olyan negatívumokat lát a mesterséges intelligencia használatában, amiket az emberi munkában is felfedezni vél. A pozitívumok tekintetében az a hipotézisünk, hogy inkább a hatékonyságban látják a magyarok az MI hasznát, nem pedig a minőségibb vagy megbízhatóbb tartalmakban, és a negatívumok között merül fel a megbízhatatlanság fokának növekedése. A tartalomkészítők munkájának veszélybe kerülése feltételezhetően többeket aggodalommal tölt el, mint ahogy más foglalkozások, munkakörök esetében is gyakran felmerül ez az aggály a mesterséges intelligencia kapcsán.

Demográfiai szempontból érdekes vizsgálni azt a hipotézist, miszerint a fiatalabbak, illetve a magasabb iskolai végzettséggel rendelkezők nyitottabbak a mesterséges intelligencia médiába történő bevonására és pozitívabban értékelik ezt a témát. A férfiakra általánosságban is jellemzőbb a technológiai újítások iránti érdeklődés és nyitottság, így feltételezésünk szerint az MI-vel kapcsolatban is ez a helyzet.

6.2. Eredmények

Az előzetes hipotézisünk teljesülni látszik abban a tekintetben, hogy a 18-79 éves magyar lakosság legnagyobb arányban semlegesen értékeli a mesterséges intelligencia megoldások médiában való használatának hatását, aminek egyik oka az lehet, hogy nem rendelkeznek elegendő információval a helyzetről ahhoz, hogy igazán véleményt alkothassanak. Az is előfordulhat, hogy a közepes/semleges értékelés hátterében az áll, hogy a vélt pozitívumok és negatívumok kiegyenlítik egymást a válaszadó szemében, így az összesített értékelése inkább középre húz. A hipotézis másik fele – miszerint a semlegességen túl a negatív értékelések vannak többségben – is teljesül: míg a felnőtt magyarok 29 százaléka véli (inkább) pozitívnak a változást, addig 34 százaléka értékeli (inkább) negatívnak. A két oldal között a különbséget a szélsőséges értékelések adják, többen tartják nagyon negatívnak a jelenséget, mint nagyon pozitívnak.

A feltételezéssel ellentétben a nemek között nincs szignifikáns különbség abban a tekintetben, hogy hogyan értékelik az MI megjelenését a médiában. Bár abból indultunk ki, hogy a férfiak alapvetően pozitívabban állnak a kérdéshez, az adatok alapján az látszik, hogy csupán minimális eltérés van a nemek között, az összefüggés pedig statisztikailag nem szignifikáns. Szignifikáns viszont a kapcsolat minden más vizsgált demográfiai bontás mentén. Ezek közül a leglátványosabb az életkori csoportokkal való összefüggés: minél fiatalabb valaki, annál valószínűbb, hogy – akár nagyon – pozitívan értékeli a mesterséges intelligencia médiában való használatát. Az iskolai végzettségnél is megfigyelhető ez a tendencia, minél alacsonyabb az iskolázottság, annál pozitívabb a vélemény. A munkaerőpiaci helyzet esetében bár az eltérés diagramon ábrázolva látványos, az egyes csoportok alacsony elemszáma miatt az eredmény inkább csak tájékoztató jellegű, de a diákok kifejezetten pozitív, míg a nyugdíjasok lényegesen negatívabb értékelése egybevág az életkori csoportoknál elmondható megállapításokkal. A fővárosiak értékelik leginkább negatívan az MI szerepét a médiában, a kisebb városokban, illetve falvakban élők jobban hajlanak a pozitív irányba.

Minden médium esetén igaz, hogy akik alapból jobban bíznak az adott médiumban, azok a mesterséges intelligencia bevonódását is lényegesen pozitívabbnak értékelik, mint azok, akik eleve bizalmatlanok az egyes csatornákkal szemben. Az Európai Unióval kapcsolatban szkeptikus, illetve a szélsőségesen zártan gondolkodó csoport az MI médiában betöltött szerepét is negatívabban értékeli az átlagnál, ismét jelezve ezzel egy általános bizalmatlanságot, elzárkózást nem csak a mesterséges intelligencia irányába. A tartalomfogyasztás gyakoriságával nincs érdemi összefüggés, vagyis az, hogy valaki naponta, hetente vagy épp ritkábban használ egy-egy felületet, az nem befolyásolja szignifikáns mértékben a mesterséges intelligencia használatáról alkotott véleményét, mint ahogy az sem, hogy egy héten mennyi időt tölt az egyes felületeken történő médiafogyasztással.

A várakozásoknak megfelelően a mesterséges intelligencia használatában látott pozitívumok között élen jár a tartalomgyártók munkájához szükséges idő potenciális csökkentése, bár ezt a szempontot is mindössze a magyarok negyede (26%) társította hozzá. Ennél is kevesebben vannak, akik a tartalom magasabb szintű megbízhatóságában reménykednek az MI által, ami azt mutatja, hogy nincs kifejezett bizalom a mesterséges intelligenciában, a lakosság nem hisz benne, hogy igazán pontos és korrekt tartalmat tud gyártani vagy legalábbis nem megbízhatóbbat, mint a jelenleg ezzel foglalkozó szakemberek. A legnagyobb csoportot (36%) azok képviselik, akik nem látnak semmilyen kifejezett pozitívumot az újításban.

Akik az általános értékelésben inkább pozitívan nyilatkoztak a mesterséges intelligencia médiában betöltött szerepéről, azok a konkrétan felsorolt előnyöket is szignifikánsan magasabb arányban jelölték, ugyanakkor az általánosságban negatívan értékelők is egyetértettek néhány konkrét előnnyel a felsoroltak közül. Ez azt mutatja, hogy objektíven szemlélve látnak olyan szempontokat, amik mentén hasznos lehet az MI médiában történő felhasználása, de mindent figyelembe véve mégis inkább tartanak ettől vagy nem gondolják, hogy a pozitívumok ellensúlyozzák a mellettük felmerülő negatívumokat.

A felsorolt negatívumok közül a legtöbben az álhírek készítésének és terjesztésének növekvő valószínűségét emelték ki, ötből ketten (43%) érzik ezt problémás kérdéskörnek. Ez igazolja az előzetes hipotézisünket, hiszen a megbízhatatlanság mértékének emelkedéséről van szó ezáltal. A második leggyakrabban jelölt negatívum, hogy a stílus és az egyediség elveszik így a tartalmakból, a gépek által előállított szöveg, kép, videó sokkal egysíkúbb, szükség van az egyelőre csak valós emberek által végzett kreatív folyamatokra. Hipotézisünk volt, hogy a tartalomkészítők munkájának elvesztése sokakat aggaszt. Bár nem ez került a negatívumok listájának élére, csak a harmadik lett a sorban, de arányaiban sokkal többen jelölték, mint a pozitívumok között a munkához szükséges idő csökkenését. Ebből az látszik, hogy a munkahelyek megszűnésének lehetősége összességében jobban aggasztja a magyar lakosságot, mint amennyire a feladatokhoz kapcsolódó munkaidő potenciális csökkenése pozitív érzésekkel tölti el.

Csak tízből ketten (19%) feltételezik, hogy az MI használata által romlik a tartalom minősége, tehát összességében nem attól tart a lakosság, hogy általánosan rossz minőségű tartalom fog készülni, inkább attól, hogy nagyobb eséllyel rugaszkodik el a valóságtól egy-egy cikk, miközben sokkal szélesebb körhöz tud eljutni.

A diagramokból is egyértelműen kitűnik, hogy negatívumot sokkal többen tudtak társítani a mesterséges intelligencia médiában való megjelenéséhez, csupán a lakosság hatoda (16%) jelölte, hogy nem lát ilyesmit.

A „nem látok negatívumot” válaszlehetőséget átlag feletti arányban jelölték azok, akik általánosságban semlegesen viszonyulnak az MI és a média kapcsolatához, amiből arra lehet következtetni, hogy a rendelkezésükre álló ismeretek hiánya miatt nem igazán tudnak döntést hozni ebben a kérdésben, illetve nem látják át a potenciális veszélyek mértékét.

Aki a saját megítélése alapján könnyen megállapítja egy hírcikkről, hogy az hiteles-e vagy sem, az a mesterséges intelligencia médiában való felhasználását is pozitívabban fogadja, és ez fordítva is igaz: aki nehéznek érzi a hitelesség eldöntését, az az MI-ben is nagyobb eséllyel negatív hatást lát. Aki könnyűnek érzi eldönteni egy hírről, hogy hiteles-e, az átlag alatti arányban érzi az MI pozitívumát az álhírek kiszűrésének lehetőségében, feltételezhetően azért, mert a saját képességeiben is bízik, nem igényel ehhez külső támogatást. Sőt, ezek az emberek átlag feletti arányban érzik azt, hogy az MI éppen hogy megkönnyíti az álhírek készítését és terjesztését.

6.3. Összefoglalás

A mesterséges intelligencia felhasználási módjainak folyamatos bővüléséhez tartozik, hogy a médiatartalmak készítésébe is egyre több helyen és formában bevonják ezt a technológiai megoldást, legyen szó szövegek, hírek írásáról vagy éppen képek, videók generálásáról. Előzetes feltételezésünkkel összhangban nagy arányban vannak olyanok a felnőtt magyar lakosság körében, akik ezt a szerepvállalást semlegesen értékelik, ami lehet az információhiányból adódó döntésképtelenség eredménye, de éppen úgy a pozitív és negatív hatások kiegyenlítődésének jelensége. Valószínűsíthető, hogy mindkét eset előfordul a semlegesen értékelők körében. A felmérés csak érintőlegesen és inkább elméleti szinten foglalkozott a mesterséges intelligencia médiában való megjelenítésével, így nem egyértelműsíthető, hogy a pozitív és negatív irányba hajlók ítélete mögött valós jó vagy rossz tapasztalat vagy inkább általános optimizmus, illetve félelem rejlik. Ez azonban túlmutat a média világán, az MI-hez való viszonyulás felmérése egy kifejezetten erre irányuló, korábbi gyakorlati tapasztalatokat is vizsgáló további kutatásban lenne lehetséges.

Ha a kérdőívben felsorolt konkrét pozitív és negatív hatások jelölési arányát figyelembe vesszük, az valamelyest árnyalja a mesterséges intelligenciáról alkotott képet. Kifejezett pozitívumot sokkal kisebb arányban társítottak az MI médiában való megjelenéséhez, mint konkrét negatívumot, bár egy-egy optimista szemponttal még olyanok is egyetértettek, akik alapvetően negatív irányba húztak az értékelés során. Összességében az előzetes hipotézisünk igazolódik abban a tekintetben, hogy a pozitívumok között a munkához szükséges idő csökkenése áll az élen, bár a tartalomkészítők munkájának kiváltása nagyobb arányban jelent meg a negatív oldalon. Nem ez azonban az elsődleges félelem az MI ilyen célú felhasználásával kapcsolatban, így az ezzel összefüggő előfeltételezés nem állja meg a helyét. Az álhírek készítését és terjesztését tartják a legtöbben a mesterséges intelligencia potenciális hátulütőjének, illetve attól tartanak, hogy elveszik a tartalomból a stílus és az egyediség.

Akik a saját megítélésük alapján könnyebben megállapítják egy hírcikkről, hogy az hiteles-e vagy sem, azok amellett, hogy az egyes médiumokban is jobban bíznak, a mesterséges intelligencia megjelenését is pozitívabban értékelik. Emögött nagy valószínűséggel az állhat, hogy aki magabiztos a saját képességeiben abban a tekintetben, hogy észrevegye a potenciálisan hibás vagy hamis tartalmakat, az kevésbé tart egy újabb tényező megjelenésétől, hiszen meggyőződése, hogy helyén fogja tudni kezelni az MI miatt esetlegesen megszaporodó álhíreket is.