Munkacsoportok felállításáról döntött a Gyermekvédelmi Internet-kerekasztal
Az eseményen bemutatkozott a Kerekasztal tagjaként Mészáros Antónia, az UNICEF magyarországi szervezetének ügyvezető igazgatója, aki elmondta: missziójuk a hatékony fellépés a gyermekek ellen elkövetett erőszakkal szemben, valamint a gyermekek mentális egészségének védelme – ebbe természetesen beletartozik a fiatalok ellen a digitális térben elkövetett erőszak és zaklatás elleni harc is.
Dr. Puskás Cristian gyermekpszichiáter, a Vadaskert Alapítvány a Gyermekek Lelki Egészségéért szakorvosa elmondta: manapság sok gyermek és serdülő szorul mentális egészségügyi ellátásra – ezért is kiemelten fontos időben segíteni a gyermekeknek, családoknak a kisebb nehézségekben is, hogy ne legyen szükség szakorvosi ellátásra. Hozzátette, a szexuális abúzus online formában is gyakori okozója vagy kiindulópontja a pszichés zavarokkal, betegségekkel kezelt gyermekek mentális problémáinak. A szakember úgy vélte, fontos nagy hangsúlyt fektetni a prevencióra, hogy a szülőket segítsék abban, hogyan reagáljanak egyes helyzetekre.
A tanácskozáson Dr. Varga Árpád, az NMHH gyermekvédelmi elemző munkatársa két új munkacsoport, a digitális biztonsággal foglalkozó, valamint az ennek tevékenységét támogató kommunikációs munkacsoport felállítására tett javaslatot, amelyek a „Néhány kattintással a biztonságosabb online jelenlétért” projekt megvalósításáért felelnének.
Dr. Varga Árpád hozzátette: a szülőket valóban támogatni, segíteni és tájékoztatni kell, hogy időben felismerjék a bajt, és megtalálják a közös hangot gyermekükkel, ehhez pedig a gyakorlatban is végrehajtható, hasznosítható üzeneteket kell megfogalmazni. A Gyermekvédelmi Internet-kerekasztal minden tagja rendelkezik ehhez a saját szakterületéről jól hasznosítható ismeretekkel. A cél, hogy a gyermekeket kevesebb reklám kövesse, kevesebb veszéllyel találkozzanak és könnyebben találják meg a tiltási, panasztételi eszközöket.
Az előterjesztés ismertetését követően kezdődött eszmecsere során elhangzott, hogy az üzenetek digitális terjesztésén túl a személyes kapcsolatoknak még napjainkban is különösen nagy hatása lehet. Dr. Somogyi Ákos, az NMHH Gyermekvédelmi Főosztályvezetője elmondta: a hatóság nagy hangsúlyt fektet a célcsoportok személyes elérésére is – bár ennek vannak korlátai. A hatóság ennek érdekében rendre megjelenik nagy érdeklődésre számot tartó rendezvényeken, mint a budapesti Comic Con vagy az Ifjúsági Sajtófesztivál. Az NMHH emellett civil szervezetekkel együttműködésben is törekszik üzeneteit minél közvetlenebb csatornákon eljuttatni az emberekhez. A termékeny diskurzust követően Dr. Varga Árpád javaslatát a Kerekasztal egyhangúlag elfogadta.
A tagok megismerték az NMHH legújabb, „Sztorik a zsebben - Történetek a közösségi médiából” című, fiataloknak szóló kiadványát, valamint bepillantást nyerhettek az NMHH ehhez kapcsolódó, hamarosan megjelenő, immár a szülőkhöz szóló „Mit lájkol a gyerek? – szülőknek a közösségi médiáról” című kiadványába. Ennek célja segíteni a szülőket gyermekeik közösségimédia-használatának megértésében, illetve bemutatni számukra, milyen célokra hasznosítható a közösségi média. Somogyi Ákos elmondta: a kiadványokhoz hamarosan óravázlatok és iskolai segédanyagok is készülnek, amelyek segítik majd azok iskolai felhasználását is – például osztályfőnöki órák keretében.