PS/10257-196/2023. számú határozat: piacmeghatározás, a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatók azonosítása és kötelezettségek előírása (1/2014. piac)
Ügyiratszám: PS/10257-196/2023.
Tárgy: Piacmeghatározás, a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatók azonosítása és kötelezettségek előírása (1/2014. piac)
Ügyintéző: Baracsi Krisztina
Határozat
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Elnöke (a továbbiakban: Elnök) a „Hívásvégződtetés egyedi, nyilvános helyhez kötött telefonhálózatban” megnevezésű nagykereskedelmi piac azonosítására, az érintett piacon fennálló verseny hatékonyságának elemzésére, az érintett piacon jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatók azonosítására, illetve a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatók számára jogszabályban meghatározott kötelezettségek előírására hivatalból indított eljárás során
megállapította,
hogy a fenti piacon a következő 133 elkülönült érintett piac azonosítható:
- Hívásvégződtetés a Magyar Telekom Távközlési Nyilvánosan Működő Részvénytársaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 1. számú piac).
- Hívásvégződtetés a DIGI Távközlési és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 2. számú piac).
- Hívásvégződtetés a Vodafone Magyarország Távközlési Zártkörűen Működő Részvénytársaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 3. számú piac).
- Hívásvégződtetés a 3C Távközlési Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 4. számú piac)
- Hívásvégződtetés a 42NET Marvin Cloud Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 5. számú piac)
- Hívásvégződtetés a 4VOICE Távközlési Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 6. számú piac)
- Hívásvégződtetés az ACE TELECOM Telekommunikációs és Informatikai Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 7. számú piac)
- Hívásvégződtetés az ADERTIS Informatikai Fejlesztő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 8. számú piac)
- Hívásvégződtetés az ANTENNA HUNGÁRIA Magyar Műsorszóró és Rádióhírközlési Zártkörűen Működő Részvénytársaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 9. számú piac)
- Hívásvégződtetés az ARRABONET Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 10. számú piac)
- Hívásvégződtetés a Balmaz InterCOM Távközlési és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 11. számú piac)
- Hívásvégződtetés a Belgacom International Carrier Services SA/NV nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 12. számú piac)
- Hívásvégződtetés a BEROTEL NETWORKS Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 13. számú piac)
- Hívásvégződtetés a Beta-Net Elektronikus Hírközlési Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 14. számú piac)
- Hívásvégződtetés a Biatorbágyi Kábeltévé Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 15. számú piac)
- Hívásvégződtetés a BORSODWEB Internet Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 16. számú piac)
- Hívásvégződtetés a BT Global Europe B.V. Magyarországi Fióktelepe nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 17. számú piac)
- Hívásvégződtetés a Calgo Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 18. számú piac)
- Hívásvégződtetés a Calliotel Távközlési Fejlesztő és Tanácsadó, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 19. számú piac)
- Hívásvégződtetés a CBN Telekom Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 20. számú piac)
- Hívásvégződtetés a Celldömölki Kábeltelevízió Műsorelosztó Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 21. számú piac)
- Hívásvégződtetés a CG-SYSTEMS Informatikai, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 22. számú piac)
- Hívásvégződtetés a Cogitnet Informatikai Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 23. számú piac)
- Hívásvégződtetés a Colt Technology Services GmbH Magyarországi Fióktelep nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 24. számú piac)
- Hívásvégződtetés a Comnica Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 25. számú piac)
- Hívásvégződtetés a Comtest Technikai és Ügyvitelszervezési Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 26. számú piac)
- Hívásvégződtetés a Copy-Data Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 27. számú piac)
- Hívásvégződtetés a Cost Consulting Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 28. számú piac)
- Hívásvégződtetés a DELTAKON Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 29. számú piac)
- Hívásvégződtetés a DIALOGA SERVICIOS INTERACTIVOS, S.A. nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 30. számú piac)
- Hívásvégződtetés a Ditel 2000 Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 31. számú piac)
- Hívásvégződtetés a DRÁVANET Internet szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 32. számú piac)
- Hívásvégződtetés a DUAL-PLUS Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 33. számú piac)
- Hívásvégződtetés a Duna-Táv Távközléselektronikai Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 34. számú piac)
- Hívásvégződtetés az ELEKTRONET Elektronikai és Telekommunikációs Zártkörűen Működő Részvénytársaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 35. számú piac)
- Hívásvégződtetés az Epax Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 36. számú piac)
- Hívásvégződtetés az Ephone Schweiz GmbH. nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 37. számú piac)
- Hívásvégződtetés az ES Innotel Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 38. számú piac)
- Hívásvégződtetés az EuroCable Magyarország Kábeltelevíziós, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 39. számú piac)
- Hívásvégződtetés az ExpertCom Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 40. számú piac)
- Hívásvégződtetés az FCS Group Kereskedelmi, Szolgáltató és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 41. számú piac)
- Hívásvégződtetés a FONIO-VOIP Informatikai, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 42. számú piac)
- Hívásvégződtetés a Földesi és Társa 2002 Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 43. számú piac)
- Hívásvégződtetés a Gelka Hirtech Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 44. számú piac)
- Hívásvégződtetés a Gergi Háló Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 45. számú piac)
- Hívásvégződtetés a Giganet Internet Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 46. számú piac)
- Hívásvégződtetés a Gloster Telekom Távközlési Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 47. számú piac)
- Hívásvégződtetés a GTT Communications Netherlands B. V. nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 48. számú piac)
- Hívásvégződtetés a H1 Komm Távközlési és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 49. számú piac)
- Hívásvégződtetés a Hajdú7 Turisztikai és Rendezvényszervező Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 50. számú piac)
- Hívásvégződtetés a HelloVoip Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 51. számú piac)
- Hívásvégződtetés a HIR-SAT 2000 Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 52. számú piac)
- Hívásvégződtetés a Hungária Informatikai Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 53. számú piac)
- Hívásvégződtetés a HWR-Telecom Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 54. számú piac)
- Hívásvégződtetés az Infoteam '95 Informatikai Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 55. számú piac)
- Hívásvégződtetés az Inphone Adatfeldolgozó és Információs Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 56. számú piac)
- Hívásvégződtetés az Intellihome Távközlési Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 57. számú piac)
- Hívásvégződtetés az Internet-X Magyarország Internet Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 58. számú piac)
- Hívásvégződtetés az Invinetwork Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 59. számú piac)
- Hívásvégződtetés az Invitech ICT Services Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 60. számú piac)
- Hívásvégződtetés az InviTechnocom Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 61. számú piac)
- Hívásvégződtetés az IP-Telekom Informatikai és Távközlési Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 62. számú piac)
- Hívásvégződtetés az Isis-Com Szolgáltató Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 63. számú piac)
- Hívásvégződtetés a KábelszatNet-2002 Műsorelosztó és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 64. számú piac)
- Hívásvégződtetés a Kalásznet Kábel TV Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 65. számú piac)
- Hívásvégződtetés a Kapos-NET Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 66. számú piac)
- Hívásvégződtetés a: KOMPas.tech GMBH nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 67. számú piac)
- Hívásvégződtetés a KOMPaaS.tech Telekommunikációs Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 68. számú piac)
- Hívásvégződtetés a Kölcsön-Eszköz Vagyon- és Eszközkezelő Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 69. számú piac)
- Hívásvégződtetés a Last-Mile Telekommunikációs Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 70. számú piac)
- Hívásvégződtetés az LRT-COM Távközlési Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 71. számú piac)
- Hívásvégződtetés az LRT-KTV Távközlési Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 72. számú piac)
- Hívásvégződtetés a Magyar Telekommunikációs és Informatikai Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 73. számú piac)
- Hívásvégződtetés a MaximoNet Hírközlés Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 74. számú piac)
- Hívásvégződtetés a Media Exchange Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 75. számú piac)
- Hívásvégződtetés a Microsystem-Kecskemét Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 76. számú piac)
- Hívásvégződtetés a MICRO-WAVE Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 77. számú piac)
- Hívásvégződtetés a Mikroháló Távközlési, Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 78. számú piac)
- Hívásvégződtetés a MosonTelecom System Távközlési Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 79. számú piac)
- Hívásvégződtetés az MVM NET Távközlési Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 80. számú piac)
- Hívásvégződtetés a NARACOM Informatikai Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 81. számú piac)
- Hívásvégződtetés a Netfone Telecom Távközlési és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 82. számú piac)
- Hívásvégződtetés a Net-Portal Távközlési, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 83. számú piac)
- Hívásvégződtetés a Net-Tv Zártkörűen Működő Részvénytársaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 84. számú piac)
- Hívásvégződtetés a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 85. számú piac)
- Hívásvégződtetés a Nordtelekom Távközlési Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 86. számú piac)
- Hívásvégződtetés a Novi-Com Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 87. számú piac)
- Hívásvégződtetés az N-System Távközlési Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 88. számú piac)
- Hívásvégződtetés az NTT Cloud Communications SAS nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 89. számú piac)
- Hívásvégződtetés az OfficeLink Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 90. számú piac)
- Hívásvégződtetés az On Line System Informatikai és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 91. számú piac)
- Hívásvégződtetés a OneWeb Informatikai, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 92. számú piac)
- Hívásvégződtetés az OPC NETWORKS Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 93. számú piac)
- Hívásvégződtetés az Opennetworks Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 94. számú piac)
- Hívásvégződtetés az Oros-Com Informatikai Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 95. számú piac)
- Hívásvégződtetés a PARISAT Távközlési és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 96. számú piac)
- Hívásvégződtetés a PÁZMÁNY-KÁBEL Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 97. számú piac)
- Hívásvégződtetés a PICKUP Elektronikai Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 98. számú piac)
- Hívásvégződtetés a PIVo Telecom Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 99. számú piac)
- Hívásvégződtetés a Printer-fair Számítástechnikai, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 100. számú piac)
- Hívásvégződtetés a PR-TELECOM Távközlési, Kereskedelmi és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 101. számú piac)
- Hívásvégződtetés a Rebell Telecommunication Zártkörűen Működő Részvénytársaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 102. számú piac)
- Hívásvégződtetés a RegioNet Hungária Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 103. számú piac)
- Hívásvégződtetés a Rendszerinformatika Kereskedelmi és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 104. számú piac)
- Hívásvégződtetés az RLAN Internet Távközlési Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 105. számú piac)
- Hívásvégződtetés az R-Voice Hungary Telekommunikációs és Informatikai Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 106. számú piac)
- Hívásvégződtetés a Sághy-Sat Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 107. számú piac)
- Hívásvégződtetés a SATELIT Híradástechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 108. számú piac)
- Hívásvégződtetés a SKAWA Innovation Kutatás-Fejlesztési Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 109. számú piac)
- Hívásvégződtetés a SpaceChecker N.V. nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 110. számú piac)
- Hívásvégződtetés a Szamosnet Informatikai és Telekommunikációs Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 111. számú piac)
- Hívásvégződtetés a Tarr Építő, Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 112. számú piac)
- Hívásvégződtetés a Techno-Tel Távközlési és Informatikai, Kivitelező és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 113. számú piac)
- Hívásvégződtetés a Telnyx Ireland Limited nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 114. számú piac)
- Hívásvégződtetés a TEVE TÉVÉ Kereskedelmi és Távközlési Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 115. számú piac)
- Hívásvégződtetés a Tiszafüredi Kábeltévé Szövetkezet nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 116. számú piac)
- Hívásvégződtetés a TLT Telecom Távközlési és Informatikai Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 117. számú piac)
- Hívásvégződtetés a Toldinet Internet Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 118. számú piac)
- Hívásvégződtetés a Triotel Távközlési Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 119. számú piac)
- Hívásvégződtetés a United Telecom Zártkörűen Működő Részvénytársaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 120. számú piac)
- Hívásvégződtetés a VCC Live Hungary Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 121. számú piac)
- Hívásvégződtetés a VGreen Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 122. számú piac)
- Hívásvégződtetés a ViDaNet Kábeltelevíziós Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 123. számú piac)
- Hívásvégződtetés a VIPTEL Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 124. számú piac)
- Hívásvégződtetés a Virtual Communications Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 125. számú piac)
- Hívásvégződtetés a VNM Távközlési Zártkörűen Működő Részvénytársaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 126. számú piac)
- Hívásvégződtetés a Vonage B.V. nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 127. számú piac)
- Hívásvégződtetés a Voxbone S.A. nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 128. számú piac)
- Hívásvégződtetés a Wavecom Informatikai Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 129. számú piac)
- Hívásvégződtetés a Xyton Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 130. számú piac)
- Hívásvégződtetés a Zalaszám Informatika Korlátolt Felelősségű Társaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 131. számú piac)
- Hívásvégződtetés a ZNET Telekom Zártkörűen Működő Részvénytársaság nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 132. számú piac)
- Hívásvégződtetés a Zoom Voice Communications Inc. nyilvános helyhez kötött telefonhálózatában (a továbbiakban: 133. számú piac)
Az Elnök ezen érintett piacokon a fennálló verseny hatékonyságát elemezte és jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatóként azonosította az alábbi szolgáltatókat:
- Az 1. számú érintett piacon a Magyar Telekom Távközlési Nyilvánosan Működő Részvénytársaságot (székhelye: 1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 36., cg: 01-10-041928);
- A 2. számú érintett piacon a DIGI Távközlési és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 1134 Budapest, Váci út 35., cg: 01-09-667975);
- A 3. számú érintett piacon a Vodafone Magyarország Távközlési Zártkörűen Működő Részvénytársaságot (székhelye: 1112 Budapest, Boldizsár utca 2., cg: 01-10-044159);
- A 4. számú érintett piacon a 3C Távközlési Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 1121 Budapest, Konkoly-Thege út 29-33., cg: 01-09-160172);
- Az 5. számú érintett piacon a 42NET Marvin Cloud Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 1149 Budapest, Angol utca 34., cg: 01-09-291494);
- A 6. számú érintett piacon a 4VOICE Távközlési Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 1134 Budapest, Kassák Lajos utca 11-13. 3. em. 22., cg: 01-09-710487);
- A 7. számú érintett piacon az ACE TELECOM Telekommunikációs és Informatikai Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 1037 Budapest, Zay utca 3., cg: 01-09-569352);
- A 8. számú érintett piacon az ADERTIS Informatikai Fejlesztő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 1133 Budapest, Gogol utca 13., cg: 01-09-919558);
- A 9. számú érintett piacon az ANTENNA HUNGÁRIA Magyar Műsorszóró és Rádióhírközlési Zártkörűen Működő Részvénytársaságot (székhelye: 1119 Budapest, Petzval József utca 31-33., cg: 01-10-042190);
- A 10. számú érintett piacon az ARRABONET Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 9022 Győr, Apáca utca 49., cg: 08-09-008652);
- A 11. számú érintett piacon a Balmaz InterCOM Távközlési és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 4060 Balmazújváros, Vasút sor 1/a., cg: 09-09-013539);
- A 12. számú érintett piacon a Belgacom International Carrier Services SA/NV-t (székhelye: Belgium, B-1030 Brussels, Boulevard du Roi Albert II, 27, cg: BE 0866 977 981);
- A 13. számú érintett piacon a BEROTEL NETWORKS Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 1188 Budapest, Szélső utca 51., cg: 01-09-962367);
- A 14. számú érintett piacon a Beta-Net Elektronikus Hírközlési Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 2310 Szigetszentmiklós, Tököli út 58., cg: 13-09-223954);
- A 15. számú érintett piacon a Biatorbágyi Kábeltévé Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 2051 Biatorbágy, Táncsics Mihály utca 17., cg: 13-09- 073988);
- A 16. számú érintett piacon a BORSODWEB Internet Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 3527 Miskolc, József Attila utca 27. 2. em. 1., cg: 05-09-007640);
- A 17. számú érintett piacon a BT Global Europe B.V. Magyarországi Fióktelepe-t (székhelye: 1112 Budapest, Boldizsár utca 4., cg: 01-17-001367);
- A 18. számú érintett piacon a Calgo Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 8000 Székesfehérvár, Móricz Zsigmond utca 17., cg: 07-09-026754);
- A 19. számú érintett piacon a Calliotel Távközlési Fejlesztő és Tanácsadó, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 1111 Budapest, Bartók Béla út 20. Fsz. 3., cg: 01-09-926995);
- A 20. számú érintett piacon a CBN Telekom Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 1143 Budapest, Stefánia út 16. 1. em. 2., cg: 01-09-320066);
- A 21. számú érintett piacon a Celldömölki Kábeltelevízió Műsorelosztó Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 9500 Celldömölk, Kossuth utca 14., cg: 18-09-105516);
- A 22. számú érintett piacon a CG-SYSTEMS Informatikai, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 1096 Budapest, Haller utca 26. 3. em. 2., cg: 01-09-888368);
- A 23. számú érintett piacon a Cogitnet Informatikai Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 1037 Budapest, Gyógyszergyár utca 58. Fsz., cg: 01-09-948383);
- A 24. számú érintett piacon a Colt Technology Services GmbH Magyarországi Fióktelep-t (székhelye: 1062 Budapest, Andrássy út 100., cg: 01-17-001238);
- A 25. számú érintett piacon a Comnica Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 1119 Budapest, Mohai út 38., cg: 01-09-895207);
- A 26. számú érintett piacon a Comtest Technikai és Ügyvitelszervezési Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 1026 Budapest, Torockó út 3. 3. em. 1., cg: 01-09-163307);
- A 27. számú érintett piacon a Copy-Data Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 4034 Debrecen, Kolónia utca 1., cg: 09-09-008620);
- A 28. számú érintett piacon a Cost Consulting Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 1037 Budapest, Domoszló útja 46/A. A ép. 1., cg: 01-09-888601);
- A 29. számú érintett piacon a DELTAKON Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 6000 Kecskemét, Izsáki út 2. 1. em. 16., cg: 03-09-120756);
- A 30. számú érintett piacon a DIALOGA SERVICIOS INTERACTIVOS, S.A.-t (székhelye: Spanyolország, 48009 Bilbao, Plaza de Euskadi 5., cg: A95469433);
- A 31. számú érintett piacon a Ditel 2000 Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 1165 Budapest, Margit utca 114., cg: 01-09-682492);
- A 32. számú érintett piacon a DRÁVANET Internet szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaságot (székhelye: 7624 Pécs, Budai Nagy Antal utca 1., cg: 02-10-060286);
- A 33. számú érintett piacon a DUAL-PLUS Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 3700 Kazincbarcika, Szegfű utca 21., cg: 05-09-007887);
- A 34. számú érintett piacon a Duna-Táv Távközléselektronikai Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 6325 Dunatetétlen, József Attila utca 25., cg: 03-09-117754);
- A 35. számú érintett piacon az ELEKTRONET Elektronikai és Telekommunikációs Zártkörűen Működő Részvénytársaságot (székhelye: 4400 Nyíregyháza, Nádor utca 28., cg: 15-10-040299);
- A 36. számú érintett piacon az Epax Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 6725 Szeged, Tisza Lajos utca 10., cg: 06-09-021143);
- A 37. számú érintett piacon az Ephone Schweiz GmbH.-t (székhelye: Svájc, 8424 Embrach, Hardstrasse 26., cg: CHE-223.843.803);
- A 38. számú érintett piacon az ES Innotel Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 1145 Budapest, Bácskai utca 29. B ép., cg: 01-09-927274);
- A 39. számú érintett piacon az EuroCable Magyarország Kábeltelevíziós, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 1012 Budapest, Várfok utca 3., cg: 01- 09-908410);
- A 40. számú érintett piacon az ExpertCom Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 1134 Budapest, Csángó utca 32. 9. em. 1., cg: 01-09-698324);
- A 41. számú érintett piacon az FCS Group Kereskedelmi, Szolgáltató és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 2330 Dunaharaszti, Dózsa György út 49., cg: 13-09- 104875);
- A 42. számú érintett piacon a FONIO-VOIP Informatikai, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 6900 Makó, Bajcsy-Zsilinszky Ltp. 4. A ép. B lph. 4. em. 13., cg: 06-09-021072);
- A 43. számú érintett piacon a Földesi és Társa 2002 Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 4031 Debrecen, Gyolcsos utca 25/C., cg: 09-09-008785);
- A 44. számú érintett piacon a Gelka Hirtech Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 8800 Nagykanizsa, Platán sor 4., cg: 20-09-060189);
- A 45. számú érintett piacon a Gergi Háló Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 1087 Budapest, Százados út 15-17/D., cg: 01-09-728231);
- A 46. számú érintett piacon a Giganet Internet Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 4400 Nyíregyháza, Vasvári Pál utca 1. Fsz., cg: 15-09-067789);
- A 47. számú érintett piacon a Gloster Telekom Távközlési Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 2142 Nagytarcsa, Csonka János utca 1. A/2. ép., cg: 13-09-208675);
- A 48. számú érintett piacon a GTT Communications Netherlands B. V.-t (székhelye: Hollandia, 1119 Schiphol-Rijk, Koolhovenlaan 120, cg: 76003043);
- A 49. számú érintett piacon a H1 Komm Távközlési és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 1111 Budapest, Bertalan Lajos utca 26. 3. em. 2., cg: 01-09-172732);
- Az 50. számú érintett piacon a Hajdú7 Turisztikai és Rendezvényszervező Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 4220 Hajdúböszörmény, Radnóti Miklós u. 1., cg: 09-09-010114);
- Az 51. számú érintett piacon a HelloVoip Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 2230 Gyömrő, Határ utca 4/A 1. ép. 2. lház, cg: 13-09-175543);
- Az 52. számú érintett piacon a HIR-SAT 2000 Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 8360 Keszthely, Bercsényi Miklós utca 35., cg: 20-09-062084);
- Az 53. számú érintett piacon a Hungária Informatikai Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 1027 Budapest, Horvát utca 14-24., cg: 01-09-923495);
- Az 54. számú érintett piacon a HWR-Telecom Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 1047 Budapest, Fóti út 56., cg: 01-09-962805);
- Az 55. számú érintett piacon az Infoteam '95 Informatikai Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 3849 Forró, Fő utca 95., cg: 05-09-006626);
- Az 56. számú érintett piacon az Inphone Adatfeldolgozó és Információs Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 1118 Budapest, Rétköz utca 5., cg: 01-09-562494);
- Az 57. számú érintett piacon az Intellihome Távközlési Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 2142 Nagytarcsa, Déri Miksa utca 4., cg: 13-09-172671);
- Az 58. számú érintett piacon az Internet-X Magyarország Internet Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 5600 Békéscsaba, Jókai utca 23. 7. ép., cg: 04-09-006891);
- Az 59. számú érintett piacon az Invinetwork Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 1012 Budapest, Márvány utca 17., cg: 01-09-342536);
- A 60. számú érintett piacon az Invitech ICT Services Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 2040 Budaörs, Edison utca 4., cg: 13-09-190552);
- A 61. számú érintett piacon az InviTechnocom Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 2040 Budaörs, Edison utca 4., cg: 13-09-119848);
- A 62. számú érintett piacon az IP-Telekom Informatikai és Távközlési Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 1047 Budapest, Károlyi István utca 10., cg: 01-09-962358);
- A 63. számú érintett piacon az Isis-Com Szolgáltató Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 9700 Szombathely, Rákóczi utca 1., cg: 18-09-105611);
- A 64. számú érintett piacon a KábelszatNet-2002 Műsorelosztó és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 8500 Pápa, Budai Nagy Antal út 8., cg: 19-09-510665);
- A 65. számú érintett piacon a Kalásznet Kábel TV Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 36., cg: 01-09-997095);
- A 66. számú érintett piacon a Kapos-NET Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 7400 Kaposvár, Irányi Dániel utca 10., cg: 14-09-303623);
- A 67. számú érintett piacon a KompaaS.tech GmbH-t (székhelye: Ausztria, 1070 Wien, Lindengasse 56., cg: FN 461303m-73Fr17901/16z-2);
- A 68. számú érintett piacon a KOMPaaS.tech Telekommunikációs Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 1114 Budapest, Kemenes utca 8. félem. 3., cg: 01-09-702746);
- A 69. számú érintett piacon a Kölcsön-Eszköz Vagyon- és Eszközkezelő Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 5000 Szolnok, Hunyadi János út 30. 2. em. 6., cg: 16-09-014427);
- A 70. számú érintett piacon a Last-Mile Telekommunikációs Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 7635 Pécs, Jakabhegyi út 27., cg: 02-09-072035);
- A 71. számú érintett piacon az LRT-COM Távközlési Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 1047 Budapest, Fóti út 56., cg: 01-09-962870);
- A 72. számú érintett piacon az LRT-KTV Távközlési Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 1047 Budapest, Fóti út 56., cg: 01-09-962861);
- A 73. számú érintett piacon a Magyar Telekommunikációs és Informatikai Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 1063 Budapest, Szinyei Merse utca 10., cg: 01-09-989806);
- A 74. számú érintett piacon a MaximoNet Hírközlés Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 5900 Orosháza, Kossuth utca 10-12. 7. em. 59., cg: 04-09-009564);
- A 75. számú érintett piacon a Media Exchange Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 1132 Budapest, Victor Hugo utca 11-15. 4. em. 04004., cg: 01-09-723645);
- A 76. számú érintett piacon a Microsystem-Kecskemét Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 6000 Kecskemét, Nagykőrösi utca 12., cg: 03-09-100793);
- A 77. számú érintett piacon a MICRO-WAVE Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 9026 Győr, Kagyló utca 1. Fsz. 1., cg: 08-09-015148);
- A 78. számú érintett piacon a Mikroháló Távközlési, Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 1105 Budapest, Martinovics tér 4/a., cg: 01-09-197099);
- A 79. számú érintett piacon a MosonTelecom System Távközlési Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 9200 Mosonmagyaróvár, Erkel Ferenc utca 10., cg: 08-09- 021691);
- A 80. számú érintett piacon az MVM NET Távközlési Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaságot (székhelye: 1119 Budapest, Petzvál József utca 31-33., cg: 01-10-047348);
- A 81. számú érintett piacon a NARACOM Informatikai Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 4600 Kisvárda, Kölcsey utca 2. A ép., cg: 15-09-067756);
- A 82. számú érintett piacon a Netfone Telecom Távközlési és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 8900 Zalaegerszeg, Nefelejcs utca 2. A ép., cg: 20-09-076111);
- A 83. számú érintett piacon a Net-Portal Távközlési, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 4034 Debrecen, Kolónia utca 1., cg: 09-09-012123);
- A 84. számú érintett piacon a Net-Tv Zártkörűen Működő Részvénytársaságot (székhelye: 6430 Bácsalmás, Szent János utca 17., cg: 03-10-100590);
- A 85. számú érintett piacon a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaságot (székhelye: 1081 Budapest, Csokonai u. 3., cg: 01-10-041633);
- A 86. számú érintett piacon a Nordtelekom Távközlési Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaságot (székhelye: 1074 Budapest, Dohány utca 20. 4. em. 24., cg: 01-10-046480);
- A 87. számú érintett piacon a Novi-Com Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 2030 Érd, Berzsenyi Dániel utca 17., cg: 13-09-154545);
- A 88. számú érintett piacon az N-System Távközlési Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 6771 Szeged, Gyár utca 43., cg: 06-09-011461);
- A 89. számú érintett piacon az NTT Cloud Communications SAS-t (székhelye: Franciaország, 75017 Párizs, 32 rue Guersant, cg: 438 568 222);
- A 90. számú érintett piacon az OfficeLink Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 1138 Budapest, Váci út 188., cg: 01-09-194726);
- A 91. számú érintett piacon az On Line System Informatikai és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 1152 Budapest, Szentmihály út 167-169. Nyugati ép. 2.em.F214C02, cg: 01-09-880493);
- A 92. számú érintett piacon a OneWeb Informatikai, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 2800 Tatabánya, Komáromi utca 64. 1. em. 2., cg: 11-09-026919);
- A 93. számú érintett piacon az OPC NETWORKS Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29., cg: 03-09-133658);
- A 94. számú érintett piacon az Opennetworks Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 1125 Budapest, Kiss Áron utca 9., cg: 01-09-723926);
- A 95. számú érintett piacon az Oros-Com Informatikai Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 5900 Orosháza, Nagyatádi u. 43., cg: 04-09-006548);
- A 96. számú érintett piacon a PARISAT Távközlési és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 3700 Kazincbarcika, Építők útja 54., cg: 05-09-004399);
- A 97. számú érintett piacon a PÁZMÁNY-KÁBEL Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 7400 Kaposvár, Németh István fasor 21., cg: 14-09-303731);
- A 98. számú érintett piacon a PICKUP Elektronikai Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 2900 Komárom, Mátyás király utca 6., cg: 11-09-001352);
- A 99. számú érintett piacon a PIVo Telecom Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 8000 Székesfehérvár, Móricz Zsigmond utca 17., cg: 07-09-026073);
- A 100. számú érintett piacon a Printer-fair Számítástechnikai, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 2510 Dorog, Mátyás király utca 11/A., cg: 11-09- 005405);
- A 101. számú érintett piacon a PR-TELECOM Távközlési, Kereskedelmi és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaságot (székhelye: 3527 Miskolc, József Attila utca 45., cg: 05- 10-000347);
- A 102. számú érintett piacon a Rebell Telecommunication Zártkörűen Működő Részvénytársaságot (székhelye: 2483 Gárdony, Vörösmarty utca 68., cg: 07-10-001471);
- A 103. számú érintett piacon a RegioNet Hungária Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 6728 Szeged, Fonógyári út 13. 12. ép., cg: 06-09-013309);
- A 104. számú érintett piacon a Rendszerinformatika Kereskedelmi és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaságot (székhelye: 1134 Budapest, Váci út 19. 4. em., cg: 01-10-046912);
- A 105. számú érintett piacon az RLAN Internet Távközlési Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 9372 Csapod, Ciráki utca 11., cg: 08-09-013641);
- A 106. számú érintett piacon az R-Voice Hungary Telekommunikációs és Informatikai Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 1214 Budapest, Bánya utca 37. 1. em. 8., cg: 01-09-356649);
- A 107. számú érintett piacon a Sághy-Sat Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 7754 Bóly, Ady Endre utca 9., cg: 02-09-065500);
- A 108. számú érintett piacon a SATELIT Híradástechnikai Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 9027 Győr, Egyenlőség út 28., cg: 08-09-002425);
- A 109. számú érintett piacon a SKAWA Innovation Kutatás-Fejlesztési Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 1093 Budapest, Gálya utca 6., cg: 01-09-907962);
- A 110. számú érintett piacon a SpaceChecker N.V.-t (székhelye: Belgium, 3100 Leuven, Greenhill Campus Interleuvenlaan 15/A., cg: 000022222);
- A 111. számú érintett piacon a Szamosnet Informatikai és Telekommunikációs Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 1161 Budapest, Rákosi út 51., cg: 01-09-290202);
- A 112. számú érintett piacon a Tarr Építő, Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 7100 Szekszárd, Kadarka utca 18., cg: 17-09-000720);
- A 113. számú érintett piacon a Techno-Tel Távközlési és Informatikai, Kivitelező és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 8654 Ságvár, Fő utca 2/N., cg: 14-09-305399);
- A 114. számú érintett piacon a Telnyx Ireland Limitedet (székhelye: Írország, T23 AT2P Cork, Unit 3d North Point House, New Mallow Road, cg: 585144);
- A 115. számú érintett piacon a TEVE TÉVÉ Kereskedelmi és Távközlési Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 5900 Orosháza, Bercsényi utca 18/A, cg: 04-09-01-6324);
- A 116. számú érintett piacon a Tiszafüredi Kábeltévé Szövetkezetet (székhelye: 5350 Tiszafüred, Szőlősi út 3/a., cg: 16-02-001782);
- A 117. számú érintett piacon a TLT Telecom Távközlési és Informatikai Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 1117 Budapest, Budafoki út 70., cg: 01-09-696164);
- A 118. számú érintett piacon a Toldinet Internet Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 1144 Budapest, Füredi utca 19/D ép. A. lph. 4. em. 16., cg: 01-09-952461);
- A 119. számú érintett piacon a Triotel Távközlési Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 8500 Pápa, Rákóczi Ferenc utca 3., cg: 19-09-508856);
- A 120. számú érintett piacon a United Telecom Zártkörűen Működő Részvénytársaságot (székhelye: 1037 Budapest, Zay utca 3. 4. em. 405., cg: 01-10-049351);
- A 121. számú érintett piacon a VCC Live Hungary Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 1112 Budapest, Balatoni út 2. A ép. 5. em., cg: 01-09-735941);
- A 122. számú érintett piacon a VGreen Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 9024 Győr, Orgona utca 10., cg: 08-09-034273);
- A 123. számú érintett piacon a ViDaNet Kábeltelevíziós Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaságot (székhelye: 9024 Győr, Orgona utca 10., cg: 08-10-001830);
- A 124. számú érintett piacon a VIPTEL Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 6721 Szeged, Felső Tisza-part 19-20. 3. em. 14., cg: 06-09-018745);
- A 125. számú érintett piacon a Virtual Communications Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 1107 Budapest, Fertő utca 8., cg: 01-09-977960);
- A 126. számú érintett piacon a VNM Távközlési Zártkörűen Működő Részvénytársaságot (székhelye: 1016 Budapest, Mészáros utca 60. B ép. 4. em. 3., cg: 01-10-049673);
- A 127. számú érintett piacon a Vonage B.V.-t (székhelye: Hollandia, 1043AP Amszterdam, Basisweg 10, cg: 34223740);
- A 128. számú érintett piacon a Voxbone S.A.-t (székhelye: Belgium, 1050 Brüsszel, Avenue Louise 489., cg: VAT BE 478.928.788);
- A 129. számú érintett piacon a Wavecom Informatikai Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 5420 Túrkeve, Soós István utca 13., cg: 16-09-009745);
- A 130. számú érintett piacon a Xyton Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 5838 Magyardombegyház, Zalka Máté utca 61., cg: 04-09-013465);
- A 131. számú érintett piacon a Zalaszám Informatika Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhelye: 8900 Zalaegerszeg, Mártírok útja 53., cg: 20-09-060557);
- A 132. számú érintett piacon a ZNET Telekom Zártkörűen Működő Részvénytársaságot (székhelye: 8800 Nagykanizsa, Magyarkanizsa utca 2., cg: 20-10-040332);
- A 133. számú érintett piacon a Zoom Voice Communications Inc.-t (székhelye: USA, 95113 San Jose, 55 Almaden Boulevard, Suite 600, cg: 7000105);
Az Elnök az elkülönült érintett piacokon jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatókra (a továbbiakban külön-külön Kötelezett Szolgáltató, vagy Kötelezett és együttesen Kötelezett Szolgáltatók) a jelen határozatban (a továbbiakban: jelen határozat vagy Határozat) az alábbi kötelezettségeket határozta meg:
I.
A)
Az Elnök az 1., 2., 3., 4., 6., 7., 8., 9., 10., 11., 13., 15., 16., 18., 20., 21., 22., 23., 26., 28., 29., 31., 32., 33., 34., 35., 36., 37., 38., 39., 40., 41., 42., 43., 45., 46., 49., 51., 52., 53., 54., 56., 57., 58., 62., 63., 64., 65., 66., 69., 70., 71., 72., 73., 74., 75., 76., 77., 78., 80., 81., 82., 83., 84., 85., 86., 87., 88., 90., 91., 94., 95., 96., 97., 98., 99., 100., 101., 102., 104., 105., 106., 107., 108., 109., 111., 112., 113., 115., 116., 117., 118., 119., 121., 123., 124., 125., 126., 128., 129., 130., 131., 132. számú érintett piacokon jelentős piaci erejűként azonosított szolgáltatókra a PC/27174-33/2017. számú határozatában kirótt, az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény (a továbbiakban: Eht.) 102-103. § szerinti „átláthatóság” kötelezettséget az alábbiak szerint módosítja;
az 5., 12., 14., 17., 19., 24., 25., 27., 30., 44., 47., 48., 50., 55., 59., 60., 61., 67., 68., 79., 89., 92., 93., 103., 110., 114., 120., 122., 127., 133. számú érintett piacokon jelentős piaci erejűként azonosított szolgáltatók vonatkozásában pedig az alábbiak szerint előírja:
Az Eht. 102 § szerinti kötelezettség keretében a Kötelezett Szolgáltató:
- köteles a „hívásvégződtetés egyedi nyilvános helyhez kötött telefonhálózatban” nagykereskedelmi szolgáltatás (a továbbiakban: „helyhez kötött hívásvégződtetés szolgáltatás”) tekintetében alkalmazott hívásvégződtetési díjat internetes honlapján nyilvánosságra hozni a jelen határozat közlésétől számított 15 napon belül, illetve ezen időpontot követően valamennyi változás esetén a változást megelőzően 30 nappal oly módon, hogy az a nyitó honlapjáról legfeljebb két lépésben elérhetőek legyenek.
- köteles a szolgáltatás nyújtásának és igénybevételének feltételeit internetes honlapján nyilvánosságra hozni a jelen határozat közlésétől számított 60 napon belül, illetve ezen időpontot követően valamennyi változás esetén a változást megelőzően 30 nappal oly módon, hogy azok a nyitó honlapjáról legfeljebb két lépésben elérhetőek legyenek. A szolgáltatás nyújtására és igénybevételére vonatkozó feltételeknek legalább a következőket tartalmaznia kell:
- az összekapcsolás általános feltételeit;
- az ajánlattételre, a hálózati szerződés megkötésére, módosítására és megszűnésére vonatkozó szabályokat;
- az összekapcsolás földrajzilag meghatározott pontjait, beleértve azok módosításait a jelen határozat rendelkező részének I. D) pontjában meghatározott feltételekkel;
- az összekapcsolás lehetséges műszaki megoldásait;
- a megajánlott összekapcsolási forgalmi szolgáltatásokat;
- a szolgáltatásminőséget, beleértve az üzemeltetés és karbantartás feltételeit;
- az összekapcsolási interfészek megjelölését;
- a kiegészítő, támogató és emelt szintű szolgáltatásokat;
- a felek közötti együttműködés szabályait az együttműködési kötelezettség körében.
- köteles továbbá a fenti adatokat tartalmazó internetes azonosító címet (URL) a jelen kötelezettség hatálybalépését követő 30 napon belül a Hatóság felé elektronikus levélben bejelenteni az atlathatosag@nmhh .hu címen, a Hatóság honlapján (www.nmhh.hu) való közzététel érdekében. Amennyiben az URL-ben változás áll be, a Kötelezett Szolgáltató erre vonatkozó bejelentését 3 napon belül köteles megtenni.
A jelen pontban kiszabott átláthatóság kötelezettség a Kötelezett Szolgáltatót a határozat közlését követő naptól terheli.
B)
Az Elnök az 1., 2., 3., 4., 6., 7., 8., 9., 10., 11., 13., 15., 16., 18., 20., 21., 22., 23., 26., 28., 29., 31., 32., 33., 34., 35., 36., 37., 38., 39., 40., 41., 42., 43., 45., 46., 49., 51., 52., 53., 54., 56., 57., 58., 62., 63., 64., 65., 66., 69., 70., 71., 72., 73., 74., 75., 76., 77., 78., 80., 81., 82., 83., 84., 85., 86., 87., 88., 90., 91., 94., 95., 96., 97., 98., 99., 100., 101., 102., 104., 105., 106., 107., 108., 109., 111., 112., 113.,115., 116., 117., 118., 119., 121., 123., 124., 125., 126., 128., 129., 130., 131., 132. számú érintett piacokon jelentős piaci erejűként azonosított szolgáltatókra a PC/27174-33/2017. számú határozatában kirótt, az Eht. 104. § szerinti „egyenlő elbánás” kötelezettséget az alábbiak szerint módosítja:
az 5., 12., 14., 17., 19., 24., 25., 27., 30., 44., 47., 48., 50., 55., 59., 60., 61., 67., 68., 79., 89., 92., 93., 103., 110., 114., 120., 122., 127., 133. számú érintett piacokon jelentős piaci erejűként azonosított szolgáltatók vonatkozásában pedig az alábbiak szerint előírja:
A Kötelezett Szolgáltató a jelen határozat rendelkező részének I. D) pontjában meghatározott szolgáltatások nyújtásakor
- a lényegét tekintve azonos szolgáltatásokat nyújtó más szolgáltatók vonatkozásában, lényegét tekintve azonos körülmények között, lényegét tekintve azonos feltételeket alkalmazzon;
- legalább ugyanolyan feltételekkel, legalább ugyanolyan minőségű szolgáltatásokat és információt nyújtson mások számára, mint amelyeket saját szolgáltatásaikra, illetve bármely általa irányított más szolgáltató szolgáltatásaira alkalmaz.
Az a) pontban előírt egyenlő elbánásnak ki kell terjednie a kiegészítő szolgáltatások ellenértékének meghatározása során figyelembe vett szempontokra, az alkalmazott eljárásra, illetve számítási módszerre.
A jelen pontban kiszabott egyenlő elbánás kötelezettség a Kötelezett Szolgáltatót a jelen határozat közlését követő naptól terheli.
C)
Az Elnök az 1., 2., 3., 4., 6., 7., 8., 9., 10., 11., 13., 15., 16., 18., 20., 21., 22., 23., 26., 28., 29., 31., 32., 33., 34., 35., 36., 37., 38., 39., 40., 41., 42., 43., 45., 46., 49., 51., 52., 53., 54., 56., 57., 58., 62., 63., 64., 65., 66., 69., 70., 71., 72., 73., 74., 75., 76., 77., 78., 80., 81., 82., 83., 84., 85., 86., 87., 88., 90., 91., 94., 95., 96., 97., 98., 99., 100., 101., 102., 104., 105., 106., 107., 108., 109., 111., 112., 113., 115., 116., 117., 118., 119., 121., 123., 124., 125., 126., 128., 129., 130., 131., 132. érintett piacokon jelentős piaci erejűként azonosított szolgáltatókra a PC/27174-33/2017. számú határozatában kirótt „költségalapúság és díjak ellenőrizhetősége” kötelezettség alkalmazását megszünteti.
D)
Az Elnök az 1., 2., 3., 4., 6., 7., 8., 9., 10., 11., 13., 15., 16., 18., 20., 21., 22., 23., 26., 28., 29., 31., 32., 33., 34., 35., 36., 37., 38., 39., 40., 41., 42., 43., 45., 46., 49., 51., 52., 53., 54., 56., 57., 58., 62., 63., 64., 65., 66., 69., 70., 71., 72., 73., 74., 75., 76., 77., 78., 80., 81., 82., 83., 84., 85., 86., 87., 88., 90., 91., 94., 95., 96., 97., 98., 99., 100., 101., 102., 104., 105., 106., 107., 108., 109., 111., 112., 113., 115., 116., 117., 118., 119., 121., 123., 124., 125., 126., 128., 129., 130., 131., 132. számú érintett piacokon jelentős piaci erejűként azonosított szolgáltatókra a PC/27174-33/2017. számú határozatában kirótt, az Eht. 106. § szerinti „hozzáféréssel és összekapcsolással kapcsolatos” kötelezettséget az alábbiak szerint módosítja;
az 5., 12., 14., 17., 19., 24., 25., 27., 30., 44., 47., 48., 50., 55., 59., 60., 61., 67., 68., 79., 89., 92., 93., 103., 110., 114., 120., 122., 127., 133. számú érintett piacokon jelentős piaci erejűként azonosított szolgáltatók vonatkozásában pedig az alábbiak szerint előírja:
A Kötelezett Szolgáltató köteles a helyhez kötött hívásvégződtetés szolgáltatás nyújtására, valamint a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges meghatározott hálózati elemekhez, szolgáltatásokhoz való hozzáférés és a kapcsolódó közös eszközhasználat biztosítására az erre vonatkozó igény esetén.
D.1. Összekapcsolásra vonatkozó kötelezettség
A Kötelezett Szolgáltató jelen határozat közlését követően, erre irányuló ajánlat esetén, köteles hálózatát más elektronikus hírközlési szolgáltatók hálózatával összekapcsolni.
A Kötelezett Szolgáltató jelen határozatban foglaltak alapján az összekapcsolás megvalósításáért és/vagy a helyhez kötött hívásvégződtetés szolgáltatás nyújtásáért fennálló felelősségét nem befolyásolja, hogy az összekapcsolást, a helyhez kötött hívásvégződtetés szolgáltatást a saját eszközeivel, vagy más vállalkozástól bérelt, vagy bármilyen más formában igénybe vett eszközökkel, vagy szolgáltatásokkal valósítja meg, illetve nyújtja.
Amennyiben az összekapcsolás megvalósításában, a helyhez kötött hívásvégződtetés szolgáltatás nyújtásában az ilyen eszközöket biztosító vagy szolgáltatást nyújtó más vállalkozás (így különösen a hálózati szolgáltatást nyújtó szolgáltató, e pont alkalmazásában a továbbiakban: közreműködő vállalkozás) is részt vesz, a Kötelezett Szolgáltató köteles az e vállalkozással kötött megállapodásában (hálózati szerződésben) az összekapcsolás megvalósításának, a helyhez kötött hívásvégződtetés szolgáltatás nyújtásának felelősségi viszonyait is érintő feltételeket illetően egyértelműen megállapodni. A Kötelezett Szolgáltató köteles a megállapodásában (hálózati szerződésben) e körben biztosítani azt, hogy a Kötelezett Szolgáltatót az összekapcsolással kapcsolatosan e határozat, valamint az egyéb elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályok alapján terhelő kötelezettségek megfelelően érvényesüljenek.
A fenti követelmények teljesítése esetén a Kötelezett Szolgáltató nem köteles közvetlenül hálózati (összekapcsolási) szerződést kötni a Jogosult Szolgáltatóval, amennyiben a közreműködő vállalkozás és a Jogosult Szolgáltató között hálózati (összekapcsolási) szerződés van hatályban, vagy a közreműködő vállalkozás és a Jogosult Szolgáltató hálózati (összekapcsolási) szerződést köt, és e szerződésben foglalt feltételek biztosítják a Kötelezett Szolgáltatót az összekapcsolással kapcsolatosan a jelen határozat, valamint az egyéb elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályok alapján terhelő kötelezettségek érvényesülését.
Jelen határozat közlését követően a Kötelezett Szolgáltató nem vonhatja vissza indokolatlanul a szolgáltatásaihoz, illetve eszközeihez korábban biztosított hozzáféréseket.
D.2. Hívásvégződtetés szolgáltatás nyújtása
A Kötelezett Szolgáltató köteles a helyhez kötött hívásvégződtetés szolgáltatás nyújtására. A helyhez kötött hívásvégződtetés szolgáltatás az Eht. 188. § 63. pontjának megfelelő szolgáltatás, ahol az előfizetői hozzáférési pont nyilvános helyhez kötött telefonhálózatban található. A Kötelezett Szolgáltató területi szintek vagy technológiai megvalósítás, illetve egyéb szempontok szerint megkülönböztetett helyhez kötött hívásvégződtetés szolgáltatást nem alakíthat ki.
D.3. Kiegészítő szolgáltatások nyújtásának kötelezettsége
A jelen határozat rendelkező rész I. D.1.-I. D.2. pontjában meghatározott kötelezettségekhez kapcsolódóan a Kötelezett Szolgáltató köteles mindazokat a kiegészítő szolgáltatásokat nyújtani, amelyek szükségesek a hálózatok jelen határozat rendelkező rész I. D.1. pontjában előírt összekapcsolásához, illetve a jelen határozat rendelkező rész I. D.2. pontjában előírt szolgáltatás igénybevételéhez.
Amennyiben a Jogosult Szolgáltató is képes valamely kiegészítő szolgáltatás nyújtására, a Kötelezett Szolgáltató nem kötelezheti a Jogosult Szolgáltatót annak igénybevételére és a Kötelezett Szolgáltató köteles lehetővé tenni a Jogosult Szolgáltató számára, hogy a fenti tevékenységet saját maga is elvégezhesse, indokolt esetben a Kötelezett Szolgáltató által biztosított felügyelet mellett.
A Kötelezett Szolgáltató csak olyan kiegészítő szolgáltatások igénybevételét írhatja elő a Jogosult Szolgáltató számára, amelyek az adott összekapcsolás megvalósításához, illetve az adott összekapcsolási ponton a helyhez kötött hívásvégződtetés szolgáltatás igénybevételéhez nélkülözhetetlenek.
Amennyiben az adott kiegészítő szolgáltatás a Kötelezett Szolgáltató álláspontja szerint egy adott összekapcsolás megvalósításához nélkülözhetetlen, a Jogosult Szolgáltató ugyanakkor vitatja annak jogosságát, a Kötelezett Szolgáltató a Jogosult Szolgáltató kérésére köteles a Jogosult Szolgáltató számára az adott kiegészítő szolgáltatás pontos tartalmának leírását, valamint a Kötelezett Szolgáltatónak az adott kiegészítő szolgáltatás nélkülözhetetlenségét bizonyító részletes indokolását a Jogosult Szolgáltató rendelkezésére bocsátani. A Jogosult Szolgáltató számára átadott indokolásnak legalább a következőket tartalmaznia kell:
- a kiegészítő szolgáltatás leírása: műszaki jellemzők, a szolgáltatás keretében végzett tevékenységek részletes ismertetése, külön jelezve a szolgáltatás egészének, vagy egyes elemeinek Jogosult Szolgáltató általi megvalósíthatóságát;
- a kiegészítő szolgáltatás nélkülözhetetlenségét alátámasztó részletes indokolást;
- a kiegészítő szolgáltatás díjának megállapítása során figyelembe vett szempontokat, a díj megállapítása során alkalmazott számítási módszert.
Amennyiben a Jogosult Szolgáltató az indokolás alapján vitatja az adott kiegészítő szolgáltatás szükségességét, akkor a Hatóságnál jogvitás eljárást kezdeményezhet.
Kétirányú összekapcsolásra vonatkozó speciális szabályok
Kétirányú forgalmat lebonyolító összekapcsolási ponton történő összekapcsolás – függetlenül attól, hogy a kétirányú forgalom hány összekapcsolási porton/linken valósul meg – esetén a Kötelezett Szolgáltató nem írhatja elő a Jogosult Szolgáltató számára olyan tevékenységekhez kapcsolódó kiegészítő szolgáltatások igénybevételét, amelyek mind a Kötelezett Szolgáltató, mind a Jogosult Szolgáltató oldalán felmerülnek. Amennyiben az adott kiegészítő szolgáltatás a Kötelezett Szolgáltató álláspontja szerint olyan tevékenységhez kapcsolódik, amely kizárólag a Kötelezett Szolgáltató oldalán merül fel, a Jogosult Szolgáltató ugyanakkor vitatja ezt, a Kötelezett Szolgáltató a Jogosult Szolgáltató kérésére köteles a Jogosult Szolgáltató számára az adott tevékenység, és az ahhoz kapcsolódó kiegészítő szolgáltatás pontos tartalmának leírását a Jogosult Szolgáltató rendelkezésére bocsátani. A Jogosult Szolgáltató számára átadott leírásnak tartalmaznia kell az összekapcsolás megvalósítása során felmerülő tevékenység részletes ismertetését, külön indoklással arra vonatkozóan, hogy a tevékenység, illetve egyes elemei kizárólag miért csak a Kötelezett Szolgáltató esetében merülhetnek fel. Amennyiben a Jogosult Szolgáltató az indokolás alapján vitatja, hogy az összekapcsoláshoz kapcsolódó tevékenység kizárólag a Kötelezett Szolgáltató esetében merül fel, akkor a Hatóságnál jogvitás eljárást kezdeményezhet.
Kétirányú forgalmat lebonyolító összekapcsolási ponton történő összekapcsolás esetén, amennyiben valamely kiegészítő szolgáltatáshoz kapcsolódó tevékenység csak a Kötelezett Szolgáltató oldalán merül fel, a Kötelezett Szolgáltató a kiegészítő szolgáltatás igénybevételi feltételeit
- a méltányosság, és
- a rendelkező rész I. B. pont szerinti külső-belső egyenlő elbánás, és
- a felek kapcsolódó terheinek és közös érdekeltségének a figyelembe vételével köteles kialakítani.
Amennyiben a Jogosult Szolgáltató vitatja, hogy az igénybevételi feltételek megfelelnek ezen szempontoknak, akkor a Hatóságnál jogvitás eljárást kezdeményezhet.
D.4. Összekapcsolási pontok megváltoztatásával kapcsolatos szabályozás
A jelen határozat rendelkező részének I. D.1. pontjában foglalt kötelezettség keretében a Kötelezett Szolgáltató valamely Jogosult Szolgáltató részére elérhetővé tett összekapcsolási pontját indokolt esetben is csak akkor szüntetheti meg, helyezheti át, vagy módosíthatja technológiai változások hatására, ha ez irányú szándékát a Jogosult Szolgáltatóknak és a Hatóságnak legalább 2 évvel korábban bejelenti, és ezzel egyidejűleg, az „átláthatóság” kötelezettség keretében szabályozott módon az internetes honlapján közzéteszi. Élő összekapcsolással nem rendelkező (kijelölt, de nem használt) összekapcsolási pont esetében az előzetes bejelentési és közzétételi kötelezettség 6 hónap.
A Kötelezett Szolgáltató és a Jogosult Szolgáltató írásban megegyezhet 2 évnél rövidebb, kölcsönösen elfogadható időben. A kölcsönösen elfogadható kitétel minden egyes, az összekapcsolási pont megváltoztatása által érintett szolgáltatásra vonatkozik. A Kötelezett Szolgáltató abban az esetben is eltérhet a 2 éves időtávtól, ha saját költségén biztosítja az eredeti és az új összekapcsolási pont között a forgalom átvitelét, és/vagy a technológiai változásnak megfelelő illesztését. A Kötelezett Szolgáltató mindkét esetben köteles a változást a Hatóság részére bejelenteni és az „átláthatóság” kötelezettség keretében szabályozott módon, internetes honlapján közzétenni.
D.5. A hálózati szerződés megkötése, módosítása, tartalmának egyéb feltételei és megszűnése
D.5.1. Alkalmazandó jog
A Kötelezett Szolgáltatót a jelen határozatban előírt hálózati szolgáltatások nyújtására vonatkozóan – a szerződés megkötésére irányuló, a jelen határozat szerinti kezdeményezés (ajánlat) esetén – szerződéskötési kötelezettség terheli. A hálózati szerződésben nem szabályozott kérdésekben az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályok rendelkezései megfelelően irányadók.
A hálózati szerződésnek legalább az Eht. 88. § (2) bekezdés szerinti elemeket tartalmaznia kell.
D.5.2. A hálózati szerződés megkötése és módosítása
Jogosult ajánlata
A Kötelezett Szolgáltató köteles érdemben nyilatkozni a Jogosult Szolgáltató hálózati szerződés megkötésére vonatkozó ajánlatára, ha az – az ajánlat benyújtásakor vagy az esetleges hiánypótlásokat követően – legalább az alábbi információkat tartalmazza:
- a Jogosult Szolgáltató azonosítására szolgáló adatai,
- a Jogosult Szolgáltató szerződéskötésre irányuló kifejezett nyilatkozata,
- a hálózati szolgáltatás(ok) megnevezése, amely(ek)et a Jogosult Szolgáltató igénybe kíván venni,
- a szerződésnek a Jogosult Szolgáltató által igényelt időtartama,
- a Jogosult Szolgáltató által igényelt összekapcsolási pontok száma és megjelölése,
- a Jogosult Szolgáltató által igényelt interfészek,
- a Jogosult Szolgáltatónak a közös eszközhasználattal, különösen a helymegosztással kapcsolatos igényei, illetve erre vonatkozó ajánlata,
- a Jogosult Szolgáltató által tervezett forgalom mértéke, iránya és irányok közötti megoszlása, az igényelt forgalomirányítási rend.
Hálózati szerződés megkötése
a) A Kötelezett Szolgáltató az ajánlat kézhezvételétől számított 5 napon belül köteles értesíteni a Jogosult Szolgáltatót az ajánlat megérkezéséről. Amennyiben az ajánlat nem vagy nem megfelelően tartalmazza a jelen határozat rendelkező rész I. D.5.2. A hálózati szerződés megkötése és módosítása cím Jogosult Ajánlata alcím szerinti adatokat és ezért a hálózati szerződés megkötése a Kötelezett Szolgáltató megítélése szerint nem lehetséges, legkésőbb az ajánlat megérkezéséről való értesítéssel egy időben a Kötelezett Szolgáltató megfelelő, ésszerű határidő tűzésével – amely nem lehet kevesebb, mint 5 nap – felhívhatja a Jogosult Szolgáltatót az ajánlat elbírálásához és a szerződés megkötéséhez szükséges további adatok, iratok, információk, nyilatkozatok benyújtására (továbbiakban: alaki hiánypótlás). A Kötelezett Szolgáltató a fenti 5 napos határidőn belül elküldött hiánypótlásban nem jelzett további adatok, iratok, nyilatkozatok benyújtására a Jogosult Szolgáltatót csak akkor hívhatja fel a szerződéskötési eljárás során, ha az újabb alaki hiánypótlás szükségessége az előző hiánypótlás Jogosult Szolgáltató általi teljesítésének hiányosságai miatt merült fel.
Amennyiben a Jogosult Szolgáltató a hiánypótlásnak a határidőn belül nem tesz eleget, a Kötelezett Szolgáltató az ajánlatot a felhívásban megjelölt határidő eredménytelen elteltét követő 10. napot követően indokolás nélkül – az alaki hiánypótlás nem teljesítésének tényére történő utalással – írásban elutasíthatja. Az elutasítás nem akadálya annak, hogy a Jogosult szolgáltató újabb ajánlatot tegyen a Kötelezett Szolgáltató felé.
b) Ha a Kötelezett Szolgáltató megítélése szerint az ajánlat elfogadása műszaki okok miatt nem megalapozott, az ajánlat kézhezvételétől számított 20 napon belül köteles erről értesíteni a Jogosult Szolgáltatót írásban, indokolással – amennyiben sor került rá, az elvégzett megvalósíthatósági vizsgálatok eredményével ellátva –, megjelölve a véleménye szerint műszakilag indokolt ajánlat feltételeit.
Amennyiben a műszaki megalapozottság tekintetében az ajánlat nem elbírálható, akkor a Kötelezett Szolgáltató a fenti 20 napos határidőn belül a műszaki megalapozottság tekintetében megfelelő, ésszerű határidő tűzésével – amely nem lehet kevesebb, mint 5 nap – pótlólagos adatközlést (a továbbiakban: pótlólagos adatközlés) igényelhet a Jogosult Szolgáltatótól. Az ajánlat objektív műszaki megalapozatlanságáról szóló értesítésre nyitva álló határidőbe az alaki hiánypótlásra, illetve a pótlólagos adatközlésre irányuló felhívás Kötelezett Szolgáltató általi kiküldésétől az alaki hiánypótlásra irányuló felhívásra adott válasz, illetve a pótlólagos adatközlés Kötelezett Szolgáltató általi kézhezvételéig tartó időszak nem számít be.
Amennyiben a Jogosult Szolgáltató a pótlólagos adatközlésnek a határidőn belül nem tesz eleget, a Kötelezett Szolgáltató az ajánlatot a pótlólagos adatközlésben megjelölt határidő eredménytelen elteltét követő 10. napot követően erre tekintettel – a pótlólagos adatszolgáltatás nem teljesítésére történő utalással – írásban elutasíthatja. Az elutasítás nem akadálya annak, hogy a Jogosult Szolgáltató újabb ajánlatot tegyen a Kötelezett Szolgáltató felé.
Amennyiben a Kötelezett Szolgáltató az ajánlat kézhezvételétől számított 20 napon belül nem értesíti írásban, indokolással, a szükség szerint elvégzett megvalósíthatósági vizsgálatok eredményével ellátva, és a véleménye szerint műszakilag indokolt ajánlat feltételeinek megjelölésével a Jogosult Szolgáltatót, akkor e határidő elteltét követően az ajánlatot objektív műszaki okból nem utasíthatja el.
Műszaki okok miatti elutasítás esetén – amennyiben a Jogosult Szolgáltató az elutasítást nem vitatja és megvalósíthatósági vizsgálatokra sor került – az elutasítás alapjául szolgáló megvalósíthatósági vizsgálatok költségét a felek 50-50%-os arányban viselik. Az elutasítás kézhezvételétől számított 10 napon belül a Jogosult Szolgáltató, vagy az általa megbízott független szakértő a műszaki megvalósíthatóság tekintetében műszaki vizsgálatot végezhet, amely vizsgálathoz a Kötelezett Szolgáltató köteles megadni minden szükséges segítséget. Amennyiben a Jogosult Szolgáltató vizsgálata azt állapítja meg, hogy a szerződéskötés objektív műszaki okok miatt nem lehetséges, akkor a Jogosult Szolgáltató viseli mind a Kötelezett Szolgáltató, mind az általa elvégzett vizsgálatok költségét. Amennyiben a Jogosult Szolgáltató vizsgálata alapján a szerződéskötés műszakilag lehetséges, a Kötelezett Szolgáltató viseli mind az általa, mind a Jogosult Szolgáltató által végzett vizsgálat költségét. A Kötelezett Szolgáltatót ebben az esetben az érintett hálózati szolgáltatás tekintetében szerződéskötési kötelezettség terheli és a Jogosult Szolgáltató által megküldött vizsgálati dokumentáció kézhezvételétől számított 5 napon belül köteles a szerződés tervezetét a Jogosult Szolgáltató részére megküldeni. A szerződést a Jogosult Szolgáltató szerződéstervezetre adott válaszának Kötelezett Szolgáltató általi kézhezvételétől számított 5 napon belül kell megkötni. Ebben az esetben – ha a Kötelezett Szolgáltató megítélése szerint a szerződés megkötése elektronikus hírközlést érintő jogát vagy jogos érdekét sérti – kérheti a Hatóságtól jogvitás eljárás lefolytatását.
A hálózati szerződést az ajánlat kézhezvételétől – vagy, amennyiben a fenti a) pont szerint hiánypótlásra hívta fel a Kötelezett Szolgáltató a Jogosult Szolgáltatót, akkor a hiánypótlás, illetve a hiánytalan ajánlat Kötelezett Szolgáltató általi kézhezvételétől – számított 40 napon belül kell megkötni. E határidőbe nem számít bele a fenti b) pontban foglaltak szerinti pótlólagos adatközlésre vonatkozó igény Kötelezett Szolgáltató általi elküldésétől a Jogosult Szolgáltató által teljesített pótlólagos adatközlés Kötelezett Szolgáltató általi kézhezvételéig tartó időszak.
Amennyiben a Kötelezett Szolgáltató a szerződéskötésre nyitva álló határidőn belül az ajánlatra érdemben nem nyilatkozik, azt elfogadottnak kell tekinteni.
Hálózati szerződés módosítása
A) Hálózati szerződés módosítása a Jogosult Szolgáltató vagy a Kötelezett Szolgáltató kezdeményezésére
A hálózati szerződés módosítását mind a Jogosult Szolgáltató, mind a Kötelezett Szolgáltató kezdeményezheti. A hálózati szerződés módosítását kezdeményező fél ajánlatának legalább az alábbi tartalmú információkat tartalmaznia kell:
- Azonosításra szolgáló adatok;
- A szerződés módosítására irányuló kifejezett nyilatkozat;
- A módosítással érintett szerződés megnevezése (szerződésszám vagy egyéb azonosító);
- A szerződés módosítással érintett részeinek megjelölése;
- A tervezett módosítás tartalma.
A felek az ajánlat kézhezvételétől számított 10 napon belül kötelesek megállapodni a szerződésmódosítási tárgyalások megkezdéséről, azok menetéről.
A hálózati szerződés módosítása az alábbiak szerint jöhet létre:
- A szerződésmódosítás létrejön a szerződés módosítását kezdeményező félnek az arra vonatkozó ajánlata másik fél általi kézhezvételétől számított 30 napon belül a feleknek a szerződésmódosítás tárgyában létrejött közös megegyezésével, mely időtartamba a szerződés módosításához szükséges esetleges műszaki vizsgálatok időtartama nem számít bele.
- Amennyiben a megkeresett fél a szerződés módosítására vonatkozó ajánlatra az ajánlat második alkalommal történő megküldését követően sem nyilatkozik érdemben, azt elfogadottnak kell tekinteni, és a szerződés módosítása létrejön a válaszadási határidő utolsó napjával. A szerződésmódosítást kezdeményező félnek a megküldött ajánlatokhoz kapcsolódóan legalább a megkeresett fél általi kézhezvételtől számított 10 napos határidőt kell biztosítania a megkeresett fél számára az ajánlattal kapcsolatos nyilatkozattételre. A szerződésmódosítást kezdeményező fél az ajánlat ismételt megküldését követően eredménytelenül eltelt válaszadási határidő lejártát követő 5 napon belül köteles a szerződésmódosítás létrejöttéről, időpontjáról és tartalmáról a másik felet tájékoztatni.
- Amennyiben a Kötelezett Szolgáltató a Jogosult Szolgáltató részére ajánlatot küld a hálózati szerződés módosítására, a Jogosult Szolgáltató pedig a válaszadásra nyitva álló határidőn belül a Kötelezett Szolgáltató részére az eredeti ajánlatában foglaltaktól eltérő tartalmú ajánlatot küld vissza, és erre az ellenajánlatra a Kötelezett Szolgáltató a kézhezvételétől számított 10 napon belül érdemben nem nyilatkozik, azt elfogadottnak kell tekinteni, és a szerződés módosítása az ellenajánlat tartalma szerint jön létre a Kötelezett Szolgáltató számára nyitva álló válaszadási határidő utolsó napjával. A Jogosult Szolgáltató a válaszadási határidő leteltét követően 5 napon belül köteles a szerződésmódosítás létrejöttéről, időpontjáról és tartalmáról a Kötelezett Szolgáltatót tájékoztatni.
- Amennyiben a Jogosult Szolgáltató a Kötelezett Szolgáltató részére ajánlatot küld a hálózati szerződés módosítására, a Kötelezett Szolgáltató pedig a válaszadásra nyitvaálló határidőn belül a Jogosult Szolgáltató részére az eredeti ajánlatában foglaltaktól eltérő tartalmú ajánlatot küld vissza, és erre az ellenajánlatra a Jogosult Szolgáltató az ellenajánlat második alkalommal történő megküldését követően sem nyilatkozik érdemben azt elfogadottnak kell tekinteni, és a szerződés módosítása az ellenajánlat tartalma szerint ön létre a Jogosult Szolgáltató számára nyitva álló válaszadási határidő utolsó napjával. A Kötelezett Szolgáltatónak a megküldött ellenajánlathoz kapcsolódóan minden megküldés esetén legalább a Jogosult Szolgáltató általi kézhezvételtől számított 10 napos határidőt kell biztosítania a Jogosult Szolgáltató számára az ellenajánlattal kapcsolatos nyilatkozattételre. A Kötelezett Szolgáltató az ellenajánlat ismételt megküldését követően eredménytelenül eltelt válaszadási határidő lejártát követő 5 napon belül köteles a szerződésmódosítás létrejöttéről, időpontjáról és tartalmáról a másik felet tájékoztatni.
Amennyiben a felek az ajánlatnak a megkeresett fél általi kézhezvételét követő 30 napon belül nem tudnak megállapodni a hálózati szerződés módosításáról, az elektronikus hírközlést érintő jogában vagy jogos érdekében sértett fél az Eht. 57. § alapján kérheti jogvitás eljárás lefolytatását a Hatóságtól.
B) A hálózati szerződés kötelező módosításának esetei
A felek kötelesek:
- az Elnök hálózati szerződés feltételeit meghatározó döntésének módosulása esetén az Elnök döntésének közlésétől,
- a hálózati szerződésre vonatkozó, az Eht. 188. § 19. pontja szerinti elektronikus hírközlésre vonatkozó szabálynak minősülő jogszabálynak a hálózati szerződés feltételeit érintő módon történő módosítása esetén e jogszabály hatályba lépésétől
számított 60 napon belül a hálózati szerződést az a-b) pontban foglalt döntés, jogszabály tartalmának megfelelően módosítani, kivéve, ha az Elnök döntése vagy a jogszabály eltérően rendelkezik. A hálózati szerződés módosításának fenti eseteit és a módosításra vonatkozó eljárást a Kötelezett Szolgáltató a honlapon nyilvánosságra hozott szolgáltatásnyújtási feltételeiben köteles feltüntetni.
Jelen B) A hálózati szerződés kötelező módosításának esetei címben foglalt hálózati szerződés módosítás esetében az A) Hálózati szerződés módosítása a Jogosult vagy a Kötelezett Szolgáltató kezdeményezésére címben foglalt rendelkezések megfelelően irányadók és alkalmazandók azzal a kivétellel, hogy amennyiben a felek a hálózati szerződés kötelező módosítása esetén a fenti a-d) pontokban megállapított kezdő időponttól számított 60 napon belül nem tudnak megállapodni a hálózati szerződés módosításáról, az Eht. 57. § alapján bármely fél kérheti jogvitás eljárás lefolytatását a Hatóságtól.
D.5.3. A hálózati szerződés megkötése és módosítása
A Kötelezett Szolgáltató – a felek közötti eltérő megállapodás hiányában – az összekapcsolást és a hálózati szolgáltatások nyújtását a lehetséges legkorábbi időpontban, de legkésőbb a szerződéskötést követő 30 napon belül köteles megvalósítani, illetve megkezdeni.
Amennyiben az összekapcsoláshoz és a hálózati szolgáltatások igénybevételéhez további műszaki vizsgálatok elvégzésére van szükség, akkor a teljesítésre vonatkozóan meghatározott időtartamba a vizsgálatok elvégzésének időtartama nem számít bele.
Amennyiben az összekapcsoláshoz és a hálózati szolgáltatások igénybevételéhez helymegosztás kialakítására, illetve egyéb, jelentős átalakításra van szükség, akkor a helymegosztás kialakításához, illetve az átalakításhoz szükséges időtartam – amely nem lehet több, mint 30 nap – nem számít bele a teljesítésre vonatkozóan meghatározott időtartamba. Amennyiben a helymegosztás kialakításához, illetve az átalakításhoz építési engedélyre van szükség, az építési engedély iránti kérelmet a Kötelezett Szolgáltató a szerződéskötést követő 15 napon belül köteles benyújtani. A helymegosztás kialakítására, illetve a teljesítésre vonatkozóan meghatározott időtartamba nem számít bele a helymegosztás kialakításához, illetve az átalakításhoz szükséges építési engedély iránti kérelem benyújtására meghatározott 15 napos időtartam, illetve az építési engedély iránti kérelem benyújtásától az építési engedély véglegessé válásáig számított időtartam.
A szerződés teljesítése során a felek kötelesek kölcsönösen együttműködni, így különösen a következő területeken:
- zavarelhárítás,
- hibaelhárítás,
- karbantartás,
- fejlesztés, így különösen az összekapcsolási pont áthelyezése,
- adatközlés és adatvédelem,
- az előfizető számának átadása,
- számhordozás,
- hívásátirányítás, hívásátadás, valamint az előfizetői díjszámlázás,
- egymás közötti forgalom- és költségelszámolás.
A Kötelezett Szolgáltató a hibaelhárításra vonatkozó határidőt oly módon köteles meghatározni, amely lehetővé teszi a Jogosult Szolgáltató számára az elektronikus hírközlési előfizetői szerződések részletes szabályairól szóló 22/2020. (XII. 21.) NMHH rendelet (a továbbiakban: Eszr.) 22. §-ában (vagy a jelen határozat időbeli hatálya alatt esetlegesen e rendelet 22. §-a helyébe lépő új §-ában illetve a jelen határozat időbeli hatálya alatt esetlegesen e rendelet helyébe lépő új jogszabály tartalmilag megfelelő §-ában) meghatározott, előfizetői szolgáltatáshoz kapcsolódó minőségi követelmények teljesítését.
A Kötelezett Szolgáltató nem korlátozhatja a Jogosult Szolgáltató szabályszerű szolgáltatásnyújtását, kivéve, ha a Jogosult Szolgáltató hálózatában keletkezett hiba veszélyezteti a Kötelezett Szolgáltató elektronikus hírközlési eszközének biztonságát, szolgáltatásnyújtását.
D.5.4. Hálózati szerződés megszűnése
A hálózati szerződés megszűnik:
- Ha a Jogosult Szolgáltató a hálózati szerződésben meghatározott, legalább 60 napos felmondási idővel a szerződést felmondja (rendes felmondás). A Jogosult Szolgáltató köteles a felmondást írásbeli nyilatkozatba foglalni, és a Kötelezett Szolgáltatóval a felek közötti kapcsolattartásra irányadó szabályok szerint közölni.
- Ha bármely fél – kizárólag a lent felsorolt esetekben megengedett – rendkívüli felmondással él, amely esetben köteles a felmondást indokolással ellátott, írásbeli nyilatkozatba foglalni, és a másik féllel a felek közötti kapcsolattartásra irányadó szabályok szerint közölni. A felek kizárólag az alábbiak szerint jogosultak rendkívüli felmondásra:
- azonnali hatállyal a díjfizetési kötelezettség megszegése esetén, ha az egyik fél előzőleg – legalább 30 napos határidő tűzésével, a jogkövetkezményekre történő figyelmeztetéssel – felszólította a szerződésszegő másik felet a szerződésszegés megszüntetésére, és a határidő eredménytelenül telt el;
- azonnali hatállyal a hálózat egységének veszélyeztetése esetén, ha az egyik fél előzőleg – legalább 15 napos határidő tűzésével, a jogkövetkezményekre történő figyelmeztetéssel – felszólította a szerződésszegő másik felet a szerződésszegés megszüntetésére, és a határidő eredménytelenül telt el;
- azonnali hatállyal a másik fél egyéb, a honlapon nyilvánosságra hozott szolgáltatásnyújtási feltételekben nevesített súlyos szerződésszegése esetén;
- azonnali hatállyal, ha a másik fél felszámolását elrendelő jogerős végzés közzétételre kerül, illetve a kényszertörlési eljárás megindításáról rendelkező végzést a cégbíróság közzéteszi;
- azonnali hatállyal, ha a Jogosult Szolgáltató már nem minősül elektronikus hírközlési szolgáltatónak;
- ha valamelyik fél a végelszámolását határozza el, a másik fél a végelszámolás megindításáról szóló döntés tudomására jutásától, a másik féllel egyeztetett időpontra, ennek hiányában a tudomásszerzéstől számított 60. napra élhet rendkívüli felmondással.
A hálózat egységének veszélyeztetése miatti rendkívüli felmondás nem akadálya a szerződés teljesítésének korlátozására vonatkozó szerződésben meghatározott jog gyakorlásának, így a szolgáltatás szüneteltetésének vagy a hálózat egységét veszélyeztető másik fél ideiglenes lekapcsolásának. - A hálózati szerződés eltérő rendelkezése hiányában, ha a határozott idő eltelt;
- A felek közös megegyezésével;
- Ha az egyik fél jogutód nélkül megszűnik;
- Ha ugyanaz a fél lesz a Jogosult és a Kötelezett Szolgáltató;
- Ha a Kötelezett Szolgáltató a jelen határozat rendelkező rész I. pontjában foglalt szolgáltatásnyújtási kötelezettsége a Hatóság döntése alapján már nem áll fenn és a Kötelezett Szolgáltató a szolgáltatásnyújtási kötelezettsége megszűnésétől számított 60 napos felmondási idővel a hálózati szerződést felmondja;
- Ha a Kötelezett Szolgáltató a jelen határozat rendelkező rész I. pontjában foglalt szolgáltatásnyújtási kötelezettsége a jelen piaci határozatban előírt rendelkezésből adódóan valamely összekapcsolási pont esetén már nem áll fenn és az adott összekapcsolási pontra vonatkozó szerződést a felek közös megegyezéssel megszüntetik, vagy amennyiben a Jogosult Szolgáltató a Kötelezett Szolgáltatónak az adott összekapcsolási pontot érintő szerződés közös megegyezéssel való megszüntetésére vonatkozó kezdeményezésére annak kézhezvételétől számított 30 napon belül nem reagál, és a Kötelezett Szolgáltató ezt követően 60 napos felmondási idővel a szolgáltatásnyújtási kötelezettsége megszűnésének utolsó napjával a hálózati szerződést felmondja.
A jelen I. D. pontban kiszabott hozzáféréssel és összekapcsolással kapcsolatos kötelezettség a Kötelezett Szolgáltatót a határozat közlését követő naptól terheli.
E)
Az Elnök az 1., 2., 3. számú érintett piacokon jelentős piaci erejűként azonosított szolgáltatókra a PC/27174-33/2017. számú határozatában kirótt, az Eht. 105. §-a szerinti „számviteli szétválasztás” kötelezettség alkalmazását a határozat közlését követő nappal megszünteti.
Amennyiben jelen határozat rendelkező rész I. pontjában hivatkozott Eht. §-ok és/vagy bekezdések számozása az Eht. esetleges módosítása miatt jelen határozat hatálya alatt változik, akkor a határozatban hivatkozott § és/vagy bekezdés helyett az azonos tartalmú § és/vagy bekezdés értelemszerűen alkalmazandó.
II.
Az Elnök a PC/27174-33/2017. számú határozatban a 18., 22., 37., 71., 74., 104., 132. számú érintett piacokon jelentős piaci erejűként azonosított BICOMIX Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (székhelye: 4090 Polgár, Táncsics utca 39., cg: 09-09-012847), a BTM 2003 Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 4130 Derecske, Köztársaság út 128., cg: 09-09-009351, a Canal+ Luxembourg S.á.r.l. (székhely: L-1246 Luxemburg, Rue Albert Borschette 4., cg: B87905), a DUNAKANYAR-HOLDING Pénzügyi Tanácsadó és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 2000 Szentendre, Kálvária út 41. A ép., cg: 13-09-081176), az ITSource Informatikai és Telekommunikációs Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 1135 Budapest, Petneházy utca 70-72. cg: 01-09-727283), a KÁBLEX Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 4273 Hajdúbagos, Ady Endre utca 14., cg: 09-09-009635), és az OPTICON Telekommunikációs Hálózati Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29., cg: 03-09-105950) jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatókként való azonosítását megszünteti.
Az Elnök a PC/27174-33/2017. számú határozatban a BICOMIX Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságra, a BTM 2003 Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságra, a Canal+ Luxembourg S.á.r.l.-re, a DUNAKANYAR-HOLDING Pénzügyi Tanácsadó és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságra, az ITSource Informatikai és Telekommunikációs Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságra, a KÁBLEX Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságra és az OPTICON Telekommunikációs Hálózati Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságra korábban kirótt kötelezettségek alkalmazását a határozat közlését követő nappal megszünteti.
III.
Amennyiben jelen határozat jogerőre emelkedését követően bármely szolgáltató tekintetében jogutódlás következik be, akkor a kieső ügyfél helyébe a polgári jog szerinti jogutódja(i) lép(nek), és a jogelődre a jelen határozatban kirótt kötelezettségek e jogutódo(ka)t terhelik.
Egyetemes (általános) jogutódlás esetén a jogelődöt jelen határozat alapján terhelő valamennyi kötelezettség annak a jelen határozatban meghatározott céljához, jellegéhez és tartalmához igazodva terheli a jogutódo(ka)t.
Amennyiben jelen határozatban jelentős piaci erejűként azonosított valamely szolgáltató a tevékenysége végzésének feltételeit a felek akaratelhatározása alapján harmadik személy szolgáltató(k)ra átruházza (ügyleti vagy egyedi jogutódlás), úgy e harmadik szolgáltató(k) a korábbi szolgáltató jogutódjának minősül(nek), és terheli az(oka)t a jogelőd szolgáltatót terhelő valamennyi kötelezettség, a jelen határozatban meghatározott tartalommal.
Az Elnök határozata ellen fellebbezésnek helye nincs. Az Elnök határozatával szemben közigazgatási per kezdeményezhető, a Fővárosi Törvényszékhez címzett keresetlevelet a határozat közlésétől számított harminc napon belül kell az Elnökhöz benyújtani. A tárgyalás tartását a felperes a keresetlevélben kérheti. A keresetlevelet az elektronikus ügyintézés és bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi. CCXXII. törvény (a továbbiakban: E-ügyintézési tv.) 9. § (1) bekezdése szerinti felperes és jogi képviselő kizárólag elektronikus úton, a jogszabályban meghatározott módon terjesztheti elő.
A keresetlevél benyújtásának a határozat hatályosulására halasztó hatálya nincs. Akinek jogát, jogos érdekét a közigazgatási tevékenység vagy az azzal előidézett helyzet fenntartása sérti, a közvetlenül fenyegető hátrány elhárítása, a vitássá tett jogviszony ideiglenes rendezése, illetve a jogvitára okot adó állapot változatlan fenntartása érdekében a bíróságtól az eljárás során bármikor azonnali jogvédelmet kérhet.
- Azon szolgáltatás, amely az adott összekapcsolás megvalósításához, illetve az adott összekapcsolási ponton a végződtetési forgalmi szolgáltatás igénybevételéhez nélkülözhetetlen. ↩
A határozat teljes, az indokolást is tartalmazó szövege a kapcsolódó dokumentumok közül, PDF-változatban tölthető le.