A Médiatanács 791/2024. (X. 22.) számú döntése
A Komárom 90,5 MHz helyi vételkörzetű rádiós médiaszolgáltatási lehetőség kereskedelmi jelleggel történő használatára 2024. július 19-én közzétett pályázati felhívással megindított pályázati eljárás eredményének megállapítása
1. A Médiatanács az Mttv. 62. § (1) bekezdés a) pontja szerint megállapítja, hogy a Komárom 90,5 MHz helyi vételkörzetű rádiós médiaszolgáltatási lehetőség kereskedelmi jellegű használatára a Hatóság honlapján 2024. július 19-én közzétett pályázati felhívással megindított pályázati eljárás eredményes.
2. A Médiatanács az Mttv. 62. § (1) bekezdés b) pontja szerint megállapítja, hogy a Komárom 90,5 MHz helyi vételkörzetű rádiós médiaszolgáltatási lehetőség használatára megindított pályázati eljárás nyertese az Mttv. 62. § (3) bekezdése, valamint a pályázati felhívás 1.11.3.4. pontja alapján a TURUL MÉDIA Kft. pályázó.
3. A Médiatanács a 2. pontban szereplő döntésének a nyertessé nyilvánított TURUL MÉDIA Kft. pályázóval történő közlésével egyidejűleg megindítja a hatósági szerződés megkötésére irányuló eljárást.
4. A Médiatanács döntését a Hatóság honlapján közzéteszi.
Ügyiratszám: 10939-16/2024.
Tárgy: a Komárom 90,5 MHz helyi vételkörzetű rádiós médiaszolgáltatási lehetőség kereskedelmi jellegű használatára irányuló pályázati eljárás eredménye
Ügyintéző: személyes adat
Telefon: személyes adat
Határozat
1. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa (székhelye: 1088 Budapest, Reviczky utca 5., a továbbiakban: Médiatanács) megállapítja, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság honlapján 2024. július 19-én közzétett pályázati felhívással (a továbbiakban: Pályázati Felhívás) a Komárom 90,5 MHz helyi vételkörzetű rádiós médiaszolgáltatási lehetőség kereskedelmi jellegű használatára megindított pályázati eljárás (a továbbiakban: Pályázati Eljárás) eredményes.
2. A Pályázati Eljárás nyertese a TURUL MÉDIA Kft. (székhelye: 2800 Tatabánya, Stúdium tér 1.) pályázó.
A határozat ellen fellebbezésnek helye nincs. Jelen határozatot kizárólag az ügyfél, illetve a kifejezetten rá vonatkozó rendelkezés tekintetében az eljárás egyéb résztvevője annak közlésétől számított 15 (tizenöt) napon belül közigazgatási perben támadhatja meg.
A Fővárosi Törvényszékhez címzett keresetlevelet a Médiatanácshoz kell benyújtani. A digitális államról és a digitális szolgáltatások nyújtásának egyes szabályairól szóló 2023. évi CIII. törvény (a továbbiakban: Dáptv.) alapján elektronikus úton történő kapcsolattartásra kötelezett a keresetlevelet kizárólag elektronikusan – a Dáptv.-ben és végrehajtási rendeleteiben meghatározott módon – terjesztheti elő a Médiatanácsnál. A keresetlevél benyújtásának a határozat hatályosulására nincs halasztó hatálya, az azonnali jogvédelem a Fővárosi Törvényszéktől kérhető. Tárgyalás tartását a felperes a keresetlevélben kérheti.
Indokolás
A Médiatanács a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény (a továbbiakban: Mttv.) 52. § (1) bekezdése alapján a 580/2024. (VII. 16.) számú döntésével fogadta el a Pályázati Felhívás szövegét, amelyet 2024. július 19-én tett közzé a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság honlapján.
A pályázati ajánlatok Pályázati Felhívás szerinti benyújtásának napján, 2024. augusztus 26-án a médiaszolgáltatási lehetőség használatára – egyedüli pályázóként – az alábbi pályázó nyújtott be pályázati ajánlatot.
Pályázó neve | Pályázó székhelye |
---|---|
Turul Média Kft. | 2800 Tatabánya, Stúdium tér 1. |
A TURUL MÉDIA Kft. a Komárom 90,5 MHz helyi vételkörzetű rádiós médiaszolgáltatási lehetőség kereskedelmi jelleggel történő használatára törvény által védett titok nyújtotta be pályázati ajánlatát törvény által védett titok állandó megnevezéssel.
Az Mttv. 48. § (2) bekezdése alapján az állami tulajdonban lévő, korlátos erőforrásokat igénybe vevő lineáris médiaszolgáltatási jogosultság pályázat útján történő elnyerésével kapcsolatos eljárásokra az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (a továbbiakban: Ákr.) szabályait az Mttv.-ben foglalt eltérésekkel és kiegészítésekkel kell alkalmazni.
Az Mttv. 57. § (1) bekezdése alapján a Médiatanács megvizsgálta, hogy a pályázó megfelel-e az alaki és tartalmi érvényesség feltételeinek.
I.
Az Mttv. 59. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel a Médiatanács elsőként a pályázati ajánlat alaki érvényességi feltételeknek való megfelelését vizsgálta.
A Médiatanács a TURUL MÉDIA Kft. pályázati ajánlatának alaki vizsgálata során megállapította, hogy az nem felel meg maradéktalanul az alaki érvényességi feltételeknek, ezért 685/2024. (IX. 10.) számú végzésével az Mttv. 57. § (3) bekezdése, valamint a Pályázati Felhívás 1.10.10.1. pontja alapján hiánypótlás keretében felhívta a TURUL MÉDIA Kft. pályázót arra, hogy törvény által védett titok.
A TURUL MÉDIA Kft. pályázó a Médiatanács 685/2024. (IX. 10.) számú döntéséről szóló, elektronikus úton 2024. szeptember 11-én megküldött hiánypótlásra felhívó végzését 2024. szeptember 11-én vette át. A pályázó a Médiatanács 685/2024. (IX. 10.) számú döntéséről szóló végzésben foglalt hiánypótlásnak a 2024. szeptember 24-én személyesen benyújtott beadványában határidőben, az előírtaknak megfelelően eleget tett, ezért 743/2024. (X. 1.) számú döntésével az Mttv. 58. § (1) bekezdése és a Pályázati Felhívás 1.10.8.1. pontja alapján pályázati nyilvántartásba vette a TURUL MÉDIA Kft. pályázót.
A pályázati nyilvántartásba vételről 2024. október 1-én elektronikus úton megküldött értesítést a TURUL MÉDIA Kft. pályázó 2024. október 2-án vette át.
II.
A Médiatanács az Mttv. 57. § (1) bekezdése és az Mttv. 59. § (1) bekezdése alapján megvizsgálta, hogy a pályázati nyilvántartásba vett TURUL MÉDIA Kft. pályázó pályázati ajánlata megfelel-e a tartalmi érvényesség feltételeinek, tartalmilag hiánytalan-e, valamint e körben esetlegesen szükséges-e hiánypótlás, illetve felvilágosítás kérése.
A tartalmi vizsgálat során a Médiatanács megállapította, hogy a TURUL MÉDIA Kft. pályázati ajánlata tekintetében hiánypótlási felhívásra, vagy felvilágosítás kérésére nincs szükség, a TURUL MÉDIA Kft. pályázati ajánlata az Mttv. és a Pályázati Felhívás tartalmi érvényességi követelményeinek megfelel.
III.
A fentiek alapján a Médiatanács az Mttv. 62. § (1) bekezdés a) pontja szerint megállapította, hogy a Pályázati Eljárás eredményes, és az Mttv. 62. § (1) bekezdés b) pontja szerint annak nyertese az Mttv. 62. § (3) bekezdése, illetve a Pályázati Felhívás 1.11.3.4. pontja alapján a törvényi, illetve pályázati követelményeknek megfelelő TURUL MÉDIA Kft. pályázó.
A Médiatanács döntését az Mttv. 48. § (2) bekezdése, 62. § (1) bekezdése és 144. § (1) bekezdése alapján hatósági eljárásban hozta meg.
Az Mttv. 62. § (1) bekezdésének a) és b) pontja alapján a Médiatanács hatósági határozatban állapítja meg a pályázati eljárás eredményes, vagy eredménytelen voltát, és eredményesség esetén a pályázati eljárás nyertesét.
Az Mttv. 62. § (3) bekezdése, valamint a Pályázati Felhívás 1.11.3.4. pontja szerint, ha egyetlen pályázó felel meg a törvényi, illetve pályázati követelményeknek, a Médiatanács megállapítja a pályázó nyertességét.
A Médiatanács hatásköre és illetékessége az Mttv. 48. § (3) bekezdésén, a 132. § b) pontján és 182. § h) pontján alapul.
A Médiatanács döntését az Mttv. 62. § (4) bekezdése alapján a Pályázati Felhívással azonos helyen és módon nyilvánosan közzéteszi.
Az Mttv. 63. § (1) bekezdése alapján a Médiatanács a döntésnek a Pályázati Eljárás nyertesével való közlésével egyidejűleg hivatalból hatósági eljárást indít a hatósági szerződéskötés érdekében. E hatósági eljárás ügyintézési határideje 45 (negyvenöt) nap, amely jelen határozat kézhezvételét követő napon kezdődik.
Az Mttv. 63. § (2) bekezdése alapján amennyiben a hatósági szerződéskötésre irányuló hatósági eljárásban a pályázat nyertese nem vesz részt, vagy a hatósági szerződés megkötését akadályozza, az Mttv. 63. § (1) bekezdésében meghatározott ügyintézési határidőn túl a szerződés nem köthető meg, ez esetben a Médiatanács az eljárás megindításától számított 45. (negyvenötödik) napon az eljárást megszünteti. Az eljárásban igazolási kérelemnek nincs helye.
Az Mttv. 63. § (5) bekezdése alapján a Médiatanács az Mttv. 187. §-a szerint bírságot szabhat ki, amennyiben a nyertes pályázó a pályázati ajánlatát visszavonja, vagy a hatósági szerződést nem köti meg. Az Mttv. 63. § (6) bekezdése alapján a Médiatanács a bírság kiszabása mellett a pályázati ajánlat visszavonásából, a hatósági szerződés megkötésének akadályozásából származó valamennyi költség viselésére, megfizetésére is kötelezheti a nyertes pályázót.
Az Mttv. 54. §-a, valamint a Pályázati Felhívás 1.9.6. pontja szerint a pályázó nyertessége esetén a pályázati díj 80%-a a médiaszolgáltatási díj összegébe beleszámít.
A fellebbezés kizártságáról történő tájékoztatás az Ákr. 116. §-án, a közigazgatási per kezdeményezésének lehetőségéről szóló tájékoztatás az Ákr. 114. §-án, az Mttv. 163. § (1)-(3) bekezdésén, a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) 12. § (1) bekezdésén, a 13. § (3) bekezdés aa) pontján, a 39. § (1) és (6) bekezdésén, a 48. § (1) bekezdésének l) pontján, az 50. § (1) bekezdésén és a 77. § (2) bekezdésén, továbbá a Kp. 29. § (1) bekezdésére figyelemmel a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény 608. §-án, valamint a Dáptv. 19. § (1) bekezdésén alapul.
Budapest, 2024. október 22.
A Médiatanács nevében
Dr. Koltay András
elnök