Vezetékes gyorsjelentés: júniusban átlépte az 1,4 milliót a nem hagyományos telefonvonalak száma

Közzétéve: 2014. július 29.

Az NMHH gyorsjelentése a három inkumbens szolgáltató, valamint a vezető alternatív szolgáltatók (jellemzően a legnagyobb kábeltelevíziós társaságok) önkéntes adatközlésére épül.

A vizsgált hónapban a hagyományos telefonvonalon szélessávú xDSL-internetszolgáltatásra előfizetők száma 778 ezer volt. A gyorsjelentésben szereplő – legnagyobb – kábelszolgáltatók internet-előfizetései júniusban 989 ezerre nőttek. Az FTTx, vagyis (az épületig, lakásig, irodáig) optikai szálon nyújtott internet szolgáltatás esetében 370 ezer előfizetés volt a hónap végén. 2014 júniusában az adatszolgáltatók vezetékes szélessávú internet-előfizetéseinek becsült száma a teljes piacra vonatkozóan 2,362 millió volt.

A szélessávú internet-hozzáférés esetében, a teljes (becsült) piacra vonatkozóan – valamennyi vezetékes technológiát figyelembe véve – a Telekom a piacvezető, piaci részesedése 35,7 százalék, második helyen a UPC, részesedése 21,9 százalék, a harmadik a sorban a Digi 14 százalékos részesedéssel, negyedik helyen áll az Invitel 9,5 százalékkal. Ezen kívül több száz kisebb szolgáltató szolgáltat a piacon, amelyek piaci részesedése összesen 19 százalékot tesz ki.

A teljes hangcsatorna-számon belül – a beérkezett adatok alapján – a hagyományos vezetékestelefon-vonalak száma a hónapban 1,577 millió (az előző hónapban 1,596 millió), a kábeltelevíziós hálózaton működő hangcsatornák száma 743 ezer (az előző hónapban 737 ezer), míg az IP-alapú hangcsatornák száma 673 ezerre nőtt az előző havi 660 ezerről. A teljes piacra vonatkozó hangcsatornák becsült értéke 3,053 millió 2014. június végén.

A vezetékes hangszolgáltatások esetében, a teljes (becsült) piacot alapul véve legnagyobb piaci részesedése a Telekomnak van, ez 56,1 százalékot jelent. Második helyen UPC áll 15 százalékkal, harmadik az Invitel 12,6 százalékkal, majd a Digi 9,7 százalékkal következik a sorban. A piac fennmaradó részén több tucat kis szolgáltató osztozik.

Júniusban a száz főre jutó vezetékes hangátviteli csatornák száma 30,29 darab, a háztartások vezetékestelefon-ellátottsága pedig 64,37 százalék volt. Az előfizetők hagyományos telefonvonalon 227 millió, IP-alapon pedig 135 millió percnyi hívást kezdeményeztek. A vizsgált hónapban az egy fővonalra jutó kezdeményezett hívások átlagos időtartama 120,8 perc volt.

A 2014. júniusi adatok szerint az előfizetők a szolgáltató váltást megkönnyítő számhordozhatóság keretében összesen 728 ezer számot hordoztak.