Az online reklámozás főbb ismérvei (2020-2023)

Közzétéve: 2024. január 3.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság áttekintette a hazai online hirdetési piacot, különös tekintettel az interneten történő reklámozás volumenére, a hirdetésekkel való találkozások hosszára és iparági megoszlására. A fentieken túl, a több mint három évet felölelő időszak alapján olyan kérdésekre is igyekezett választ találni, mint hogy az év különböző időszakaiban miként változik az online hirdetési piac, hogyan hatott arra a koronavírus-járvány, vagy milyen különbségeket lehet felfedezni az internetezésre használt eszközök és korcsoportok között.

Az online reklámpiac térnyerése

Egy NMHH kutatás szerint (Az elektronikus hírközlési piac fogyasztóinak vizsgálata, 2022 – internetes felmérés) 2022-ben a 16 évesnél idősebb lakosság 86 százaléka számított internethasználónak, míg a 16-50 év közöttiek esetében ez szinte teljeskörűnek mondható. Az internetező magyarok átlagosan napi három és fél órát töltenek a világhálón, tizedük kizárólag asztali vagy hordozható számítógépen csatlakozik fel a netre, míg kétharmaduk a számítógép mellett okostelefont is használ. Az online médiatér jelentősége vitathatatlan, s ez nem csak a fogyasztói szokásokban nyilvánul meg, de a hirdetési piac változásaiban is. Az NMHH 2023-as Médiapiaci jelentése szerint az utóbbi tíz évben a hirdetői reklámtortának mind nagyobb részét hasítja ki az internetes költés, ami 2022-re elérte a teljes, 316 milliárd forintot realizáló reklámpiac 51,8 százalékát. Az online tér 3.195 tartalomszolgáltatását közel kétezer szervezet működtette, melyek között óriási bevételi különbségek tapasztalhatók. A 163 milliárd forintra becsült hazai online reklámpiacon befolyt összeg közel kétharmada két globális óriásvállalathoz, az Alphabethez (Google, YouTube stb.) és a Metához (Facebook, Instagram stb.) került, míg a hazai, kizárólag online tartalmat szolgáltatók oldaláról mindössze hét cég realizált egymilliárd forintnál nagyobb éves nettó árbevételt.

A reklámok közönsége

A Gemius Hungary Kft. adatai szerint az elmúlt három évben a számítógépről internetező magyarok száma havi 4,8 és 5,2 millió fő között mozgott a 16 és 75 év közötti lakosság körében. (Ez azon magyarok száma, akik egy hónapban legalább egyszer felkerestek egy, a Gemius által nyomon követett internetes oldalt vagy applikációt. Módszertani okok és az összehasonlíthatóság érdekében az összefoglaló a 16-75 év közötti internetező magyarokot veszi alapul.)
Kisebb-nagyobb eltérésekkel ugyan, de internetezés során – függetlenül attól, hogy használtak-e reklámblokkolót – átlagosan egy hónap leforgása alatt tízből kilencen találkoztak legalább egy hirdetéssel. A nyári hónapokban kevesebben ülnek PC elé, szemben a késő őszi és téli időszakokkal (főként november és január között), amikor is tetőzik a netezők száma. A reklámkitettség is ehhez a trendhez igazodik, ám e téren is kiemelkedik a Black Friday és az év végi ünnepek reklámterhelése. A napi értékek alapján az elmúlt három évben ugyan kis mértékben, de növekedett azok száma, akik PC-ről neteztek (a 2023-as napi átlag 2,7 millió fő), s ezzel párhuzamosan csökkent azoké, akik legalább egy reklámmal találkoztak. Míg 2020-ban a naponta reklámmal találkozók száma 2,3 millió volt, addig a következő évben hét, majd utána öt százalékkal csökkent ez az érték. Vagyis a napi értékeket figyelembe véve szolidan ugyan, de évente mérséklődött a reklámmal találkozók aránya, ami mögött a koronavírus-járvány lecsengésének hirdetőkre gyakorolt „depressziója” húzódik meg. Hétköznapokon többen interneteznek, így ekkor a reklámkontaktusok száma is magasabb: hétfőnként kilenc százalékkal többen látnak hirdetést, mint egy átlagos hétköznap, majd fokozatosan csökkenve, az arány szombatra 18, vasárnapra pedig 12 százalékkal marad el az átlagtól. Munkanapokon számos magyar használ PC-t, mely magyarázatként szolgálhat a hétvégi forgalom visszaesésére.

Reklámtalálkozások: mikor, mennyit, milyen hosszan?

Miközben netezünk, a legtöbb weboldal megnyitásával párhuzamosan több reklám is betöltésre kerül, némelyek azonnal megjelennek a szemünk előtt, mások viszont csak az oldal görgetésével kerülnek elénk: mindezek a látható reklámkontaktusok. A hirdetések egy másik része azonban rejtve marad a felhasználók előtt, így például amikor nem görgetünk lejjebb egy-egy hír olvasásakor, de a szpot ettől függetlenül még betöltődik az oldallal együtt: ezek az előzők láthatatlan társai. Általánosságban kijelenthető, hogy a reklámok több mint felével találkozhatunk internetezés során, míg a reklámok másik része nem ér célba, így nem is fejt ki hatást a felhasználókra. Ez utóbbiakra a továbbiakban nem térünk ki, reklámkontaktus alatt tehát a látható reklámokkal való találkozásokat értjük. Az egyik legfontosabb kérdés az online hirdetési piacon: vajon mennyi reklámkontaktust lehet elkönyvelni? A koronavírus-járvány drasztikusan megnövelte a kontaktusszámot, 2020-ban összesen 40,3 milliárdot, havonta átlagosan 3,4 milliárdot tett ki. Másképpen fogalmazva, a magyar netezők napi 113 millió reklámmal találkoztak, felhasználóként átlagosan 49 darabbal. 2021-ben hasonló értékek mutatkoztak, mindössze három százalékos csökkenés rajzolódott ki a megelőző évhez képest, 2022-ben ellenben már jelentős, húsz százalékpontos zuhanás következett be. Az idei év során pedig további visszaesés várható, hiszen már az év első két hónapja is alacsonyabb értékeket könyvelhetett el, mint tavaly ugyanebben az időszakban.

Vonaldiagram. A reklámkontaktusok és a reklámokkal találkozó felhasználók száma 2020-2023 között.
A reklámkontaktusok és a reklámokkal találkozó felhasználók száma 2020-2023 között
HónapReklámkontaktusok száma Reklámmal találkozók száma
2020. jan. 2866552989 2338587
2020. feb. 2863687359 2317814
2020. márc. 3474910854 2409955
2020. ápr. 3393483279 2382993
2020. máj. 3305501227 2344503
2020. jún. 3199525545 2245733
2020. júl. 3190255078 2145800
2020. aug. 2880775966 1985632
2020. szept. 3363439126 2282707
2020. okt. 3668262232 2344755
2020. nov. 4087690368 2544667
2020. dec. 4012611054 2360452
2021. jan. 3746030626 2481252
2021. feb. 3325825212 2444607
2021. márc. 3805740465 2356265
2021. ápr. 3395375399 2234760
2021. máj. 3528124025 2197252
2021. jún. 3070578522 2052860
2021. júl. 3015076699 1911845
2021. aug. 3008508799 1793523
2021. szept. 2929201986 2012693
2021. okt. 3123978416 2152684
2021. nov. 3280448965 2132747
2021. dec. 3020035717 1974503
2022. jan. 2943843514 2193619
2022. feb. 2558158713 2173071
2022. márc. 2724917827 2092381
2022. ápr. 2575441411 1994693
2022. máj. 2637794869 2014632
2022. jún. 2361470477 1916707
2022. júl. 2530122378 1870800
2022. aug. 2509805660 1901006
2022. szept. 2468804318 2002873
2022. okt. 2554572462 2029471
2022. nov. 2760507469 2141587
2022. dec. 2637529665 2006277
2023. jan. 2671436514 2129710
2023. feb. 2413948892 2080779

Ahogy mindhárom általunk vizsgált évben, úgy 2020-ban is novemberben találkozhattak a legtöbb reklámmal a felhasználók: ekkor összesen több mint négymilliárd került belőlük a képernyőkre. Ez egy másodpercre vetítve 1.557 hirdetést jelentett a hónapban, ami egy átlagos felhasználó esetében napi 54 kontaktusnak felelt meg.

Alacsony láthatósági aránynál, még ha sok reklámot is helyeztek el a weboldalon, a böngészési szokások vagy az oldal struktúrája miatt azoknak csak egy kisebb részével találkoznak a felhasználók. Emellett az is fontos szempont, hogy a reklám kiemelt vagy periférikus helyen helyezkedik-e el az oldalon belül. A reklámok láthatósági arányának átlagos értéke a három év alatt összességében 60 és 51 százalék között ingadozott egy lassú, egyenetlen csökkenést kirajzolva (a közösségi média oldalain magasabb a felhasználók előtt megjelenő reklámok aránya). Az elmúlt három évben nem csak a láthatósági arány esetében tapasztalhattunk kismértékű mérséklődést, de ugyanez mondható el a reklámokkal való találkozások hosszáról is: míg egy átlagos reklám 2020 októberében 15,2 másodpercig tűnt fel a képernyőn, addig 2022 ugyanezen hónapjában már csak 13,3 másodpercig.

A reklámokkal való találkozások ciklikus mintázata hűen követi az internetezési szokásokat, azaz a netezők számához igazodva, a nyári hónapokban a legalacsonyabb a reklámkontaktusok száma. Februártól kezdődik el a mérséklődés, mélypontja pedig júniusra tehető (a három évet tekintve 16 százalékos az esés egy átlagos hónaphoz képest), ami valószínűleg a nyaralásokkal, a tanítási szünettel, valamint a kültéri tevékenységek előtérbe kerülésével magyarázható. Ekkor az internetezés - kiváltképp PC-n - kevésbé jelentős, mint az év többi időszakában. Júliustól kezdve a kontaktusok száma folyamatos emelkedést mutat, a tetőpontját novemberben éri el (16 százalékkal magasabb az átlagnál). A PC-ről netezők számának bővüléséért egyszerre okolható az időjárás és a karácsonyi vásárlási roham egyaránt. Egy reklámmal való találkozás átlagos hossza az általunk megfigyelt időszakban elhanyagolható mértékben csökkent: a koronavírus-járvány első felében még magasabb érték volt jellemző, a leghosszabb ideig, 15,2 másodpercig 2020 októberében, míg a legrövidebb ideig, 12,7 másodpercig 2023 áprilisában jelent meg a felhasználók előtt egy átlagos reklám.

Vonaldiagram. Reklámkontaktusok átlagos száma és hossza hónapok szerint.
Reklámkontaktusok átlagos száma és hossza hónapok szerint
Hónap Reklámkontaktusok száma Kontaktusok átlagos hossza [mp]
 Január  3120436885 13,8
 Február  2765977606 14,0
 Március  2863199285 13,8
 Április  2614812684 13,7
 Május  2711398164 13,5
 Június  2466464359 13,8
 Július  2568180279 14,2
 Augusztus  2608343528 14,1
 Szeptember  2760951801 14,0
 Október  3115604370 14,0
 November  3376215601 13,7
 December  3223392145 13,8

A reklámok típusa és pozíciója

Az online hirdetéseknek három típusa ismeretes: a text (egyszerű szöveges), a display (szöveges és vizuális tartalom) és a videó. A legtöbb reklám display típusú, ahol is a szöveget valamilyen vizuális tartalom támogatja, többnyire egy kép. E kategóriába volt sorolható a reklámok 81 százaléka 2023-ban, és ezeket a hirdetéseket követték átlagosan a legtovább a felhasználók (13,9 másodperc). A szöveges hirdetések aránya az elmúlt három évben folyamatosan csökkent a másik két csoport javára, így idén 12 százalékot hasított ki magának. Ezeknél a legrövidebb a netezők kontaktusa, mindössze 10,2 másodperc. A videó számít a legösszetettebb formának a három típus közül, s ezen hirdetések aránya bizonyult a legalacsonyabbnak is, hét százalékot tett ki. Igaz, a videók rendelkeznek a legmagasabb láthatósági aránnyal (66 százalék), míg az átlagos kontaktusidejük 11,1 másodperc.

A reklám legfontosabb célja, hogy a médiafogyasztó szeme elé kerülve felkeltse a figyelmét, vásárlásra, fogyasztásra buzdítsa. Ennek elérése érdekében hatékony megoldás, ha a weboldal megnyitásakor azonnal megjelenik a hirdetés a képernyőn - ez a nyitó, első képernyő az oldal betöltődésekor. 2023 januárjától szeptemberéig kizárólag a display hirdetéseket elemezve a nyitó képernyőn elhelyezett hirdetések láthatósági aránya volt a legmagasabb (63 százalékkal), azonban tízből négy még így sem bizonyult elég hatékonynak. Például, ha a reklám az oldal legtetején foglal helyet, a felhasználók rendszerint azonnal tovább is görgetik, figyelmen kívül hagyva azt. A következő csoport az egy-három képernyőnyi lefelé görgetés után helyet kapó hirdetések 49 százalékos láthatósági aránnyal. Egy képernyőnyi görgetés alatt azt a felületet értjük, amely a felhasználó böngészőablakának teljes méretével egyenlő.

A látott reklámok közel fele (47 százaléka) a kezdő képernyőn töltődött be, míg a következő három képernyőnyi felületen a hirdetések negyede (26 százaléka). A weboldal betöltésekor megjelenő szpotok átlagos láthatósági ideje 14,9 másodperc, majd ez az idő csökken, amint tovább görget a felhasználó. A 11-16. legörgetett képernyőn a kontaktusidő újra nő, itt láthatóak a legtovább a reklámok, közel 16 másodpercig, míg a legrövidebb időre a huszadik képernyő után tűnnek fel.

Diagram. Reklámok pozíció és kontaktusidő szerint (2023. január-szeptember).
Reklámok pozíció és kontaktusidő szerint (2023. január-szeptember)
Képernyő Betöltött reklámok aránya Láthatósági arány Kontaktusok hossza [mp]
Képernyő: 1 45,7% 63% 14,5
Képernyő: 2-4 27,4% 47% 11,9
Képernyő: 5-7 10,4% 32% 11,5
Képernyő: 8-10 5,2% 31% 12,4
Képernyő: 11-13 3,2% 41% 15,8
Képernyő: 14-16 2,5% 47% 15,2
Képernyő: 17-19 1,8% 44% 13,4
Képernyő: 20+ 3,6% 35% 10,5

Hirdetési szektorok az online világban

Az online hirdetéseket szektorokra lehet bontani aszerint, hogy milyen terméket, szolgáltatást kínálnak. A 19 féle kategória közül kimagaslik a kereskedelem szektora, melynek részaránya az elmúlt három évben folyamatosan növekedett: míg 2020-ban a hirdetések 41 százaléka (16,4 milliárd kontaktus), addig az idei év szeptemberéig már 46 százaléka sorolódott ide.

A kereskedelem szektoron belül a különböző üzletláncok, hiper- és szupermarketek (például eMAG, Kifli.hu, Tesco) reklámjai kimagaslottak. A láthatósági arány és a kontaktusidő e szektorban átlagosnak mondható.

A rangsorban következő két szektor, melynek reklámjaival a legtöbbször találkozhattunk idén, a szabadidő (hat százaléka az összes látható reklámnak) és a gyógyszeripar (öt százalék) volt, melyek egyenként is meghaladták az egymilliárd látható reklámkontaktust.

Előbbihez olyan hirdetések tartoznak, mint a videójátékpiac (Wargaming, Epic Games), a kulturális és szórakoztató események propagálása (Budapest Park, Jegy.hu), míg utóbbihoz gyógyszerek és étrendkiegészítő termékek (Normaflore, BioTech USA).

Az idén látott reklámok között a legkisebb arányt a politikai és társadalmi célú hirdetések, illetve a háztartási cikkek szektora tudhatta magáénak 99 illetve 36 millió kontaktussal. A politikai tematikájú hirdetések esetében alakult ki a legrövidebb kontaktusidő, ami 10,2 másodperc volt. Érdekesség, hogy a telekommunikációhoz tartozó reklámok, mint a mobilszolgáltatók (Netfone, Telekom) és a mobil eszközök hirdetései könyvelhették el a leghosszabb láthatósági időt 15,3 másodperccel.

Bizonyos termékek, szolgáltatások tipikusan szezonálisak, így reklámozásuk intenzitása változik az év különböző időszakaiban. Jó példa erre az utazás és a turizmus szektora, amelynél június és augusztus között 9-16 millióval emelkedett meg a reklámkontaktusok száma a havi átlag 65 millióhoz képest, vagy az üdítők és alkoholos italok hirdetési piaca, ahol az átlagos 31 milliós reklámkontaktus helyett 39-52 milliós értékeket regisztrálhattunk a nyári hónapokban. Ezzel szemben a számítástechnikai eszközök, a szabadidő, illetve a média/könyv/CD/DVD szektora a karácsonyi időszaknak köszönhetik a nagyobb figyelmet, 27-34 százalékponttal túlszárnyalva egy átlagos hónapot.

Vonaldiagram. Egyes szektorok látható reklámkontaktusainak változása egy átlagos hónaphoz képest százalékban (2020. szeptember – 2023. szeptember).
Egyes szektorok látható reklámkontaktusainak változása egy átlagos hónaphoz képest százalékban (2020. szeptember – 2023. szeptember)
Hónap Üdítők és alkoholos italok Utazás és turizmus Számítástechnikai eszközök Szabadidő Média, könyvek, CD és DVD
Január -64,56% 3,63% 34,04% 26,63% 15,30%
Február -42,73% 0,74% 3,09% -1,36% -11,86%
Március 0,94% -19,89% 7,31% -9,59% 9,37%
Április -7,68% -25,02% -17,82% -13,73% -5,93%
Május 4,03% 0,35% -15,12% -17,60% -10,62%
Június 23,94% 13,11% -11,78% -17,14% -24,85%
Július 65,70% 24,86% -21,01% -9,10% -22,22%
Augusztus 54,19% 18,22% -15,77% -7,28% -19,93%
Szeptember -15,31% -1,00% -8,49% -3,73% 0,98%
Október -27,57% 2,87% 7,89% 16,75% 23,17%
November -9,39% -10,33% 24,29% 14,19% 15,83%
December 18,44% -7,55% 13,37% 21,98% 30,77%

A legnépszerűbb weboldalak reklámozási gyakorlata

A hirdetők számára nagy jelentőséggel bír, ha helyet tudnak biztosítani reklámjaiknak azokon az oldalakon, amelyek az internet legpopulárisabb weblapjainak számítanak. Minél több ember látogatja az adott oldalt, annál több emberhez érhet el a hirdetés. A 2020-2023 februárjaiban – amely hónap az év átlagos időszakának számít a kontaktusok száma alapján – 13 weblap tudott felkerülni a Top10-es listára a felhasználók száma alapján. (A 13 weblap ABC sorrendben: 24.hu, Arukereso.hu, Facebook.com, Freemail.hu, Google.hu, Idokep.hu, Index.hu, Jofogas.hu, Ncore.pro, Nlc.hu, Origo.hu, Portfolio.hu és Youtube.com.)

A legnagyobb forgalmat generáló oldalaknál, mint a Facebook és a Google, hetente több mint kétmillió magyar találkozott PC-t használva valamilyen hirdetéssel, ezzel szemben a lista végén álló Jofogas.hu, Nlc.hu és Portfolio.hu felületein mindössze 250 ezren láttak reklámokat oldalanként. Mind a négy esztendő februárjában a két nemzetközi óriás, a Facebook (idén 156 millió) és a Google (idén 99 millió) tudhatta magáénak a legtöbb kontaktust, míg a tízes lista végére az Idokep.hu és a Portfolio.hu kerültek heti 3,1 és 2 millió látható reklámtalálkozással.

Diagram. A legforgalmasabb weboldalak felhasználóinak és reklámkontaktusainak heti átlaga, keretben az egy főre jutó találkozások száma (2023. február).
A legforgalmasabb weboldalak felhasználóinak és reklámkontaktusainak heti átlaga, keretben az egy főre jutó találkozások száma (2023. február)
Weboldal Reklámmal találkozók száma Reklámkontaktusok száma Egy főre jutó találkozások száma
24.hu 468450 8998856 19,2
Arukereso.hu 345550 5960909 17,3
Facebook.com 2177700 156482217 71,9
Freemail.hu 340900 12590914 36,9
Google.hu 2470750 99481944 40,3
Idokep.hu 312100 3125898 10,0
Index.hu 609600 8699526 14,3
Jofogas.hu 256300 6995114 27,3
Ncore.pro 348300 8356250 24,0
Nlc.hu 248750 3571134 14,4
Origo.hu 588550 12476048 21,2
Portfolio.hu 259600 2074985 8,0
Youtube.com 1490850 40035286 26,9

Figyelemre méltó az Arukereso.hu oldala, mely az egyik legdinamikusabban fejlődő honlap az elhelyezett reklámok száma alapján. 2021 februárjában a heti felhasználóinak száma a másfélszeresére nőtt, elérve a 358 ezer főt, mely alig változott az évek során, mégis a reklámkontaktusok értéke szinte minden évben megduplázódott, ami idén már 6 millió hirdetést jelentett hetente. E mögött az állhat, hogy a Covid megjelenésével és az online vásárlás népszerűségének felfutásával újabb és újabb lehetőségek nyíltak meg a hirdetési piac előtt, melyre az Arukereso.hu egy intenzív reklámozási stratégiával reagált, melyet a járvány után is folytatott.

Az oldalakon megjelenő hirdetések két fontos alapjellemzője a láthatósági arány és a kontaktusok átlagos ideje. A toplista két legmagasabb láthatósági arányával rendelkező oldala a Facebook (2023 februárjában 75 százalék) és a YouTube (ugyanekkor 82 százalék), ráadásul ezen két oldalnál a leghosszabb a találkozások átlagos hossza is, mely több mint 17 másodperc. Magyar vonatkozásban az Idokep.hu és az Ncore.pro rendelkezik a legjobb láthatósági értékkel, közel 58 százalékkal, míg a találkozások hosszában a 24.hu emelhető ki a 12,6 másodperces átlagidejével. Érdekesség, hogy a top10-ből reklámnézésre a legrövidebb időt az imént említett Arukereso.hu oldalán szánjuk, átlagosan 7,7 másodpercet.

További két jellemző szerint is csoportosíthatjuk a toplista oldalait: egyrészt, hogy hol helyezkedik el a hirdetések döntő többsége, másrészt, hogy a megjelenő reklámok milyen típusúak. Kezdő képernyő-fókuszúnak hívhatjuk azokat az oldalakat, ahol a hirdetések többsége az első betöltött képernyőn jelenik meg, ilyen például az Arukereso.hu, a Facebook vagy a Freemail. A magazinok és híroldalak esetében (24.hu, Index.hu, Nlc.hu) inkább a második és negyedik legörgetett képernyőn jelenik meg a reklámok túlnyomó része, mely egyben alacsonyabb láthatósági arányt is jelent. A másik kategorizálás alapján az oldalakat megkülönböztethetjük a rajtuk megjelenő hirdetések típusa szerint. A YouTube.com abszolút egyedülálló a videó típusú hirdetések megjelenítésében, itt ugyanis a reklámok közel fele (47 százaléka) e típusba tartozik és csupán töredéke (négy százaléka) szöveges formátumú. A legnépszerűbb display típusú hirdetések aránya 82-85 százalék között mozog a Facebook.com, a Google.hu és az Nlc.hu oldalain, míg a toplista többi honlapjánál (pl. 24.hu, Arukereso.hu vagy Freemail.hu) 91 százalék feletti a display hirdetések aránya.

Diagram. A toplistás weboldalakon lévő hirdetések láthatósági arányának értéke és a reklámkontaktusok hossza a reklámok pozíciója szerint.
Kezdőképernyő-fókuszú weboldalak – A hirdetések láthatósági arányának értéke és a reklámkontaktusok hossza a reklámok pozíciója szerint
Weboldal Kontaktusok hossza [mp] Láthatósági arány
Arukereso.hu 7,7 55,9%
Facebook.com 18,1 74,7%
Freemail.hu 10,1 49,0%
Google.hu 11,1 48,5%
Idokep.hu 12,2 57,6%
Ncore.pro 8,5 57,8%
Youtube.com 17,1 81,8%
2–4. képernyő-fókuszú weboldalak – A hirdetések láthatósági arányának értéke és a reklámkontaktusok hossza a reklámok pozíciója szerint
Weboldal Kontaktusok hossza [mp] Láthatósági arány
24.hu 12,6 42,1%
Index.hu 12,0 28,2%
Jofogas.hu 7,9 46,8%
Nlc.hu 10,9 36,9%
Origo.hu 9,5 22,1%
Portfolio.hu 11,0 21,2%

Kiemelkedő márkák

Az adatok segítségével kirajzolódnak azok a márkák is, amelyek reklámjaival a legtöbbször találkozhatunk. Ahogy a teljes hirdetési piacra, úgy a top10 kontaktust elérő márkára is jellemző volt a csökkenő trend: 2021-ben 1,6 százalékkal kevesebb kontaktust ért el az első tíz márka, amit előbb 16, később 34 százalékos csökkenés követett a következő években. A korábbi esztendők legtöbbször látott márkái között olyan nevek is szerepelnek, melyek ugyan listavezetők voltak, mégis, 2022 végére elvesztették meghatározó szerepüket. Ilyen például a 2020-ban még második legnagyobb brandként szereplő Budapest Bank és MKB Bank egysége (654 millió látható reklámkontaktus az évben), az Ingatlan.com (522 millió kontaktus), vagy a Wish e-kereskedelmi platform (459 millió kontaktus). A toplista dobogóján 2022-ben olyan márkák foglaltak helyet, mint az Arukereso.hu 360 millió kontaktussal, az ecipo.hu 331 millióval, illetve a Bonprix 314 millióval (ez Európa egyik vezető online kereskedelmi vállalata ruházati cikkek, textíliák és háztartási kellékek kategóriájában). Jól látható, milyen meghatározó volt a tavalyi évben az online vásárlás, hiszen az Arukereso.hu az interneten vásárolható termékek kiválasztásában és összehasonlításában nyújt segítséget, míg a másik két márka webáruházként működik. 2023 őszén a Lidl vezette a listát, kilenc hónap leforgása alatt megdöntötte az előző évi saját értékét a 267 millió találkozással. Mögötte egy új piaci szereplő tornázta fel magát a lista előkelő második helyére: a LightInTheBox 180 millió kontaktussal (globális online kereskedelmi vállalat, mely ruházati cikkek és egyéb általános áruk kategóriájában kínál termékeket).

Diagram. A 2022-es év top10 márkájának reklámkontaktusai.
A 2022-es év top10 márkájának reklámkontaktusai
Márka 2020 2021 2022 2023 (jan.–szept.)
Alza 298024456 257269485 198904923 116969952
Árukereső 273810411 207803241 359569515 189907022
Bonprix 226461800 386835400 313710400 110838700
Ecipo 378971141 563628433 331442364 110178372
Emag 701035647 565002709 492116349 167914504
Glami 259060200 137230800 207212200 170940637
HBO Go/ Max 160414420 225101791 223560730 68848088
Lidl 239656587 141415785 204056213 267175399
MKB Euroleasing 3725714 213272400 155310032
Pepita 33161216 177555915 171877066 138229009

A koronavírus-járvány

A 2020. március elején megjelent Covid19-járvány komoly változásokat okozott a hirdetői piacon is. A mindennapi életünket befolyásoló korlátozások eredményeként nőtt az otthontartózkodás ideje, ami egyúttal lehetőséget biztosított arra is, hogy emelkedjen a számítógép előtt töltött órák mennyisége. Ennek egyik látványos következménye volt a reklámokkal találkozók és a reklámkontaktusok számának jelentős növekedése. 2020-ban a legalább egy hirdetéssel találkozó PC-s internetezők száma egy átlagos napon 2,3 millió fő volt, míg a csúcsot az amúgy is mozgalmas év végi vásárlási periódusban, december 7-én érte el 2,84 millió fővel. A következő évben, 2021 első negyedévében stagnált ez a magas érték, a napi adatok 2,43 millió körül ingadoztak, de egyik nap sem érte el az előző évi maximumot. Innentől kezdve pedig visszaálltak egy alacsonyabb szintre az értékek, kétmillió körülire, s mindezt úgy, hogy az évek alatt nem csökkent a PC-n internetező 16-75 év közöttiek száma, sőt, 2022-re a napi átlag három százalékkal még emelkedett is, elérve a 2,73 millió főt.

Hasonlóan alakult a látható reklámokkal való találkozások száma is a járvány időszakában, hiszen 2020-ban 40 milliárd alkalommal botlottak hirdetésekbe a netezők, mely a következő évben alig csökkent, majd 2022-ben drasztikus, húsz százalékos visszaesés történt (31 milliárd elért kontaktus). Az előző január-szeptemberi időszakhoz képest 2023-ban további hárommilliárdos (15 százalékos) mérséklődés volt tapasztalható.

Ezek alapján azt mondhatjuk, hogy a hirdetési piac és a weboldalak egyaránt érdemben reagáltak a potenciális lehetőségekre, hiszen 2020-ban egy átlagos felhasználóra még 17.500 találkozás jutott egy év alatt, ami a következő évben elérte a 18.300-at. Miután 2021 júniusában hivatalosan is bejelentették a harmadik járványhullám lezáródását, az első pandémiától mentes évben, 2022-ben már csak 15.400 reklámkontaktus jutott egy átlagos netezőre. Még ha ez csökkenő tendenciát is feltételez, mégis inkább arról beszélhetünk, hogy a járvány alatti időszak drasztikusan megnövelte az online reklámpiac forgalmát, mely a Covid visszaszorulása után lassan stabilizálódott, visszatért a megszokott trendekhez.

A felhasználók és a reklámtalálkozások számán túl, a járvány a hirdetések tartalmára is hatással volt. Jól látható a kínálati piac rugalmassága, hogy miképpen reagáltak - főleg - a 2021-es esztendőben a megváltozott igényekre és a szokatlan körülményekre. A már korábban említett szektorspecifikus besorolásból kitűnik néhány atipikus minta, melyek jelentősen eltérő pályaívet futottak be a hirdetői piacon. Annak ellenére, hogy a látható kontaktusok számának éves szintű csökkenése három százalékos volt az előző évhez viszonyítva, önmagához képest szembetűnő emelkedést ért el 2021-re az üdítők és alkoholos italok szektora, több mint 40 százalékos növekedéssel. 2020-ban még csak 299 millió hirdetést láthattak a netezők erről a területről, a következő évben ennek már majdnem a másfélszeresét, több mint 419 milliót. A másik, önmagához képest is jelentős kontaktusszámbeli gyarapodást a ruhák és kiegészítők szektorában tapasztalhattuk, amely 2021-ben 763 millióra emelkedett (29 százalékos gyarapodás). Ugyan az imént említett két szektor csak elenyésző hányadát teszi ki az online reklámtortának (részesedésük közösen is csak két százalék), mégis egyedülálló teljesítménnyel, tíz százalékot is meghaladó kontaktusszám-növekedéssel dicsekedhetnek. Ezzel párhuzamosan voltak vesztes szektorok is. Így például mintegy harminc százalékos csökkenés következett be az oktatás (905 millió elért kontaktus az évben) és a háztartási termékek (47 millió kontaktus) szektorában, s közel húsz százalékkal láthattak a netezők kevesebb hirdetést a személyes gondozás és higiénia (487 millió), az ingatlanok (644 millió) és az utazás/turizmus (748 millió kontaktus) területeiről is. A járvány beköszöntével még hangsúlyosan szereplő higiénia a későbbiekben, a járvány csillapodásával együtt mozogva, mind kisebb figyelmet kapott a hirdetők oldaláról, ráadásul a következő évben tovább esett az ide sorolható szpotok kontaktusszáma újabb 31 százalékkal. A 2022-es évben egyedül az utazás és turizmus szektor tudott a húsz százalékos zuhanást realizáló tendenciával szemben növekedést elérni, 850 millió találkozást felmutatva (14 százalékos gyarapodás). Ez egybecseng a járvány utáni enyhítéssel és nyitással, amikor a nyári időszakban szinte már minden megkötés nélkül nyílt lehetőség újra utazni és szállodákat, vendéglátóhelyeket látogatni.

Diagram. A különböző szektorok látható kontaktusszámainak változásai az előző évekhez viszonyítva 2021-ben és 2022-ben (keretben az adott évben elért érték millióban).
A különböző szektorok látható kontaktusszámainak változásai az előző évekhez viszonyítva 2021-ben és 2022-ben (keretben az adott évben elért érték millióban)
Szektor 2021 (%) 2022 (%) 2021 (millió) 2022 (millió)
Oktatás -31,93% -16,28% 905 758
Ruhák és kiegészítőkories 28,64% -18,10% 762 625
Utazás és turizmus -19,70% 13,57% 748 850
Ingatlanok -21,29% -40,58% 644 383
Személyes gondozás és higiénia -21,09% -31,36% 487 334
Italok és alkohol 40,40% -23,39% 419 321
Háztartási termékek -31,17% -5,59% 47 45

Az év legforgalmasabb időszaka

Mint jeleztük, az év utolsó negyedévének sajátossága a legtöbb reklámkontaktus, vagyis ekkor, az ünnepekre való készülődés időszakában találkozunk leginkább hirdetésekkel. Igaz ugyan, hogy ilyenkor alapvetően is többen vannak jelen az online térben, mégis a reklámkontaktusok száma arányaiban is nagyobb, mint az év többi időszakában. Két nevezetes periódus rajzolódik ki, melyek hatással vannak a hirdetési piacra, az egyik a Black Friday, az igazán meghatározó azonban a karácsony. A Black Friday az egyesült államokbeli hálaadást követő pénteket jelzi, így általában november 23-29. közé esik. Erre a napra akár a karácsonyi bevásárlások egyik fontosabb állomásaként is gondolhatunk, amikor az üzletek számos akcióval és árkedvezménnyel csábítják vásárlásra a fogyasztókat. Az elmúlt három év adatai szerint októbertől karácsony hetéig emelkedni kezd a kontaktusok száma, amit pár napos negatív kilengés ugyan még megszakít a fekete péntek után, de a helyreállást követően a karácsonyi forgatag hétköznapjai már rekordmagas értékeket produkálnak. Karácsonyhoz közeledve azonban már elkezdődik a kontaktusok számának csökkenése, szenteste hetében pedig drasztikusan bezuhan a reklámtalálkozások száma. Az ünnep alatt a legalacsonyabbak az értékek, melyek csak január első hetében állnak vissza a megszokott, viszonylag magas napi szintre. Az év ezen különleges időszakait összehasonlítva az őket megelőző – átlagosnak tekinthető – szeptemberi adatokkal, a 2020-as eredményeket érdemes kiemelni a leginkább, hiszen november 27-én, a Black Friday napján, a kontaktusszám 41 százalékkal volt magasabb, mint 2020 szeptemberének péntekjein. A különleges hét munkanapjai is nagyobb forgalmat generáltak a szeptemberi hétköznapokhoz képest, mégpedig 26 százalékkal. Ami a karácsonyi időszakot illeti, a legintenzívebb napoknak a karácsonyt megelőző egy-két hét napjai számítottak, ekkor voltak a legmagasabbak az évben a reklámtalálkozási értékek, majd karácsony hetében még a szeptemberi átlagot sem érték el. A másik negatív rekorder az újév körüli pár nap, amit aztán gyors visszapattanás követ az átlag feletti számokhoz.

Diagram. Látható reklámkontaktusok száma 2020 végén.
Látható reklámkontaktusok száma 2020 végén
Nap Reklámkontaktusok száma
szept. 1. 113 919 554
szept. 2. 110 145 582
szept. 3. 109 225 846
szept. 4. 94 620 796
szept. 5. 81 060 911
szept. 6. 99 089 533
szept. 7. 120 020 095
szept. 8. 112 321 713
szept. 9. 109 735 286
szept. 10. 112 160 918
szept. 11. 100 281 188
szept. 12. 88 110 091
szept. 13. 103 315 894
szept. 14. 119 238 346
szept. 15. 118 297 593
szept. 16. 115 105 987
szept. 17. 119 105 164
szept. 18. 117 186 932
szept. 19. 97 759 698
szept. 20. 104 524 103
szept. 21. 123 885 631
szept. 22. 125 040 169
szept. 23. 119 200 741
szept. 24. 116 771 524
szept. 25. 115 884 555
szept. 26. 111 887 841
szept. 27. 108 811 503
szept. 28. 136 755 475
szept. 29. 127 218 437
szept. 30. 132 757 921
okt. 1. 135 803 998
okt. 2. 118 256 850
okt. 3. 96 968 539
okt. 4. 110 787 648
okt. 5. 128 563 234
okt. 6. 117 945 615
okt. 7. 126 478 124
okt. 8. 123 836 404
okt. 9. 114 743 922
okt. 10. 95 791 645
okt. 11. 108 561 437
okt. 12. 140 669 743
okt. 13. 140 814 386
okt. 14. 128 665 199
okt. 15. 126 131 647
okt. 16. 121 662 034
okt. 17. 106 054 816
okt. 18. 112 379 002
okt. 19. 128 437 728
okt. 20. 114 886 921
okt. 21. 113 537 399
okt. 22. 110 638 894
okt. 23. 98 796 136
okt. 24. 99 725 856
okt. 25. 126 879 458
okt. 26. 125 424 511
okt. 27. 121 926 520
okt. 28. 121 254 590
okt. 29. 127 155 087
okt. 30. 117 545 782
okt. 31. 107 948 250
nov. 1. 111 186 401
nov. 2. 128 311 144
nov. 3. 131 639 559
nov. 4. 138 967 666
nov. 5. 130 908 240
nov. 6. 123 125 707
nov. 7. 112 592 291
nov. 8. 122 158 591
nov. 9. 144 122 204
nov. 10. 106 377 571
nov. 11. 144 794 121
nov. 12. 140 633 722
nov. 13. 138 881 559
nov. 14. 118 702 634
nov. 15. 129 662 545
nov. 16. 150 327 384
nov. 17. 148 083 367
nov. 18. 148 334 352
nov. 19. 145 176 030
nov. 20. 152 522 033
nov. 21. 122 269 986
nov. 22. 131 376 746
nov. 23. 151 907 057
nov. 24. 151 315 770
nov. 25. 148 507 390
nov. 26. 149 564 017
nov. 27. 151 052 845
nov. 28. 130 599 437
nov. 29. 133 854 362
nov. 30. 150 757 865
dec. 1. 146 826 119
dec. 2. 147 731 175
dec. 3. 146 972 782
dec. 4. 143 108 365
dec. 5. 115 708 600
dec. 6. 122 145 378
dec. 7. 185 120 667
dec. 8. 149 436 554
dec. 9. 148 361 814
dec. 10. 153 032 181
dec. 11. 144 286 764
dec. 12. 131 414 126
dec. 13. 137 411 615
dec. 14. 155 223 036
dec. 15. 145 940 541
dec. 16. 137 911 217
dec. 17. 140 212 788
dec. 18. 132 485 292
dec. 19. 126 745 633
dec. 20. 124 247 379
dec. 21. 124 954 041
dec. 22. 116 506 856
dec. 23. 98 606 336
dec. 24. 86 013 536
dec. 25. 96 299 690
dec. 26. 103 928 024
dec. 27. 106 795 145
dec. 28. 112 580 963
dec. 29. 114 877 533
dec. 30. 110 573 136
dec. 31. 107 151 137
jan. 1. 98 628 755
jan. 2. 102 613 443
jan. 3. 107 006 140
jan. 4. 123 020 176
jan. 5. 122 183 395
jan. 6. 123 499 579
jan. 7. 126 635 901
jan. 8. 123 463 758
jan. 9. 110 620 228
jan. 10. 113 451 874
jan. 11. 129 812 389
jan. 12. 126 355 087
jan. 13. 123 155 097
jan. 14. 129 564 529
jan. 15. 127 658 846
jan. 16. 111 826 408
jan. 17. 118 967 442
jan. 18. 130 958 363
jan. 19. 128 330 645
jan. 20. 126 842 119
jan. 21. 132 837 082
jan. 22. 120 980 116
jan. 23. 113 984 279
jan. 24. 116 792 418
jan. 25. 134 933 144
jan. 26. 128 978 652
jan. 27. 130 529 511
jan. 28. 125 131 061
jan. 29. 120 905 949
jan. 30. 106 246 773
jan. 31. 110 107 425

A 2020-2022-es éveket összevetve jól nyomon követhető a koronavírus-járvány hatása, hiszen az első év végén voltak a legmagasabbak a kontaktusszámok. A feltüntetett reklámkontaktus-értékeket az adott év szeptemberi átlagaihoz viszonyítottuk, vagyis például 2020-ban a Black Friday alkalmával 41 százalékkal több kontaktus fordult elő, mint 2020 szeptemberének péntekjein.

A különböző szektorok látható kontaktusszámainak változásai az előző évekhez viszonyítva 2021-ben és 2022-ben (keretben az adott évben elért érték millióban)
Kiemelt időintervallum 2020 2021 2022
Black Friday napja (péntek) 41% -7% 7%
Black Friday hetének hétköznapjai 26% 11% 13%
Karácsony (25-26.) -1% -15% -14%
Karácsony hete -6% -18% -7%
Karácsonyi előtti hét 23% 6% 12%
Karácsonyi előtti második hét 34% 19% 12%

Mobil vs. PC

2023 márciusától lehetőség nyílik arra is, hogy a PC-s adatok mellett a mobiltelefont használók netezési szokásai is vizsgálhatók legyenek. A március és szeptember közötti információk alapján három különbség azonnal kitűnik: egyrészt a legalább napi egy reklámot betöltő internetezők között a mobilt használók legalább kétszer, olykor két és félszer többen vannak, mint azok, akik PC-n keresztül találkoznak hirdetésekkel, mely egybecseng a megszokott internetezési szokásokkal. Másrészt mind a felhasználószámban, mind a látható kontaktusok számában sokkal szabálytalanabbak az értékek a mobilt használók esetében, ami azt jelenti, hogy a hétvégéknek kevésbé van befolyásoló szerepük, mint a PC-s netezőknél. Míg a hétvégéken a PC-sek száma átlagosan 29 százalékkal csökken, addig a mobilosoké csupán kettő százalékkal. Harmadrészt nyáron, de főként júliusban, jobban érződik egyfajta szezonalitás a mobilosok körében, hiszen ekkor a felhasználók napi átlaga 3,6 millióra zuhan, ami márciushoz képest 0,8 millióval (közel húsz százalékkal) kevesebb. Ellenben a PC-s felhasználók körében a különbség a két szélső érték között mindössze 0,2 millió fő (a márciusi érték 11 százaléka). A háttérben az állhat, hogy a PC-t használók számottevő része az irodai számítógépéről, a munkahelyi böngészés során fut bele hirdetésekbe, így a mobilosokhoz képest bár alacsonyabb szintű, de kevésbé ingadozó értékeket produkálnak.

Diagram. A reklámokkal találkozók és a reklámkontaktusok napi értékei eszközönként (2023. március 2. – szeptember 30.).
A reklámokkal találkozók és a reklámkontaktusok napi értékei eszközönként (2023. március 2. – szeptember 30.)
Nap Reklámmal találkozók száma – Mobil Reklámmal találkozók száma – PC Reklámkontaktusok száma – Mobil Reklámkontaktusok száma – PC
március 2. 4585730 1858472 123991167 69820840
március 3. 4381433 1856972 119601433 70198292
március 4. 4373033 1486177 136493328 59255801
március 5. 4475632 1539877 158432885 65928821
március 6. 4626229 1939770 133492552 76173339
március 7. 4549731 1886371 138432355 75562414
március 8. 4373033 1772373 128534472 63510039
március 9. 4376033 1965870 145808267 76359130
március 10. 4535331 1826072 127282861 69457488
március 11. 4378433 1416578 177986881 66054443
március 12. 4441432 1522177 156680049 59585337
március 13. 4289635 1966170 131072375 78193933
március 14. 4368233 1856072 139396031 66670976
március 15. 4656529 1581576 160345376 65471976
március 16. 4293535 1891771 119696174 72639137
március 17. 4217936 1720174 117593416 59248412
március 18. 4317234 1345179 128351352 48433649
március 19. 4264135 1389579 136885238 54604310
március 20. 4191236 1964070 126338948 72150292
március 21. 4481332 1887271 123212121 66169781
március 22. 4339134 1844972 118757985 68009568
március 23. 4214936 1892071 127239581 66387939
március 24. 4401833 1844672 129107093 64364550
március 25. 4205936 1282180 142846969 54416775
március 26. 4272835 1397379 141928753 51767011
március 27. 4522431 2113468 124780162 72283564
március 28. 4399733 2031269 120386829 72444706
március 29. 4496331 1907671 111358046 70360935
március 30. 4274035 1955070 132421708 72610306
március 31. 4507431 1807472 131560775 64607379
április 1. 4196936 1403379 154321305 56991620
április 2. 4210436 1404879 156580376 58299621
április 3. 4187636 1968570 136967079 69896473
április 4. 4196336 1938270 123803258 73685458
április 5. 4069738 1689274 120667410 65645472
április 6. 4061038 1799073 106456848 61224937
április 7. 4161537 1289680 145758839 54179278
április 8. 4291435 1355379 139252077 53055822
április 9. 4100637 1264781 166662461 46747058
április 10. 4137537 1377279 136049914 51970259
április 11. 4428832 1917871 117977159 71189077
április 12. 4279135 1945170 115906066 66361318
április 13. 4444732 1918171 120495716 71425086
április 14. 4209236 1942770 122334767 72395726
április 15. 4199036 1521877 137436483 59461452
április 16. 4225736 1572576 130516261 65327155
április 17. 4399433 2012069 107883159 71010736
április 18. 4119537 2028869 112269105 70139730
április 19. 4430932 2001269 118780234 73404200
április 20. 4206536 1884271 121089728 67675756
április 21. 4254835 1773273 130337736 59048748
április 22. 4321134 1129483 135358036 41612518
április 23. 4168136 1394679 145403574 45924432
április 24. 4238035 2046569 115406831 72840984
április 25. 4042738 1987170 129101957 71508002
április 26. 4273135 1904371 121715744 66458623
április 27. 4201436 1907671 116018532 70736591
április 28. 4164536 1835372 139582148 67772065
április 29. 4104237 1291180 138716177 47835821
április 30. 4001939 1279780 139262762 49845869
május 1. 4215836 1465778 129259131 50715819
május 2. 4094938 2004269 125510440 70680159
május 3. 4137837 1979370 120855091 71455152
május 4. 4105137 1949070 126782968 67026067
május 5. 4072438 1743273 109880159 57754700
május 6. 4064938 1359279 133938001 47398864
május 7. 4049938 1551576 152825711 60214087
május 8. 4237735 1959570 125738407 75222141
május 9. 4130037 1874971 112672555 71211489
május 10. 4077838 1910671 124550787 71439096
május 11. 4044838 1928671 115896009 67530314
május 12. 4008239 1818872 113288087 74265151
május 13. 3916740 1354779 140424884 51265322
május 14. 4013939 1592976 138508396 65269074
május 15. 3820142 1984770 116945104 79075585
május 16. 4060738 1942170 141402180 75203853
május 17. 4053838 1964670 107178634 74302914
május 18. 4175036 1975770 126867604 74910874
május 19. 3953940 1700374 115137096 58311955
május 20. 3877741 1231781 111395291 42193230
május 21. 4022939 1397679 132301491 50090405
május 22. 3876241 1942170 112274148 67954257
május 23. 4125237 1822472 125958632 67340015
május 24. 4045138 1815572 134041036 70072035
május 25. 4135437 1808372 131463521 59832339
május 26. 4076338 1659275 127231069 59557377
május 27. 4101837 1151682 122346192 43116887
május 28. 4074838 1253381 133851860 49318071
május 29. 4133337 1361079 150262293 52907777
május 30. 4094638 1934370 135536541 73617059
május 31. 4062538 1889671 119948367 69030538
június 1. 3981839 1788573 120734953 65457737
június 2. 4081738 1789173 114657387 69177078
június 3. 3954840 1256981 127402911 52292082
június 4. 4098537 1315180 150504036 56755102
június 5. 4008239 1990470 125611853 75912975
június 6. 4097338 1946370 152663286 80869234
június 7. 4153437 1974570 134009073 76201917
június 8. 4236235 1890571 114240987 71617338
június 9. 3973739 1771473 136995436 70775241
június 10. 3961140 1191882 144769693 48174084
június 11. 4314234 1483177 148809820 56356933
június 12. 4010939 1884871 122611835 69145974
június 13. 4042438 1885771 120714412 70810984
június 14. 4001039 1925371 120809572 76112320
június 15. 3929940 1678174 140583442 60974051
június 16. 3966240 1816172 118706183 75724080
június 17. 3824042 1337080 105796116 50767909
június 18. 3770042 1344279 107346938 54352717
június 19. 3812342 1882171 141125866 67100220
június 20. 3942840 1807772 134231635 71386898
június 21. 3894241 1898071 110624276 66267714
június 22. 3887641 1818572 119360051 69935079
június 23. 3965340 1586976 121149653 62151110
június 24. 3796442 1265381 128005677 49670673
június 25. 3914040 1318480 112755283 53281995
június 26. 3928440 1854572 125938840 71542860
június 27. 4076038 1790673 123277362 70892157
június 28. 3935640 1924171 101514213 73308784
június 29. 3895741 1707274 110702086 65248701
június 30. 3728643 1756773 89005815 65096849
július 1. 3499747 1126183 101581709 49752904
július 2. 3585245 1289980 121370093 64799649
július 3. 3593045 1784373 128465914 82088498
július 4. 3619145 1895371 111340776 83816329
július 5. 3744843 1898071 128133359 79782941
július 6. 3704044 1863272 105834787 74318914
július 7. 3599345 1653275 109697240 74744828
július 8. 3495247 1148382 101476419 54931290
július 9. 3484747 1168182 111886200 55315861
július 10. 3546246 1795173 118503539 75997686
július 11. 3617945 1767873 116636181 71869347
július 12. 3758343 1858772 104499058 74739561
július 13. 3659644 1786173 123652694 77701773
július 14. 3457747 1642175 95539339 71335790
július 15. 3368349 1046084 101542090 56758796
július 16. 3426848 1209882 106993074 55792352
július 17. 3501547 1704574 111885751 78130300
július 18. 3398348 1591176 91685220 72099709
július 19. 3637445 1642475 102930977 80285475
július 20. 3507546 1709974 90896076 72057086
július 21. 3551346 1484977 105055015 66591146
július 22. 3488647 1099483 109633885 50890055
július 23. 3424148 1175082 109851474 59019170
július 24. 3548046 1675174 96095078 75503180
július 25. 3548346 1749573 121184631 78566877
július 26. 3539046 1745373 104897695 79448408
július 27. 3738243 1770573 96682816 73370188
július 28. 3743043 1686874 98298030 70043096
július 29. 3568746 1111783 119017994 51449237
július 30. 3677044 1293580 126057154 67541420
július 31. 3724143 2057069 108341727 80618813
augusztus 1. 3760443 1846172 109740038 76803828
augusztus 2. 3727443 1820972 115842361 76558782
augusztus 3. 4119237 1734574 101688909 71530229
augusztus 4. 3906540 1761273 114539448 72059755
augusztus 5. 3822542 1211982 110457110 57632649
augusztus 6. 3886441 1392879 125669968 71244999
augusztus 7. 3725643 1760073 100858429 83983292
augusztus 8. 3768243 1913071 95500726 77652602
augusztus 9. 3704943 1825172 103046473 75081111
augusztus 10. 4042738 1840772 94593367 79538391
augusztus 11. 3642544 1796673 91110867 67805710
augusztus 12. 3444247 1090183 88559734 51850239
augusztus 13. 3705843 1226981 95950294 59284860
augusztus 14. 3728343 1894471 90295060 79559745
augusztus 15. 3943440 1949670 114049460 79813902
augusztus 16. 4008539 1931071 127469810 83488915
augusztus 17. 4080238 1737274 117247569 79416369
augusztus 18. 3973139 1774173 122221586 74166817
augusztus 19. 3962340 1245881 120175270 56113283
augusztus 20. 4033138 1318180 143727684 59870337
augusztus 21. 4014839 2009069 131413746 83189708
augusztus 22. 3971639 1921471 129443205 83601913
augusztus 23. 4005839 1972470 129885533 82748722
augusztus 24. 4009439 1954470 131217336 78394437
augusztus 25. 4174436 1814072 134125449 75092451
augusztus 26. 3953940 1238381 139394987 55963705
augusztus 27. 3992039 1339180 159191139 63742285
augusztus 28. 4114737 2066668 143105459 89538683
augusztus 29. 4160337 1973970 135148412 88374169
augusztus 30. 4154037 1987170 141748203 87434452
augusztus 31. 4145937 1896871 130186549 85179259
szeptember 1. 4133037 1718674 115634487 76275217
szeptember 2. 4009139 1261781 160913476 54834181
szeptember 3. 3961140 1541076 133622789 65179589
szeptember 4. 3935040 2090668 121337977 84003613
szeptember 5. 3958440 2079868 131096720 78773406
szeptember 6. 4014239 2128768 128655861 84311469
szeptember 7. 3961440 2018069 130654047 79176912
szeptember 8. 4135137 1907071 141408483 73909114
szeptember 9. 3887641 1250081 139113356 53610620
szeptember 10. 3941040 1433078 141832853 68289823
szeptember 11. 4047238 2078368 138420892 91366355
szeptember 12. 3988739 2082868 140212020 87645614
szeptember 13. 3899641 2132967 121285477 84472089
szeptember 14. 3933840 2021369 141368685 88338953
szeptember 15. 3967139 1856972 130604822 79985245
szeptember 16. 3886141 1263881 133347379 56607800
szeptember 17. 3993839 1505677 154641668 68249195
szeptember 18. 3959640 2121268 117793053 93651974
szeptember 19. 3970439 2096068 141239002 82862302
szeptember 20. 4097637 2042969 126328202 92563681
szeptember 21. 4151037 2105068 138180412 91897735
szeptember 22. 3963540 1824272 127765475 77033281
szeptember 23. 3927840 1436078 160380226 65745335
szeptember 24. 4215236 1502977 165945245 76232096
szeptember 25. 4265335 2080168 125800392 83949530
szeptember 26. 4280935 2070568 132305929 83582459
szeptember 27. 3960840 1846472 125352549 74750837
szeptember 28. 3933540 1785873 145218249 73208283
szeptember 29. 3882241 1760673 138424810 71023657
szeptember 30. 3791942 1268681 158407786 56243735

A két eszköztípus használata során egyéb különbségek is kirajzolódnak. Így mobilról rövidebb ideig nézünk farkasszemet egy reklámmal, a telefonról tört