Médiatanács: kétszázmillió forint kortárs animációs sorozatok további fejlesztésére

Közzétéve: 2018. november 12.

December 6-ig lehet jelentkezni a 200 millió forint keretösszegű Dargay Attila-pályázatra, amelyből a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa korábban támogatott animációs sorozatok bővítését, illetve ilyen sorozatok egész estés animációs filmmé alakítását finanszírozza. A grémium döntése alapján az Ember Judit-pályázat keretéből tizenhárom új dokumentum-, a Kollányi Ágoston-pályázat támogatásából pedig kilenc ismeretterjesztő film, illetve sorozatrész készül. A testület pénzdíjakat ajánlott fel a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál legjobb alkotóinak, és elfogadta a legfrissebb hatósági vizsgálatot a televízióműsorok akadálymentesítéséről: a csatornák továbbra is közel 100 százalékban tettek eleget a törvényi előírásoknak.

Idén is pályázható a Dargay-felhívás

Korábban már támogatott gyermek-, ifjúsági és családi témájú animációs sorozatok további epizódjainak gyártására, illetve egész estés animációs tévéfilmekké alakítására lehet támogatást igényelni az idén is 200 millió forint keretösszeggel meghirdetett, 2018-as Dargay Attila-pályázaton. A szinopszisokkal december 6-án 12 óráig lehet jelentkezni, a nyertes pályázók feladata – a korábban támogatást nyert részekkel összhangban – kiegészíteni a sorozatokat 13 részesre, kibővíteni a már elkészült 13 epizódot 26 részesre, illetve az egész estésnek szánt alkotások esetében a már elkészült sorozatot minimum 52, maximum 90 percessé kell összefűzni.

Tizenhárom új dokumentumfilm készül el mecenatúratámogatással

A Magyar Média Mecenatúra Programban a dokumentumfilmek gyártásának támogatására kiírt idei Ember Judit-pályázat második fordulójában tizenhárom alkotónak, összesen 108,5 millió forint odaítéléséről döntött a testület eheti ülésén. A nyertes alkotók közül Xantus Gábor az idén elhunyt költőnkről, Kányádi Sándorról, Simon Judit Klapka György ’48-as honvédtábornokról, Szabó Gábor Besenyei Péter műrepülőről, Pap Zsolt pedig az animáció zsenijéről és a sci-fi műfaj úttörőjéről, George Palról készít majd portréfilmet. Vojkó Ferenc a Szent Korona 1945 és 78 közötti hányatott „útját”, Tősér Ádám az ’56-os forradalom után itthonról elmenekültek befogadásának történetét meséli el. Pesty László a Duna Televízió létrejötte óta eltelt negyedszázadot eleveníti fel meghatározó tévés személyiségeket is megszólaltatva, Kriskó László Józsefváros és az MTK sportegyesület múltját, sikereit és terveit, Skrabski Fruzsina négy traumatikus sorsot és a szinte lehetetlen talpra állást mutatja be, Neagu Adrian pedig a moldvai csángók Székelyföldre kényszerítéséről forgat filmet. Jamrik Levente a nyolcvanas évek Magyarországán működő nemzetközi terrorszervezetekről készít dokumentumfilmet, Káel Csaba a XIX. századi budapesti Operaházba, az itt dolgozó Mahler életébe avatja be a nézőt, míg Mezősi-Nagy Mariann és Mezősi Tamás egy követségi tanácsos, Wettstein János nemrég előkerült naplója alapján dolgozza majd fel a trianoni béketárgyalásokat.

Kilenc alkotó nyert az ismeretterjesztő filmes pályázat idei második fordulójában

Az ismeretterjesztő filmek, sorozatok gyártását támogató Kollányi Ágoston-pályázat idei második fordulójában a Médiatanács nyolc magyarországi és egy határon túli alkotónak összesen 74,4 millió forint támogatást ítélt meg. A határon túlról már többedjére eredményesen pályázott Szabó Attila, aki egy világviszonylatban is ritka féldrágakő, az aragonit csiszolásának erdélyi hagyományát, fénykorát és jelenét idézi majd meg. Az itthoni nyertesek között van Szász Csongor, aki a második világháború utáni vajdasági magyar kisebbség letargikus hangulatában született lakodalmas rockzenéről mint közösségi és kulturális jelenségről forgat, valamint Simon Broughton, aki a magyar táncházmozgalom történetét örökíti meg. Varsányi Ferenc a kereszteseket állítja középpontba a keresztény-iszlám ellentét 21. századi környezetében, Takács Rita a növényvilág kommunikációjáról készít filmet. Támogatást nyert három portréterv is: Balázs Ferencről, az unitárius reneszánsz teológusról, tanárról, íróról és népművelőről (r.: Orbán János Dénes), Potoczky Máriáról, egy arisztokrata származású szociáldemokrata aktivistáról Nagy Imre környezetéből (r.: Bozsogi János), és elkészül az első életrajzi film a nagy mesélőről, Benedek Elekről is (r.: Szögi László). Újabb 16 résszel folytatódik a vallásszabadságot a világon elsőként törvénybe iktató 1568-as erdélyi országgyűlésről szóló sorozat, a Vallás és szabadság is (r.: Hevér Zoltán).

Ad hoc és fesztiváldíj-támogatásról is döntött a Médiatanács

A mecenatúraprogram azonnali helyszíni forgatási költséget támogató Escher Károly-pályázatának keretéből 2 millió forinttal járul hozzá a Médiatanács az Erdély és Románia egyesülésének 100. évfordulójára, december 1-jére tervezett román centenáriumi ünnepségsorozat megörökítéséhez, tekintettel az elmúlt napokban a témában elhangzott uniós nyilatkozatok visszhangjára. A támogatott rendezőnek, Major Anitának vállalnia kell, hogy a nyersanyaggal érvényesen pályázik majd a dokumentum- vagy ismeretterjesztő filmek gyártását támogató pályázat következő fordulójában.

Jövőre is támogatja a Médiatanács a 2019. január 28. és február 3. között esedékes Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon eredményesen szereplő alkotókat. A versenyszekció fődíjaira, a legjobb rövidfilm fődíjára és a közönségdíjra összesen 2,2 millió forintot ajánl fel a testület.

Továbbra is 99,9 százalékos a médiatörvényben meghatározott tévéműsorok akadálymentesítése

A Médiatanács elfogadta és a honlapján közzétette az NMHH 2018 első félévére vonatkozó vizsgálatát arról, hogy a hét országos közszolgálati és a két nagy kereskedelmi televízió hogyan és milyen arányban teszi befogadhatóvá műsorszámait hallássérült nézőinek. A több mint ötezer vizsgált műsorórában az előző félévhez hasonlóan összességében és átlagosan a kínált műsorok közel 83 százaléka volt elérhető a hallássérültek számára – ez a közszolgálati televíziók esetében 86,3, míg a kereskedelmi televíziók esetében 71,1 százalék volt. A médiatörvényben előírt, kötelezően ellátandó műsoridő 99,9 százalékában teljesült ebben a félévben is az akadálymentesítés, de anomáliák – felirathiány, tartalmi vagy időbeli pontatlanság – továbbra is előfordultak. A szolgáltatók elsősorban most is feliratot alkalmaztak (99,6 százalékban), a jelnyelvi tolmáccsal ellátott műsorszámok aránya ezúttal is minimális volt (0,4 százalék). A médiatörvény a közérdekű közleményeknél, a politikai reklámoknál, a hírműsorszámoknál – beleértve a közlekedési híreket, a sporthíreket és az időjárás-jelentést is –, a politikai tájékoztató műsorszámoknál, a fogyatékos személyekről és esélyegyenlőségről szóló műsorszámoknál, a filmeknél, a játékoknál és a közszolgálati célokat szolgáló műsorszámoknál írja elő a hallási akadálymentesítést.

Frekvenciapályázati és médiafelügyeleti döntések

A Médiatanács véglegesítette és a honlapján közzétette a jelenleg használaton kívüli Tardos 95,5 MHz-es helyi rádiós frekvencia pályázati felhívását közösségi jellegű használatra. Az ajánlatokat 2019. január 21-én lehet majd benyújtani. A testület a Budapest 99,5 MHz-es körzeti rádiós frekvencia pályázatán az alaki vizsgálat során hiánypótlásra szólította fel mindkét pályázót, a Zene Rádió Kft.-t és a Média Depo Kft.-t. A Paks 96,3 MHz-es helyi rádiós frekvencia eljárásában a grémium pályázati nyilvántartásba vette az egyedüli pályázót, a Paks FM Kft.-t. A Zalaegerszeg 88,9 MHz-es helyi rádiós pályázat tartalmi vizsgálata során mindkét pályázótól – az Egerszeg Media Kft.-től és az LB Rádió Kft.-től – felvilágosítást kért a testület.

A tanács 20 ezer forint bírság megfizetésére kötelezte a Hír TV szolgáltatóját, miután az egy augusztus végén vizsgált adásnapon a teletext oldalán elmulasztotta feltüntetni a közzétett saját műsorszámainak korhatár-besorolását jelző piktogramokat.