Erre gondolt: ?
A választómező megváltoztatása azonnal és automatikusan elindítja a rendezést.
30 találat
A Facebook két arca
A Facebook ma egyike a talán leginkább megosztó közösségi szolgáltatásoknak. Csupán az elmúlt egy évben – gondolva a Cambridge Analytica adathalászati botrányára, vagy a napokban kirobbanó nézettségi manipulációra – számos olyan eset látott napvilágot, ami felvetette a piaci szereplővel szembeni keményebb fellépés gondolatát. Ennek eredményeként számos eljárás indult az elmúlt hónapokban a közösségi média szolgáltatóval szemben, ami nagyobb részt a Facebook kiterjedt adatgyűjtését és a nem megfelelő biztonsági intézkedéseinek számon kérését célozta.
Hatályos az Európai Unió új adatvédelmi szabályozása (GDPR)
Május 25-e óta az Európai Unióban szigorúbb és mindenekelőtt egységesebb az adatvédelmi szabályozás (General Data Protection Regulation – GDPR). A fogyasztóvédők azt várják az új szabályozástól, hogy az olyan hatalmas mennyiségű személyes adatot kezelő nemzetközi vállalatokkal szemben mint amilyen a Facebook, a Google, az Amazon stb. szigorúbb eszközökkel lehet majd fellépni. Eddig a nemzeti hatóságok lehetőségei igen korlátozottak voltak, hogy az ilyen internetes óriásokat adatkezelési gyakorlatuk megváltoztatására ösztönözzék.
A hatékonyabb gyermekvédelem felé vezető út, vagy csak a fogyasztásra ösztönzés újabb eszköze a Youtube Kids?
Az alkalmazás a várt eredményeken kívül számos negatív visszhangot is keltett. Kiderült, hogy a feltöltött tartalmak egy részét szándékosan manipulálták, míg gyermekvédő szervezetek azzal kezdték vádolni a Google cégcsoportjába tartozó vállalatot, hogy jogszerűtlenül gyűjt adatokat 13 év alatti gyermekekről.
Meg kell-e lepődnünk a Facebook adatkezelési botrányán?
Az elmúlt napokban külföldi és magyar nyelvű hírek tömege jelent meg a Cambridge Analytica és a Facebook részvételével kirobbanó botrányról. Ezek mindegyike a Facebook olyan mértékű népszerűség-csökkenését prognosztizálja, mely – a médiavisszhangok szerint – még Mark Zuckerberg politikai terveit is lenullázza. Kérdés azonban, hogy valóban példaértékű megrendülésről beszélhetünk-e, illetve, hogy valóban ez az első kiemelkedő eset, ahol egy online óriásvállalat mulasztása, vagy vélhetően „csalárd”adatgazdálkodása terítékre kerül?
Az digitalizáció jogi kérdései és a tudományos diskurzus hibáinak felvetése
A technológiai innováció következtében felvetődő új keletű problémákról való tudományos értekezés talán legnagyobb fékezője a valóságtól való elrugaszkodás. Az 1960-es évek óta tartó és az elmúlt 10 évben zajló felgyorsult fejlődés valójában már olyan kérdéseket is felvet, mint az okos eszközök adatvédelmi szabályainak diszfunkciói, az önvezető autókkal okozott balesetekért való kártérítési és büntetőjogi felelősség, a drónok légi közlekedési szabályokkal való összeegyeztetésének hibái, vagy a különböző magánélet-védelmi és életvédelmi aggályok hiányzó megoldásai. Ennek ellenére a hazai tudományos élet gyakran még mindig valahol a fantázia világában kívánja elhelyezni a kérdést.
Közeleg 1984? – Az Egyesült Királyság bemutatta a biztonsági hivatalok és a titkosszolgálatok új megfigyelési jogszabályát
2016 novemberében megszületett az Investigatory Powers Act , mely talán az egyik legmegengedőbb szabályozás a felderítést végző állami szervek történetében. A törvényt részben a terrorizmus elleni harc, részben az egyre fejlődő infokommunikációs technológia ihlette, számos kritikus azonban a magánszféra súlyos korlátozását látja benne. A törvény előkészítése még 2016 márciusában kezdődött és mivel az országot elsősorban a Brexit kérdése foglalkoztatta viszonylag könnyen át is ment a parlament jogalkotási folyamatán.
Németország megvétózta a WhatsApp legújabb adatkezelési gyakorlatát
A Hamburgi Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság biztosa 2016 szeptemberében megvétózta a Facebook által megvásárolt WhatsApp telefonos alkalmazás adatkezelési módosításait. A kommunikációs programot még 2014-ben vásárolta meg a közösségi oldal, mely a jelenleg prosperáló internetes vállalatok közül talán a legnagyobb adatkezelő. A Biztos hivatalának közleménye szerint a Facebook körülbelül 35 millió felhasználó adatait és telefonszámát gyűjti össze új adatkezelési szabályzata segítségével. A felhasználó feltételeket tartalmazó szabályzat, ugyanakkor jogszerűtlen gyakorlatot követ.
Az Apple még mindig az első a személyes adatok védelme terén
Az Apple-t az elmúlt években számos megkeresés övezte egyes bűncselekményekkel kapcsolatban. A kérések mind a készülékeken található adatok továbbítására irányult. A vállalat azonban ezeket kivétel nélkül visszautasította. Most azonban a nyilvánosságra hozott információk szerint az internetes üzenetküldés során titkosított adatok egy részét mégis átadja a hatóságoknak.
Egy Süti mind fölött, Egy Süti kegyetlen…
Az 1995/46/EK irányelvet felváltó 2016/679 rendelet, vagy más néven az általános adatvédelmi rendelet jelentősen átrajzolja az internetes magánszféra kereteit.
A Yahoo! Mail viselkedés-marketingje egy csöppet sem Juhééé!
2013-ban vette kezdetét Kalifornia államban az a per, mely során magánszemélyek a Yahoo! .Inc technológiai óriás email-elemzési gyakorlatát bírálták. A csoportos keresetet benyújtók azzal érveltek, hogy a nem Yahoo klienst használó felhasználók által küldött levelek átvizsgálása a cég felhasználási feltételeinek elfogadása nélkül történt. Az ügy 2016 januárjában közös megállapodással zárult, eredménye azonban számos aggályos kérdést hagy maga után.