Bemutatkozott az NMHH új elnöke

Közzétéve: 2013. szeptember 6.

null
Dr. Karas Monika, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság augusztus végén kinevezett elnöke 2013. szeptember 5-én mutatkozott be a nyilvánosság előtt, Budapesten, a hatóság Ostrom utcai székházában tartott sajtótájékoztatón. A csütörtöki eseményen a hatóság vezetője elmondta, hogy az NMHH alapító elnöke által felépített struktúra és értékek mentén kívánja végezni munkáját.

Karas Monika a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság számára meghatározó értékek közül jogászként fontosnak tartotta kiemelni a jogállamiságot. Mint mondta: az általa irányított közigazgatási szervezet a törvények tiszteletének szellemében végzi munkáját.

Fontosnak nevezte annak biztosítását is, hogy a magyar médiapiac és a hírközlési ágazat a leghatékonyabban szolgálja a közösség érdekeit. Hangsúlyozta: feladatának tartja a versenyképesség javítását, valamint, hogy az általa felügyelt ágazatok a gazdasági fejlődést szolgálják. Karas Monika kijelentette, hogy a társadalmi esélyegyenlőségnek a kulturális és infokommunikációs javakhoz való hozzáférés esetében is meg kell valósulnia.

Az új elnök a folyamatban lévő ügyekről szólva elsőként említette meg, hogy napokon belül aláírja azokat a rendeleteket, amelyek elősegítik a mobilfrekvenciák hatékony hasznosítását. Az NMHH elnöke hangsúlyozta: a már elkészült rendeletektől a mobilpiaci verseny erősödését és versenyképes árakat vár.

Az elnök az országos digitális átállási programot is nagy jelentőségűnek nevezte, és hangsúlyozta: hazánknak Európában a leggördülékenyebb átállást sikerült megvalósítania. Felhívta a figyelmet arra, hogy a hatóság csaknem félmillió rászoruló háztartást keresett fel, hogy felajánlja segítségét, és mintegy százezer családhoz térítésmentesen már be is szerelte a digitális vételt biztosító berendezéseket. Hozzáfűzte: az ezzel kapcsolatos munka nem ért véget, az átállás második ütemében érintettetek még kérhetnek támogatást, és továbbra is számíthatnak az NMHH segítségére.

A sajtótájékoztatón közölte azt is, hogy a hatóság a továbbiakban is mindent megtesz a kiskorúak védelme érdekében. Éppen ezért kiemelten szólt a felnövekvő generációk tudatos médiahasználatra neveléséről is, és bejelentette, hogy október végéig megnyílik a H95 – Bűvösvölgy nevet viselő médiaértés-oktató központ.

Hozzátette, hogy hamarosan újabb állomásához érkezik a hatóság „NMHH Új Médiakultúra Kreatív Műhely” programja is, mert a médiahatóság továbbra is partnerségi kapcsolatok kialakítására törekszik az egyetemekkel is. A Pécsi Tudományegyetemmel és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemmel közösen kialakított médialabor után a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen is előkészületben van egy hasonló csúcstechnológiával felszerelt, multimédiás tartalmak előállítására is alkalmas műhely beindítása.

A hatóság vezetőjeként és kétgyermekes családanyaként fontosnak tartotta megemlíteni, hogy tovább kívánja működtetni a hatóság társadalmi felelősségvállalása keretében elindított biztonságos internetezést segítő forródrót szolgáltatását is.  A jogellenes tartalmak kiszűrését célzó Internet Hotline munkatársaihoz eddig több ezer bejelentés érkezett, akik számos fiatalnak segítettek, például a képmásuk jogosulatlan felhasználásakor.