A helyhez kötött szolgáltatások piacán is erősödtek a mobilszolgáltatók

Közzétéve: 2025. július 8.

Egyre több háztartás fizet elő egy csomagban több távközlési szolgáltatásra, jellemzően televízióra és internetre – állapította meg az NMHH friss kutatása. A több év hírközléspiaci trendjeit áttekintő tanulmány szerint napjainkra a helyhez kötött szolgáltatások egyre inkább a mobilszolgáltatókhoz vándoroltak át, vagyis egyre jellemzőbb, hogy a lakosság a mobil és a vezetékes távközlési szolgáltatásokra ugyanazon szolgáltatónál fizet elő.

Korábban a hazai háztartások jellemzően egyetlen szolgáltatótól vásárolták meg az összes otthoni távközlési szolgáltatást – akár azért, mert a lakásukat csak egy cég volt képes ellátni, akár azért, mert így kedvezőbb árajánlatot kaptak, mintha külön-külön rendelték volna meg az egyes szolgáltatásokat.

Az utóbbi néhány évben ugyanakkor a lakosság a mobil és a vezetékes távközlési szolgáltatásokra is egyre inkább ugyanannál a szolgáltatónál fizetett elő, így a helyhez kötött szolgáltatások egyre inkább a mobilszolgáltatókhoz vándoroltak át. Az NMHH idősora szerint miközben 2018 végén az összes helyhez kötött előfizetés 11 százaléka volt egy csomagban valamilyen mobiltelefon-szerződéssel, 2024 végére ezen arány 27 százalékra nőtt, a tendencia pedig folyamatos és gyorsuló.

A jelenség mögött két tényező áll. Egyrészt mindhárom mobilszolgáltató kínál helyhez kötött távközlési szolgáltatásokat is, és jelentős kedvezményt biztosít azoknak az előfizetőknek, akik csomagban, mobilelőfizetéssel együtt rendelik meg ezeket. A fogyasztók emiatt mára maguk is érdekeltté váltak a távközlési szolgáltatások csomagosításában, hiszen ez akár 20-30 százalékos megtakarítást is jelenthet számukra.

Másrészt egyre fogynak azok a háztartások, amelyeknek csak egyetlen helyhez kötött szolgáltatásra, például csak tévére van igényük, ami miatt nem olyan nagy a csomagjuk, hogy elegendően nagy kedvezményt kapnának rá. Így például, míg 7 évvel ezelőtt még meghaladta az egymilliót azon háztartások száma, amelyek kizárólag televízióra fizetettek elő, mára ezek száma 640 ezerre csökkent. Hasonlóképpen a csak vezetékes telefont igénybe vevő háztartások száma 360 ezerről 140 ezerre apadt ugyanezen időszakban.

Manapság egyre több háztartás érzi úgy, hogy tévére és helyhez kötött internetre is szüksége van, nem meglepő tehát, hogy a mindkét szolgáltatást megrendelők száma 320 ezerről 540 ezerre nőtt. Ennél jobban csak a tévét, internetet és mobiltelefont egyaránt igénybe vevők száma emelkedett – közel tízszeresére, 45 ezerről 410 ezerre.

Az, hogy kik tudják kihasználni a mobil és otthoni szolgáltatások együttes igénybevételének előnyeit, elsősorban két körülményen múlik: az életkoron és a jövedelmen. A fiatalok sokszor úgy gondolkodnak, hogy a mobilelőfizetésük mellé nekik elég az internet, nincs szükségük sem tévére, sem vezetékes telefonra. Ezzel szemben az idősebbek jellemzően éppen a tévén kívül nem igényelnek mást, így ezen csoportok ritkábban szerződnek nagyobb csomagokra, mint a középkorúak.

Az alacsonyabb jövedelműeknek alaposan meg kell gondolniuk a kiadásaikat, így csak a legszükségesebb távközlési szolgáltatásokat használják. Ez ugyancsak a csomagban vásárlás ellen hat, miközben így éppen azok esnek el a komoly csomagkedvezményektől, akik a legjobban rászorulnának azokra.