Médiatanács: jó eséllyel indulhat a Klubrádió a Budapest 92,9 MHz frekvencia pályázatán

Közzétéve: 2020. október 12.

Elfogadta a Budapest 92,9 MHz frekvencia pályázati felhívásának tervezetét a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa legutóbbi, október 9-ei ülésén. A grémium kézhez kapta a Klubrádió kártérítési perének másodfokú döntését, amely szerint a Médiatanács nem köteles kárpótolni a rádiót. A testület emellett felkérte az NMHH-t, hogy a Budapest 95,3 MHz és a Budapest 89,5 MHz frekvenciák terveit is dolgozza ki. A tanács közel 62,5 millió forint támogatásról is döntött a közösségi televíziók és rádiók műszaki fejlesztésére kiírt idei pályázaton.

A közeljövőben három budapesti frekvencia is pályázható lesz

A tanács elfogadta és honlapján véleményezésre közzétette a Budapest 92,9 MHz körzeti rádiós frekvencia pályázati felhívásának tervezetét közösségi jellegű használatra. A jövő februárban lejáró jogosultságon jelenleg a Klubrádió médiaszolgáltatója sugároz. A felhívástervezet részét képező értékelési kategóriák között – egyebek mellett – szerepel a médiaszolgáltatási tapasztalat is, de a Klubrádió pályázat benyújtása esetén pluszpontot kaphat azért, mert eddig is a 92,9 MHz frekvencián sugározta műsorát.

A testület pályázati eljárások előkészítése érdekében felkérte az NMHH-t a Budapest 95,3 MHz és a Budapest 89,5 MHz frekvenciák tervének kidolgozására. Az előbbi frekvencián korábban a Klubrádió szólt, utóbbin pedig a Music FM működött.

Megnyerte a Médiatanács a Klubrádió által indított kártérítési pert

A Fővárosi Ítélőtábla szeptember 24-ei, másodfokú, jogerős ítélete szerint a Médiatanács megnyerte azt az 1,2 milliárd Ft értékű kártérítési pert, amelyet a Klubrádió arra hivatkozva indított, hogy 2011 és 2013 között anyagi kára keletkezett a rádió bizonytalan helyzete miatt. Az ítélőtábla – helybenhagyva az elsőfokú bíróság döntését – kimondta: a Médiatanács nem köteles kárpótolni a rádiót a bevételkiesésért. A Klubrádió ugyanis nem igazolta, hogy az állított vagyoni előnye kizárólag a Médiatanács magatartása miatt maradt volna el, hiszen a talk-rádió-piac tendenciái alapján nem számíthatott a korábbi bevételeire. A bíróság szerint, mivel az elmaradt vagyoni előny érvényesítéséhez szükséges feltételeket a Klubrádió nem bizonyította, az állított kár nagyságrendjének vizsgálatára már nem is volt szükség. Az ítélet közel tízéves pereskedésnek vetett véget, és a Médiatanács javára összesen csaknem harmincmillió forint perköltség megfizetésére kötelezte a rádiót. Az ítélet részleteiről az NMHH önálló közleményt adott ki.

Pályázható egy győri és tihanyi frekvencia

Véglegesítette és közzétette honlapján a Médiatanács a Tihany 97,6 MHz helyi és a Győr 96,4 MHz körzeti frekvenciák pályázati felhívásait közösségi használatra. Az ajánlatokat november 10-én és 18-án lehet majd benyújtani.

A marcali TaVi TV szolgáltatóját az első alkalommal és egy esetben elkövetett jogsértés miatt – pénzbírság kiszabása nélkül – figyelmeztette a Médiatanács, amiért a Creative chef című műsor egy augusztusi adása után a műsorvezető szakácskönyvének bemutatásával burkolt reklámot tett közzé. A szolgáltató ugyanis megtévesztő módon nem jelezte a nézőknek, hogy a népszerűsítés kereskedelmi célt szolgált, így a közönség nem reklámformában találkozott a hirdetési tartalommal.  

Közel 62,5 millió forint műszaki fejlesztésre

A közösségi médiaszolgáltatók támogatására kiírt műszaki pályázat idei első fordulójában huszonkét pályázatot nyilvánított kedvezményezetté a Médiatanács. A nyertesek összesen 62,47 millió forintot fordíthatnak stúdió-, hang- és fénytechnikai berendezések, műsorjel-átviteli, illetve a médiaszolgáltatáshoz szükséges informatikai eszközök vásárlására. A televíziók közül támogatást kapott a Szentgál és a Tatai Televízió, a csabacsűdi Körös Televízió, a Füzesabonyi Városi Televízió, a Régió TV Esztergom, a biatorbágyi Völgyhíd TV, a Soltvadkerti TV, a tahitótfalui Danubia Televízió, a TV Szentendre és a TV Budakalász, valamint a fővárosban a Bonum TV, a Hegyvidék Televízió, a hatoscsatorna és az Apostol TV. A közösségi rádiók közül a veszprémi Mária Rádió Völgyhíd és Mária Rádió Pápa jogosultsága, továbbá Budapesten a 90.9 Jazzy Rádió, a Trend FM, a Magyar Katolikus Rádió és annak 102,6 MHz-en szóló jogosultsága, míg a kisközösségi rádióknál a siófoki Balaton Rádió és a Rádió Szarvas fejlesztheti technikai berendezéseit. A pályázat második fordulójának beadási határideje október 16-a 16 óra.

Továbbra is 99,9 százalékos a televíziós akadálymentesítés

A Médiatanács elfogadta és a honlapján közzéteszi a televíziós akadálymentesítésről szóló legfrissebb tanulmányt. Ebben az NMHH azt vizsgálta, hogy 2020 első félévében hogyan és milyen arányban segíti hallássérült nézőit a hat országos közszolgálati és a két nagy kereskedelmi televízió.

A több mint 4600 vizsgált órában a műsorok mintegy 85 százalékát akadálymentesítették – ez a közszolgálati televízióknál 88,7 százalék, míg a kereskedelmi televízióknál 73,5 százalék volt. A hallássérült nézőknek nyújtott segítség 98,6 százalékban feliratot, döntő mértékben teletext átiratot jelentett. 1,4 százalékánál volt jelnyelvi tolmács: az M1, az M4, a Duna TV, a Duna World és a TV2 vallási, hír-, információs magazint és fogyatékkal élők számára készült műsorokat adott ilyen segédlettel, míg az M2-n jelnyelvi narrátorokkal tolmácsoltak egy ismeretterjesztő filmet és néhány animációt.

A médiatörvényben előírt, kötelezően akadálymentesítendő műsoridőt 99,9 százalékosan teljesítették a szolgáltatók, de továbbra is előfordultak tartalmi problémák, például a feliratozás teljes hiánya vagy tartalmi pontatlansága, emellett gyakoriak voltak a szótévesztések és elírások is.