A Médiatanács 355/2021. (IV. 27.) számú döntése

Az M-RTL Zrt. által üzemeltetett RTL Klub állandó megnevezésű médiaszolgáltatáson 2021. március 21-én 19 órától sugárzott, és március 24-én 13 óra 11 perctől megismételt „Apatigris” című műsorszámot kifogásoló bejelentés [az Mttv. 9. § (5) bekezdésében és a 10. § (1) bekezdés c) pontjában foglalt rendelkezések vélelmezett megsértése]

Hatósági döntés dátuma: 2021. április 27.

A Médiatanács az előterjesztés mellékletében szereplő végzéstervezet elfogadásával közigazgatási hatósági eljárást indít a Médiaszolgáltatóval szemben az Mttv. 9. § (5) bekezdésének és a 10. § (1) bekezdés c) pontjának a Médiaszolgáltató által üzemeltetett RTL Klub állandó megnevezésű médiaszolgáltatáson 2021. március 21-én 19 órától sugárzott, és március 24-én 13 óra 11 perctől megismételt „Apatigris” című műsorszámban két alkalommal történt vélelmezett megsértése tárgyában, valamint kötelezi a Médiaszolgáltatót, hogy terjessze elő az üggyel kapcsolatos nyilatkozatát.