Közlemény építési engedély véglegessé válásáról – K/4179-20/2025. számú határozat: Mátészalka, Északi területen optikai lefedőhálózat építése
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatala (a továbbiakban: Hatóság) a következő közhírré tétel útján történő tájékoztatást adja a tárgyban megnevezett elektronikus hírközlési építmény engedélyezési ügyében.
Közlemény
Az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (a továbbiakban: Ákr.) 89. § (4) bekezdése alapján a Hatóság tájékoztatja a Tisztelt Ügyfeleket, hogy a tárgyi közigazgatási eljárásban a K/4179-20/2025. számú határozattal az építési engedélyt megadta, mely határozat – a hirdetményi úton történő közlését követően - 2025. augusztus 17. napján véglegessé vált.
Az eljárás adatai
Az ügy száma: K/4179/2025
Az ügy tárgya: Mátészalka Északi területen optikai lefedőhálózat építése, építési engedélyezési eljárás
Építtető: Magyar Telekom Nyrt. (1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 36.)
Az Ákr. 89. § (1) bekezdés a) és b) pontjában foglaltak alapján a közlemény tartalmazza az alábbiak szerint a meghozott döntés rendelkező részét, indokolásának kivonatát, valamint azt a figyelemfelhívást, hogy a döntés a hatóságnál megtekinthető:
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatala (a továbbiakban: Hatóság) Magyar Telekom Távközlési Nyrt. (1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 36., a továbbiakban: Építtető) részére a Brenner Miklós (felelős tervező jogosultsága: HI-V-09-0477) által készített, 14/2024 számú kiviteli terv alapján Mátészalka Északi területen optikai lefedőhálózat építése megnevezésű elektronikus hírközlési építmény építésére, melynek helyrajzi számai:
Mátészalka: 1184, 1223, 1224/1, 1338, 3697, 3698, 3809, 3941/32, 3942, 3947, 1156/24, 1156/5, 1156/6, 1162, 1207, 1246/2, 1252/2, 1291, 1292, 1293, 1294, 1295, 1296, 1297/13, 1310, 1312/4, 1312/5, 1317/2, 1317/6, 1319, 1320, 1323, 1324, 1327, 1328/4, 1330, 1331, 1333, 1334/17, 1334/2, 1410/2, 2007, 2008/2, 2008/5, 2010, 2012, 2017/3, 2023, 2025, 2027, 2031, 2032, 2215/10, 2215/13, 2215/16, 2216, 2252, 2293, 2581/1, 2823/1, 3150/1, 3159, 3489, 3700/10, 3704, 3740, 3771, 3789/2, 3816, 3826, 3844, 3862, 3880, 3899, 3900, 3924, 3941/42, 3943/2, 5124, 5145, 5183, 5197, 5220, 5221, 5223, 5259, 5293, 5304/18, 5304/23, 5304/28, 5305/14, 5309/15, 5310/16, 5311, 5314, 5198, 1249, 1256/2, 2559/1, 2573, 2579, 2580, 3700/1 az építési engedélyt megadja, az alábbi feltételek betartása mellett:
Ezen építési engedély a véglegessé válásának napjától számított 3 évig hatályos. Az Építtető kérelme alapján, az építési engedély hatályát, a Hatóság egy esetben egy évvel meghosszabbíthatja. Az építési munkálatokat az építési engedély hatályának lejártáig be kell fejezni.
A kivitelezés megkezdése csak végleges építési engedély alapján történhet.
A kivitelezés csak az elektronikus hírközlési építmény elhelyezésére szolgáló, ÁRAMSZOLGÁLTATÓ (a továbbiakban: Hálózatüzemeltető) által rendelkezésre bocsátott tartószerkezetnek (a továbbiakban: fizikai infrastruktúra) az Építtető és a Hálózatüzemeltető megállapodása szerint, a nagy sebességű elektronikus hírközlő hálózat kiépítése érdekében történő alkalmassá tételét követően kezdhető meg. Az alkalmassá tétel előzőek szerinti elvégzésére – amennyiben a megállapodás eltérően nem rendelkezik - a hálózatüzemeltető köteles. Az alkalmassá tételhez szükséges átalakítási munkálatok időtartama a megállapodás megkötésétől számított 270 napot nem haladhatja meg.
Az építésügyi hatósági engedélyhez vagy bejelentéshez kötött építési tevékenység végzéséről elektronikus építési naplót (a továbbiakban: e-napló) kell vezetni. Egy e-naplóban egy engedélyszámhoz tartozó építési tevékenység rögzíthető. Az elektronikus építési napló készenlétbe helyezését, illetve megnyitását az Építtetőnek elektronikus úton (e-epites.hu) kezdeményeznie kell az üzemeltetésre kijelölt Lechner Nonprofit Kft.-nél. Az építési naplót az építőipari kivitelezési tevékenység végzésének ideje alatt az építési munkaterületen hozzáférhetővé kell tenni.
Az építési beruházás építési tevékenységének befejezésekor műszaki átadás-átvételi eljárást kell lefolytatni. Az Építtető az egységes elektronikus közműnyilvántartásról szóló 324/2013. (VIII. 29.) Korm. rendelet (a továbbiakban: e-közmű rendelet) hatálya alá tartozó közreműködőknek az építmény használatbavételéhez szükséges hozzájáruló nyilatkozatát a Lechner Kft. által üzemeltetett e-közmű rendszeren keresztül köteles beszerezni.
Az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Épkiv.) 32. §-a alapján a műszaki átadási-átvételi eljárás résztvevőit a fővállalkozó kivitelező efőnaplóban jelzett kezdeményezésére az építtető hívja össze. Az építtető az eljárás meghatározott időpontjának, az építési engedély számának és az építés helyszínének az e-főnaplóba történő bejegyzésével értesíti a fővállalkozó kivitelezőt és egyéb érdekelteket. A műszaki átadás-átvételi eljárásról elektronikus jegyzőkönyvet kell készíteni és azt az e-főnaplóhoz mellékletként csatolni. A kivitelezői vagy felelős műszaki vezetői nyilatkozat kitöltését követően az e-naplót le kell zárni.
A Hatóság a hírközlési e-napló készenlétét haladéktalanul megszünteti, ha az e-főnaplót az építésügyi hatósági engedély hatálya alatt nem nyitják meg és az engedély hatályának hosszabbítását sem kérelmezik.
A kivitelezés során az Építtető köteles betartatni az érdekelt szakhatóságok hozzájárulásában foglalt, az érintett közművek és egyéb érdekelt szervek rögzített - a kiviteli tervekhez csatolt egyeztetési jegyzőkönyvekben szereplő - előírásait.
A kiviteli munkák végzése során az Építtetőnek a vonatkozó, érvényben lévő egyéb, az állékonyságra és a szilárdságra, a használati biztonságra, az élet és vagyonvédelemre vonatkozó nemzeti szabványokban foglaltaktól való eltérés esetén, a szabványossal legalább egyenértékű megoldásokat kell alkalmaznia.
Az Építtető köteles a jóváhagyott, engedélyezett kiviteli tervet, az építés helyszínén hozzáférhetővé tenni, illetve az ellenőrzésre jogosultaknak bemutatni.
Építtetőnek az elkészült építményt (hálózatot) az Építtető vagy az üzemeltető egyértelmű meghatározására alkalmas azonosítóval (hatósági engedély számának feltüntetése) kell ellátnia.
Jelen engedély hatálya nem terjed ki a hálózathoz kapcsolódó berendezések telepítésére.
Az engedély nem mentesíti az Építtetőt az építési tevékenység megkezdéséhez a külön jogszabályok szerint szükséges más hatósági engedélyek megszerzésének kötelezettsége alól.
Az Építtetőnek az építési munka befejezésétől számított 60 napon belül meg kell kérnie a megépült létesítmény használatbavételi engedélyét, az építmény használatbavételi engedély nélkül jogszerűen nem használható, azon elektronikus hírközlési szolgáltatás nem nyújtható.
Jelen építési engedély polgári jogi igényt nem dönt el.
Az építési engedélyezési eljárásban részt vevő szakhatóságok az építési engedélyezési eljáráshoz hozzájárultak.
A közművek, egyéb szervek nyilatkozatai rendelkezésre állnak.
Az E-közmű rendszerben lefolytatott 315996955 azonosítószámú közmű-egyeztetés során meghívott szolgáltatók érintettségükről nyilatkoztak és feltételeiket megadták, melyben foglaltakat a kivitelezés során be kell tartani.
Építtető az építési engedélyben foglalt előírásoktól és kikötésektől, valamint az építési engedélyhez tartozó kiviteli tervektől – a jogszabályban meghatározott kivételtől eltekintve - csak a Hatóság előzetes engedélye alapján térhet el. Az eltérésre vonatkozó jogszabályi rendelkezések megsértése esetén az Építtetőnek az egész építményre fennmaradási engedély iránti kérelmet kell benyújtania.
Az ügyfél az eljárás bármely szakaszában és annak befejezését követően is betekinthet az eljárás során keletkezett iratba az ügyintézővel előzetesen egyeztetett időpontban és helyszínen személyesen, illetve törvényes vagy írásban meghatalmazott képviselő útján.
A határozat ellen a közléstől számított 15 napon belül a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Elnökéhez címzett, de a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatalához (1015 Budapest, Ostrom u. 23-25.) benyújtott halasztó hatályú fellebbezéssel lehet élni 40 000 Ft, azaz negyvenezer forint másodfokú eljárási díjnak a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Magyar Államkincstárnál vezetett 10032000-00300939-00000017 számú számlájára történő befizetése, továbbá a másodfokú szakhatósági állásfoglalás illetékének vagy igazgatási szolgáltatási díjának lerovása mellett. A fellebbezéshez az eljárási díj megfizetésére vonatkozó igazolást csatolni kell. A fellebbezést a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság Elnöke, mint másodfokú hatóság bírálja el.
INDOKOLÁS
Az Építtető építési engedélykérelme alapján a tárgyi létesítményre vonatkozó terveket és mellékleteit a Hatóság megvizsgálta. Megállapította, hogy azok a hiánypótlást követően megfelelnek az elektronikus hírközlési építmények elhelyezéséről és az elektronikus hírközlési építményekkel kapcsolatos hatósági eljárásokról szóló 20/2020. (XII. 18.) NMHH rendelet (a továbbiakban: Rendelet) előírásainak.
Az engedélyezési eljárás során a Hatóság megállapította, hogy:
- a tervező tervezésre jogosult, tervezői nyilatkozatát csatolta,
- a tervezői egyeztetések megtörténtek, az érintettek észrevételei érvényesülnek,
- az Építtető építési jogosultsága fennáll,
- az építmény megépítése, tervezett használata, fenntartása nem okoz a környezetében olyan káros hatást, amely az egészséget, a köz- és vagyonbiztonságot veszélyeztetné, vagy a közérdeket egyéb módon sértené.
Az eljárás során az érintett szakhatóságok bevonásra kerültek, kifogást nem emeltek, állásfoglalásukat megadták.
A döntésbe az NMHH Debreceni Hatósági Iroda Ügyfélszolgálatán (4025 Debrecen, Hatvan u. 43.) ügyfélszolgálati időben (Hétfő: 8:00-12:00, Szerda: 13:00-16:00, Péntek: 8:00-12:00), az (52) 522-144 telefonszámon előre egyeztetett időpontban lehet betekinteni.
A Hatóság az Ákr. 89. § (4) bekezdésében foglaltakra tekintettel a döntés közhírré tételét alkalmazza.
Jelen közlemény megtalálható a Hatóság honlapján (www.nmhh.hu).
Elektronikusan aláírt dokumentum.
Kiadmányozta: Makszin István hatósági irodavezető-helyettes Debrecenben, az elektronikus aláírás szerinti időpontban
A közzététel dátuma: 2025. augusztus 22.
A véglegesség közlésének napja a hirdetmény kifüggesztését követő 15. nap.