kapcsolódó kiemelt témaszűrőszoftverek

A szülői felügyeleti szoftverek egy átfogó stratégia részeként működnek jól

A magyarországi internetszolgáltatók többsége már köteles, vagy hamarosan köteles lesz ingyenesen biztosítani a pornográf tartalmakat szűrő internetszolgáltatást. Az online tér ezzel és egyéb technikai megoldásokkal is biztonságosabbá tehető a gyermekek számára, de a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szakértői arra figyelmeztetnek: a legjobb szoftver sem helyettesíti a szülő és gyermek közötti párbeszédet, valamint a közös szabályalkotást.

A digitális eszközök használata során a szülői felügyeleti funkciók egyfajta védőhálót biztosítanak a gyermekek számára, segítve a család által kialakított keretek betartását. Ezek az eszközök egy széles körű szülői stratégia részeként a leghatékonyabbak, amelynek szerves része a gyermek edukálása és az aktív szülői mediáció is. A technikai beállítások segítenek megelőzni, hogy a gyermek életkorának nem megfelelő tartalom kerüljön a képernyőre, emellett lehetővé teszik a képernyőidő és az egyes alkalmazások használatának nyomon követését is.

A szülők több szinten is beavatkozhatnak gyermekük védelme érdekében. Az első szintet a szűrt internet jelenti, amelyet a szolgáltatóktól ingyenesen lehet igényelni. A vonatkozó rendelet értelmében a mobilinternet-szolgáltatók mellett 2026. május 1-jétől a több mint tízezer előfizetővel rendelkező vezetékes szolgáltatók, 2027-től pedig a kisebb szolgáltatók is kötelesek ezt biztosítani. Ez a megoldás hálózati szinten gátolja meg a pornográf oldalak elérését, és gyakran kiegészítő időkorlát-beállításokat is kínál.

A második szintet az okoseszközökre vagy számítógépre telepíthető szűrőszoftverek és szülői felügyeleti alkalmazások jelentik. Ezek a tartalomszűrésen túl olyan funkciókat is kínálnak, mint a helyadatok biztosítása vagy részletes használati jelentések készítése. Ilyen megoldás lehet például a Google Family Link vagy az operációs rendszerek saját beépített funkciói. Fontos továbbá az egyedi alkalmazásbeállítások ismerete is, például a TikTokon vagy az Instagramon, ahol specifikus korlátozásokat – üzenetküldési vagy kommentelési tilalmat – állíthatunk be a gyermek biztonsága érdekében. Az egyes alkalmazások, közösségi oldalak beállítási lehetőségei a gyerekaneten.hu felületén ismerthetők meg.

A megfelelő szoftver kiválasztásakor érdemes figyelembe venni a háztartásban használt operációs rendszereket, a védeni kívánt eszközök számát, valamint azt is, hogy melyik szoftver illeszkedik leginkább a család igényeihez. Ebben nyújt segítséget az NMHH megújult szűrőszoftver-katalógusa, amely egy helyen, átlátható módon mutatja be a legnépszerűbb programokat, összehasonlítja azok legfontosabb funkcióit, és segítséget ad a megfelelő megoldás kiválasztásához. A katalógust érdemes a hozzá készült útmutatóval együtt használni, amely közérthetően ismerteti a digitális védelem technikai hátterét és a szűrőfunkciók működését.

Az NMHH szakértőinek javaslata, hogy a szoftver kiválasztása és beállítása előtt, illetve annak használatával párhuzamosan a gyermekek bevonásával készítsünk digitális házirendet. Így a technikai védelem nem tiltásként, hanem egy közösen kialakított, biztonságos keretrendszerként jelenik meg, amely a gyermek életkorához és fejlődéséhez igazodva alakítható. Ne feledjük: a technológia segít, de a valódi biztonságot a támogató szülői jelenlét teremti meg.

Saját digitális házirendünket az NMHH online hőseinek útmutatásai alapján is összeállíthatjuk, az onlinehosok.hu oldalon ezen kívül letölthető sablont is találhatunk. A tudatos médiahasználathoz kapcsolódó további hasznos tanácsokat a gyerekaneten.hu oldalon olvashatunk, ahol elérhetők az NMHH gyermekekhez és szüleikhez szóló tájékoztató kiadványai is.

Az NMHH szűrőszoftver-katalógusa és a hozzá tartozó útmutató további gyakorlati segítséget nyújt a családoknak a megfelelő digitális védelmi megoldások kiválasztásához és alkalmazásához.

kapcsolódó témagyermekek és kiskorúak védelmekapcsolódó témagyermekvédelemkapcsolódó témaGyerekaneten.hu weboldalkapcsolódó témaOnline Hősök – NMHH-kampány