Az elektronikus aláírással kapcsolatos jogszabályi változások, melyek 2016. július elsején léptek hatályba, az elektronikus aláírással kapcsolatos szolgáltatók és szolgáltatások nyilvántartásában is lényegi változásokat idéztek elő.
Az új, immár „bizalmi szolgáltatásoknak” minősülő szolgáltatók és szolgáltatások nyilvántartása, július 1-jét követő bejegyzései itt, a bizalmi szolgáltatások nyilvántartásában érhetők el:
A korábbi elektronikus aláírással kapcsolatos szolgáltatások nyilvántartása itt érhető el, 2016. június 30-án lezárt tartalommal annak érdekében, hogy a korábbi elektronikus aláírások kapcsolatos szolgáltatók nyilvántartási információi elérhetőek legyenek az ellenőrzések érdekében, illetve annak érdekében, hogy az átmeneti időszak alatt a korábbi, 2016. június 30-áig nyilvántartásba vett szolgáltatók adatai visszakereshetők legyenek.
A törvényben biztosított hazai átmenet értelmében az elektronikus aláírással kapcsolatos szolgáltatást nyújtó szolgáltatók, akik 2016. június 30-án egyes elektronikus aláírással kapcsolatos szolgáltatásuk tekintetében – ide nem értve a természetes személyek számára kibocsátott minősített tanúsítványokat – a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság nyilvántartásában minősített szolgáltatóként szerepeltek (a továbbiakban az általuk nyújtott szolgáltatás együtt: Eat. szerinti minősített szolgáltatás), az Eat. szerinti minősített szolgáltatásuknak az eIDAS Rendelet 22. cikke szerinti bizalmi listán való feltüntetéséig, de legkésőbb 2017. június 30-ig jogosultak ezen Eat. szerinti minősített szolgáltatásaikat nyújtani.
Az átmeneti időszak alatt az Eat. szerinti minősített szolgáltatások és az azok alapján kibocsátott tanúsítványok, a tanúsítványon alapuló elektronikus aláírások és időbélyegek Magyarország területén továbbra is rendelkeznek mindazon jogszabály által előírt joghatással, amellyel 2016. június 30-án rendelkeztek, feltéve, hogy az átmeneti időszak alatt az Eat. 2016. június 30-i rendelkezései szerinti követelményeknek megfelelnek.
Az NMHH feladatai a bizalmi szolgáltatások területén
A belső piacon történő elektronikus tranzakciókhoz kapcsolódó elektronikus azonosításról és bizalmi szolgáltatásokról, valamint az 1999/93/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló 2014. július 23-i 910/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (továbbiakban eIDAS rendelet) és a digitális államról és a digitális szolgáltatások nyújtásának egyes szabályairól szóló 2023. évi CIII. törvény (továbbiakban: Dáptv.) alapján a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság feladatai a bizalmi szolgáltatások területén a következők:
- Bejelentés alapján nyilvántartásba veszi a nem minősített és a minősített szintű bizalmi szolgáltatások nyújtóit;
- A bejelentést követően, illetve a szolgáltató működésének teljes időtartama alatt felügyeli, hogy a szolgáltató megfeleljen az eIDAS rendelet, a Dáptv. és a felhatalmazása alapján kiadott jogszabályok, a szolgáltató saját szabályzatai, illetve általános szerződési feltételei által megkövetelt feltételeknek;
- Minősített szolgáltató esetében rendszeresen, de legalább évente egyszer megvizsgálja, hogy a minősített szolgáltató a szolgáltatás nyújtásához szükséges jogszabályokban előírt technikai, személyi és szervezeti feltételeket teljesíti-e;
- A feltételeket nem teljesítő szolgáltatókkal szemben a Dáptv.-ben meghatározott szankciókat alkalmazza;
- Fogadja a szolgáltatóktól a szolgáltatások szüneteltetésére vagy megszüntetésére vonatkozó bejelentéseket, valamint gondoskodik arról, hogy a tevékenységét megszüntető szolgáltató teljesítse a Dáptv. szerinti kötelezettségeit;
- Gondoskodik az eIDAS rendelet szerinti bizalmi lista közzétételéről;
- Együttműködik az adatvédelmi hatóságokkal, és indokolatlan késedelem nélkül tájékoztatja őket a minősített bizalmi szolgáltatóknál végzett ellenőrzések eredményéről, amennyiben a személyes adatok védelmére vonatkozó szabályok megsértése merül fel;
- Nyilvántartást vezet a bejelentett bizalmi szolgáltatókról és az általuk nyújtott bizalmi szolgáltatásokról, valamint ennek részeként a Dáptv. szerinti azon átvevő bizalmi szolgáltatókról, akik a bizalmi szolgáltatási tevékenység megszűnését követően biztosítják a megszüntetni kívánt bizalmi szolgáltatással összefüggő, a nyilvánosság számára elérhető nyilvántartások folyamatos elérhetőségét, illetve azon minősített archiválási szolgáltatásokról, amelyeket a bizalmi szolgáltatók megőrzési kötelezettségének ellátására használnak;
- Nyilvántartást vezet a minősített elektronikus aláírást és minősített elektronikus bélyegzőt létrehozó eszközök megfelelőségét tanúsító kijelölt szervezetekről, évente ellenőrzi a kijelölés feltételeinek való megfelelést;
- Nyilvántartást vezet a kijelölt tanúsító szervezetek által tanúsított minősített elektronikus aláírást és minősített elektronikus bélyegzőt létrehozó eszközökről;
- Figyelemmel kíséri a bizalmi szolgáltatásokkal kapcsolatos technológiai és kriptográfiai algoritmusok fejlődését. Határozatba foglalja a bizalmi szolgáltatók által szolgáltatásaik során használható biztonságos kriptográfiai algoritmusokat és az azok meghatározott paraméterekkel történő alkalmazására vonatkozó követelményeket;
- Az általa vezetett közérdekű nyilvántartásokat a nyilvánosság számára folyamatosan hozzáférhetővé teszi elektronikus úton is.
Bizalmi szolgáltatásokkal kapcsolatos eljárások
A bizalmi szolgáltatásokkal összefüggő ügyintézés történhet:
- személyesen a Hatóság ügyfélszolgálatán (1133 Budapest, Visegrádi utca 106.);
- írásban az E-szolgáltatás-felügyeleti Főosztálynak címezve (1525 Budapest, Pf. 75.).
A bizalmi szolgáltatásokat érintő hatósági eljárásokkal kapcsolatosan információ kérhető az E-szolgáltatás-felügyeleti Főosztálytól a (+36-1) 457-7100 telefonszámon.
A Hatóság eljárásaira az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény rendelkezései a digitális államról és a digitális szolgáltatások nyújtásának egyes szabályairól szóló 2023. évi CIII. törvényben megfogalmazott eltérésekkel alkalmazandók. A Hatóság érdemi döntését minősített bizalmi szolgáltatás nyilvántartásba vétele esetén a kérelem előterjesztésétől számított három hónapon belül, egyéb eljárásoknál a kérelem előterjesztésétől számított két hónapon belül köteles meghozni. A Hatóság határozatai ellen az általános közigazgatási rendtartás szabályainak megfelelően fellebbezésnek van helye, amelyet a Hatóság elnökéhez kell címezni, de az elsőfokú határozatot hozó szervnél kell benyújtani.
A Hatóság eljárásaiért a 25/2016. (VI. 30.) BM rendeletben meghatározott különös, illetve a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság egyes eljárásainak igazgatási szolgáltatási díjairól és a díjfizetés módjáról szóló 5/2011. (X. 6.) NMHH rendelet szerinti igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni.
