Három intézménnyel bővült az NMHH Partneriskola Programja

Közzétéve: 2026. február 4.

Második alkalommal díjazta együttműködő iskolái kiemelkedő teljesítményt nyújtó pedagógusait a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). A Partneriskola Program pénteki, díjátadó ünnepséggel egybekötött konferenciáján harminchárom pedagógus vehetett át elismerő oklevelet a diákok médiatudatosságának fejlesztéséért végzett példaértékű munkájáért. A résztvevők megismerhették az NMHH Digital Parenting kutatásának legfrissebb eredményeit is, amelyeket ezt követően a partneriskolák és a Hatóság szakemberei egy tanulságos kerekasztal-beszélgetésen vitattak meg.

 Somogyi Ákos, az NMHH gyermekvédelmi főosztályvezetője

Somogyi Ákos, az NMHH gyermekvédelmi főosztályvezetője 

Pécsről a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma és Kollégiuma, valamint a Babits Mihály Gyakorló Gimnázium, míg Tiszaújvárosról a Széchenyi István Általános Iskola csatlakozott a médiahatóság Partneriskola Programjához – számolt be az eseményen a program legutóbbi sikereiről Somogyi Ákos. Az NMHH gyermekvédelmi főosztályvezetője hangsúlyozta: a partneriskolák közösségében olyan intézmények találhatók, amelyek átlagon felül támogatják diákjaik felkészítését a digitális tér kihívásaira, valamint olyan pedagógusok, akik kivételes erőfeszítéseket tesznek, hogy támogassák tanítványaikat a tehetségük kibontakoztatásában. 

Somogyi Ákos hozzátette: az NMHH a Partneriskola Programmal az együttműködő intézmények és pedagógusok korábbi jó gyakorlatait és médiaedukációs céljait kívánja tovább ösztönözni és támogatni. A főosztályvezető kiemelte, hogy az együttműködés kétirányú tudásmegosztásra épül: a partneriskolák pedagógusainak az NMHH betekintést enged saját médiaértés-oktató módszereibe, és szakmai háttéranyagokkal is támogatja a munkájukat. Ezzel párhuzamosan azonban a médiahatóság szakértői is átvesznek jó gyakorlatokat a pedagógusoktól, amelyeket igyekeznek aztán egy minél szélesebb kör számára eljuttatni – fogalmazott Somogyi Ákos.

Az NMHH gyermekvédelmi főosztályvezetője kiemelte: a Partneriskola Program nem lehetne sikeres az abban szerepet vállaló pedagógusok lelkiismeretes és magas színvonalú munkája nélkül, akik – többek között – lelkes diákokkal töltik meg az NMHH támogatásával kialakított iskolai médialaborokat, lehetőséget kínálva tanítványaiknak az élményalapú tanulásra. Somogyi Ákos hozzátette: a Hatóság ezért is tartotta kiemelten fontosnak, hogy ismét oklevéllel ismerjen el harminchárom kiemelkedő teljesítményű pedagógust.

Az eseményen ezt követően az NMHH gyermekvédelmi elemzője mutatta be a médiahatóság a 7-16 évesek médiahasználatát vizsgáló Digital Parenting kutatásának legfrissebb eredményeit. Fóris Alexandra szakmai előadásában rámutatott: az első mobiltelefonját ma már közel minden harmadik gyermek az iskolatáskával együtt kapja meg szüleitől, amihez sok esetben nem társul megfelelő felvilágosítás és gondviselői útmutatás. A szakértő kiemelte: a gyermekek jellemzően 11 éves korukban regisztrálnak először valamelyik közösségimédia-platformra. Hozzátette: a regisztrációs korhatár ugyanezeken a felületeken elvileg 13 év, ennek ellenére 12 éves korban már a fiatalok 80 százaléka rendelkezik ilyen profillal, 15 évesen pedig már gyakorlatilag mindenki. Az ellenőrizetlen online jelenlét nagyban megnöveli az online veszélyeknek való kitettség kockázatát – húzta alá Fóris Alexandra.

A szakmai előadást követően Novák Adrienn, a médiahatóság gyermekvédelmi jogi munkatársa Varga Árpáddal, az NMHH médiaműveltségi osztályvezetőjével, Palkó Balázzsal, a Váci Piarista Gimnázium pedagógusával, valamint Juhász Péterrel, a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium tanárával egy gondolatébresztő kerekasztal-beszélgetésen értekezett a kutatás eredményeiről. A résztvevők hangsúlyozták, hogy a szülők részéről gyakori stratégia a korlátozás, tiltás vagy a folyamatos ellenőrzés, azonban ennél hatékonyabb eszköz lehet az úgynevezett aktív mediáció. Kiemelték, hogy a gyermek és a szülő közötti előzetes és folyamatos párbeszéd, a világháló közös felfedezése, valamint a kockázatok és lehetőségek kibeszélése a prevenció egyik leghatásosabb eszköze. Az NMHH friss Digital Parenting kutatásának összefoglalója, valamint részletes eredményei a Hatóság oldalán érhetők el.

Második alkalommal díjazta együttműködő iskolái kiemelkedő teljesítményt nyújtó pedagógusait a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság

Második alkalommal díjazta együttműködő iskolái kiemelkedő teljesítményt nyújtó pedagógusait a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság

A médiahatóság partneriskoláinak elismert pedagógusai a kerekasztal-beszélgetést követően ünnepélyes keretek között vehették át oklevelüket Somogyi Ákos főosztályvezetőtől. Az esemény hátralévő részében az NMHH munkatársai értékes beszélgetéseket folytattak a megjelent pedagógusokkal és intézményvezetőkkel. A jelenlévők a médiaértés-oktatással kapcsolatos gyakorlati tapasztalataikat, meglátásaikat és jövőbeli elképzeléseiket oszthatták meg egymással, amely diskurzus a szakmai programok fejlesztését hivatott támogatni.

A díjazottaknak szívből gratulálunk kimagasló teljesítményükhöz!