Kihívások előtt a mozi- és filmpiac

Közzétéve: 2023. november 24.

A 2020-as Golden Globe díjátadó házigazdája, Ricky Gervais humorista, a következő módon jellemezte a mozi helyzetét az ünnepséget megnyitó beszédében: „Manapság senkit sem érdekelnek a filmek, senki sem megy moziba, senki sem néz televíziót. Mindenki a Netflixet bámulja. Ennek a show-nak semmi másról nem szabadna szólnia, mint kiállok ide és elmondom, hogy szép volt Netflix, győztél, mindenben, jó éjszakát! De nem, három órán keresztül húznunk kell ezt.”

A mozi halálának víziója a 2010-es évek óta meghatározó témája a filmes diskurzusnak. A zsebünkben lapuló multimédiás eszköz, az okostelefon a filmek fogyasztását is átalakította. A folyamatra ráerősített a digitális technika elterjedése mind a filmkészítésben, mind a fogyasztásban. A televíziók sorozatai, amelyek ugyanazt az élményt kínálják hosszabban, mint a filmek, az illegális letöltés (ez utóbbi manapság veszített a jelentőségéből) és a streamingszolgáltatók belépése a játékfilm-piacra mind-mind hozzájárultak a mozi térvesztésével, hanyatlásával kapcsolatos elképzelésekhez. A versenytársak kényelmesebben és olcsóbban kínálják szinte ugyanazt az élményt, mint a filmszínházak és a multiplexek - ahol egyébként a mozijegy csak kisebb porciója a bevételeknek, nagyobbik részét a fokozottan egészségkárosító, addiktív élelmiszerek fogyasztása jelenti.

Az elmúlt évtizedben az európai médiaipar mélyreható átalakuláson esett át a technológiai innovációk és az új globális szereplők megjelenése következtében. A Covid-19 világjárvány felgyorsított bizonyos trendeket, miközben ráirányította a figyelmet a média jelentőségére az emberek tájékoztatásában és szórakoztatásában. A médiafogyasztók figyelméért folytatott versenyben jelenleg – az Európai Bizottság jelentése szerint (European Media Outlook) - az online platformok állnak nyerésre, miközben a hagyományos szereplők többsége nehezen alkalmazkodik a kihívásokhoz. Az uniós iparág képviselői főként az EU-n kívüli szereplőkkel (például közösségi média platformokkal, amerikai streamingszolgáltatókkal) állnak versenyben. A befogadók egyre inkább online tartalmakat fogyasztanak, ugyanakkor - főként az elöregedő korfa miatt - a legtöbb európai számára a tévé továbbra is a filmek és sorozatok nézésének, illetve a hírek fogyasztásának elsődleges terepe.

Az egyes platformok bevételi adatai sokat elárulnak a jelenlegi helyzetről. Az audiovizuális szektor éves összbevétele 91,4 milliárd euróra becsülhető. A videojátékok növekedése a leggyorsabb. Az audiovizuális szektor kezd kilábalni a Covid-19 világjárvány okozta recesszióból, ugyanakkor a „médiatorta” egyes szeletei zsugorodnak. A különböző szegmensek bevételi dinamikája nagymértékben eltér: a VoD, a konzolos és mobiljátékok, a virtuális valóság tartalmak, valamint a digitális hírek növekedési pályán állnak, míg a mozi, a nyomtatott sajtó és a PC-játékok piaca mind több nehézséggel küzd.

A jövő kifürkészhetetlensége azonban arra figyelmeztet, hogy korai még perifériára helyezni a filmszínházakban fogyasztott alkotások jelentőségét. Az iparág képes volt a közel 150 éves története alatt többször is megújulni, a szféra legelismertebb képviselői a mai napig kiállnak a filmszínházak és a hagyományos módszerekkel rögzített alkotások mellett, mint például Quentin Tarantino, Steven Spielberg, Wes Anderson, Paul Thomas Anderson, Christopher Nolan. Ha jelenleg úgy is tűnhet, hogy a mozi varázsa elhomályosulni látszik, ez közel sem biztos, hogy így is marad.

Az európaiak tavaly legalább egyszer voltak moziban és ez állítás igaz a magyarokra is (UNIC Annual Riport 2023: 39 ország/terület összesített adata alapján 808,9 milliós nézőszám). Amennyiben a teljes népességre vetítjük az értékesített jegyek számát, honfitársaink 95 százaléka megnézett minimum egy alkotást 2022-ben. 2023 nyarán pedig megérkezett a világszerte közel száz százalékos márkaismertséggel rendelkező, 1959-es születésű babáról készült film, melynek rózsaszín világa a Filmforgalmazók Egyesületének októberi adatközlése szerint több mint 675 ezer nézőt ragadott magával. Az ugyanazon a napon debütáló életrajzi ihletésű Robert Oppenheimerről szóló dráma közel 550 ezer nézőt csalogatott be valamivel több, mint két hónap leforgása alatt. A „Barbenheimer-jelenségnek”, továbbá az Avatar elhúzódó sikerének köszönhetően 2022 év végétől nézettségi és bevételi rekordok dőltek meg a mozikban, és a nézők ugyanolyan kedvvel járnak a premierekre, mint a Covid-időszak előtt. A Nemzeti Filmiroda összesítése alapján 2023 első féléve igazán ígéretesnek bizonyult a közel 10,5 milliárd forintos jegyárbevétellel és a több mint ötmillió fős látógatószámmal.

Ma Magyarországon egy átlagos szombat este nyolc és tíz óra között több mint négymillióan ülnek le a tévéképernyők elé, s közülük is közel hárommillióan drukkolnak a különböző zenei tehetségkutatók, mint a Sztárban sztár leszek! vagy a The Voice Magyarország új felfedezettjeinek (1,5-1,4 millió fő). Ezekkel a számokkal a magyar mozik természetesen nem tudnak versenyre kelni, ahogy azzal sem, hogy a nagy streamingszolgáltatók havi csomagjai vagy a legnagyobb és így tematikus filmcsatornákat is magukban foglaló tévéelőfizetések már elérhetőek egy háromfős család egyszeri moziköltéséből, főleg akkor, ha figyelembe vesszük a büfében megvásárolt közepes popcorn/nachos menü árát is.

2023 első félévében a Nemzeti Filmiroda moziforgalmi statisztikáján alapuló adatközlése szerint átlagosan 2028 forintot fizettünk egy mozijegyért, a Vodafone kínálatán elérhető legtöbb televíziós csatornát magában foglaló TV HD Extra + Otthoni Gigabit Net csomagért, melynek az HBO Max is része, 2023 szeptemberében kevesebb, mint kilencezer forintot kért a szolgáltató havi szinten. A 2023-as mozijegyek árának több mint húsz százalékos emelkedése ellenére is azt mondhatjuk, hogy a körülbelül öt eurós magyar átlagár kedvezőnek mondható európai viszonylatban.

Összetett diagram. Mozijegyek átlagára forintban és euroban. Az adatok forrása a kép alatti táblázatban érhető el.

Mozijegyek átlagára forintban
évmozijegyek átlagára
2016 1354
2017 1374
2018 1406
2019 1451
2020 1506
2021 1550
2022 1666
2023. I.félév 2028
forrás: Nemzeti Filmiroda / NMHH
átlag jegyár (Euro)
országeuro
Olaszország 6,88
Spanyolország 6,38
Franciaország 7,15
Németország 9,26
Magyarország 4,26*

*MNB 2022-es átlag Euró árfolyam: 391,33

A magyar háztartások több mint 40 százaléka rendelkezik okostévével és közel hasonló arányban (39%) fizetnek elő a három legnépszerűbb streamingszolgáltatás valamelyikére (Netflix, HBO Max, Disney+) /Az elektronikus hírközlési piac fogyasztóinak vizsgálata – háztartási felmérés 2022, forrás: NMHH-Ariosz/. Az online film- és sorozatnézés a 40-49 éveseket jellemzi leginkább, 2023 szeptemberében több mint 1,26 millió látogatást mértek körükben a hét legkedveltebb online felületen, ám egymillió feletti látogatószámukkal nem sokkal maradnak el tőlük a 16-29 és a 30-39 évesek sem (Forrás: Gemius-EDME 16-75/NMHH). Bár a fiatalok körében igencsak népszerű a „streamingelés”, a mozilátogatás varázsa mégsem múlt el. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a 16-39 évesek többsége jobban élvezi a filmnézést moziban, mint tévében. A Kantar Hoffman legfrissebb adatközlése szerint a 16-19 évesek 41 százaléka egyetért azzal az állítással, miszerint élvezetesebb egy filmet a moziban megnézni, mint otthon a tévéképernyő előtt. A középkorúak esetében azonban fordul a kocka, ők inkább a karosszékükre esküsznek, és a korosztály nagyobbrészt már otthon marad (40-49 évesek: 36%, 50-59 évesek: 40%). Ahogy haladunk az idősebb generációk felé, annál inkább felerősödik az otthonmaradás igénye. Ez a trend a mozilátogatás gyakoriságában is tetten érhető, hiszen a heti-havi mozilátogatás a fiatalok körében sokkal jellemzőbb, a 16-19 évesek 17 százaléka havonta legalább egyszer elmegy moziba, szemben a 40-49 évesekkel, akiknek csak hét százaléka jár hasonló gyakorisággal filmszínházba.

Összetett diagram. Mozilátogatás gyakorisága 2022-ben korcsoportok szerint. Az adatok forrása a kép alatti táblázatban érhető el.

Mozilátogatás gyakorisága 2022-ben korcsoportok szerint
  országos átlag 16-19 éves 20-29 éves 30-39 éves 40-49 éves 50-59 éves 60+
havonta többször  3% 6% 5% 3% 2% 1% 1%
havonta egyszer 5% 11% 10% 6% 5% 3% 1%
2-3 havonta egyszer 10% 25% 18% 12% 9% 6% 3%
ritkábban 72% 47% 58% 69% 76% 80% 80%
soha 9% 9% 8% 9% 7% 9% 13%

A hazai mozi- és filmpiacon tektonikus változások játszódtak le az elmúlt három évtizedben. A mozitermek száma drámaian visszaesett, amíg 1990-ben még csaknem kétezer (1960) filmszínház üzemelt szerte az országban, és akár 36,2 millió jegyet is értékesítettek (ami egy lakosra vetítve évenként három-négy mozilátogatásnak felelt meg), addig 2000-re a termek száma 604-re, a látogatószám pedig 14,3 millióra redukálódott. (A mozitermek együttes befogadóképessége 1990-ben még 345 ezer fő volt, 2000-ben már csak 109 ezer.) Mindeközben a mozinak már nem csupán a televíziós kínálat bővülésével és az online filmletöltés lehetőségével, de a streamingszolgáltatók piacra lépésével is számolniuk kellett. Ezek összhatásaként 2022-ben már csak 248 mozi üzemelt hazánkban 508 teremmel (felük 3D-s filmek vetítésére is alkalmas), s ami még ennél is fájdalmasabb, a látogatók száma is 10,2 millió főre apadt.

Magyarországon a mozitermek több mint harmada (175 terem - autós-, kert- és vándormozik nélkül), a multiplexek több mint fele (13-ból hét) a fővárosban várja a nézőket. A mozilátogatások mintegy fele Budapesthez kötődik, és a lakosság itt költ a legtöbbet mozijegyre is (9 milliárd Ft) /Kézirat lezárásáig rendelkezésre álló utolsó adatfrissítés: 2023. április 19./. A főváros után a legtöbb moziterem Győr-Moson-Sopron vármegyében áll a nézők rendelkezésére (20), a leghátrányosabb helyzetben pedig Tolna vármegye lakosai vannak, összesen két vetítőteremmel. Bár Csongrád-Csanád vármegye a mozitermek számát nézve csak a harmadik helyen osztozik Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyével, a mozilátogatások száma alapján nem sokkal marad el Győr-Moson-Sopron vármegyétől (489 ezer vs. 590 ezer), az ezer lakosra jutó mozilátogatások száma (Mozilátogatások száma a 2022. január 1-jei népességszámra vetítve (KSH STADAT 22.1.2.1. A lakónépesség nem, vármegye és régió szerint, január 1.)) alapján pedig valamennyi vármegyét megelőzi. Ebben az összevetésben Tolna, Pest és Nógrád vármegye lakóinak mozilátogatási hajlandósága a legalacsonyabb – ami Pest vármegye esetében nem meglepő, hiszen a megyében élők viszonylag könnyen elérik a nagyobb budapesti multiplexeket.

Összetett diagram. Az ezer lakosra jutó mozilátogatások számának alakulása (2022). Az adatok forrása a kép alatti táblázatban érhető el.

Az ezer lakosra jutó mozilátogatások számának alakulása
  2000 2010 2019 2020 2021 2022
Budapest 4553 3795 4382 1295 1795 3036
Pest  92 25 135 35 47 235
Fejér  1427 828 1159 345 548 867
Komárom-Esztergom  367 459 920 269 352 610
Veszprém  478 529 1147 312 508 777
Győr-Moson-Sopron  1872 1292 1845 512 701 1230
Vas 802 673 1370 394 560 899
Zala  683 582 1105 306 495 813
Baranya 1369 1053 1619 466 688 1148
Somogy  399 380 978 283 624 797
Tolna  382 126 221 70 78 123
Borsod-Abaúj-Zemplén 655 520 829 226 340 553
Heves  516 461 616 148 264 536
Nógrád  600 541 129 186 248
Hajdú-Bihar  1114 789 1310 356 532 885
Jász-Nagykun-Szolnok 407 459 942 262 372 647
Szabolcs-Szatmár-Bereg 510 430 659 179 291 477
Bács-Kiskun  907 642 1024 287 396 650
Békés  601 387 720 185 286 503
Csongrád-Csanád  1416 1251 1775 535 732 1243
országos átlag 1426 1111 1547 444 637 1082

Ami a mozikban vetített filmek választékát illeti, 2022-ben a megelőző évekhez viszonyítva rekordszámú, összesen 947 alkotás került közzétételre (Kézirat lezárásáig rendelkezésre álló utolsó adatfrissítés: 2023. augusztus 16. forrás: https://nemzetifilmiroda.hu/cikkek/nemzeti-filmiroda-statisztikai-2022), s ezek több mint negyede, 249 produkció premierfilmként jelent meg. Az újként bemutatott magyar gyártású játékfilmek száma is nőtt a korábbi évekhez képest, amely elsősorban a járvány miatt elmaradt vetítéseknek köszönhető (2019-ben 24, 2022-ben 45 magyar premier film, számos alkotás bemutatója tolódott az egészségügyi helyzet miatt), így 2022-ben összesen 45 hazai vagy magyar részvétellel készült bemutató közül választhattak a nézők, ami a „premierkínálat” 18 százalékát, a teljes 2022-es filmkínálat 4,7 százalékát jelentette. A magyar filmet látogatók aránya a sokéves átlagnak megfelelően hat százalékot tett ki tavaly, ami 600 ezres együttes nézőszámot jelent. Az európai művek népszerűsége azonban csökkent, és egyre nehezebben tud versenyre kelni az amerikai alkotásokkal, hiszen a közönség 84 százaléka inkább ezekre váltott jegyet.

A magyar premier filmek közül a 2022 szeptemberében bemutatott Nyugati nyaralás a forgalmi adatok alapján becsült nézettségi toplista (http://filmforgalmazok.hu/wp-content/uploads/2023/01/2022-TOP-50.xlsx) 33. helyén található több mint nyolcvanezres nézőszámával, míg az augusztus végén műsorra tűzött Szia, Életem! vígjáték (62 ezer néző, 38. hely) a második leglátogatottabb filmnek bizonyult. Az éves látogatószám alapján felállított top50-es listára az októberben debütált Blokád (közel 60 ezer néző, 40. hely) kivételével más magyar film nem tudott felkerülni. 2023 első félévében A nemzet aranyai c. alkotást látták a legtöbben a filmszínházakban, a vízilabdás sportlegendákat bemutató dokumentumfilmnek sikerült közel 89 ezer nézőt a mozikba csalogatnia, s amely a Filmio kínálatán is elérhető.

Noha csak 2022. december 15-én mutatták be, az év legnézettebb mozifilmje több mint félmillió nézővel és 1,2 milliárd forintos bevétellel az Avatar újabb része volt. A Filmforgalmazók Egyesületének 2023. októberi filmenkénti összesítése alapján továbbra is James Cameron alkotása a legnézettebb és a legtöbb bevételt hozó produkció a magyar mozikban (2,3 milliárd Ft, 1,03 millió néző). A tízes bevételi listát egyértelműen a UIP Duna Nemzetközi Film Kft. által forgalmazott alkotások uralják, mely forgalmazó filmjeire 2022-ben összesen közel négymilliószor voltak kíváncsiak (3,7 millió eladott jegy). A Fórum Hungary Filmforgalmazó Kft. a második legsikeresebb terjesztőként három filmet is az élbolyba juttatott, és többek közt az év filmjének köszönhetően 2,5 millió nézőt tudott a mozikba csábítani.

Forgalmazói toplista a jegybevétel alapján (2022)
Rangsor Filmcím  Bemutató Pénztári jegybevétel (Ft) Összes látogató száma (fő)
1. Avatar - A víz útja (US) Fórum 2022.12.15 1.219.669.528 556.786
2. Top Gun: Maverick (US) UIP 2022.05.26 978.555.896 539.969
3. Minyonok: Gru színre lép  (US) UIP 2022.06.30 835.877.228 520.592
4. Thor: Szerelem és mennydörgés (US) Fórum 2022.07.07 737.880.685 407.946
5. Jurassic World: Világuralom (US) UIP 2022.06.09 726.607.135 404.731
6. Beugró a Paradicsomba (US) UIP 2022.10.06 724.572.867 397.455
7. Doctor Strange az őrület multiverzumában (US) Fórum 2022.05.05 656.377.561 358.860
8. Uncharted (US) InterCom 2022.02.10 600.874.998 338.563
9. Az elveszett város (US) UIP 2022.04.21 487.554.272 284.626
10. Legendás állatok és megfigyelésük – Dumbledore titkai (UK/US) UIP 2022.04.14 454.685.927 254.406

Mozis reklámpiac

Ugyan a magyar reklámpiac legkisebb szegmense a mozi, azonban 2013 óta szinte minden évben kétszámjegyű növekedést produkál, a legnagyobb, 50 százalékos ugrás 2015-ről 2016-ra következett be. Bár az előző évihez képest nominális értelemben elért 25 százalékos növekedéssel az összes médiatípus közül a mozireklám mutatta a legerőteljesebb bővülési dinamikát 2022-ben is, a 2,75 milliárd forintos bevétel csak 0,9 százalékos részesedést jelentett a teljes reklámpiaci tortából.

A magyar mozifilmek felkarolására a Nemzeti Filmintézet országos televíziós kampányt indított 2021-22-ben, s a Nielsen Közönségmérés Kft. adatai szerint két év alatt tizenegy csatornán összesen 1801 alkalommal találkozhattunk hazai filmalkotásokat promotáló reklámokkal. A Filmintézet mellett a forgalmazók is hirdették filmjeiket, továbbá a moziüzemeltetők is próbálták megnyerni – jellemzően különböző kedvezményekkel - a filmrajongókat, öt tévécsatornán összesen 176 alkalommal.

A különböző mozifilmeket vagy magát a mozilátogatás élményét népszerűsítő, összesen tizenegy médiaszolgáltatóra kiterjedő több mint 27,5 ezer spotot magában foglaló országos kampány a televíziós reklámpiac kicsiny szeletét jelenti (2022: 0,2%). 2022-ben negyvenöt film – köztük tizenegy magyar alkotás – trailer-ét láthattuk a tévékben. A leggyakrabban promotált mozifilm a DC Szuperállatok ligája című animáció volt - a nézettségi toplistán azonban ez is csak a huszadik hely eléréséhez volt elegendő 2022-ben. A magyar filmek közül a Jankovics Marcell által rendezett Toldi animációs film hirdetéseivel találkozhattunk a legtöbbször. Ezt a filmet a Filmforgalmazók Egyesületének adatközlése szerint 2023. október 1-jéig összesen 26 ezren látták. A játszma című, a hatvanas években játszódó kémtörténet volt a második legtöbbet népszerűsített magyar mű tavaly, mégsem tudott annyi nézőt bevonzani, mint a kevésbé promotált Nyugati nyaralás vagy a harmadik legtöbbet reklámozott Blokád.

A rádiós szféra valamivel kedvezőbb képet mutat, hiszen nyolc, a piacon meghatározó erejű adó teljes kereskedelmi hirdetésrepertoárjából egy százalékot tettek ki a mozifilmek és a legnagyobb üzemeltető (Cinema City) reklámjai (Info Rádió, Jazzy Rádió, Kossuth rádió, Petőfi rádió, Rádió 1, Retro Rádió, Sláger FM, Trend FM). Az összesen negyvenöt filmet népszerűsítő rádióreklámok közel harmada magyar alkotást ajánlott, és a legtöbbször szereplő filmek listáját is négy magyar mozi vezeti, élen a Szia, Életem! című filmmel.

Összetett diagram. Hazai mozifilmek kereskedelmi hirdetéseinek előfordulási gyakorisága (db). Az adatok forrása a kép alatti táblázatban érhető el.

Hazai mozifilmek kereskedelmi hirdetéseinek előfordulási gyakorisága (db)
Film címe tv rádió
Szia, Életem! 671 3760
Blokád 750 1905
Katinka 691 1300
Együtt kezdtük 624 1220
Toldi 809 345
Béke a nemzetek felett 219 680
Az unoka 699 180
Szelíd - 780
A játszma 769 -
Átjáróház 566 -
Nyugati nyaralás 402 160
Veszélyes lehet a fagyi 467 -
Aki legyőzte az időt - Keleti Ágnes - 360
Legjobb tudásom szerint - 160

Tematikus filmcsatornák és kínálatuk

2023 nyarán a 110 darab magyar nyelvű tévécsatornából 21 filmes csatorna (19%) volt fogható a háztartásokban, a legtöbbek számára az RTL-csoporthoz tartozó Film+ és a TV2 közeli Mozi+ volt elérhető, közel 96 százalékos lefedettséggel. A tematikus filmcsatornák a megjelenésüket követően elenyésző szeletet hasítottak ki maguknak a televíziós piacból, 2009 után azonban már több mint öt százalékos volt a részesedésük. A kínálat további szélesedésével 2023 első félévében a 11 mozicsatorna a teljes népesség körében tíz százalékon felüli részesedéssel bírt, mely egy-egy szombat esti időszakban akár 12 százalékra is felszökhetett. A Covid-19 pandémia kifejezetten kedvezett a filmkedvelőknek (hiszen a mozik bezártak), így 2019 és 2021 között szinte változatlan népszerűségnek örvendtek, annak ellenére is, hogy mind több streamingszolgáltató vált elérhetővé magyar nyelven. A töretlen közkedveltség és érdeklődés azzal is magyarázható, hogy a filmekre és sorozatokra szakosodott adók nézőinek több mint felét az ötven év felettiek teszik ki (53%), akik leginkább otthon maradnak, ha filmnézésről van szó. A televíziós filmcsatornák kínálata iránt legkevésbé a kiskorúak mutatnak érdeklődést, ugyanakkor nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy számukra több mint tíz másik médiaszolgáltató kínál kifejezetten ennek a korosztálynak szóló tartalmat.

Összetett diagram. Mozicsatornák közönségarányának és az ezer lakosra jutó mozilátogatások számának alakulása. Az adatok forrása a kép alatti táblázatban érhető el.

Mozicsatornák közönségarányának és az ezer lakosra jutó mozilátogatások számának alakulása
  AMC AXN FILM+ FILM4 FILM CAFE FILM MANIA MAGYAR MOZI TV MOZI+ MOZIVERZUM PARAMOUNT NETWORK Viasat Film HBO [1996-2007]  MGM [2007-2013] MOVIES24 [2010-2011] ezer lakosra jutó mozilátogatások száma
1997 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3,3 0 0 1 632
1998 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2,2 0 0 1 438
1999 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0,5 0 0 1 432
2000 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 426
2001 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1,7 0 0 1 541
2002 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1,2 0 0 1 504
2003 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 348
2004 0 0 0,1 0 0 0 0 0 0 0 0 0,6 0 0 1 346
2005 0 0 0,9 0 0 0 0 0 0 0 0 0,3 0 0 1 199
2006 0 0 0,9 0 0 0 0 0 0 0 0 0,3 0 0 1 155
2007 0 0,6 1,4 0 0 0 0 0 0 0 0 0,4 0 0 1 085
2008 0 0,8 2,4 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0,2 0 1 164
2009 0 0,9 3,2 0 0 0,3 0 0 0 0 0 0 0,2 0 1 068
2010 0 1 3,3 0 0,4 0,4 0 0 0 0 0 0 0 0,3 1 111
2011 0 1,2 3,5 0 0,4 0,4 0 0 0 0 0 0 0,2 0,3 983
2012 0 1,6 3,5 0 0,4 0,6 0 0 0 0 0 0 0,2 0 958
2013 0 1,9 4 0 0,5 0,6 0 0 0 0 0 0 0,2 0 1025
2014 0 1,8 3,9 0 0,6 0,5 0 0 0 0,2 0 0 0 0 1 048
2015 0,3 1,7 4,1 0 0,5 0,4 0 0 0 0,5 0 0 0 0 1 272
2016 0,7 1,7 3,6 0 0,6 0,3 0 1,3 0 0,7 0 0 0 0 1 456
2017 0,8 1,4 3,3 0 0,6 0,3 0 2,6 0 0,9 0,1 0 0 0 1 496
2018 0,9 1,4 3,2 0,3 0,6 0,3 0 2,8 0 0,9 0,2 0 0 0 1 584
2019 1 1,3 2,9 0,6 0,7 0,3 0 2,7 0,6 0,7 0,3 0 0 0 1 547
2020 1 1,1 3 0,5 0,7 0,2 0 2,7 0,8 0,7 0,4 0 0 0 444
2021 1,1 0,9 2,6 0,6 0,8 0,3 0 2,8 0,8 0,7 0,4 0 0 0 637
2022 1 0,7 2,3 0,6 0,8 0,3 0 2,7 0,8 0,6 0,4 0 0 0 1082
2023 1 0,7 2 0,6 0,8 0,3 0,1 2,8 0,9 0,6 0,4 0 0 0  

A 2022-es év legnézettebb filmcsatornájának az egész estés mozifilmkínálatát tekintve elmondhatjuk, hogy a Mozi+ igencsak széles palettát tudott nyújtani nézőinek, hiszen az év során közel ezer féle nagyvászonra készült, zömében amerikai gyártású produkciót mutatott be (915), szemben a Film+ 773 féle alkotásával. Ugyanez a trend érvényesült a hétvége esti, legfrekventáltabb időszakában (péntek, szombat és vasárnap este 19 és 22 óra között.) is: sokkal szélesebb kínálat jellemezte a Mozi+-t, mint versenytársait. Az AXN és a Paramount Network csupán harmadannyi mozifilmet vetített, itt a számos sorozat kiszorította a repertoárból a klasszikus egész estés filmeket. Míg a TV2-csoporthoz tartozó filmcsatorna arra törekedett, hogy a hétvégi esti időszakban magasabb arányban sugározzon magyar filmeket (2,5% vs. 3,4%), addig az RTL leánycsatornája ebben az időszakban teljesen kiszorította a hazai alkotásokat a kínálatából, hiszen tízből nyolc filmje amerikai gyártású volt.

A produkciók „születési” évét tekintve elmondhatjuk, hogy a csatornák filmkínálatának felét 2010 előtti alkotások tették ki, ám a hétvégi prime time időszakban mindegyik szolgáltató igyekezett előtérbe helyezni a 2010 után készült mozifilmeket, így például a Mozi+-on és a Paramount Network-ön ebben az időszakban tízből hat mű 2010 és 2022 között készült. Az elmúlt öt évben gyártott produkciók aránya a hétvégi idősávban szintén a Mozi+-on volt a legmagasabb (18,5%), másképpen fogalmazva az év 52 hétvégéjéből 33 alkalommal 2017 után készült, döntően amerikai akcióthrillert, sci-fi-t vagy éppen drámát láthattunk a műsorán.

Összetett diagram. Mozicsatornák filmkínálata gyártási év szerint (2022). Az adatok forrása a kép alatti táblázatban érhető el.

Mozicsatornák filmkínálata gyártási év szerint (2022)
    1962-1989 1990-1999 2000-2009 2010-2017 2018-2022 filmek száma
MOZI+ teljes év 10,3 15,2 26,2 35,5 12,8 915
hétvégenként este* 6,7 9,6 23,0 42,1 18,5 178
FILM+ teljes év 6,3 15,3 31,3 33,1 14,0 773
hétvégenként este* 3,7 8,8 36,0 36,8 14,7 136
AXN teljes év 3,7 17,0 36,9 38,4 4,1 271
hétvégenként este* 1,9 17,3 34,6 42,3 3,8 156
Paramount Network teljes év 5,0 7,8 29,4 41,3 16,6 320
hétvégenként este* 3,9 8,4 27,7 41,9 18,1 155

Mozifilmek a televízióban

Az elmúlt huszonöt év legnézettebb mozifilmjét a TV2 sugározta 1998 karácsonyán: a My Girl című romantikus filmet 2,9 millióan követték figyelemmel. 2022 legnézettebb filmje - az ezúttal a TV2 csatornán közzétett - Reszkessetek, betörők! volt, amely alkotást 1998 óta nyolc tévécsatorna kínálatában közel százszor láthattak a nézők, és amely hatszor is felkerült az éves nézettségi listák élére.

Legnézettebb mozifilmek 1998 és 2022 között*
év filmcím gyártás csatorna dátum kezdés AMR fő
1998 My Girl - Első szerelem USA TV2 1998.03.29 20:00:00 2 866 394
1999 Bunyó karácsonyig Olaszország TV2 1999.11.21 20:01:42 3 206 747
2000 Reszkessetek, betörők! USA RTL 2000.12.25 20:00:40 3 085 644
2001 Majomparádé USA RTL 2001.10.22 20:01:56 2 838 150
2002 Az istenek a fejüre estek 2 USA RTL 2002.01.19 19:50:17 2 609 936
2003 Reszkessetek, betörők! 3 USA RTL 2003.12.26 19:25:27 2 611 581
2004 Hangyák a gatyában 2 Németország TV2 2004.01.01 19:31:02 2 476 665
2005 Salamon király kincse USA RTL 2005.11.01 19:29:16 2 280 752
2006 Dr. Dolittle USA RTL 2006.03.15 19:31:22 2 117 724
2007 Miről álmodik a lány? USA RTL 2007.10.22 19:04:13 2 226 840
2008 Neveletlen hercegnő 2 USA RTL 2008.05.11 20:10:33 1 967 253
2009 Neveletlen hercegnő 2 USA RTL 2009.12.27 19:54:50 2 266 261
2010 A kismenő USA RTL 2010.01.03 19:56:42 2 114 515
2011 Neveletlen hercegnő 2 USA RTL 2011.03.06 20:09:21 1 849 908
2012 Reszkessetek, betörők! 2 USA RTL 2012.12.25 18:56:27 1 533 456
2013 Taxi 4 Európa RTL 2013.02.17 19:57:54 1 377 296
2014 Reszkessetek, betörők! USA RTL 2014.12.24 20:26:51 1 352 994
2015 Reszkessetek, betörők! 2 USA RTL 2015.12.25 20:44:42 1 240 106
2016 Reszkessetek, betörők! USA RTL 2016.12.24 20:34:49 1 216 478
2017 Nász-ajánlat USA RTL 2017.02.26 18:53:21 963 162
2018 Reszkessetek, betörők! USA TV2 2018.12.24 20:44:50 975 714
2019 Kincsem Magyarország RTL 2019.03.15 19:28:54 750 798
2020 Reszkessetek, betörők! USA TV2 2020.12.24 21:14:20 711 179
2021 Reszkessetek, betörők! 2 USA TV2 2021.12.25 20:25:04 749 062
2022 Reszkessetek, betörők! USA TV2 2022.12.24 21:15:49 671 537

*Éves toplista a mozifilmek tipológiája alapján, 1-es műsorszint, simple és gross műsorszámok, minimum 10 perc hossz, 83 csatorna műsorcím szintű adata.

Ám korántsem a Reszkessetek, betörők! Kevinjének története volt a legtöbbet sugárzott alkotás, amennyiben a teljes televíziós kínálatot tekintjük mérvadónak (beleértve a tematikus mozicsatornákat is). Az elmúlt 25 év leggyakrabban sugárzott filmje a Men in Black első része volt, amelyet 232 alkalommal vetítettek a 83 csatorna kínálatában. 2023. októberéig havonta átlagosan háromszor láthattuk ezt a filmet négy tematikus filmcsatorna programján. Az amerikai sci-fi-től nem sokkal maradtak el a ’70-es, ’80-as évek akcióvígjátékai, a Bud Spencer és Terence Hill páros által fémjelzett Kincs, ami nincs, Bűnvadászok, És megint dühbe jövünk c. klasszikusok sem.

Összetett diagram. A leggyakrabban vetített mozifilmek a televízióban (1998–2022, alkalom). Az adatok forrása a kép alatti táblázatban érhető el.

A leggyakrabban vetített mozifilmek a televízióban (1998–2022, alkalom)
filmcím alkalom
Men in Black - Sötét Zsaruk 232
Kincs, ami nincs 231
Bűnvadászok 230
És megint dühbe jövünk 224
Men in Black - Sötét Zsaruk 2. 223

A legnépszerűbb magyar mozifilmek a ’90-es évek óta

A hazai alkotások közül a legnézettebb film az 1998-as A miniszter félrelép című vígjáték volt, igaz, az elmúlt két és fél évtizedben Magyarországon bemutatott mozifilmek listáján ez is csak a 36. helyhez volt elegendő. A magyar filmek toplistáján dobogós helyezést ért el a Valami Amerika trilógia első része és az 1956-os forradalomról szóló Szabadság, Szerelem című film.

A magyar gyártású filmek történetében az eddigi legnagyobb kasszasikert a Kincsem című film érte el, amely a 2017-es bevételi listán a harmadik helyen végzett a Star Wars: Az utolsó Jedik szuperprodukció és a Gru 3 animációs film mögött. A bevételi top10-be azóta is csak a Valami Amerika 3. című vígjátéknak (2018, hetedik hely) sikerült bekerülnie. 2022-ben a legnézettebb és egyben a legnagyobb bevételt hozó magyar filmnek, a Nyugati nyaralásnak csupán a 35. helyre futotta.

A legnépszerűbb és eredetileg mozivászonra szánt magyar filmek átlagosan egy-két éven belül megjelentek a televíziós kínálatban is. A magyar mozifilmek ugyanakkor az elmúlt 25 évben a tévéképernyőn sem tudtak igazán versenyre kelni az amerikai vígjátékokkal és akciófilmekkel; a legnézettebb magyar filmeknek 2010 előtt még sikerült 1,6-1,9 millió nézőt leültetniük a képernyők elé, ám ez az érték messze elmarad az amerikai filmek akkori 2,5-3 milliós nézettségétől.

A vizsgált időszakban több mint hatvan csatornán összesen 1700 magyar filmalkotással találkozhattak a nézők. A Duna TV, a Duna World és az M5 közszolgálati adók tűzték műsorukra a magyar filmek több mint felét. A mozilátogatók által leginkább kedvelt húsz alkotást az elmúlt két és fél évtizedben összesen több mint 1300 alkalommal vetítette 28 televíziós csatorna.

A magyar filmek összesített televíziós nézettségi toplistáját 5,4 millió követővel a 2005-ös Csak szex és más semmi című vígjáték vezeti (kumulált elérésmutató (Coverage abs.) a közönségről), de a listán több olyan komédia is ötmillió feletti összesített nézettséggel szerepel, mely a mozik esetében nem került be a legnézettebb tíz magyar film közé. Ilyen a 2004-es S.O.S. szerelem!, a 2005-ös Egy szoknya, egy nadrág, vagy a mozikban 2000-ben bemutatott Meseautó, amelyet a különböző csatornákon összesen csaknem kétszáz alkalommal vetítettek le az elmúlt évtizedekben. Az összesített televíziós nézettségi toplistában a vígjátékok dominanciáját az egyéb műfajba sorolt mozifilmek közül egyedül a Kincsemtudta megtörni, amelyet 2019. március 15-i televíziós premierje óta 41 vetítés során 4,6 millióan láttak, döntően az RTL Kettő és a Cool műsorán.

Top20 magyar film a mozilátogatások száma alapján (1990–2022) és nézettségük* a televízióban
Filmcím Bemutató televízióban elért nézők száma Coverage (fő) Látogató (fő) Bevétel (Ft) televíziós vetítések száma (1998-2022) hány csatornán közvetítették hány évben volt műsoron az elmúlt 25 évben
Csak szex és más semmi 2005.12.08 5 431 652 404 900 331 181 708 130 11 14
S.O.S. szerelem! 2007.02.14 5 140 811 238 933 219 909 301 39 10 10
Egy szoknya, egy nadrág 2005.10.20 5 036 147 268 108 232 437 901 51 9 9
Meseautó 2000.12.14 5 029 532 304 944 182 591 818 197 10 19
Valami Amerika 2. 2008.12.18 4 815 128 448 738 469 954 797 76 11 13
Hippolyt 1999.12.10 4 813 678 260 490 126 412 861 156 10 18
Kincsem 2017.03.16 4 633 950 456 666 594 593 379 41 5 4
Valami Amerika 2002.02.07 4 443 680 529 187 374 356 904 71 12 16
Csinibaba 1997.02.20 4 186 243 502 787 132 297 891 74 13 21
Valami Amerika 3 2018.02.15 4 052 365 369 943 536 033 817 38 5 5
A Viszkis 2017.11.23 3 887 783 332 761 463 504 918 56 7 5
A miniszter félrelép 1998.12.11 3 722 684 662 505 214 712 352 50 12 14
Szabadság, szerelem 2006.10.23 3 511 377 523 280 386 805 069 20 6 13
Magyar vándor 2004.02.05 3 331 870 456 709 355 594 382 57 12 11
Macskafogó 2 2007.12.20 3 093 386 290 088 264 947 233 120 9 14
A Hídember 2002.04.11 2 130 765 294 427 147 791 874 38 6 16
Kontroll 2003.11.20 2 040 779 260 159 188 073 706 57 10 15
BÚÉK! 2018.12.06 1 960 710 274 316 399 623 531 17 5 3
Honfoglalás 1996.12.12 1 936 412 504 742 76 959 626 14 5 9
Sorstalanság 2005.02.10 1 350 697 449 724 265 034 636 11 5 5

Forrás: Filmforgalmazók Egyesülete/NMHH, Nielsen Közönségmérés/NMHH

*Kumulált elérésmutató (Coverage abs.) a közönségről

A magyar tévénézők főműsoridőben (19 és 22 óra közötti kezdettel) legtöbbször (59 alkalommal) Mikszáth Kálmán: A fekete város című regényének filmes adaptációját láthatták. Ebben a műsorsávban hasonló gyakorisággal került adásba az Üvegtigris első és második része. A 2022-es év legtöbbet vetített magyar alkotása a Hamis a baba volt.

A széles sávú internet elterjedésével hazánkban megteremtődött a lehetőség a streamingszolgáltatók terjeszkedésére, akik jelenleg a háztartások kb. 40 százalékában vannak jelen. A streaming elterjedtsége a fejlett nyugati országokban a legerősebb. Az előfizetők kevesebb, mint két mozijegy árából korlátlan hozzáférést kapnak a szolgáltatók kínálatához, amelyben gyakran több ezer tétel található, s ezek között vannak új és régi alkotások egyaránt. A mozis premierek gyakran alig két hónapon belül megjelennek a repertoárokban, így nem csoda, hogy a középkorúak, akik amúgy sem járnak moziba, adják az előfizetői kör derékhadát.

A FlixPatrol 2023. októberi adatai szerint Európa számos országában hasonló a helyzet, mint hazánkban, a Netflix mindenhol a legnépszerűbb. Németországban, Franciaországban, Ausztriában az Amazon Prime, Szlovákiában és Romániában a Voyo (tulajdonos: Central European Media Enterprises Ltd.) számít a másodiknak. Szlovéniában valamint Szerbiában - Magyarországhoz hasonlóan - az HBO Max követi a Netflix-et. Németországban, Franciaországban és Ausztriában, ahogy itthon is, a Disney+ számít általában a harmadik legelterjedtebb előfizetésnek (a nyugati országokban nem ritka, hogy háztartásonként kettő vagy több előfizetéssel is rendelkeznek, egy-egy népszerű alkotás elég ahhoz, hogy a platformhoz csábítsák a felhasználókat). A szolgáltatók kínálatában a leginkább fogyasztott alkotások a bűnügyi thrillerek, illetve a nemrég bemutatott mozifilmek, de népszerűek még a fentiek mellett a gyerekeknek kínált alkotások is.

A végső kérdés vélhetőleg nem az, hogy a streamingszolgáltatások „nyernek” vagy „veszítenek” a hagyományos filmekkel szemben, hanem inkább az, miként fejlődik a szórakoztatóipar. A streamingszolgáltatások és a mozifilmek egymás mellett létezhetnek és különböző preferenciákat elégíthetnek ki. A streaming elsősorban kényelme, széles kínálata és könnyű hozzáférése miatt került előtérbe, s ebben nem kis szerepe volt a Covid-19 világjárványnak is. A hagyományos filmek azonban a mozikban egyedülálló élményt kínálnak, és megvan a maguk elkötelezett közönsége. Az iparág alkalmazkodik a változó fogyasztói preferenciákhoz, sok filmstúdió egyszerre teszi közzé a tartalmait a mozikban és a streaming platformokon. A fenti tendenciákat figyelembe véve a mozi még jó ideig velünk marad, elképzelhető azonban, hogy Próteusz természete újból diadalmaskodni fog, és egy új, eddig még nem látott formát fog ölteni.